Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Csillagkapu 6x18 – Számkivetve

2009. augusztus 30. 11:00 - Llew

A CSK-1 sokadszorra csillagászkodik, de hegytető helyett a jól bevált erdőszélen állították fel a műszereiket. Mivel még nappal van, O’Neill – aki az évek során minden érdeklődését elvesztette az égi jelenségek iránt – hiába bámul a távcsőbe, így inkább leül, és egy nőt ábrázoló fényképet talál a homokban. Jonas azonban utcahosszal veri, mert egy egész azonosítatlan eredetű, lezuhant űrhajót talált. Éppen arra várnak, hogy Nyuszi kikiabáljon, hogy nincs itthon senki, mikor a gyorsan leírt túlélők közül három simán a hátukba kerül.

Tisztázzák, hogy senki nem akar feleslegesen lövöldözni, majd szépen bemutatkoznak. A jövevények a Seberus nevű hajó legénysége. Aiden Corso kapitány, Tanis Reynard első tiszt és Lyall Pender, a navigátor. A Földről még nem hallottak. Most se nagyon fognak, mert O’Neill a múltkori fiaskó után Carter szavába vág, mikor a címüket kezdené mondani. Corsoék aszteroida viharba kerültek, elszállt a rádiójuk, meg az üzemanyag ellátás. A Hebridanról jöttek és örülnének, ha hőseink haza fuvaroznák őket.

Tovább
Címkék: csillagkapu
komment

Friday Night Lights 1x15 – Blinders (Szemellenző)

2009. augusztus 29. 16:00 - Sigismundus

Előző részek tartalmából: Jay kiosztja a Garrity szülőket és bejelenti a házasságot, Lyla később lassításra inti, Tyra és Julie összebarátkoznak, Smash beismeri a kokszolást, és Eric keményen meghajtja, majd mégis játékba állítja, Matt részt vesz egy jacuzzis-csajos.sörös fotózáson, Julie meg kiadja az útját.

Meccs, utolsó negyed, Párductámadás. Eric egy olyan playt választ aminek hallatán minden játékos és edző ledöbben, de csinálják. Matt előbb rövidpasszt ad Rigginsnek, 33-as jobbrafut, és átadja 20-asnak, Smash pedig, nem rohan mint szokott, hanem ő dobja a hosszút előre, éspedig Mattnek aki időközben előrerohant a réseken, kihasználva hogy a védők már nem rá figyelnek, és elkapja és beviszi a TD ! Az első rájátszás (selejtező) meccs megnyerve.

Tovább
Címkék: fnl
komment

Csillagkapu 6x17 - Beismerés

2009. augusztus 29. 14:00 - the black ball

Extra hosszú felzárkóztató hogyvolt

A Pentagonban járunk, amit nagykövetek és diplomaták leptek el. Csekov ezredes éppen Kína nagykövetének, dr. Pierre Changnak magyarázza, hogy az egyik atomtengeralattjárójuk pont az egyik fedősztorink – meteor becsapódása – áldozata lett, és annyira megsérült, hogy a reaktora felrobbant az óceánban. Persze a kínai nem hiszi el, ahogy a brit és francia sem. Pláne, hogy a kínai hírszerzés szerint akkoriban az említett tengeralattjáró Vlagyivosztokban pihent. Csekov szerint van bizonyítékuk, de ekkor megjelenik Hammond, és közli, hogy nem lesz rá szükség. Mindenki helyet foglal, aztán Davis őrnagy kivonul a pódiumra, és bejelenti, hogy beszámolnak egy titkos műveletről, ami a Cheyenne-hegységben folyik. A neve Csillagkapu-program.

Jöhet a történelemóra. A csillagkapu. 1928-ban találtak rá Egyiptomban, 1945-ben amerikai tudósok sikeresen létrehoztak egy stabil féregjáratot, amit nem sikerült megismételni. Végül 8 évvel ezelőtt egy Daniel Jackson nevű fickó megfejtette a kapu jeleit, ami által több száz idegen bolygóra voltak képesek eljutni. A nagykövetek kissé zokon veszik, hogy Oroszország már 2 éve tud a programról. Hát még azt, hogy egy ideig saját csillagkapuja is volt az oroszoknak. Összesen 2 földi kapu volt, ebből egyet mi vágtunk haza Thor hajóján, a másikat meg Anubisz. De a Thor hajóján lévő mégis túlélte, az került az oroszokhoz, utóbbi pedig az antarktiszi kapu volt. (Davis őrnagy magyar hangja szerint AnKtarktisz, gratulálunk neki.)

Tovább
Címkék: csillagkapu
komment

A Kaméleon 3x17 – Ties That Bind

2009. augusztus 29. 10:00 - missparker

Ijesztő képekkel kezdünk, az összevert Jarodot gólemek vonszolják a Központ folyosóján, Miss Parker győzelemittasan számol be Apunak és Rainesnek. Apu gratulál, felajánl egy exkluzív irodát jutalmul a kicsi leánykájának. Nem kell, Miss kiszáll, megmondta, hogy Jarod az utolsó ügye itt, és most itt a vége.

Apu nem engedi, ez csak a kezdet, Angyalom. A padlón nyögdécselő Jarod hirtelen röhögni kezd, Miss felébred rémálmából, Tommy nyugtatja.

Jarod a floridai Jacksonville-ben, egy békebeli kisbolt tulajdonosasszonyának hálálkodását hallgatja, kaparós sorsjegyet is kap ajándékba, ilyet most lát először, de gyorsan kiszámolja, hogy a főnyereményre 1:13.983.816 az esélye, pont annyi, mint annak, hogy belécsapjon a villám egy tengeralattjárón. Imádom a racionális embereket :) A néni megint segítségre szorul: egy tolvaj kölyök ügyes csellel elemeli a pénzt a kasszából. Jarod rövid kergetőzés után utoléri. A srác lelépett otthonról, Jarod hazavinné. Dylan Hale tipikus kamasz, utálja az ügyvéd apját. Egy hajón laknak, anyu megpattant, Londonban van. Dylan a maga részéről vonatozna a haverjaihoz Atlantába. A kikötőben tovább tiltakozik, ennek nincs értelme, apu úgyis az irodában van. De nem, már a mólóról is látszik, épp rendezkedik a hajón. Pár pillanat múlva a hajó felrobban. Ez durva volt.

Tovább
Címkék: a kaméleon
komment

Szomszédok 3x20 (64. fejezet, 19891005)

2009. augusztus 28. 18:00 - Milo Rambaldi

Az előző rész egészen vígjátéki volt, bár már elkezdődtek azok a folyamatok (október 6-i fasor ültetése, Mágenék pénzügyi romlása), amelyek a Szomszédok történetének legrettenetesebb részéhez, azaz a maihoz vezettek. Előre figyelmeztetek mindenkit, nagyon überbrutálisan, kimondhatatlanul, kegyetlenül, nézhetetlenül szar a mai rész, és erre a 35 fok még rátesz két lapáttal, tehát csak erős idegzetűeknek ajánlottak a következő sorok.

Forradalmi a reggeli hangulat, tomboló diákok várnak a 120-as buszra, ami nem jön, mert a BKV kiritkította, a rohadt állatok. Ezért Junior új iskolája tüntetést szervez, az most úgyis trendi. Közben a másik iskolába, a gazdagréti áltiskbe indul a faszállító kamion, Erdészke nagyon jótékony, de jön főnök bácsi, oszt mondja, dádá, te itten ne herdáld a köztulajdont, mert az nem a tiéd. Szoptál öreg, szól a válasz, saját pénzen vettem. Snitt. Etus és Józsi állnak a kemence mellett, Józsi kapott telefont, ezért hozna egy vagon zöldséget, de ez nem kell Etelkának, mert NINCS PÉNZE hűtőládára. Befut a díjbeszedős ürge, meg lehet beszélni, hogy mennek fel az árak, rettenetes, jaj. Etelka amúgy meg nem érti, mi ez a háborús hangulat, nyugodjon már le mindenki. Uff, a magyarok nagyasszonya szólt, földre ország!

Tovább
Címkék: szomszédok
komment

A fiúk a klubból 5x09 - Valami közös

2009. augusztus 28. 16:00 - leeann

Lassan véget ér az utolsó évad, de még addig rengeteg dolog történik, úgyhogy nézzük is, mi van a kilencedik részben! A 14-es kezdeményezés van a főszerepben, és természetesen az, hogy Brian és Mikey nem beszélnek egymással. Nem mellékesen Ted akkora csődör lett, hogy aki számít, az már megvolt neki. Kampányol mindenki, aki él és mozog, a 14-est támogatók és az ellenzők is. Természetesen a csapat is házról házra jár, és próbálja rávenni a honpolgárokat, hogy szavazzanak a 14-es ellen.

Úgy tűnik, Brian világa csak Briannek tetszik, Ted ugyanis nem bírja a sok egyéjszakást, és Mel tanácsára elmegy egy zsidó estre férjet szerezni. Közben továbbra is megy a nagy szórólapozás, de hamarosan Justin olyat lát, amitől leesik az álla. Jennifer egy motoros fiatal sráccal randizik, úgyhogy anyucinak lesz mit megmagyarázni a következő anya-fia talin. Drew nincs jó passzban. Az persze jó, hogy Emmettel lehet bujkálás nélkül, de az még nyomasztja, amit róla cikkeznek az újságok.

Tovább
komment

CSI: A helyszínelők 9x21 - Bárcsak lenne egy kalapácsom...

2009. augusztus 28. 14:00 - zaphodbb

Egy elítélt készülődését látjuk, közben narrálja, hogy ártatlanul ítélték el, a cellatársa, alkuért azt tanúskodta, hogy bevallotta neki a gyilkosságot, amivel gyanúsítják. Ő fellebezni akart meg kiállni a saját verziójával a tanúk padjára, de az ügyvédje lebeszélte róla. Tizennyolc éve ül, az elítélése után sok évvel összefutott a börtönben a régi cellatársával, akiből kiverte, hogy az ügyvédje mondta neki, hogy valljon ellene, ekkor döbbent rá, hogy ugyanaz volt az ügyvédjük, aki ezek szerint valami nagy szarkavaró volt

Ugrunk a jelenbe, a bíróságra, ahol a mi elítéltünk épp a történet végére ér és bizonygatja, hogy összeszövetkeztek ellene és joga van egy új tárgyaláshoz. Catherine veszi át a szót és elmondja, miközben látjuk a 18 évvel ezelőtti esetet, hogy ez az ő első esete volt, Thomas Harrot, 91 éves öregember volt az áldozat. Harrot hívta ki a zsarukat, mert valaki betört hozzá. A kiérkező rendőr betört fejjel, halottan talált rá, mellette egy kő volt, valószínűleg az ablakot is azzal törték be. Itt az ablaküvegben tükröződve megmutatják nekünk a 18 évvel ezelőtti Catherine-t, csak ilyen homályosan és visszaverődve merik ezt megtenni.

Tovább
Címkék: csi lv
komment

Életfogytig zsaru 2x21 - Egy (sorozatzáró)

2009. augusztus 28. 11:00 - missparker

Kedvenc riporter-narrátorunk visszatért, ismeretlen helyen Romant kérdezgeti nem kéne-e börtönben lennie. Hát az emberek szeretnek neki szívességeket tenni, és talált egy kedves embert, aki leüli a büntetését. Mikor sor kerül a kérdésre, hogy mit üzenne Charlie Crews-nak, Roman bedühödik, lelövi szerencsétlen riportert. Ezt a 8 golyót üzenné Charlie Crews-nak.

Ezután fütyörészve elindul az épületben, ez a főhadiszállása. Minden szépség megtalálható itt, ami Romant élteti. Kutyák, kurvák, fegyveresek, szerencsejátékosok. A pincében Reese-t tartja fogva. Reese a maga bájos módján szemenköpi, sosem volt úrinő, de ezt a húzását most megértem. A következő képen összeverve mond videószalagra egy üzenetet Charlie-nak, úgy látszik Roman nem volt megértő.

Charlie egykedvűen autózgat a városban, egy piros lámpánál egy biciklis kazettát vág a szélvédőjére, majd tovateker, Charlie nem tudja követni a forgalom miatt, meg sem próbálja. Tidwell-lel ezerszer végignézik a felvételt, Roman Mickey Raybornt akarja Reese-ért cserébe. Ennek sok értelme nincs, lévén Mickey eltűnt, csak pár liter szétlocsolt vér maradt belőle. A ruszki vagy tud valamit, vagy nem zavarják a tények az éleslátásában.

Tovább
komment

Halottnak a csók 1x09 - Corpsicle (Évadzáró)

2009. augusztus 27. 13:00 - Csiki_

Az idő hipp-hopp elszállt, és mi máris elérkeztünk az évadzáró 9. részhez. Ez a hogyvolt extra hosszú lesz, mindenki készüljön fel, mivel egyszerűen nem tudtam jobban besűríteni. Az előző epizód jókora cliffhangerrel végződött: Ned nem bírta már tovább, és bevallotta Chucknak, hogy ő ölte meg az apját. Egy hét várakozás után most végre kiderül, hogy mi is történt ezután. Nedet látjuk, ahogy kétségbeesetten a hófödte utcákat járja, és a Halott Lány nevét kiabálja. Átgondolja, hogy hova mehetett, és az egyetlen megoldást a nagynénik házában látja. El is megy hozzájuk, de miután arról kérdezősködik, hogy érezték-e Chuck „jelenlétét” mostanában, a nénik rövid úton kidobják a házból.

Következő útja a szomszédba, Olive-hoz vezet. A lány azt tanácsolja, hogy ha Chuck nem akarja, hogy megtalálja, akkor ne is keresse egy ideig, és becsukja az ajtót. Természetesen a Halott Lány ott ül benn a kanapén. Miután nem bírja már tovább Olive kérdezősködéseit, elmondja, hogy meghalt, és Ned hozta vissza az életbe. Ja, persze, forgatja a szemét Olive. A kis szőke felajánlja, hogy míg el nem simulnak a dolgok, addig ő elkészíti és szállítja a néniknek a pitéket. Chuck belenyúl a pizsamája zsebébe, és átadja neki a homeopátiás szert (Mit keres az ott? Azzal akart aludni?), hogy ebből a kis „vaníliából” rakjon a pitékre. Csakhogy másnap reggel Olive megkóstolja a szert, és miután közli a nézőkkel, hogy nincs valami intenzív íze, ráborítja az egészet egyetlen darab pitére. Na ez vicces lesz.

Tovább
komment

Star Trek TNG 1x20 - Heart of Glory- Dicsőséges szív

2009. augusztus 27. 11:00 - clean lead

Csillagidő: 41503.7. A Csillagflotta üzenetére az Enterprise a Semleges Zónába indul, hogy felderítsen egy csatát és mindenbe beleüsse szépen ívelt, gömbölyű orrát. Mikor az észlelt esemény helyére érnek egy erősen amortizált szállítóhajót találnak, amire talán a romulánok tüzelhettek. Data jelzi, hogy lassan minden rendszer le fog állni a hajón, többek között a létfenntartás is, ami csak azért említésre méltó, mert három lélek még a fedélzeten van. Az alig észrevehető vállrándítást csak azért nem láthatjuk, mert Geordi vizorjába egy új szerkezetet építettek bele, ami az általa átalakított képet az Enterprise-ra továbbítja és ez remek alkalom arra, hogy éles helyzetben is teszteljék.

A sérült hajóra Riker vezetésével indul csapat, hogy megtalálják a túlélőket. Azonnal kezdődik a La Forge Live Show, avagy tippelj mit is láthatunk most, amiben minden hídon tartózkodó személy részt vehet. Egyébként tényleg nehéz kivenni a formákat, az egész inkább egy Jackson Pollock festményre hasonlít. Picard egyszer frászt kap a látványtól, de kiderül, hogy csak Riker van a képernyőn. Nahát, te így látsz Geordi? Most egy kisnyulat nézz meg! Nahát, ez így néz ki neked? Most legyen kiscsibe! A Barbie klubot végül Egyes szakítja félbe azzal, hogy feladatuk van, de később a kapitány és La Forge nyugodtan befonhatja egymás haját. Data legalább dolgozik és jelenti, hogy jelentősen nőtt a veszélyes sugárzás, amit később Geordi tetéz azzal, hogy a teherszállító külső burkolata hamarosan összeomlik.

Tovább
Címkék: star trek tng
komment
süti beállítások módosítása