Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Csillagkapu 8x02 – Új világrend 2. rész

2009. december 06. 12:00 - Llew

Thor és Teal’c megérkezik az Orillához, ahol Penegal az Asgard Nagytanács tagja tájékoztatja őket, hogy a replikátor hajó roncsainak egy része a bolygó felszínére zuhant, ami nem túl jó, mert máris sokszorosítják magukat, és sorra veszik át a különféle rendszerek irányítását. Az evakuálásra nincs lehetőség, mert amikor elhagyták korábbi lakóhelyüket, számtalan társuk tudatát hozták magukkal a számítógépekben, hogy majd az új világban frissen klónozott testbe töltsék őket, és újra építsék civilizációjukat. Most, hogy a bogarak már a rendszerekben garázdálkodnak, félő, hogy ezeket a tudatokat elveszítik, akkor pedig fajuk végérvényesen a kihalás szélére sodródik. Teal’c szerint ez esetben meg kell menteni a bolygót. Pompás ötlet, remélem nem erőltetted meg magad cimbora.

A Földnél ezalatt a Prométheusz – az új parancsnok, Lionel Pendergast ezredes irányítása alatt – felkészült a goa’uld hajó fogadására, de helyette a Daniel Jackson érkezik. Dr. Weir rögtön közli is a foglyul ejtett kukacokkal, hogy az asgardok már megérkeztek, hogy lássák, miként funkcionál az ős fegyver, de azok azt hiszik blöfföl. Daneilnek sem nagyon hisznek, mikor közli, hogy a várva várt hajót Baal útközben lelőtte, és a Rendszerurak elég rosszul állnak. Csak akkor kerekedik el mindenki szeme, mikor Thor felsugározza a régészt.

Tovább
Címkék: csillagkapu
2 komment

Csillagkapu 8x01 - Új világrend 1. rész

2009. december 06. 09:00 - the black ball

Na, vázoljuk fel, mi a helyzet a földlakóknál. Anubisz legyőzése annyira látványos volt, hogy 11 másik ország is kikéri magának az Antarktiszon lévő helyőrséget, ezért létre fog jönni egy Antarktiszi Egyezmény, amely többek között kimondja, hogy közösen tanulmányozzák az ott lévő ősfotelt. Ergo senki sem építhet oda katonai bázist, vagy folytathat fegyverkísérleteket. De még folynak a tárgyalások, így addig nem igazán mehetünk mi sem oda. A kapun át való utazásokat is minimalizálták, amíg nincs elfogadva az egyezmény. Jack pedig továbbra is Han Solozik, ami nem tetszik a CSK-1-nek. Az asgardokra lenne szükség, de semmi hír róluk.

Carter szerint el kéne mennünk a Hallahoz, ahol a replikátorfogó időmező van. Mivel a hatása nem tart örökké, az asgardok biztos szemmel tartják a helyet. Csakhogy az egy másik galaxisban, az Othallában van. A Jack által felturbózott Tel’takkal oda tudnának menni, de sanszos, hogy az út végére kiégne a hajtómű. Persze mi bátrak vagyunk, de Weir nem engedheti. Ugyanis nem tudni, hogy az ősfotel képes-e újra tüzelni, és bár a kukacok nem fognak sorban állni a Föld leigázásához, jelenleg a TurbóTel’tak túlságosan értékes.

Tovább
Címkék: csillagkapu
Szólj hozzá!

Buffy, a vámpírok réme 5x10 - A tanya

2009. december 05. 14:00 - leeann

A csapat egy emberként szorít Joyce-ért, és jól csinálják, mert az orvos szerint nagyszerűen sikerült a műtét. Ha minden jól megy, akkor Joyce hamarosan régi önmaga lesz. Miután a csapat kiörülte magát, Buffy elküldi Dawnt a Xander-Anya pároshoz, hogy a jól sikerült műtétet Rileyval ünnepelhesse meg. Az összebújós ünneplésnek akad egy szemtanúja. Egy igazi leselkedő nagyon fehér hajjal, vagyis Spike. A kitartó leselkedés meg is hozza azt amire a vámpír várt, bár azt még nem tudja, hogy amit lát, az neki milyen jól fog jönni.

Tehát Spike mikor már kisebb csikk hegyet termelt maga alá, megunja a leselkedést és haza indul, de ekkor valaki kijön a Summers házból. Riley hagyja el az éjszaka közepén a vadász házát, így Spike követi az ex-katonát. Riley egy lepukkant házba igyekszik az éjszaka közepén, amit a szőke vámpír nem nagyon ért. Másnap Buffy az ideje nagy részét Joycenál tölti a kórházban, így most szinte minden mást hanyagol. Miközben Buffy minden idejét anyuval tölti a katonák nagyon készülnek valamire, amihez Riley hozzáértése is szükséges lehet.

Tovább
Címkék: buffy
Szólj hozzá!

HUNG – Neki áll a zászló – 1x09 This Is America or Fifty Bucks

2009. december 05. 12:00 - Annácska5

Ray a büntetésben lévő diákokra felügyel, és hegyibeszédet tart nekik arról, hogy ezekből a büntetésékből később könnyen lehet börtön is, amikor Damon betoppan egy még nála is hajmeresztőbb kinézetű fiúval. Ray elfehéredik, és az osztálytermen kívül kérdőre is vonja fiát. Damon csak elkísérte ezt a Powell nevű srácot, ő nem kapott valójában büntetést. Ray-ben most kezd feléledni a gyanú.

Tanya a munkahelyén Patty-nél érdeklődik, hogy milyen volt a Ray-jel töltött este, de a nő nem nagyon akar neki válaszolni. Végül kiböki, hogy az a baja, hogy szánalmasan érzi magát tőle. Pontosabban a kokainhoz hasonlítja, ami drága, de az ember mégis rászokik, és utána egyedül érzi magát, és szánalmasnak. Tanya azért megpróbálja rábeszélni a havi szolgáltatásukra, de Patty inkább a crack-et választaná, mert az ugyanolyan jó, de jóval kevesebbe kerül.

Tovább
Szólj hozzá!

A Kaméleon 4x05 - Road Trip

2009. december 05. 10:00 - missparker

Misséket Jarod most egy kansasi prérin álló madárijesztőhöz irányította, csak GPS-koordinátákat adott meg. A helyszínen egy sárgára festett követ találnak egy címmel. Kansas, madárijesztő, sárga kő... Jarod Óz birodalmába invitálja az üldözőit. Miss természetesen a haját tépi, Brootshoz vágja a követ, de nincs mit tenni, irány a megadott cím.

Jarod egy útszéli kifőzdében ebédel. Egy nő riadtan ront be a bárba, mintha valaki elől menekülne. Jarod felajánlja a segítségét, de megjön az üldöző, a nőnek egy esélye marad, lesmárolja az igencsak elbambult Jarodot, így az ő takarásában nem veszi észre a rosszarcú és távozik. A nő visszafut a kocsijához, Jarod utána, márpedig ő segíteni fog, beül a nő mellé. Későn veszi észre, hogy a kocsi elé álló pisztolyosnak zsarujelvénye van, de legalább ügyes a pasas, félre tud ugrani a száguldó kocsi útjából. Jarod értetlenkedve kérdezi a nőt, a rendőrség elől menekül? A csaj kijavítja: Nem, a rendőrség elől menekülünk. [Hát Jarod, ezt csúnyán benézted, de mit csodálkozunk? Ha nő van a dologban, ez majdnem mindig előfordul veled.]

Jarod mérges, szólhattál volna hamarabb is, cica. Miután a nő közli, hogy nem kérte a 'segítséget', Jarod is belátja, mindezért maga felelős. Tehát ki kéne mászni a szituból. Ismerkedés, a lány Zoe, az üldözője a volt barátja, Vince, akitől lelépett. Vince zsaru, ezzel visszaélve körözteti, hogy újra a hatalmában tarthassa. Jarod tőzsdeelemzőként mutatkozik be, az öltönye láttán tényleg az lehetett mostanában. Úticéljuk nincs, egyelőre Vince-től kell minél távolabb kerülni. Kezdetét veszi egy tipikus amerikai road movie, piros Ford kabrióval a hatvanas évekből, vagány nővel, motelekkel, üldözővel, ahogy kell.

Tovább
Címkék: a kaméleon
6 komment

Reklámőrültek 2x09 Hat hónap szünet

2009. december 04. 16:15 - wizdog

Egy szállodai szobában vagyunk: Don itt dekkol, mióta Betty nem engedi haza. Az ajtó előtt, ott várja a kisuvickolt cipője és a reggeli lap, benne egy borzalmas hírrel: meghalt Marilyn Monroe. Otthon, Betty teljese zombi állapotban ül az ágy szélén, majd némán figyeli a lépcsőlejáratnál, ahogy Carla kitessékeli az ajtón a gyerekeket az iskolába. Don az irodába menet Peggyvel, és a liftesfiúval beszélget a halálhírről. Don nincs meglepődve az öngyilkosság hírén, mindazok után amit tudott róla. Peggy nem érti, hogy lehetett Marilyn magányos. Peggy az irodába érkezve megjegyzi: jó, hogy a Playtex nem ment bele a Jackie / Marilyn kampányba. Don ámulva követi a lányt a tekintetével. Ez ám profizmus!

Az irodában a titkárnők egymás vállán bőgnek. Jane is sír, Don rá is szól. A tárgyalóban Harry, Kinsey, Ken és Sal a cég véradási akciójáról beszélnek, ahol egy verseny keretében ösztönzik a dolgozókat a részvételre. Kinsey lelkesen számol be az eddigi szervezési eredményektől, miközben Kent csak az érdekli, hogy mit lehet ezzel nyerni. Don ingerülten kiosztja az érzéketlen fickót, úgy tűnik, mindenkinek neki kell elmondania, hogy ezzel jó ügyet szolgálnak. Harry koncertre invitálná Dont és „Mrs. Draper”-t, de Don azzal menti ki magát a helyzetből, hogy „Beteg a gyerek.” Betty aktivizálta magát: elkezdi leolvasztani a hűtőt, és új viaszosvászon lapot rak a fiókba. Igyekszik a magáévá tenni a házat Don nélkül.

Tovább
4 komment

Grace klinika 4x16 - Az utolsó kísérlet 2/1.

2009. december 04. 13:00 - Hoppancs

Telnek-múlnak a hetek, a nép pedig csak úgy hullik Meredith és Derek kezei alatt, hiába figyel a hűtőben bánatosan az az üveg pezsgő, amit Shep a jövőbeli siker megünneplésére vett. Meredith-nek emellett még ott vannak múltja démonai, köztük a jó édesanyja öngyilkossági kísérlete, amit természetesen leánya orra előtt követett el. Ezek után mit várunk ettől a szerencsétlen nőtől? Cristina továbbra is fancsali arcot vág, de kissé felderül, mikor Meredith neki adja a borzalmas csillogó csipogót.

Három daliás férfiú áll a dombon, ahol Derek és Meredith álomháza volna hivatott felépülni, ha kettejük kapcsolata nem lenne ennyire…khm…bonyolult. A szép kilátás mindenkiből bölcs gondolatokat hoz elő a változásról, Derek esetében a továbblépésről, aminek konklúziója, hogy el kéne adni ezt a telket, ha már úgysem lesz ott semmi. Izzie szigorú tekintettel méregeti Alexet és buggyant Rebeccát, aki annyira kivan, hogy még a villát sem bírja rendesen megfogni. Karev szerint nincs vele semmi baj, ami arra enged következtetni, hogy ő sincs mostanában túl jó barátságban a valósággal. Izzie meg is rohamozza Bailey-t, hátha ő majd megmondja, mit tegyen, de ezúttal nem alkalmas erre, Georgie-t is épp most hallgattatta el.

Tovább
Címkék: grace klinika
10 komment

Gyilkos elmék 4x02 - The Angel Maker

2009. december 04. 11:00 - hex.kelly

Előző rész emlékeztetője után az ohioi Lower Canaan-ban egy szőke nő a fürdőszobájában van, zajt hall, elindul körülnézni: a konyhában meglátja a macskáját a pulton, nyakig a fazékban. Huh, megkönnyebbül, kinéz az ablakon, lát egy hullócsillagot, csukott szemmel kíván valamit, közben egy sötét alak elsétál mögötte, brrrr. A nő lekapcsolja a villanyt, bemegy a hálószobájába, lefekszik, elalszik. Egy idő múlva nyílik a gardrób ajtaja, kilép a feketeruhás alak, kezében kalapács. Odalép az ágyhoz, az alvó nő mellé, és lesújt.

Hotch egy hangos MR-gépben szenved, nyilván a füle miatt vizsgálják. A dokinője azt mondja neki, hogy a robbanáskor beszakadt a dobhártyája, pár héten belül meggyógyul, de csak akkor, ha kerüli a hangos zajokat. De egyébként mehet dolgozni, pedig nem is hallja a telefonja csörgését, a dokinő szól neki.

Tovább
Címkék: gyilkos elmék
36 komment

Doctor Who 1x01/b - The Cave of Skulls

2009. december 04. 08:22 - Sydius

Kiderül, hogy hova is kerültek a Doktorék, találunk pár ősembert, és vagy 200-szor elhangzik egy bizonyos mondat. A tűz is előtérbe kerül, a Doktort is elrabolják, szóval izgi lesz.


Az ősember, később, mint kiderül, Kalnak hívják, és törzsfő akar lenni.

Az előző rész végén látott helyen vagyunk: sivár vidék, hó és kövek. Az árnyékhoz már egy arc is tartozik: egy ősember, aki enyhén úristenezmegmi-pillantással néz a TARDIS-ra.

Tovább
11 komment

Ments meg 5x11 - Mickey

2009. december 03. 16:00 - zenoli

Reggel van, mindenki siet a munkába, így tesz Tommy is, de még mielőtt behajthatná nyakát az igába, Teddy jelenik meg nagyhangúan és boldogan, egy üveg whiskey-vel a kezében. Örömmel közli, hogy túllendült öreg Gavin halálán, és újra vidámnak és szabadnak érzi magát, és ezt az érzést most megosztja mindenkivel, aki szembejön vele az utcán. Tommy kissé kétkedve fogadja a hirtelen jött pálfordulást, ami a depresszióból egyenesen az eufóriába röpítette Teddy-t, de ez van, ezt kell szeretni. Miután a kissé ittas rokon könnyes szemmel és zavaros szavakkal közli Tommy-val, hogy szereti teljes szívéből, pattan be az asszony mellé a kocsiba, hogy ugyanezt még több rokonnal megossza, még szerencse, hogy vannak jópáran Gavinék. Lou néz a távozó Teddy után, ő is most jött, Tommy kérdezi is, hogy na a prosti barátod elment már? Láthatóan igen, és ez Tommy szerint nem is baj, mert Lou amúgy is egy lágyszívű ember, és csak egy kis könnyes tekintet valamint remegő szájszél kell neki, aztán úgy omlik össze, mint egy kártyavár. Ám a szerencse nem pártol Lou mellé, mert a túloldalon elhajt egy ott parkoló autó, és bizony Candy még mindig ott csövezik. Lou kissé megremeg a látványtól, de még tartja magát, és sértett arccal vonul be a laktanyába, magára hagyva a még mindig bűnbánó arcot vágó lányt. Főcím.

Tommy már végre dolgozna, ha hagynák, de nem megy az olyan egyszerűen, Sheila hívja, és jelenti be, hogy este 6-kor szex, mert nem ér rá fél 7-től, szóval előtte egyen is valamit, mert nem lesz kaja sem amúgy. Tommy kissé sértve érzi magát, hogy ide-oda rángatják, de ez van, még szerencse, hogy bejön egy másik hívás, lehet ejteni a témát. Ám a másik sem jobb, mivel az meg Colleen-től jön, aki odakinn vár az apjára, mivel ugye Fekete Shawn-nal még mindig fasírtban van. Tommy nem érti, mi a baj a gerlepár között, de mikor Colleen közli, hogy Fekete Shawn nemes egyszerűséggel lekurvázta, vérben kezdenek forogni a szemei.

Tovább
Címkék: ments meg
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása