Nagy az izgalom tűzoltóink háza táján, ma van a Dancing with the Star döntője, amit ugye itthon Szombat esti láz néven vittek sikerre Stóhl Buciék, ha jól tudom. Mindenesetre tűkön ülnek a srácok, mert persze fogadást kötöttek a kedvencekre, jól jönne az extra pénz mindenkinek. Needles érkezik, és nem érti igazából, mi ez az össznépi körömrágás, ezért inkább savanyú arccal közli, hogy ő bizony marad a jól bevált, tökös focinál, de ha a többieknek elvitte a cica a golyóit, nézzék csak a táncikálást. Majd hirtelen megpillant egy számára érdekesnek tűnő szereplőt, aki miatt kilövi a focival kapcsolatos terveit a holdba, inkább beül ő is izgulni a pór nép közé. Főcím.
Este van, már nagyban folyik a Sean megsegítésére rendezett koncert, Mikey együttese szolgáltatja a talpalávalót, ami nem mindegyik tűzoltónak nyeri el a tetszését, Lou ki is jelenti, hogy eddig mindig arra törekedett, hogy vakká igya magát, ma inkább süketté szeretné, ennyire bírja a zenebonát. Ja és amúgy meg is házasodik, jelenti be csak úgy mellesleg, ami hír hallatán kisebb népünnepély indul, folyik az ital, áll a bál. Közben Sean igyekszik udvarolni minden nőnek, aki mozog, és azokból ma amúgy sincs hiány, tele van a bár szebbnél szebb lánykákkal, de valahogy egyik sem gerjed a kukira. Franco szerint legfeljebb biszex csajok vannak itt, hiszen Carla is az, mert ugye ő még mindig ezzel nyugtatja magát. Mrs. Needles is befut, és nem is totojázik sokat, nagyjából 5 percen belül egy másik lány szájában van tűzoltóink nagy örömére, mert a mozi ingyen van.
A másik asztalnál a megvilágosult Gavin família italozik, mindegyikük eljött, hogy kiélvezze újdonsült szabadságuk minden cseppjét. Ebben nincs is hiba, bár Derek, aki ugye Tommy pártfogoltja volt, nem annyira bírja az italt, mivel inkább futkos pucér felsőtesttel üvöltve, mint hogy konszolidáltan összerogyjon a sarokban a saját hányadékában fetrengve. A tesók között is szóba kerül Lou esküvője, amiről Tommy persze mit sem tudott, megy is egyből oda a másikhoz, hogy számon kérje. Lou nem igazán törődik a lelki terrorral, rá is hatottak már az elfogyasztott pohár italok, meg a többiekre is egytől egyig. Itt van például Mikey, aki- miután sikertelenül levetődött a színpadról, hogy majd a rajongók jól elkapják, de persze nem, és így megcsókolhatta az édes anyaföldet- közli, hogy ő pedig le fog szerelni, mert mától a zene lesz az élete, és dejólesz. Tommy csak fogja a fejét a sok hülyeség hallatán egészen addig, amíg nyílik a bejárati ajtó, és megjelennek a valóban leszbi kinézetű lányok, és kezdik el stírölni a jelen lévő csini csajokat. Franco pedig most eszmél rá arra, hogy nagy annak az esélye, hogy Carla talán mégsem a fiúkat szereti.
Már Mrs. Needles is horogra akadt egy nem éppen jóvágású másik hölgynél, ami már a tűzoltóknál is kiveri a biztosítékot, mert ez már nem gusztusos látvány. Szerencsére arra jár Teddy, aki úgy dönt, segít, és kimenti a szőke csodát a leszbika karmai közül, a többiek nagy örömére. Megy is oda a csókolózó párocskához, és szól is be azon nyomban a csúf csábítónak, aki azonban ezt nem igen veszi jó néven, és elkezd verekedni Teddy-vel egy picit. A többiek már kinn várják Mrs. Needles-t, aki viszont ahelyett, hogy szépen megadta volna magát, elrohant mellettük, és már régen egy másik házban próbálta először a pucér seggel mászkáló ex-támogatott Derek-et inzultálni altájilag, majd végül az emeletről, egy szerencsétlen ott lakótól kell kibányászni. A lényeg a lényeg, a lányka megvan, bár láthatóan nem kicsit fehérmájú.
Az őrsön vagyunk, Fekete Shawn és Tommy jöttek leadni a csomagot Needles-nek, Tommy szerint ezzel már egálban is vannak, így már nem kéne tovább szorongatni a tökeit, ám a főnök nem így gondolja. Aztán mégis változtat ezen a döntésén, mikor meglátja asszonyát, amint éppen Fekete Shawn nadrágjában túr könyékig, és mivel el tudja képzelni ezután már ő is a bárban történteket, inkább örül, hogy Tommy idehozták a zavart leánykát. A srácok el is iszkolnak egyből, amint lepasszolták a csomagot, Needles pedig simogatja szegény pici feleségét, aki biztos nagy traumákon mehetett keresztül, napersze.
Másnap van, a fiúk már a konyhában számolgatják a bevételt, szerencsére jó sok lett belőle, ez talán fedezi Garrity műtéti költségeit. Sheila jelenik meg nagy lelkesen, hozott tortát is, de hogy enni is lehessen belőle, előtte kérdezni is szeretne, mégpedig arra kíváncsi, vajon ki hagyta előző este Damien-t egy szál alsóban matarészegen a liftjében. A válasz egyhangúlag Lou-ra irányul, és már mennének is a tortának neki a srácok, ám megszólal a riasztó, dolgozni kell. Sheila rendes, és megígéri, hogy mire visszaérnek, addigra tálalva lesznek a finom falatok.
Már ülnének be a kocsiba a fiúk, amikor Janet érkezik azzal a hírrel, hogy Katy-ről szeretne beszélni Tommy-val, de nem gond, ha meló van, majd megvárja odabenn, mondja. Tommy ennek ugye érthető okokból nem annyira örülne, de nincs mese, a többiek szívélyesen küldik be az asszonyt a konyhába, ottan lehet várakozni. Needles hatalmas mosollyal néz Tommy-ra az események ilyen fordulata láttán, hát a tökszorongatásnak láthatóan még közel sincs vége.
Janet megy is hátra, ahol persze Sheila is ott van, lesz is egyből fagypont körüli a hangulat. Ülnek le egymással szembe az asztal két szélén, és még a légyzümmögést is hallani lehet, akkora a csönd. Végül Janet töri meg a kényszerű némaságot, és közli, hogy ez az egész baromság, inkább beszélgessenek már, ha így összejöttek. Mennek sorban a szokásos kérdéseken, hogy van ez a gyerek, hogy van az a gyerek, majd persze a látszólagos béke nem tart sokáig, mert Tommy is szóba kerül, és ez vörös posztó mindkét nőnél ugye. A vége az a dolognak, hogy inkább ismét lesz nagy csönd, az a biztos, így legalább egymás torkának nem esnek. A hangulat tehát ismét elromlik annyira, hogy Feinberg főnök ahogy belép a konyhába, azzal a lendülettel fordul is ki, hadd kardozzanak szemmel ezek az eszetlen némberek tovább.
Térnek vissza a srácok a melóból nagyon izgatottan, hogy vajon a két amazon között mi történhetett eleddig. Rohannak be egymást taposva a konyhába, aholis ők is belekóstolhatnak a csend hatalmába mínusz 10 fokon. Janet javasolja is, hogy kívül tágasabb, itten most lelkiéletet kell élni, de nem a sok szájtátónak, hanem csak és kizárólag Tommy-nak, aki lassan óvakodik is be a háborús övezetbe. Próbál mentegetőzni, hogy hiszen meg volt beszélve, hogy nincs kötöttség, ezt ő nem szegte meg, akkor meg mi a gáz. Janet közli, hogy neki most lett elege a hármas játékból, és Tommy válasszon, Sheila avagy ő. Sheila szintén erre vágyik, de a választ nem várják meg, vagy lehet csak gondolkodási időt hagynak, mert a kérdés feltétele és Tommy nem éppen barátságos megveregetése után sietősen távoznak átgázolva az ajtóban hallgatózó és tortát majszoló többieken.
Ismét munka van, ez egy ilyen sűrű este, zenei aláfestéssel dolgoznak a srácok, hiszen lassan vége a résznek ugye. Itt egy asztal alatt elbújt kisgyerek, ott egy beszakadt padló, a fiúk nem ismernek akadályt, megküzdenek a tűzzel jó szokás szerint. Már vége a dolognak láthatóan, a házat veszni hagyják, csak az evakuálás volt a cél, Damien pedig ennek örömére lerókázza a cipőjét, nagy volt a nyomás ma. Azonban ekkor a távolból futva közelít egy nő, aki ahogy közelebb ér, látjuk, hogy amúgy Maura Tierney, avagy Abby a Vészhelyzetből. Próbálják visszafogni, de nem nagyon megy, elsőnek Franco állítja meg, de mikor közli vele, hogy jézusom, dejóvagy, Franco kicsit zavarba jön, és gyengül a védelem, a nő simán átjut rajta. A második vonalon Lou és Tommy magasodik elé, itten egy kis fizikai erőszakot alkalmaz, majd végül Mikey ácsorog az ajtó előtt, rá elég csúnyán nézni, már lép is félre. Így végül Abby - akinek nem tudjuk itt mi a neve- beér a házba, nagyjából elnyeli a tűz, és robban is valami, tuti meghalt, gondolná mindenki, de nem, mert egyszer csak ott áll, kezében egy bőrönddel, és mosollyal az arcán, hogy most már minden okés. Majd ezzel a mondattal belesétál a naplementébe, a fiúk pedig tátott szájjal néznek utána, mert azért ez eléggé sokkoló volt így éhgyomorra.
Facebook kommentek