Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Csillagkapu 5x12 - Wormhole X-Treme!

2009. május 24. 11:00 - Llew

Hát, hölgyek, urak elértük a 100. részt, egy a rajongókat megosztó epizóddal. Emlékeztetjük magunkat Martinra, a memória zavaros bolygóközi dezertőrre, majd vágóképet látunk egy tányér körül forgó C betű fazonú űrhajóról. Ezt követően Carter eligazítását hallgatjuk a műhold által lefotózott hajóról, ami olyan energia jelet bocsát ki, mint Martin felrobban mentőkabinja. Emberünket ideje lenne előkeríteni, mert a hajó három napon belül eléri a Földet. Ugrunk egy ismeretlen csapatra, akik éppen támadás alatt vannak, de nem működik az erőterük, így dam-dam-ok kíséretében le is lövik őket. Majd a rendező leállítja a jelenetet, és elsétál, nyomában Martinnal, aki próbál fontosnak tűnni, de közben senki nem foglalkozik vele.

A CSK-1 és a tábornok érdeklődve nézik a Wormhole X-Treme! című sci-fi sorozat beharangozóját, amiben a bunyós, nőcsábász Danning ezredes, a technikai halandzsázós Stacey Monroe őrnagy, az okoskodó Dr. Levant, és a kopasz, nullmimikás Grell, a robot egy nagy fémgyűrűből szaladgálnak elő. Daniel némi párhuzamot vél felfedezni a sorozat alapötlete és a Csillagkapu Program között. Bizony, Martin az ötletgazda, aki eladta a sztorit egy stúdiónak. A Légierő nem avatkozott be, mert jó fedősztori lenne, ha valami esetleg mégis kiszivárogna. Mivel azonban a hajó közeleg, másnaptól Jack a show új katonai szakértője.

Tovább
Címkék: csillagkapu
7 komment

Csillagkapu 5x11 - Kétségbeesett lépések

2009. május 23. 15:30 - the black ball

Ruszki pajtások teherautóval szállítanak, amikor egy szintén ruszkinak tűnő alakulat lemészárolja őket. Felpattannak a platóra, s nocsak, egy jaffapajtás csücsül odabent. Ezalatt Amerikában Carter egy frissítő aerobikedzésről tart a kocsijához, ami mellett egy csöves guberál. Ekkor feltűnik egy fehér furgon fekete kerekekkel, amiből kiugrik egy fekete és egy fehér férfi fekete ruhában (túlzó politikai korrektség?), és elrabolják Cartert. A csöves pedig elkönyveli magának, hogy ezek nindzsák voltak.

Két nap múlva Hammondnak is feltűnik, hogy csökkent a bázison az IQ-átlag, de mivel bázison kívül nem tevékenykedhet, O’Neill magánnyomozásba kezd. Először is elmegy a tett helyszínére, ahol belefut a csövesbe, aki járt Vietnámban – turistaként. Jack a fél fizetéséért és a National Geographic-gyűjteményéért cserébe megtudja, hogy nindzsák rabolták el Samet, aki ezalatt lekötözve ébred egy kórházi ágyban, ahol két orvos kezdi el szurkálni fecskendővel. A vizsgálatok azt mutatják, hogy az őrnagyban egy totál ismeretlen fém és fehérje található.

Tovább
Címkék: csillagkapu
6 komment

A Kaméleon 3x05 - Betrayal

2009. május 23. 12:00 - missparker

Brootsnál kezdünk, épp indítja Debbie-t suliba, majd mosogatás közben franciául tanul, a lányának ígért egy párizsi utat szülinapjára. Megjelenik Miss, nem kockáztatja a telefont. Brootsnak az Adatbankba kell mennie. Utána gyerekkori videó, Jarod egy épület megerősítését tervezte. Aggódott, ha a megerősítéseket teszik tönkre egy robbantással, abból katasztrófa lehet. Sydney nyugtatta, azt a Központ sosem engedné. Felnőttként egy újságot olvas: a római Szerb Nagykövetséget terroristák robbantották fel. Nem dühöng, de erősen gondolkodik. Aztán egy újabb központos videót néz, itt már felnőtt volt, egy bizonyos Kenny-t tanított origamira.

Mostmár csak hangokat hallunk a videóból, Jarodot arra kérték, hogy fejezzen be egy szimulációt, amit nem akart. Kenny segítséget kiáltott, Jarod üvöltözött: neee! Hogy mi történt, még nem tudjuk, de Jarod most is könnyezik.

Tovább
Címkék: a kaméleon
4 komment

Friday Night Lights 1x01 - Pilot

2009. május 23. 09:23 - Sigismundus

Whiskys Jó Reggelt Nyugat Texasban, a korán kelőket Sammy Meade rádiós sporthírei köszöntik, négy nap és kezdődik az idény Dillon Párducainak, mik a vélemények az új edzőről kérdi Sammy. Aki csak betelefonál az a felhajtást, nem érti körülötte, miért keres az edző annyit, mint az iskola igazgatója? Lepattant külvárosi kertes ház, egy bizonytalan arcú srác mosogat, aztán kiosztja a kedves de zavart nagyinak a  gyógyszereit meg két szendvicset. Kocsiduda, srác ki a házból, mely előtt félig eldőlt tábla hirdeti, hogy itt lakik Matt Saracen irányító (Quarterback, QB) a Hetes. Beugrik egy ócska furgonba, a sofőr egy pulykatojásképű haver, irány a suli. Útközben mi máson, mint az idényen töprengnek, Matt magáról úgy véli végig kispadon fog ülni mint tartalék, Landry haver szerint Mattet csak apának-megfeleni-akarás hajtotta a csapatba.

A Riggins  ház nappalija, hosszú hajú srác ébredezik egy csomó sörösüveg közt, alkeszkülsejü bátyja próbálja biztatni, hogy így majd jól kirúgnak a csapatból Tim öcsém, szőke csaj libben be csak egy ingben, össze is borul mindjárt Timmel, ő Tyra Colette. Szép nagy családi ház, sok pénz látszik rajt, reggeli. Vékony feketehajú bombázó, Lyla Garrity vitázik cheerleaders szerelésben anyjával haza jönnie, kell este valami családi vacsira, amire nem akar, inkább valami Jasonnel lenne, aztán búcsú apától, aki egy jó húsban levő autókereskedő, Buddy Garrity. Pálya, nyilatkozás a sajtónak. Fehér srác, magabiztos vigyorral, a 6-os számmal, ez Jason Street, a csapat sztárja, utolsó éves, kiváló jellem, és kiváló irányító Taylor szerint. No meg a fekete bombázó szerencsés pasija. Jasont éveken át Taylor edzette, mint segédedző és most amikor vezéredző lett most segítheti igazán a srác utolsó évét. Akire egyébként a nagy egyetemi csapatok toborzói is felfigyeltek, a lelátón épp a Notre Dame-os győzködi a Street szülőket.

Tovább
Címkék: fnl
14 komment

Friday Night Lights 3x01 - I Knew You When

2009. május 22. 16:00 - Sigismundus

Szezon előtt öt nappal, Sammy Meade sporthírei. Ideje elkezdeni beszélni róla, emberek, vajon Eric Taylor egy meg-nem-érett zseni vagy egyszeri csoda? Történik egy sejtelmes megjegyzés, Eric irányába, hogy-hogy nem volt B terve arra ha Smash Willaims megsérül? Mert ezek szerint megsérült, történt tehát valami, ami megtépázta Eric tekintélyét. A foci világában mindenképp, mert otthoni körben, ugyanúgy mennek a reggeli viták, Julie autót szeretne, dolgozni is hajlandó érte, de szülei még nem döntötték el a kérdést. Ja és amúgy, Eric Tammyt Taylor igazgatónőként köszönti, szóval emberek, történt itt egy-s más…

Sajtótájékoztató, csak Eric és kedvenc vérszívói, az újságírók. Keményen kérdeznek, Smash Williams sérülése miatt nem jutott be a csapat az Államira, most hogy Williams leérettségizett, hogyan jutnak be idén? Eric szerint a csapat felkészülése kiváló (a csapat edzéseken esik és kel, végzőstől rookiig bezárólag.)

Tovább
Címkék: fnl
3 komment

A fiúk a klubból 4x09 - Munkád gyümölcse

2009. május 22. 14:00 - leeann

Brian éppen a kemoterápián van, és ismét Vic bácsival álmodik. Briannek elég rendesen fáj is ez a fajta kezelés, de ha ennek segítségével meggyógyul, akkor van értelme a szenvedésnek. Közben Mikey és Hunter már azt tervezgetik, hogy mi mindent néznek meg Hollywoodban, de Ben most sem száll be a nagy álmodozásba, sőt igyekszik teljesen közönyösen szemlélni a siker felé vezető utat. Amikor Brian bemegy az irodába, baromi dühös, és a rá várakozó Justint ismét kidobja, sőt hallani sem akar róla többé. Debbie és Emm Vic sírjánál vannak, és szerencsére egy ízléses sírkő mellett kuporognak, és nem valami 8 méteres szobor mellett.

Kicsit később Mikey és a lányok az új jövevény ultrahangos képeit nézegetik, és Linds elfoglaltsága miatt Mikey vállalja, hogy elkíséri Melt terhes tornára. Csakhogy Justin képében egy vihar közelít Mikey felé. Szöszike sokkal nehezebben viseli a tényt, hogy Brian tudja, hogy ők tudják, ugyanis Mikeyval még szóba áll Brian, vele viszont nem. Most már nem csak Brian, hanem Justin is dühös, amiből Michael végre felméri, hogy mit okoz, ha kinyitja a pofáját, amikor nem kéne. Justin úgy dönt, hogy ha Brian nem akarja őt látni, akkor legyen, és ezzel a lendülettel Mikeyt is faképnél hagyja.

Tovább
6 komment

Battlestar Galactica 4x08 - Sine Qua Non

2009. május 22. 11:00 - Freevo

Az előző rész végén Sharon lelőtte Natalie-t, mert azt hitte, el fogja rabolni a lányát, mire a cylon bázishajó hibridje menekülőre fogta, magával ragadva Roslint és Baltart, meg egy ralás pilótát is. Natalie Cottle doki műtőasztalán jobb létre szenderül, Zarek és a nagytanács pedig tétlenül áll a helyzet előtt, mert őket senki sem tájékoztatja, hogy az elnöknő él-e, hal-e. 

Zarek kénytelen-kelletlen vállalja a feladatot, hogy a kialakult interregnumban betöltse az elnök szerepét, ám Lee figyelmezteti, hogy Adama admirális ezt egy percig se fogja hagyni. Megbizonyosodhattunk arról, hogy a flottapolitika nem más, mint egy rossz komédia, amelyet Roslin és Adama rendeznek a közönség szórakoztatására és a szereplők kárára. 

Tovább
Szólj hozzá!

Életfogytig zsaru 2x07 - Jackpot

2009. május 22. 10:00 - missparker

Helyszínünk egy luxuslakás, romantikus vacsorához megterített asztalnál ül egy leszúrt fiatal nő holtteste, ő volt Hannah. Az alsó szomszéd riasztotta Charlie-ékat, nem tetszett neki, hogy vér csöpög a plafonról. Sok nyom nincs, a lány hátán egy szív alakú tetkó, 'Ben' felirattal.

A hölgy szeretett költeni, a garázsban egy Jaguar áll, 3 hónapja bérli, egy parkolási engedély is van a közeli templom elé, és egy titokzatos LWA bejegyzés a naptára szinte minden napjára. Reese tudja, 'A'=anonim, ez valami segítőcsoport lesz. Mennek is a templomhoz, áll ott Ferrari, Rolls-Royce, Porsche. Ez a lottónyertesek lelkisegély klubja. Aki 20 millió fölött nyert, és ez megviselte, szívesen látják. Charlie az ötvenmillióval nyugodt szívvel beül közéjük. Hannah halálhíre megdöbbenti a csoportot. Megismerjük Tomot, az idősödő paranoiást, Dale-t, a pánikrohamost és Bent is. Dale természetesen elájul a hírre, nagyon közel állt hozzá Hannah. Folynak a kihallgatások, Ben kéri Reese-t, hogy a többieknek ne beszéljen a tetkóról, itt senki sem tudta, hogy ők együtt vannak. Charlie Dale-t pátyolgatja, Tom közben eltűnt. A kocsija is a parkolóból.

Tovább
2 komment

Szomszédok 2x14 (32. fejezet, 19880714)

2009. május 21. 10:00 - Milo Rambaldi

Az elmúlt két részben csörgősre sikeredett ízelítőt kaptunk abból, hogy milyen is lesz a Szomszédok a következő tíz évben, úgyhogy tessék kérem felkészülni, most vagyunk a csúcson, innen már csak lefelé megy az út. Két fő vonalunk volt: egyrészt a tanyasi nyaralás miatt volt egy csomó gond, másrészt pedig Ádám jemeni kiküldetése körül pörögtek az események, lényegi előrelépés a 30. fejezethez képest nem történt. Egyszóval filler epizódot tudhatunk magunk mögött. Normális forgatókönyv helyett volt: mesterséges feszültségkeltés, álproblémák, siralmas színészi alakítások több oldalról is, rettenetes történetvezetés, zéró életszag.

Etus érkezik Julival az orvoshoz, az utolsó rubeola-leletért, miközben Juli bent van, egy rendőrsrác Etust vegzálja, hogy várakozni tilos tábla hatálya alatt várakozik, pedig nem mentő. Tyukszi szerint ő az, a zsernyáknak is megesik a szíve rajta. Jön Juli, nincs lelet. Persze, hogy nincs, ha rossz nevet mond, ő Mágenheim Juli, nem Szikszai Juli. Előkerül e lelet, a gyerek megmarad, most már csak az a kérdés, hogy Ádámnak megmondja-e. Snitt. Takiék Hévízre készülnek, Takinak nincs kedve menni, és végül egy nap késéssel mennek, mert Lenkének kihallgatásra kell mennie a romlott mirelit cucc kihajítása miatt. Megjön a térképmásolat, Fogtündér azonnal repülősót kér, mert az van ráírva a papírra, hogy építési tilalom. Este Dénes arról vakerál, hogy ő erről nem tudott. Meg különben is Farkas sem érkezett a beígért cementtel. Pedig nincs is szebb pedig egy feketén épített palotánál, amit utólag elbontatnak. Ahhoz kell a spiritusz. Engedéllyel mindenki tud építkezni.

Tovább
Címkék: szomszédok
39 komment

Született feleségek 5x11 - Otthon, édes otthon

2009. május 20. 15:00 - Tm

Andrew és Alex nagy esküvői bejelentésének örömére a vőlegény jó messze élő anyja, Melinda Cominis érkezik látogatóba Hodge-ékhoz. Az első pillantásra is egyértelmű, hogy Melinda és Bree nem kompatibilisek. Alex anyuja középkorú pincérnőnek mondja magát, és mi tagadás, olyan is, annak összes sztereitíp jegyével együtt. Harsány, fesztelen, kicsit közönséges, giga fülbevalót hord meg neccharisnyát miniszoknyával, döbbenetpiros műbőrkabátját pedig állatmintás retiküllel egészíti ki, és magasról tojik arra, hogy az etikett szerint mi illik egy vendégségben. Bree azért igyekszik hozni a szokásos bűbájos formáját, amin azért Melindának már a harmadik percben sikerül némi rést üt azzal, hogy közli: stipi-stopi övé a fiúk karácsonya. Rövid szópárbaj végén a döbbent Bree kénytelen beérni a húsvéttal. 1:0 Melindának.

Bree bosszúból a nászasszony tiszteletére adott ünnepi vacsorán nem a nagyi csipketerítőjével akar megteríteni, de végül Orson meggyőzi a család fontosságáról. Bree megígéri, hogy jól begyakorolt műmosolya mögé rejti utálatát, amit hamarosan bemutathat a gyakorlatban is. Melinda ugyanis a hátsó kert adottságaira fittyethányva és a Hodge-ház kifinomult légkörére teljesen immunisan a bejárati lépcsőre bír kiülni sörözni. Szerencsére mielőtt Bree arca örökre belefeszülne a kínos mosolyba megérkeznek a fiúk, aki épp házat néztek a környéken.

Tovább
20 komment
süti beállítások módosítása