Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Veronica Mars 2x19 – Nevermind the Buttocks

2009. január 25. 16:00 - foxglove (törölt)

Az előzetes meghallgatás zajlik Aaron Echolls ügyében. Egy ügyvéd arról faggatja Veronicát, hogy pontosan mit is látott azokon a szexkazettákon. Vagy inkább azt próbálja bebizonyítani, hogy Veronica nem láthatott semmit, mert egyrészt a vallomása szerint egy lepedő jótékony homályba burkolta az alsó testtájon történteket, másrészt meg Miss Marsnak talán nincs is elegendő tapasztalata szexuálisan téren, hogy ezt megítélje. Miss Mars biztosítja, hogy ötössel ment át a gimnázium szexuális oktatás kurzusán és az Animal Planetet is szokta nézni. Sajnos ez nem túl meggyőző, és az ügyvédnek már csak egy kérdése van: tartja-e még a kapcsolatot Duncan Kane-nel? Duncan? Hogy miért érdekes is ez, arról majd később.

Mars-apuka közben alaposan utánajárt a Casablancas biztosításoknak. A lényeg az, hogy ha a fiúkkal történne valami, a nyolc számjegyű összeg a gonosz mostoha, Kendall zsebébe vándorolna. Ez már akár motiváció is lehetne, egyes körökben, bár Veronica főjelöltjévé egyre inkább Weevil válik.

Tovább
Címkék: veronica mars
1 komment

Csillagkapu 3x22 – Nemezis (Évadzáró)

2009. január 25. 11:00 - Llew

Újabb évadzáróhoz érkeztünk és véleményem szerint ez az eddigi legjobb. Kiderült, hogy Jackson a CSK-1 leggyengébb láncszeme, ugyanis vakbélműtét után lábadozik. Ezért aztán a csapat kapott egy hét szabadságot. Bombasztikus kezdésnek hangzik, igaz? Szóval Teal’c elment családlátogatóba, bár nekem zavaros, hogy hova, ha Apófisz két résszel ezelőtt végig dúlta a Chulakot. O’Neill horgászni indul, de előtte még beugrik Carter laborjába.

Az őrnagy éppen naquada reaktort hegeszt, meg halandzsázik valami bomlási hányados elemzésről. Jack emlékezteti, hogy szabadságon vannak, amit célszerű lenne pihenéssel tölteni, de Carternek ez a kikapcsolódás. Érdekes gyerekkora lehetett. Hát, ha inkább választja a labort, mint őt és egy minnesotai tavat, akkor nincs mit tenni, jegyzi meg O’Neill. Ez meghívás volt? Bizony az, de csak mint kollégák vagy barátok, finomítja a dolgot Jack. Sam pedig egy pillanatig mintha tényleg vacillálna a férfi és a reaktor között. Aztán győz a tudós és visszautasítja a meghívást, de amint O’Neill magára hagyja, meg is bánja a döntését és utána szalad. A folyosón azonban már csak ahhoz van bátorsága, hogy jó pihenést kívánjon felettesének. Az ezredes a válasz közepén egy asgard hajóra transzportálódik, ahol mechanikus bogarak fogadják.

Tovább
Címkék: csillagkapu
12 komment

Csillagkapu 3x21 - Kristálykoponya

2009. január 24. 14:00 - the black ball

Idegen piramist találunk. Nagy piramist. Nagyon nagy piramist. Több mint 1000 méter magas. Teal’c szerint ekkora még a kukacoknak sincs. Mármint piramisuk. Ez maja - szól hozzá egy szemüveges fiatalúr, aki másodállásban egyetemi professzor. A piramis belsejében egy vékony út vezet egy emelvényhez, körülötte pedig szakadékból feltörő, hegyes kőoszlopok jeleskednek, rajtuk sárgán világító anyaggal. Carter szerint ezek leptonok, vagyis valami lassítja a neutrínókat a piramisban (ezek átrohangálnak a szilárd anyagon is), ami valamiért biztos jó. De a szemüveges archeológust más érdekli: az emelvényen egy kristálykoponya látható. Pontosan olyan, amilyet a nagyapja talált 1971-ben. A Földön.

A szemüveges fiatalúr, Dr. Daniel Jackson elmeséli, hogy a nagyapja, Nicholas Ballard szerint a kristálykoponya, amit talált, hatalommal bír. Ha valaki mélyen a szemébe néz, teleportálódik az idegenekhez. Ennél nem is kell több, elmegyünk piramist fosztogatni. Dr. Jackson azonnal elkezd szemezni a koponyával, ami erre elkezd izzani, majd sugárzást kibocsátó részecskék kezdik beborítani a doktort. Mivel nincs a közelben egy atombiztos hűtőszekrény sem, Teal’c egy zattal vet véget a mókának. A koponya pedig ledobja az emelvényről Dr. Jacksont. Biztos nem volt jegye.

Tovább
Címkék: csillagkapu
7 komment

A Kaméleon 2x10 - Indy Show

2009. január 24. 10:00 - missparker

Sydney rémálmodik, álmában a Központ folyosóján fut össze a válaszokat követelő felnőtt Jaroddal, gyerek Jaroddal, majd Jacobbal. Jacob sietteti, nincs sok ideje, majd megszólal a telefon, Sydney felébred. Broots egy játékgéppel szórakozik a Központ laborjában, Jarod küldte. A szállító játékterem tulaja szerint Jarod egyetlen érmével képes volt 24 órát játszani folyamatosan, Miss fanyalog, milyen lenyűgöző. Sydney viszont nem jött be dolgozni, egy e-mailt hagyott, 'haldokló barátunk ébren van', Broots ezt nem érti, nem baj.

Jarod Jones közben remek köröket megy egy versenypályán, az első irigye, RJ már méltatlankodik is. A csapat egy összetartó családnak tűnik, a csapatvezető két fia RJ és Jimmy viszont folyton rivalizálnak. Jarodot bemutatják Nigel Brinkmannak, az első számú pilótának. Jarod Jimmy helyett áll rajthoz, Jimmy balesetet szenvedett. RJ autójával akart menni egy kört, de rosszul végződött. Megismeri Jimmy feleségét is, Annát. Elég kényelmetlen szitu, de nem neheztel Jarodra. 'Ilyen a versenyzés' - itt ez a szállóige. Anna felelős a papírmunkákért, háttérinfókat kér Jarodról, a média és a szponzorok tudni akarják, ki az új pilóta.

Tovább
Címkék: a kaméleon
9 komment

A fiúk a klubból 3x06 - Egyszer mindenki lebukik

2009. január 23. 15:00 - leeann

Zenés csendélettel kezdünk, méghozzá Mikey és Ben fészkében. Mikey most kelt és meglesi, ahogy Ben a fürdőszobában éppen döfködi magát egy bazi nagy tűvel. Persze este ezt el kell mesélni Briannek is, hisz ki mást érdekelne az, hogy a prof kokszol. A Babylon előtt akkora a sor, mint a tavaszi árleszállításon, úgyhogy Brian és Mikey előre tolakszik egy VIP belépővel, Emm és Ted pedig áldozatul esik némi rendőrségi motozásnak és igazoltatásnak, ahogy a sorban mindenki. Ethan és Justin szerelmi fészkében viszont minden viharmentes, és nagy a boldogság.

Ethan hamarosan egy nagy lehetőséget kap telefonon, ami ugyan megzavarja az idillt, de egyben hatalmas örömet vált ki a fürdőző fiúkból. Justin sajnos nem mehet támogatást nyújtani, mert elvileg nem is létezik, így Ethan egy pár összeillő gyűrűvel kárpótolja szöszikét, ami az összetartozásukat hivatott jelképezni. Gyűrű, csók, meghatódás, mi kell még? Másnap Brian a munkahelyén éppen egy filmet néz, amit a Stockwell kampányhoz készült. Helyesbítek, Brian éppen halálra unja magát Stockwell kampányfilmjén. A két segítő esküszik arra, hogy ez a film jó, de Brian nem ismer vereséget, úgyhogy elmondja a véleményét, ami nem tetszik mindenkinek.

Tovább
7 komment

Battlestar Galactica 3x13 - Taking a Break From All Your Worries

2009. január 23. 12:00 - Freevo

Gaius Baltar a cylon csajok társasága helyett immár a Galactica fogdájának kényelmét élvezi, de azt sem sokáig. Felakasztja magát, hátha ő is újjászületik, mint a cylonok, és akkor meg van neki bocsájtva minden, nem is követett el emberiségi ellen bűntettet, hiszen maga sem ember. A számítása azonban nem jön be, bár egy pillanatra maga is elhiszi, hogy egy cylon jakuzziban van, végül azonban az őrség rátalál, és újraélesztik.

Roslin nem örül, hogy a doki el akar távozni az élők sorából, mert még nem mondta el, hogy pontosan mit tudnak a cylonok a Földről. Baltarnak azonban fogalma sincs a dologról, így Roslin ordítozni kezd vele, és azzal fenyegeti, hogy kivágják a légzsilipen, mire a tudós csak tisztességes tárgyalást követel.

Tovább
5 komment

Twin Peaks 2x20 - The Path to the Black Lodge

2009. január 23. 10:00 - Médiageci

Pár fickó elviszi a szoborba falazott hullát. Előkerül a srác haverja, így az azonosítás gyorsan megy, a rockert Rusty Tomaskinak hívták. A haver elmondja, hogy a bandájukkal egy fellépés miatt jöttek a környékre, de defektet kapott a járgányuk. Az erdőből előkerült egy furcsa fickó, meghívta őket sörözni, Rusty elment vele, és mostanáig nem látták. Cooper megállapítja, hogy Earle úgy vett le egy újabb gyalogot, hogy nem közölte a lépését, „a játszma lekerült a sakktábláról”. Amikor zsaruk visszaérnek az őrsre, Lucy magához hívja Andyt. A nő hosszan csacsogva kifejti, hogy egy nap múlva kiderül a gyerek apjának kiléte. Emellett ő is indul a szépségversenyen, mert a csöppség felneveléséhez jól jönne a pénz. Most a beszédén dolgozik, minden segítséget szívesen fogad. Andy hirtelen annyit tud a környezetvédelemről mondani, hogy „az embereknek nem lenne szabad többé sörösdobozokat dobálniuk a tavainkba, amikor horgásznak, és a műanyaghab el nem enyészik, amíg csak élünk”.

Hayward doki Bent vizsgálja, rutinvizsgálat a biztosítása miatt. Egészséges, de a doki céloz rá, hogy sok súly nyomja a szívét, azok miatt aggódhat. Ben belátja, hogy sok rosszat tett a múltban, de már csak a jóra törekszik. A doki hangnemet vált, követeli, hogy Ben hagyja békén a feleségét. Ben erre nem hajlandó, amíg „a hazugság életben van”. A doki elhiszi, hogy jó útra tért, de szerinte az igazság leleplezése életeket tenne tönkre. A doki távozik, John érkezik, Audreyt keresi. Ben szerint a lánya hamarosan hazaér. John nem várhat tovább, indulnia kell. Megölték az üzlettársát, át kell vennie a helyét. Ben sajnálja, hogy John elmegy, és érzi, hogy nem jön többet vissza. John szerint Ben egyedül is megbirkózik a problémákkal, csak akarnia kell, emellett egy búcsúlevelet hagy Audrey számára.

Tovább
Címkék: twin peaks
Szólj hozzá!

Firefly 1x08 - Out of Gas

2009. január 22. 12:00 - aribeth

Houston, baj van. A Serenity elhagyatottan vesztegel az űrben. Szívszorító zene kíséretében végigszáguldunk a hajón: a helyiségek üresek, a konyha romokban hever, és sehol egy árva lélek. A kamera megállapodik a raktér padlóján, amelyen Mal produkál egy hatalmas pofáraesést némi rémisztő nyögéssel fűszerezve. Egy hangot halljuk, majd erős fény világítja meg a helyiséget: szerencsére még nem a túlvilág, csupán egy ravasz flashback következik. Visszaugrottunk öt évet az időben ahhoz a pillanathoz, amikor Mal és Zoe először léptek a hajóra. A kapitány máris imádja a hajót, húsz centivel a föld felett lebeg, és nincs az a szarkasztikus megjegyzés, ami letörné a lelkesedését. (Egy ilyen hajó a halálunkig velünk lesz! - Mert egy halálcsapda, uram.) Zoe rosszul van a mocskos, működésképtelen roncstól, valamint erősen kételkedik Mal épeszűségében (Ezért pénzt adott ki? Önszántából?), de a férfi addig ecseteli neki az eljövendő szabad, Szövetség-mentes életük szépségeit, míg ő is megenyhül. A kép elsötétedik, visszatérünk a jelenbe. Mal javában haldoklik. Főcím.

A kapitány feltápászkodik, felkap egy alkatrészt, és kivánszorog a helyiségből. Újabb visszaemlékezés jön, alig pár órával korábbról. A legénység a konyhában vacsorázik, anekdotáznak, egymást cukkolják, nagyszerűen érzik magukat. Kaylee egy tortával rukkol elő, kiderül, hogy Simonnak születésnapja van, ezt a legénység egy friss körözési parancsból derítette ki. A doki meghatódik, épp elfújná a gyertyákat, amikor egy pillanatra elsötétedik a hajó. Wash a hídra, Kaylee a gépházba siet leellenőrizni a hajó állapotát, de az utóbbiból óriási tűzcsóva tart egyenesen a lány felé. Zoe hősiesen ellöki őt az útból, cserébe a robbanás őt találja telibe úgy, hogy átrepüli a fél szobát. A többiek a tüzet a raktérbe, onnan pedig az űrbe terelik. Csoda, hogy még élnek.

Tovább
Címkék: firefly
5 komment

24 3x21 9:00-10:00

2009. január 22. 09:00 - Bruti

9 óra. Kérem szépen, Tóni nagy bajba került a múlt részben, mert az egyetlen édes kis virágszálát letépték a gonosz terroristák, és betuszkolták egy sűrű, sötét, kerek furgonba, ahol legszívesebben tömegesen közösülnének vele, de Saunders barátunk ez egyelőre ezt nem engedi. Ennek fejében Tonycsi fittyet hány az állambiztonságra, és elintézi főgecinek, hogy lekoccolhasson.

Jack persze nem tud semmit az egészről, és nagy erőkkel próbálja kifüstölni a patkányt, de ott már nincs senki. Na akkor most ki a hülye? Felhívja Tónit, hogy mi van, de az csak terel. Ő aztán nem volt, biztos valami kopasz a csapatából. Erre már Chloe is felkapja a fejét, de neki ebben az évadban még nincs szava. Aztán Tóni rohan a szerverszobába és törli az árulkodó nyomokat.

Tovább
Címkék: 24
4 komment

Odaát 2x09 - A vírus

2009. január 21. 13:00 - Deana W.

Sam megint rémálmodik. Valami kis rendelőféleségben vagyunk, ahol Dean egy doktornő, egy fiatal szőke lány és egy nagydarab fekete fickó társaságában hallgatja egy székhez kötözött srác rimánkodását, hogy ne öljék meg, mert nincs benne az a valami. De Deant nem hatják meg a könnyek, hidegvérrel meghúzza a ravaszt.

Miután Sammy magához tér, a látomásban szereplő jelekből kideríteti, hol várható a furcsa esemény, így Deannel máris útra kelhetnek, hogy megfejtsék a leendő esemény okát, esetleg megakadályozzák azt.

Reggelre meg is érkeznek River Grove-ba, ahol kb. az első ember aki útjukba kerül, a látomásban is szereplő nagydarab fekete fickó. A srácok a ZZ Top-ból kölcsönzött nevekkel rendőrbírónak adják ki magukat és a leendő megkötözött fiúról próbálnak kideríteni valamit a fickótól, aki mellesleg mint kiderül, a hadseregben szolgált. Az Őrmester a személyleírásból ráismer a keresett személyre, de szerinte Duane Tanner, mert hogy így hívják, rendes gyerek és nem érti, miért kereshetik rendőrbírók. Egyelőre Samék sem tudják, mit akarnak tőle, mindenesetre elindulnak közeli háza felé, ahol a családjával él.

Tovább
Címkék: odaát
6 komment
süti beállítások módosítása