Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Harper-sziget 1x11 - Splash

2009. december 03. 13:00 - foxglove (törölt)

Halottak száma: sok. Az előző rész ott maradt abba, hogy Abby és a big bad wolf Wakefield szemtől szembe állnak egymással. Abbyben akad annyi lelkierő, hogy megkérdezze a Nagyon Gonoszt: miért csinálja ezt az egészet. Hát nem tudod? jön a visszakérdezés, és ebben a pillanatban megérkezik a Vőlegény és a Fekete Srác. Wakefield pedig lazán elkocog a színről, ezt nem hiszem el. Abby utánamenne, de a Vőlegény lebeszéli erről, persze kizárólag csak az ő érdekében.

A krimóban maradtak azon töprengenek, hogy a fenébe élhette túl a Halászfiú a robbanást, és az ő életét miért kímélte meg a Gyilkos. Madison és az ő kis hazugságai is szóba kerülnek, de nem lesz lincselés, mert Shea szerint Madison az égvilágon semmi rosszat nem csinált. Meg egyébként is, minden Abby hibája, nem? Ha már itt tartunk, szól be a Helyi Erő a Menyasszonynak, te meg elküldted Abbyt a biztos halálba a találkára.

Abby a seriff autójában megtalálja a saját fényképét, amit ezek szerint az apja mindig magánál tartott, és akkor elkattan benne valami. Akkor én most megölöm John Wakefieldet, jelenti ki. A két srác érvekkel már semmire sem megy nála. Nincs más választásuk, mint vele tartani, így mind a hárman Wakefield nyomába erednek. Aki ezalatt a krimóban levőkre csap le. Most semmi macska-egér játék, semmi előkészítés; egyszerűen csak beront oda és HENTEL. A Pultoscsaj egy puskát kap elő, rossz ötlet. Wakefield félkézzel elkapja és hasba szúrja, na ennyit az én elméletemről, hogy Wakefield igazából jó srác, nem is gyilkolt soha, csak valaki rákente az egészet. A Helyi Erő megpróbálja megállítani az ő kiskésével, tippeljünk, ki az esélyesebb.

Ezalatt a többiek (a Wellington lányok és Chloé) egy ablakon keresztül menekülnek. Ismét egy újabb Harper’s klasszikushoz érkeztünk: menekülés helyett/közben a felnőtteknek nem kéne mondjuk besegíteniük a Helyi Erőnek? Főleg, hogy egy puska is van náluk? Vagy, nem is tudom, Wakefieldre ereszteni Madisont? De nem, a Menyasszony inkább hátramarad vele EGYEDÜL. Wakefield közben végez a Helyi Erővel is, pár másodpercig kéjesen élvezkedik a vérében, aztán máris a Menyasszonnyal kezd szemezni. Ekkor sajnos a félig már zombi állagú Helyi Erő kocogtatja meg Wakefield válllát, helló, még egy kicsit élek ám, és mialatt Wakefield orvosolja ezt a problémát, a Menyasszony pont el tud menekülni.

Shea, Madison, Chloé és a Menyasszony a seriff padlásán húzódnak meg. Madisont teljesen lekötik a gyilkosságok részletei, biztos inspirációkat gyűjt. Szerinte Wakefield egy kedves bácsi, legalábbis vele az volt, amikor elrabolta. Ő volt az a bizonyos új barát (a szellem), akit már a legelső részben megemlített. Még virágokat is szedtek együtt. (Hogy mi van?! Virágokat? Madison és Wakefield együtt? muhahahaha) Chloé elmagyarázza neki, hogy a gonosz emberek néha kedvesnek mutatják magukat. Madison bólogat. Kedvesen. Váratlanul harangszó hallatszik odakintről. Lehet, hogy a Vőlegény adott így jelet magáról, gondolja a Menyasszony, és Chloéval együtt (aki meg Calben reménykedik) a templomhoz indul. Madison és az anyja a padláson maradnak.

Abbyéket a vérfürdő nyomai fogadják a krimóban. A Helyi Erő hullája középen kifeszítve, a Pultoscsaj teteme a földön. A többiek, A HALÁSZFIÚT IS BELEÉRTVE, eltűntek. Ekkor ők is meghallják a rejtélyes harangszót. Ez biztos a Menyasszony, gondolja a Vőlegény. Ez biztos csapda, gondolja Abby. Naná, hogy odaindulnak.

Meglepő fordulat, a két csapat érintetlenül megússza az odautat, és még össze is találkoznak, a temetőben, hol máshol. A templomban újabb holttest várja őket, a seriffhelyettesé. Nagy ricsajjal a powerteam, azaz Cal és Sully is befut, Cal ugyanis életben van. Azok után, hogy a.) meglőtték, és b.) Sully nulla orvosi előképzettséggel megműtötte, ráadásul úgy hogy Cal a műtét előtt elájult, tehát Sully úgymond az egész műtét alatt improvizált. Azért ez nem semmi. Sőt, a műtét után még ahhoz is volt ereje, hogy folytassa az utat Sullyval a hajóhoz. Aminek viszont se híre, se hamva, és ez azt jelenti, hogy a csapat teljesen el van vágva a külvilágtól. A viszontlátás öröme alatt viszont senki sem veszi észre, hogy közben Wakefield is belopózott a templomba. Mire Sully közli a rossz hírt a vitorlásról, Chloé már el is eltűnik.

Már hajnalodik, és Chloé sehol. Arra ügyesen rájönnek, hogy Wakefield egy csatornán keresztül vihette magával. Váratlanul újabb látogató érkezik: bármennyire hihetetlen, de a Halászfiú is betámolyog az ajtón. Már csak Gigi kutya hiányzik. A Halászfiú ártatlan, mint egy ma született bárány, és nem emlékszik semmire. Volt a városban is, sehol senki, egyszerűen eltűntek az emberek. Mielőtt pár keresztkérdéssel megdolgozhatná valaki, Cal megtalálja a titkos lejárót. A Vőlegény kezébe veszi az irányítást és az alagútrendszer térképét kihasználva, három csoportra választja a társaságot. A Menyasszonynak és a Halászfiúnak azt a csatornát kell eltorlaszolniuk a Pultoscsaj autójával, ahol Madisont megtalálták. Ő maga Callel és Abbyvel a temlomban levő alagútat fogja bejárni. Érdekes ez a Vőlegény, gondolkodás nélkül Abbyvel osztja be magát a menyasszonya helyett.

Sully és a Fekete Srác a szálló konyhájában levő kijáratot deszkázzák be. Sully túl sokat beszél. Rossz jel. Ráadásul magáról. Nagyon rossz. Amikor ott tart, hogy ha ennek vége, új életet fog kezdeni, mert az élet túl rövid, már le merném fogadni, hogy ő lesz a következő, aki meghal. Végszóra, valaki elkezdi szétverni a deszkákat belülről. A fiúk belelőnek párat, aztán gyanús csend. A Fekete Srác meggyőzi Sullyt, hogy menjenek be az alagútba. Hát ez kész. A fene menne már be oda ezek után, basszus.

Ezalatt a Cal féle csapat Chloét keresi. Cal nagyon elszánt, félelemnek nyoma sincs a srácban. Az alagút az erdőben ér véget, a folyó felett. Wakefield tényleg a közelben, hallótávolságon belül őrzi Chloét; viszont nem úgy néz ki, mint akire most jól ráijesztettek. Hanem úgy, mint akinek minden a terve szerint alakul. Egy pillanatra megmutatja magát a triónak, aztán köddé válik. A Vőlegény azt tanácsolja, hogy váljanak szét, ő Abbyvel Wakefield után megy, Cal pedig keresse meg Chloét. Wakefield üldözése közben Abbyék egy totemoszlophoz érnek. Abby felismeri a helyet, a Halászfiú már elhozta ide. Hm.

Cal megtalálja Chloét, ki is szabadítja és ott helyben megkéri a kezét. A válasz természetesen igen. A festői környezet alkalomhoz illően romantikus, a háttérben őket figyelő sorozatgyilkos már kevésbé. Cal puskájából kifogy a töltény, nincs más megoldás, mint a menekülés, a lezárt híd tökéletes útvonalnak tűnik. Chloé megpróbál átmászni a kapun, Cal a másik oldalon marad Wakefielddel és a hasznavehetetlen puskájával. Wakefield egyszerűen megállíthatlan, valami elképesztően lenéző arckifejezéssel hárítgatja Cal támadási kísérleteit, majd amikor megunja, nyakon szúrja szegényt és bedobja a folyóba. Nabazz. Wakefield kurvára nem jófiú, már nem is értem, hogy gondolhattam ezt. Chloéra mutat a véres késsel, most te jössz. „Engem nem kaphatsz el”, mondja Chloé, és a korlátot elengedve a a vízbe veti magát. Rossz cylon! AIRLOCK, NOW! Wakefield egyenesen a Vőlegény és Abby szemébe néz, olyan ’na erre mit léptek’ pillantással. Hát semmit. Szóhoz sem jutnak, csak bámulnak döbbenten, és hallgatják ők is a Letters From The Skyt.

Vissza a padlásra, a Pszichokislány elmélyülten tanulmányozza a seriff gyűjteményét. Az anyja rászól, hogy szakadjon már le Wakefieldről, mire Madison felhívja a figyelmét, hogy nem csak Wakefieldről van ám itt anyag. Shea rosszat sejtve belenéz az iratokba, és láthatjuk, hogy a seriff támogatta azt az elméletet is, miszerint Wakefield nem egyedül dolgozik. Shea tovább lapoz, és meglepetés! a Halászfiú rendőrségi aktáját pillanthatjuk meg.

És akkor innentől érdekes lehet, hogy mi is van a harmadik csapattal. A kocsi a megbeszéltek szerint a csatornafedél felett áll. A Halászfiú olyan gyanús fejjel méregeti az alvó Menyasszonyt, hogy azt már emberileg nem lehet fokozni, és megpróbálja óvatosan kivenni a Menyasszony kezéből a puskát. Nehogy véletlenül elsüljön, persze.

Címkék: harper sziget
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fects 2009.12.03. 13:33:32

Nem tetszett ez a rész abból a szempontból, hogy sok volt a logikátlanság. Meg persze az eltalálhatatlan vékfíld is szánalmas. De a HENTELÉS jó volt, bár gyanítom kivágtak 1-2 részt. (No és most elolvasom a HV-t is.)

nadivereb 2009.12.03. 13:39:13

A tegnapi részen a hajamat téptem, hogy ott állnak öten szemben egy csávóval, akinek a teljes felszerelése egy darab konyhakés, nekik van puskájuk, fizikai erejük ésatöbbi, és erre elfutnak, otthagyva Helyierőt, aki egy bicskával próbál szembeszegülni. És utána is, legalább tízszer agyonlőhették volna a fószert, de neem, inkább futni hagyták, mert az úgy érdekesebb.

perzsmacska 2009.12.03. 14:07:48

@nadivereb: Nem láttam a részt, de ez az írásban is feltűnt. MÁskor meg mindenki milyen bátran mászkál bele a csatornába.

KiWiSaGe 2009.12.03. 14:07:55

A logikátlanság engem is felbasz. De zerintem azért van benne valami. Egyrészt van még 2 rész, ami fura lenne főgyilkos nélkül, másrészről meg nekem tetszik, hogy nem mindenki reagál egyformán a gyilkosra hisz nem minden emberből lesz McGayver ha veszélyes helyzetbe kerül a legtöbben valószínűleg hasonlóan idegesek lennénk és nem tudnánk lelőni a gyilkost.

Stoney Hill Billy 2009.12.03. 14:16:20

Nem a halászfiú lesz az, a seriff jó haverságban volt vele, rá akarta bízni Abbyt. Nyilván nem tesz iet, ha gyanaxik rá.

KiWiSaGe 2009.12.03. 14:17:46

A hülyeségektől eltekintve a rész vége kurva szép volt.

nadivereb 2009.12.03. 14:27:14

@KiWiSaGe: Na akkor lássuk az élethelyzetet. Hatodmanaggam állok szemben egy pasassal, akinek teljes fegyverzete egy darab kés. A pasas már meggyilkolta tizenegynéhány ismerősömet. Nekünk van egy puskánk, körülöttünk van egy csomó bútor meg fa. Lehetőségek:
a): lelövöm, esetleg odaadom a puskát valakinek, aki lelövi.
b): felkapok egy széket/asztallábat, körbevesszük és agyonverjük, esetleg elfogjuk és elmegyünk a rendőrségért (rosszabb esetben csak elkergetjük).
c): sikítok, elkezdek futni és hátrahagyok egy embert, aki egy négycentis pengéjű bugylibicskával nekimegy a gyilkosnak.

nadivereb 2009.12.03. 14:27:46

@nadivereb: hatodmagammal. a managgam az nem egy szó.

misziszmekgájver 2009.12.03. 14:31:47

nah...eleddig imát kellett mondani, hogy legyen néha hulla vagy halál...most meg alig tudtam összeszámolni, hogy akkor ebben a részben hányan és kik meg hogy is haltak meg.
nekem vőlegény továbbra is gyanús...elsőként mikor adrenalin gőzben fürdő abbyt visszatartja...pedig az meglepit is okozhat ha valaki nem fél, hanem vérszomjas...
aztán cal és chloé gyilkolásánál simán 1)rálőhettek volna wakefieldre
2)továbbhúzom abbybabyt hogy ne lássa mán a kivégzés öngyilkolós részt. ehyelyett még meg is állítja, hogy ugyan nézd mán...ölnek. szóval vőlegény nekem nagyon gyani...néha nem tudom eldönteni, hogy alattomosan mosolyog, vagy tényleg meg van döbbenve.
mennyasszony meg a tesó rész egyre botrányosabb...ki kéne már őket vágni a sorozatból.
és most hogy cloé öngyi lett akkor a pokolra kerül?

perzsmacska 2009.12.03. 15:10:08

@KiWiSaGe: Oké, persze, hgoy mindenki beijed egy tömeggyilkostól, de a csatornába mindenki - Sully kivételével -lebarangolt, mintha könnyed kirándulásra mentek volna. Pedig az is para helyzet volt.

Póniló 2009.12.03. 15:28:43

Szegeny szokek, magasan nekik volt a legtobb eszuk. inkabb a Menyasszonyt meg a noveret kellene kibelezni, mert szornyen idegesitoek. madison gondolom megmarad, sajna.
En is a Volegenyre gyanakszom, olyan fura arcokat vag, persze lehet, hogy csak a szinesz bena.
Tuti nem a Halaszfiu az most, hogy Shea vagyki ra gyanakszik. Sully meg jo arc, o is az eszesebbek kozul valo, bar en fix, hogy nem mentem volna be a csatornaba. Ezek a hulyesegek tenyleg idegesitoek nagyon.

perzsmacska 2009.12.03. 15:44:29

@Póniló: Szerintem is Sully a király.

ReGigi 2009.12.03. 15:55:54

Sziasztok!

Folyamatosan nézem a sorozatot, Rátok most találtam. Sajnálom, mert nagyon jó az író stílusa :) Ma olvastam végig az összes összefoglalót.

A sorozat egyre jobb volt, de tegnap valami irtózatosan gyengülő tendenciára váltott. Hogy a Gyilkost nem képes egyik sem eltalálni puskával... nagyon szánalmas volt... Az meg csak röhög rajtuk. Meg az a két béna összecsapás... A Helyi erőből legalább többet néztem ki :(

Amúgy nagyon izgi. Dobog a szívem mint állat. Én nem hiszem, hogy A Szőke Herceg a tettestárs, inkább hogy a Vőlegény a Gyilkos fia :)

A Mennyasszonyt viszont nyírja már ki valaki :P

Medison nagy arc. Ő a legjobb színész. Iszonyatosan jó a karaktere. Hátborzongató a kiscsaj :P

Millagro 2009.12.03. 17:44:54

Amire megkedveltem a Helyi erőt, ki is nyírják. Szöszik helyett a nővéreknek kellett volna menniük, de leginkább Shea-nek, ő a legantipatikusabb mind közül.

Sully nem volt ám annyira elveszve műtétkor, mivel Cal a golyó eltávolítása után ájult csak el, így egyedül a varrást, kötözést kellett egyedül csinálnia.

brown_h 2009.12.03. 18:56:35

A Cal-Chloe páros volt a legértelmesebb az egész bandában, az ő halálukkal már Wakefield győzelmére fogadnék. Na, talán Madison még megmenti őket.:)
Oké, tudom, hogy nem lehet az a vége, hogy mindenkit meghal, W. pedig elégedetten szürcsöli a teát a mólón. Pedig...

Der Beste 2009.12.03. 19:50:53

Ez a Wakefield biztosan földönkívüli, azért nem fog rajta a golyó.
Már kurvára unom, hogy a filmek tele vannak sebezhetetlen s eltalálhatatlan emberekkel.
Komolyan mondom, egyedül Willis bácsi vérzett, az is csak a Die Hard 1-ben.

candyperfumegirl 2009.12.03. 20:51:20

Jaj, a klasszikus Harpers pillanatok, a csőre töltött puskával a kézben menekülő Menyasszony, Madison és Wakefield virágot szednek és társai. :D

Amúgy most tudatosult bennem, hogy Cal Jayma Mays (Emma-Glee) férje IRL, tök aranyosak szerintem. És a Cal/Chloe páros volt az első, akiket tényleg sajnáltam, hogy elkaszáltak.

vorti 2009.12.03. 21:05:43

R.I.P. Szőkék :(
Kár értük, ők voltak a legjobb arcok, bár legalább méltó haláluk volt - a többiekéhez képest persze (pl.: Richard, Marty bácsi vagy épp Beth).

Annyira bosszantó volt, hogy mindenki mellélő, meg hogy egyszem bicskával meg puskával csapkodva szállnak szembe a Gyilkossal. :D

Csak felütötték ezt a halászfiú=gyilkos 2. szálat, de szerintem ez is csak etetés lesz, márcsak azért is, mert a vőlegény mindig gyanúsan visszafogta Abbyt, mikor az lepuffantotta volna Wakefieldet... pár ha úgysem fog rajta a golyó, meg teleportálni is tud, akkor úgyis mindegy... :D

"Chloé elmagyarázza neki, hogy a gonosz emberek néha kedvesnek mutatják magukat. Madison bólogat. Kedvesen."

Ez a sor új megvilágításba helyezi az amúgy kvázi érdektelen jelenetet... :D
Muter helyében én visszaküldtem volna a gyilkoshoz játszani ezt a sátánlányát, amiért az első rész óta játszópajtása, és VÉLETLENÜL SEM SZÓLT, hogy az új pajtása EGYENKÉNT KINYÍR MINDENKIT. Kedves gyermek. :D Hasznát venné a hadsereg... XD

foxglove (törölt) 2009.12.03. 21:12:45

@candyperfumegirl: én ezt nem tudtam! The double Bambi effect!

Aragorn831109 2009.12.03. 21:40:19

@candyperfumegirl: Jéééé! Köszi az infót! Ezt nem is tudtam.

Nagyon bírom Jayma Mays-t, olyan bájos arca és hangja van. Főleg ahogy a Heroes-ban alakította Charlie-t. A színésznő egyből a szívem csücske lett. :)

candyperfumegirl 2009.12.03. 21:48:20

Double Bambi effect... LOL. És tényleg!
Most láttam egy rövid kis videót Jayma Mays egy napja címmel, forgatás, kulisszák mögött, és hasonló jópofaságok, és úgy kezdődik, hogy Cal készít neki reggelit, és úgy mutatja be, hogy "my husband Adam". :)

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2009.12.03. 23:18:59

Szerintem a gyilkos Madisont akarja mindig elkapni mert őt is irritálja. :) A többiek csak járulékos veszteségek...

katze8 2009.12.04. 09:36:17

Ezt a Madisont képelje már fel hejettem valaki.
Különben Wakefield és Madisson rokonlelkek.
Csak Madison a hülyeségével öl.
Hol tartották eddig ezt a gyereket? Szatyorban?
Ez az rész meg nagyon nemtetszett a céltalan öldöklés miatt.
Ez valahogy nem volt logikus.
Cal és Cloé olyan kedves szereplők voltak. :( :( :(
Nagyon mélypont ez a rész.

A komment jó, kössz érte.

katze8 2009.12.04. 09:44:42

...és ezt a sok béna melléhordó puskát hol szerezték?
Ha jól emlékszem az elején volt egy olyan jelenet, ahol a szereplők még valami lövő versenyt is játszanak. Mr. Wellington nyer. vagy valami ilyesmi...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.12.04. 10:19:11

@katze8: "Ez az rész meg nagyon nemtetszett a céltalan öldöklés miatt."

Miért, az eddigieknek volt célja?

belekotyogok 2009.12.04. 10:47:38

Engem az foglalkoztat, hogy hova tűntek a helybeliek?
Mert hogy kisvárosról van szó. Bár az első két részt nem láttam, de úgy tűnt, hogy van a szigeten minden, ami feltételezi, hogy legalább pár százan élnek ott...(van szálloda, kocsma, öregnéni, akinek a halászfiú bevásárolt meg ilyenek)

katze8 2009.12.04. 15:13:20

@Fedor:
Bocs, rosszul fejeztem ki magam.
Én ezt úgy értettem, hogy az eddigi részek szereplőit néha én is szerettem volna egy kanálka vízben megfolytani, pl nagykövérdisznó Malcolm
Magyarul nekem nem hiányoztak túlzottan, viszont a HelyiErő kezdett szimpi lenni.
Na most már közös nevezőn vagyunk? :)

r1attee 2009.12.04. 16:09:48

Csak én látom a mintát a tablón??? Bár már nem nehéz... :)
Jövő 2 heti tippem: Shea, Jimmy, Dany, Sully (egyelőre nem tudom a kombinációt)...

foxglove (törölt) 2009.12.04. 20:05:42

Mindenki utálja ezt a részt? Nem akartam túl feltűnően csápolni a posztban, de nekem abszolút ez a kedvencem, simán 5 sixxfejet adnék rá. Wakefield akkora, de akkora badass volt, hogy a puskás hülyeségeket is simán elnézem miatta. És végre cool halálok voltak, nem "upsz, lábon lőttem magam" félék. Gyakorlatilag hőst tudtak csinálni mind a 4 halottból, anélkül, hogy giccsbe ment volna át a dolog.

Alexa81 2009.12.04. 22:24:18

@foxglove: Szerintem azért durva ez a rész, mert egyrészt most már láttuk,, hogy ki Wakefield - szóval nem egy fantomot keresgélük; másrészt hihetetlen látni, hogy ennyire hidegvérrel gyilkol. Az előző részekben az eredményt láttuk, most meg az egész folyamatot... Cal és Chloe tényleg durva volt.

Millagro 2009.12.04. 23:03:08

Harper-sziget második évad: Madison visszatér! :)

Emanuelle 2009.12.04. 23:31:35

Egy csomó baromság van ebben a soriban,
de a rész vége, az nagyon ott volt.
Cal volt a legtökösebb gyerek, pedig ő volt az amifiúk által lenézett angolfiú.
És Chloe halála...komolyan szíven ütött, piszok érzelgős lettem vénségemre.

Ha tényleg Jimmy Wakefield spanja, akkor tényleg tök hülyék az írók. Én Henry-re
tenném a voksom, nem tudom miért, csak
egy érzés.

Alexa81 2009.12.07. 13:56:01

@Millagro: Mint Wakefield jogutódja??? :)

ReGigi 2009.12.09. 10:00:21

Já ma este végre jön a következő rész!!! A mennyasszony és Shea ma tuti áldozat lesz.

A második évadban Madisont tenném meg az új gyilkosnak. Már most tökéletesen játszaná a szerepet. A hideg ráz a kiscsajtól brrrrr Kinézem belőle, hogy direkt talált rá a Jimmys aktára, hogy mindenki figyelmét eltereljék Henryről.

misziszmekgájver 2009.12.10. 16:18:53

hol van már a 12.rész hogyvoltja? :(

Aragorn831109 2010.05.26. 10:47:19

Mostanság darálom a BSG-t és ezt mondatot végre értem és jót vigyorogtam rajta:

"Rossz cylon! AIRLOCK, NOW!"

foxglove (törölt) 2010.05.26. 11:02:54

@Aragorn831109: "Mostanság darálom a BSG-t" óó, ha tudnád, mennyire irigyellek most ezért!!

Llew 2010.05.26. 11:15:38

@Aragorn831109: @foxglove: én most készülök majd befejezni az abbamaradt negyedik évadot:)

foxglove (törölt) 2010.05.26. 22:15:35

@Llew: nem néztem bsg videókat a youtube-on miattatok, dehogy...:)

Aragorn831109 2010.05.27. 00:10:19

Sorry! :)

Csak valamiért eszembe jutottak a Harper's hogyvoltok és elkezdtem olvasgatni őket, aztán ezen megakadt a szemem....

A többit már tudjátok! :)
süti beállítások módosítása