Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Dr. Csont 3x04 – A föld titka

2010. január 26. 11:00 - Llew

Dr. Lance Sweets klinikai pszichológus rendelőjében kezdünk, ahol főszereplő párosunk, éppen tenyér összeillesztős, hajolgatós mutatvánnyal igyekszik kifejezni, hogy mennyire támogatják egymást. Booth azonban megunja a játszadozást, és simán legyerekezi a pszichológust, aki a maga 22 évével ezt kikéri magának. Brennan támogatólag megjegyzi, hogy ő nem foglalkozik a korával, csupán simán nem hisz a pszichoterápiában. Booth gúnyolódása közepette a dokinak nem nagyon sikerül komolyan vetetnie magát, de azért elmondja, hogy az FBI Max letartóztatása, és a várható per miatt fontolgatja hőseink szétválasztását. Ezért kapnak egy-egy tesztet, amit kiértékelve Sweets majd dönt a kérdésben.

Az autóban Bones neki is áll kitölteni a kérdőívet, míg társa mérgelődik, mert jegye volt valami sporteseményre. A hullák viszont nincsenek tekintettel a hétvégére, így a rosszul indult szombat este munkával folytatódik. A helyszínen, Booth újabb mindennapi élet öt percben órát tart partnerének, ezúttal az elhagyott helyek és a légyottra vágyó kamaszok összefüggéséről. Az egyik párocska egy jól öltözött, de erősen bomlott, középkorú férfi holttestére bukkant a fák alatt. Az állapota alapján pár hetes lehet, a levél, és sárnyomok ezzel szemben arra utalnak, hogy nemrég került ide. Miközben Booth a kamaszkori estéiről nosztalgiázik, az oszlás foka miatt korábban indokolatlannak tűnő belső hőmérséklet mérése azt mutatja, hogy a testet megfőzték.

A laborban Hodgins felveti, hogy az eset kapcsolódhat Az özvegy fia ügyhöz, hisz az áldozatot megfőzték, ahogy az a német kannibál is tette, aki a neten keresett, és meglepő módon talált vacsoravendéget. Zack szerint ez elég nyugtalanító. A bogaras ember ritka bogarat talál, és teljesen elvarázsolva kezdi becézgetni, amit Cam örömmel magára vesz, de aztán kiderül az igazság. Brennan a házi feladatát csinálja az irodájában, és nagyon komolyan veszi, a ne beszéljék meg utasítást. Az áldozat Franklin Curtis, 54 éves. A pasasnak van egy biokaja bolt hálózata, amit mindenki dicsér, Booth szerint viszont túlértékelt, mert a répa, az répa. Az üzlete alapján elég meglepő, hogy Mr. Curtis nadrágján rovarirtó nyomok voltak.

A férfi eltűnését a felesége jelentette, szóval mindenképpen itt az ideje egy családlátogatásnak. Mrs. Curtis szerint a férje természetesen tök jó ember volt, akit mindenki szeretett. A lánya viszont elmondja, hogy fater elég erőszakosan terjesztette a biotermelést a környéken. Ahol ment meggyőzéssel, ahol nem, ott ügyvédekkel és jogi kiskapukkal. Ezt valaki nagyon nem díjazta. Mostanság éppen Mr. Harding farmjára fájt a foga, aki nem nagyon sajnálja, hogy Frank fűbe harapott, de egy kis noszogatásra beismeri, hogy csütörtökön, mikor eltűnt, az áldozat nála járt, ő meg lepermetezte. Visszafelé az autóban folytatott beszélgetés mi másról szólhatna, mint a biotermesztés vs. rovarirtó használatról? Mivel Boothról leperegnek a környezetvédelmi érvek, Bones pókerarccal bedobja a titkos fegyvert, mely egy állítólagos kutatási eredmény a vegyszerek ivarszerv méret csökkentő hatásáról.

Aztán amíg társa próbál értelmes ellenérveket összeszedni, beugrik neki, hogy dohánytermesztőként Harding rendelkezik füstölővel, amiben az áldozat megfőhetett. Ekkor hívják őket Camék, akik szerint van valahol egy másik tetem is, aminek a szövetei ráolvadtak Curtis testére. A farm feltúrása alatt a csöppet bőbeszédű Mrs. Harding elmeséli, hogy Curtis minden útjába kerülő nővel flörtölt. Vele is, hátha ráveszi a férjét a farm eladására, amitől az rendesen kikelt magából. Zack csontlevest főz az áldozatból, közben a környezetre gyakorolt hatás csökkentéséről beszélget Hodginsszal. A milliomos ezt a házára felszerelt napelemekkel, és energiatakarékos világítással akarja elérni, míg barátja egy tízenegy négyzetméteres, környezetkímélő lakásba való költözéssel.

Mellékesen megállapítja, hogy a szegycsonton talált golyónyom talán nem is az, a labor királya játékot azonban Hodgins nyeri, mert azonosítja a ritka bogarat. Egy ananász kártevő. Azt pedig Floridán kívül, legközelebb csak egy üvegházban termesztik. Ezek után nem meglepő, hogy a Harding farmon nincsen másik hulla. Az ananásztermelő, Lyndon Paige, aki biciklivel hajtott turmixgéppel készít italt vendégeinek, jóban volt Frankkel, de ő csak az építésekor járt az üvegházában. Azért benéznek oda, de tiszta. Viszont szóba kerül a megcsalt feleség elmélet; az hogy Booth szerint Sweets, a nyápic, a középiskolai sérelmei miatt szívatja őt, egykori nagymenőt; illetve az, hogy ki fingot, és a nők miért nem ismerik el, ha ők. A kölcsönös gyanúsítgatás után aztán kiderül, hogy csak a környékbeli komposztáló szagát érzik.

Hodgins szerint lehetséges, hogy Curtis egy komposzt halomban főtt meg, és szinte irigykedik, amiért ő nem mehet. A telep igazi átjáró ház. Öt alkalmazott, és negyvenhárom gazda fordul meg ott rendszeresen. Van, aki bírta Curtist, van aki nem, de az biztos, hogy az áskálódáshoz engedélyt kell hozniuk. Amíg erre várnak, ismét Sweetsnél töltik az időt, és arról vitáznak, hogy szoktak-e vitázni. Brennan szerint a pénisz zsugorodás említése csak baráti tanács volt. Aztán közösen mosolyognak a srácon, aki próbálja a közvetlen doktort játszani. Zack tudatja Cammel, hogy néha még ő is téved, mivel a szegycsonton lévő lyuk nem golyótól származik, hanem születési rendellenesség. Továbbá az áldozatot a csontsérülések alapján leszúrták egy eddig ismeretlen eszközzel.

Hodginsnak eljött a karácsony és beszabadulhatott a komposztáló telepre. Jobban élvezi, mint egy gyerek a vidámparkot, és térdig a komposztban gázolva rá is talál a másik holttestre. 20 év körüli nő, kb. Curtisszel egy időben halt meg. A komposzt szén-nitrogén aránya alapján egészen pontosan egy nappal előbb. Koponyasérülése, valamint borda és szegycsont törése van, amik arra utalnak, hogy valaki jó szándékkal, de rossz technikával próbálta újraéleszteni. Booth visszamegy Mrs. Curtishez, aki tudott a férje hűtlenségéről, de megbocsátott neki, a múltkor meg a lánya miatt nem említette a dolgot. Feleslegesen titkolózott, mert a kiscsaj, aki éppen a komposzt telepről ismert exbarátjával, Charlie Rogannal érkezik, nem hülye. Már gimi óta tudott az apja viszonyairól, ahogy a fél iskola.

Frank iroda címszó alatt fenntartott egy félrekefélő lakot, Booth azonban hiába poénkodik azon, hogy a pasast a környezetbarátság helyett a barátságos környezet jobban érdekelte, mert Bones nem érti viccét. A lakásban aztán vérnyomok mellett az azonosítatlan nő képét találják. Emma Billings. Curtis egyik üzletének alkalmazottja, aki egy másik alkalmazott és exbarát elől bujkálhatott a lakásban. A lány halála a véres asztal, a betört fej és a nyaksérülés alapján baleset volt. Booth előkeríti a zakkant zaklatót, aki szerint az FBI-os biztos nem volt még szerelmes, ha nem érti a kocsibehajtón alvást. Alibije viszont nincs. Ellenben Hodgins megtalálja a kenderolaj alapú testápolójának a nyomait Emma ruháján.

Mindkét áldozat szegycsontján megtalálható ugyan az a születési rendellenesség, ezért Cam DNS tesztet csinált, ami szerint Emma Billings Frank Curtis lánya volt. Egy kis csapatmunkával arra is rájönnek, hogy az apa halálát okozó gyilkos fegyver egy vasvilla volt. A mindkettőjük ruháján megtalált növényi olaj pedig nem kenderolajos testápoló, hanem biodízel üzemanyag. Szükségük van egy fantomképre a gyilkosról, ezért magukkal viszik Angelát a zaklató kihallgatására, aki a szokásos civakodást látva, vigyorogva kérdezi, hogy mindig ez megy-e, de persze Boothék a válaszban sem tudnak megegyezni. Noel rögtön elfelejti, hogy Emma meghalt mikor meglátja Angelát, de a rajzhoz nem sok támpontot tud adni. A környezetbarát napszemüveg azonban Charlie-hoz vezet a komposztálóba.

Ott a gyilkos vasvilla is, így kattan a bilincs. Ekkor telefonál Cam, hogy a lány körme alatt talált bőrfoszlányok szerint a támadó nő volt, ráadásul a DNS-e negyedrészt egyezik az áldozatáéval. Féltestvérek. Kat Curtis azt hitte az apja megint megcsalj az anyját. A lakásban várt Emmára, összeverekedtek, a lány elesett és meghalt. A folytatást Charlie meséli. Kat felhívta, ő meg elvitte a komposzt telepre a holttestet. Viszont otthagyta a lakásban a Franktól kapott szemüveget. A férfi másnap emiatt kérdőre vonta, a srác meg a vita hevében leszúrta a vasvillával. Innen felváltva jön Kat és Charlie vallomása arról, hogy a holttest azért került az erdőbe, mert anélkül a biztosító nem fizetett volna, és a lány csak az anyjának akart jót. Megfelelő pillanat nem nagyon lenne, így Brennan elmondja, hogy Emma a féltestvére volt.

A végére hőseink visszakerülnek Sweets irodájába, aki az ügy érzelmi hatásairól faggatja Bootht, mire Brennan leordítja a fejét, hogy ne játssza nagyokost, mert a szabványos tesztjei és szubjektív megfigyelései alapján úgy sem ismerheti meg őket. Ezzel azonban csak újabb muníciót ad a pszichológus palántának, aki a kapcsolatukat kezdi elemezgetni. Szerinte kiegészítik egymást. Itt jön a szokásos egy rész, egy szójáték jelenet, aminek során Booth tiltakozni kezd, hogy nem, a társa sosem elégíti ki, majd rákérdez, hogy tényleg ezt írta-e. (Ez a rajongói felirat szerinti verzió, ami kicsit tovább viszi a gondolatot, mert eredetiben a complement = kiegészít vs. compliment = tisztelettel kezel, bókol szerepel).

A jövőben is társak maradhatnak, de tovább kell járniuk Sweetshez párterápiára, mert úgy látja, a köztük lévő mély érzelmi kapcsolat problémákat okoz. Erre Booth rögtön közli, hogy csak társak, pedig jobb lett volna, ha csöndben marad, mert a doki elvileg nem gondolt semmi egyébre. Segítő szándékkal Brennan is bekapcsolódik és közli, hogy van az a bizonyos vonal, aminek egyébként nem is kéne lennie. Booth pedig azzal veszi vissza a szót, hogyha nem lenne több gyilkosság, valószínűleg ezután nem is találkoznának. Végül megbeszélik, hogy azért egy vagy több közös kávézás még elképzelhető lenne, Sweetes meg csak vigyorog rajtuk és jegyzetel.

Címkék: dr. csont
8 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Thresher 2010.01.26. 12:50:04

Imádom ezeket a bevezető képeket! :)

mösi · http://emesetoth.blogspot.com 2010.01.26. 13:04:36

a vége volt al egjobb:DD éés respect a képért, mert látszik megen Booth csíkos zoknija:DD

Kőváry Orsolya · www.irodatunder.hu 2010.01.26. 13:06:28

Klassz hogyvolt. Sweets dokit nagyon bírom :D

hex.kelly 2010.01.26. 13:13:33

Köszi a hv-ot!

Jópofa ez a picológusgyerek, de nekem azért hiányzik Stephen Fry. Nem tudod, lesz még ő valamikor?

Llew 2010.01.26. 14:36:51

@Orso-borso: pedig a végén már csak azzal foglakoztam, hogy kész legyen, és így is sokáig fent voltam miatta
@hex.kelly: Sweetes később jobb lesz. Fry lesz még, csak győzzed kivárni amíg az a rész az RTL-re kerül (másik évad, sokadik része).:)

hex.kelly 2010.01.26. 15:09:29

@Llew: Ó, Istenem, háááát jóóó. :-) Fry-ra bármennyit várok, imádom azt az embert.

Flashy7 2010.01.26. 15:11:14

kár hogy ez a "megölted de igazából a rokonod és csak jót akart" klisét már túl sok filmben meg sorozatban elhasználták, mert nem rossz ötlet amúgy

hex.kelly 2010.01.26. 15:31:24

@Flashy7: De itt legalább őszintének tűnt a lány megdöbbenése és azonnali bűntudata.
süti beállítások módosítása