Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Buffy, a vámpírok réme 5x15 - Szerettelek

2010. január 20. 14:00 - leeann

Buffy még mindig azon agyal, hogy miért ő Spike álmai nője, de erre egyelőre nincs meg a válasz. Joyce már egészen jól van, randira készülődik, amit a lányok apró kis élcelődéssel, de örömmel fogadnak el. Szóval Buffy agyal, Joyce jól van, Anya pedig az internettel ismerkedik, sőt, lassan már komoly pénzmánia uralkodik el rajta. Tulajdonképpen érkezik a városba egy lány, aki egyelőre azért említésre méltó, mert emberről emberre járva keres egy Warren nevűt.

A csapat este bulizni megy, és semmilyen buli nem buli, ha nem tűnik fel egy pasi, aki Buffy életében valamilyen szerepet tölt be. Ez a pasi most éppen Ben, aki egyből benne van egy kis incselkedésben a vadásszal. Természetesen a bulin is feltűnik a fura kislány, és továbbra is Warrent keresi. Warren létezik, és menekül az őt üldöző fura kislány ellen. Mialatt Willowt és Xandert elbűvöli a fura lány, egy nagyon szőke fej tűnik fel a vadász közelében. Természetesen Buffy a tűnj innen kifejezést ismételgeti, Spike meg hidegebb, mint valaha.

Közben azért Ben se tűnt el, és megbeszél egy randit Buffyval, amit Spike is lefigyel. Ha már Buffy pasizik, akkor ő is csajozni indul, és a legártatlanabbnak tűnő lányt pécézi ki. Ó hát persze, hogy a fura kislány a kiszemelt. Fura kislány Warrent keresi, Spike valamit a fülébe súg, majd a kislány felkapja a vámpírt, és úgy dobja ki az ablakon. mintha ő lenne az erőember. A fura kislány egyre furább, mert Buffyt is úgy löki arrébb az útból, mintha papírból lenne. A csapat ezt nem hagyhatja megbeszélés nélkül, így a buli után ideje összeülni.

Az egyértelműen megállapítást nyer, hogy a csaj robot, és az is, hogy nekik is meg kell találniuk Warrent. Másnap muszáj valamit tenni ezzel a robotlánnyal és Warrennel. A csapat megállapítja, hogy aki robotot épít, biztos magányos, így Buffy szalad a telefonhoz és azonnal tárcsázza Ben számát, hisz amióta Riley elment, csak Spike nyüstölte őt, és az nem az igazi. Warren rendesen be van tojva és éppen nagyon keményen csomagol, amikor Buffy állít be hozzá.

Warren jelenlegi barátnője nem érti, hogy mi történik, de nem örül a dolgok alakulásának. Az a baj Spike-kal, hogy amikor nagyon gondosz Spike, akkor sem közelíti meg Angelt, mert belőle időről-időre előjön az esetlen angol William. Most éppen azt vette a fejébe, hogy meggyőzi a csapatot arról, hogy ő igazából jó, ne utálják őt, mert Buffy mindent csak félremagyaráz. A csapat persze a Spike tűnj el innen nótát fújja. Úgy látszik, angol angolnak farkasa, mert végül Giles dobja ki a vámpírt. Miközben a varászboltban utáld a vámpírt buli van, Buffy megismeri April, a robot történetét.

Warren úgy döntött, hogy gyárt magának egy barátnőt, és amikor egy hús-vér lánnyal hozta össze a sors, Aprilt egyszerűen elhagyta. Azt gondolta, hogy lemerülnek az elemei, de a kislány még mindig utcáról utcára jár és keresi Warrent. Buffy szerint egy szerelmes nő mindig veszélyes, így ideje megtalálni a robotlányt. A hús-vér barátnő összefut a robot barátnővel, és nem mondanám, hogy az igazi lány áll nyerésre, amikor szembeszáll a robottal. Spike sincs jó hangulatban, és mindent kidobál, ami Buffyra emlékezteti, sőt úgy dönt, hogy elmegy messzire és gyorsan.

Közben Buffy és Warren Aprilt keresi, nem is hiába, mert megtalálják, de a hús-vér lány már alig él. A fura lány nem érti, hogy a gyáva szarházi miért hagyta el őt, és most is csak lerázná, de Buffy megkéri Warrent, hogy vállalja, amit tett, és mondja el neki az igazat. Warren elmondja a robotjának, hogy nem szereti, majd tudva, hogy a robot mennyire féltékeny, azt hazudja, hogy Buffyt szereti, vagyis a vadász lett az elpusztítandó vetélytárs. Igen, sajnos aki gyáva, az gyáva, nincs mese.

A robot úgy elhajítja Buffyt, mintha pille könnyű lenne, majd a robot és a vadász bunyózni kezd. A dobálást megunva a robot egy fél mérleghintával támad Buffyra, akinek sikerül megsebezni a robotlányt. April már szikrázik itt-ott, de azért még harcol, és Buffy nagy szerencséjére pont amikor torkon ragadná őt, alaposan merülni kezd a lány aksija. A kislány lemerül, és Buffy rájön, hogy nem kell mindenáron találnia valakit ahhoz, hogy jól érezze magát, így üzenetet hagy Bennek, aki most éppen Glory, ami kicsit ciki. Warrenről is hallunk még, Spike ugyanis rendelést ad le neki egy konkrét robotra. Csak egyet szabad találni! De nem Spike robot rendelése a legmegrázóbb, Joyce ugyanis halott.

Címkék: buffy
Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása