Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Ments meg 5x12 - Kór

2009. december 11. 09:00 - zenoli

Zenével nyitunk, égő házban vagyunk éppen, minden lángol, majd egyszer csak lassítva bezuhannak a képbe a tűzoltóink, és kezdenek el menetelni az ablak felé, gondolom onnan várható számukra a segítség. Így is van, Tommy ragad magához egy lángoló fadarabot még mindig lassított sebességgel, és töri be az üveget, ahova azonnal meg is érkezik a létra, lehet kifele menni a pokolból. Mindez cirka négy percben, mintegy klip gyanánt kapjuk az arcunkba. Főcím.

Mentés után vagyunk már, mindenki egyben van szerencsére, Tommy azonban ennek nem tud kellőképpen örülni, mert Feinberg főnök közeledik balról, így inkább már alapból húzza össze magát amőba méretűre, így kevesebbet érez a verbális ütésekből. Azonban meglepő módon a főnök barátságos, és bár hallott Tommy és Janet munkahelyi hancúrjáról, bejelenti, hogy ő Tommy mellett áll, sőt van egy ötlete, amivel Tommy mostanában nem igazán működő szerencséjét is ismét a sínre lehetne tenni. Azonban hogy pontosan mire gondolt, az most nem derül ki, mert megérkezik Lou is, aki a témán kapva szóba is hozza, hogy te most megint Janet-et szúrod? Tommy tagad, de nem elég vehemensen, így kénytelen kelletlen be kell vallania, hogy igen, az asszony olykor karban van tartva, sőt ugye Sheila is egyaránt, Lou akad is ki a dologtól, mert szerinte ebből kemény háború lesz a nőstények között. Tommy visszatámad, hogy az beszéljen, aki nem egy kurvát dönget éppen, így most Lou az, aki védekezni kényszerül, és kijelenti, hogy ő és Candy nem is csinálnak olyat, csak éppen a lánynak kell egy hely, ahol meghúzza magát, ennyi a történet. A vége a mókának az lesz, hogy fogadnak egy lakástakarításban, hogy Tommy asszonyai mennek-e ölre, avagy Lou szereti-e meg Candy-t először.

A srácok a kórházba vonulnak Sean-nézőbe, aki túl van már a műtéten, de még nincs magánál. Állnak az ágy körül, és nézik megrökönyödve, mi lett a barátjukból. Franco szerint olyan, mint egy zöldség, csak vegetál bele a világba, lehet magához sem tér. Majd egyszer csak azt látjuk, hogy Sean bizony hall mindent, mégha nincs is magánál, és megragadván a zöldség szót, ismét benn vagyunk a fejében, ahol még mindig musical-est zajlik, most éppen a répáról és karfiolról szól a dal, tiszta Brodway. Majd ismét a srácokat látjuk, akik inkább kimennek a szoba elé beszélgetni, és ez nem is bizonyult rossz döntésnek, ugyanis Franco megneszel a háta mögött egy jóminőségű lánygyermeket, kezdetét is veszi a csata, ki menjen oda hozzá először. Mikey feltűnően csendes, majd egyszer csak kitör belőle a sírás, hogy itt fekszik a barátjuk, és ez olyan szörnyű. A könnyek őszintének tűnnek, a lányka is így látja, mert megy is oda egyből a pityergő fiúhoz, és kíséri egy székhez a hátát simogatva. Franco úgy dönt, Mikey már túl sokat tud a nők csábításáról, lassan ideje megszabadulni tőle. Mindenki nagyon egyetért, és féltékenyen nézik, ahogy a nővérke istápolja a fiút, aki hátranézvén hatalmas mosolyt ereszt meg a többiek felé.

Telefon, Janet az, közli, hogy hétvégén Katy hazajön, és szeretné, ha mindenki otthon lenne, közös családi vacsora miegymás. Ja és a gond csak annyi, hogy Katy azt is szeretné, hogy Colleen és az ő új barátja, Shawn is ott legyen ezen az eseményen, ami ugye jelen körülmények között nem éppen kivitelezhető. Itt lép be a képbe Tommy, aki oldja meg valahogy, hogy Shawn ott legyen a vacsin, Janet meg majd beszél Colleen fejével.

Tommy érkezik egy kajáldába, ahol Mickey várja nem éppen napfényes arccal, láthatóan még mindig nem tette túl magát Tommy újraivós dolgán. A találkozás oka az lenne, hogy Tommy visszapasszolná az enyhén oktató jelleggel kapott dvd-t, hogy végre az igazin könnyezhessen egy jóízűt. Természetesen ismét téma lesz az ivás is, pro és kontra érvek jönnek mindkét oldalról, amit a mi Tommy-nk nagy ívben leszar, mivel mint mondja, újra iszok, ez van, ragaszd ki a kocsid szélvédőjére, ha attól jobb.

 

Már a laktanyában vagyunk, aholis Fekete Shawn szépítkezik éppen,Tommy lép be, és kezd el feltűnő módon udvarolni neki. Fekete Shawn ezt nem igazán tudja mire vélni, ám hamarosan fény derül a kedvesség valódi okára is, ugyanis Tommy közli, hogy este vacsora készül a Gavin rezidencián, jön haza Katy, és kellene neki is menni, Colleen is biztos örülne blablabla. Fekete Shawn természetesen húzódozik egy ideig, élvezi Tommy egyre idiótább és kínosabb udvarló szövegét, biztosan mosolyog magában, majd a végén beadja a derekát, hiszen úgyis ki akar békülni Colleen-nal, itt az alkalom.

Este van, Fekete Shawn érkezik a vacsorára kinyalva, öltönyben, ahogy az már csak szokás, a ház előtt Colleen várja, hiszen adni kell a látszatra, hogy ők még egy pár. Természetesen Colleen szerint Fekete Shawn inkább olyan, mint aki egy állásinterjúról jött a helyi fénymásoló üzletből, de hát ez van, ezt kell szeretni. A vacsora amúgy eseménytelenül zajlik, Katy csak úgy ragyog, hogy újra együtt a család, ennek örömére a vacsi megkezdése előtt még arra is megkéri az apját, hogy mondjon imát. Persze ez ebben a családban amúgy nem szokás, lesz is kisebb zavar, ám végül Tommy jól vizsgázik, és egész helyre ki imát rittyent össze. Fekete Shawn is kitesz magáért, hiszen ő sem találkozott még se Janet-tel, se Katy-vel, sőt egy kicsit túlzásba is viszi az anyósnak való udvarlást, amiért Colleen-től kap is villámló tekintetet. Miután a főétel elfogyott, jön a desszert, amiért Katy és Janet elvonul a konyhába, az ottmaradtak pedig fojtott hangú veszekedést produkálnak egy kis asztal alatti rugdosással vegyítve, a téma Tommy ivása, amire persze Colleen rájött, plusz Fekete Shawn túlbuzgósága is most lesz téma Janet felé. Szerencsére a desszert hamar érkezik, így nincs idő nagyobb tettlegességre.

Vacsi után mindenki elvonul, Janet és Tommy is a hálószobába, és lesz nagy örömködés, jajdejó, Katy megint szeret minket, jól sikerült a közös vacsora is. Tommy-t ez annyira nem érdekli, mert már a gatyáját húzza lefele, ő már csőlátású, csak a testnedvcsere jár az eszében, azonban Janet leállítja, hogy hát ez most nem fog menni, most hogy itt van Katy is, meg a baba is. Tommy így csalódottan húzza vissza a nadrágot, és távozik boldogtalanul a földszintre.

Lou eközben Candy-vel múlatja az időt egy bárban, ahol a lány megvallja, hogy ő Lou-val akar lenni, senki mással, és hogy sosenem tudná bántani többé, csak most az egyszer bocsásson meg. Lou ezzel persze érzi, hogy elveszti a Tommy-val kötött fogadást, de most ez sem számít, a lényeg a szeretet, lesz nagy öröm és boldogság, minden elfelejtve. Olyannyira, hogy már a Lou-lakban vagyunk, ugyanis Candy egy ideig itt lesz elszállásolva. Rend az még mindig nincs, csak nagy nehezen egy szék, ami a kupac aljáról kerül elő, legalább a lány tud hol ülni. Majd Lou elvonul egy hólapáttal, hogy megkeresi az ágyat is, amin majd a lány aludhat, szerinte max egy óra, és előkerül a keresett bútor.

Tommy csak a földszintig jut, aholis meccset kezd el nézni, mivel ugye Katy úgy tudja, hogy a szülők újra egy pár, és ehhez elvileg az is hozzátartozik, hogy együtt laknak. A meccs unalmas, és mivel inni sem sikerült az este, Tommy kirándul egyet a konyhába, üveg után kutatva. Kis keresgélés után meg is leli, és rejti bele egy nejlonszatyorba, ha netalántán valaki rajtakapná, tudja hova dugni. De mielőtt átadná magát az édes részegségnek, felmegy az emeletre, hogy megnézze, mindenki hortyog-e. Benéz Katy-hez, aki azonban még ébren van, és beszélgetni akar. Elmondja, hogy mennyire örül, hogy minden ilyen jól megy a családban, Janet sem mond rosszat Tommy-ról, Colleen-nek is szimpi az új barátja, meg Tommy sem iszik, szóval jó újra a saját ágyában aludni. Tommy feszeng a hallottaktól, hiszen ugye az ivós rész nem annyira igaz, be is vallja a lányának, hogy hát inni éppen iszok, csak már kordában tudom tartani. A leány meg még kis buta, és hisz a szép szavaknak, ezáltal az apjának is, tehát boldogan alszik el, hiszen apu megígérte, hogy nem lesz több balhé.

Tommy a csevej után inkább meglátogatja Sheila-t, aki már szedi is le róla a gatyát, nem tököl sokáig. Tommy-t azonban kétségek gyötrik, hogy ez a dolog nem fog menni Janet-tel és vele, mert túl sok, és amúgy is lehet, hogy ő alkoholista. Sheila azonban ezt nem így gondolja, szerinte ahhoz, hogy Tommy megfelelőképpen funkcionáljon, ahhoz igenis szükséges némi lőre, anélkül semmit sem ér a dolog. Párzás azonban nem lesz a dologból, mert befut Damien, így innen is veheti a sátorfáját.

A következő helyszín a kórház lesz, a nejlonzacskós pia is ott a kézben, Sean még mindig alszik, és mivel csak Terrence van a szobában, aki szintén az álmok édes mezején jár, Tommy úgy dönt, hogy itt nézi meg a családi videót. Éppen elhelyezkedik a fotelban, kis pohár ital is legurult már a torkon, a felvétel is megy, amin Jimmy-t látjuk és Connor-t vidámkodni. Éppen hatódnánk meg, amikor Sean anyu lép be az ajtón, és örömmel konstatálja, hogy ezek a tűzoltók mennyire kitartanak egymás mellett, még éjszaka is van látogató. Aztán az italt is megpillantja, kéri is el egyből az egész üveget, és tünteti el nagy részét hatalmas sóhaj kíséretében. Tommy sem rest, követi a jó példát, majd anyu úgy gondolja, imádkozni kellene, így megfogják egymás kezét, és elhangzik a Miatyánk közösben nyomva, igaz Tommy szájából kissé halkan és bizonytalanul, de a szándék a lényeg, az meg megvan.

Címkék: ments meg
1 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

makepeace 2009.12.11. 13:38:50

El vagyunk kényeztetve.Nagyszerű részek egymás után.
A mellékszereplők zseniálisak (Lou,Franco,Sean,Sheila stb.,kivéve Mikey).
A hv nagyszerű, mint mindig!Köszi!!!
süti beállítások módosítása