Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Harper-sziget 1x09 - Seep

2009. november 19. 13:00 - foxglove (törölt)

Halottak száma: 13 fő. A válasz arra a kérdésre, hogyan vágja ki magát a Vőlegény, nagyon egyszerű: sehogy. És igazából senki nem is kéri őt számon. Abby megelégszik annyival, hogy a Vőlegény most nagyon szomorú, mert nem tudta megmenteni az öccsét, a vér meg biztos úgy került az egész testére, hogy megcsúszott a tócsában és beleesett. (Végül is, az előző részben ez így konkrétan megtörtént, a Halászfiú esett így seggre.) Bár ez persze nem magyarázat arra, hogy miért vannak olyan karmolásnyomok a testén, mintha egy menáddal futott volna össze az erdőben. Mialatt a Vőlegény búcsút vesz a rendelőben az öccse holttestétől, Cal ellátja a Seriff sérüléseit. Úgy tűnik, rendbe fog jönni, még ahhoz is van ereje, hogy beszéljen Abbynek a naplóról, és a lelkére kösse, hogy vigyázzon rá.

Abby a naplót tanulmányozza, a Halászfiú pedig őt. Abby elmeséli neki, amit Wakefieldről és az anyjáról megtudott, amiért egy fergetegesen sanda oldalpillantást kap cserébe. A Halászfiúnak eszébe jut, hogy ő már találkozott ebből a naplóból származó oldalakkal, Öcsi zsebéből estek ki és ő meg átadta a Vőlegénynek. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy mehetnek is vissza a szállóba a Vőlegény után. A Szőkék maradnak a rendelőben a Seriffel, Chloe karakterhűen gyorsan ki is használja az időt egy kis poszt-traumatikus stressz szexre.

A dezertőrök, Sully és Beth a szállóban éppen beszámolót tartanak a többieknek az újabb gyilkosságról, amikor király bevonuló zenére nem várt vendég, a Helyi Erő érkezik. Egy kicsit le van maradva, mert azért jött, hogy Öcsit megölje. Csalódottságában, hogy valaki már megelőzte, egy villámgyorsan lejátszott mexican standoff után kollektíven az egész társaságot túszul ejti. Rövid idejű uralkodásának az időközben visszaért Vőlegény vet véget, aki meg az ő fejéhez tart egy fegyvert. Ez általában elég hatásos varázsszó, működik most is. Nemsokára Abby és a Halászfiú is visszaérkeznek, és nem is hiába, mert természetesen pont a napló hiányzó oldalai tartalmazzák a kulcsfontosságú információt: „Sarah (=Abby anyu) a gyermekemet várja”. Abby levonja a következtetést: ő Wakefield lánya. És mivel ezt mindenki előtt teszi, mi figyelhetjük, ki hogyan reagál erre a hírre. A Vőlegény teljes mértékben elutasítja a feltételezést. A Halászfiú szintén, de az arca valami egészen furcsán rángatózik közben. A Helyi Erő pedig rögtön elkezdi szítani a hangulatot Abby ellen.

Ezzel viszont nagyon rossz pontot szerez a Halászfiúnál, akit láthatóan egy hajszál választ el attól, hogy bemosson neki egyet, gyermekkori barátság ide vagy oda. A Helyi Erő nem veszi a lapot, sőt, mélyen a Halászfiú szemébe nézvve, kezét finoman a vállára helyezve előáll azzal, hogy lépjenek le együtt Kanadába (muhaha, én állom az útiköltséget, fiúk), ha más nem lesz, majd felcsapnak birkapásztornak a nyári idényekre. A Halászfiú viszolyogva csak annyit mond, hogy te mekkora gyökér vagy, bazdmeg. Több értelemben is.

Abby félrevonul a kertbe, hogy megeméssze az új helyzetet. A Halászfiú érte megy, és elég sajátos módon próbál lelket önteni belé: azzal érvel, hogy olyan nagy ügy, ha tényleg Wakefield az apja? És akkor mi van? Semmin nem változtat. Meg aztán: „nem kaphat meg téged.” Érdekes egy gondolatmenet. Abby mégis megnyugszik tőle valamennyire, és hajlandó bemenni, csakhogy a Helyi Erő más véleményen van. A Halászfiú bejöhet, de Abbynek kint kell maradnia, mert csak a bajt hozza rájuk. Na ennél a pontnál lesz rohadtul elege a Vőlegénynek, és módszeresen elkezdi az ajtóhoz csapkodni a Helyi Erő fejét, de valami olyan iszonyat brutál módon, hogy profi pankrátorok zokogva vonulnának a sarokba, ha látnák. Csak úgy izzik a képernyő az agressziótól.

Abby érdekes reakciókat vált ki a férfiakból (konrétan a Halászfiúra és a Vőlegényre célzok), még akkor is, ha az egyikük „csak barátnak” vallja magát. De amíg egyikük sem robbantja fel miatta a szigetet egy hidrogénbombával, addig részemről nincs probléma. Látod, mit művel velünk? – kérdezi a Helyi Erő, na igen, erről beszélek én is. Közben Sully felfedezi, hogy eltűnt Beth. A Fekete sráccal a konyhában kezdik keresni. Ez nem egy bonyolult feladat, mert csak a vérfoltokat kell követni. A gond azzal van, hogy a nyomok egy titkos ajtóhoz, onnan pedig egy titkos alagúthoz vezetnek. Erősítésként a Vőlegény, Abby és a Halászfiú csatlakozik hozzájuk.

Odafent Shea Madison miatt kesereg. A Mostoha vigasztalni próbálja, de Shae előbb szúrná le egy metszőollóval, mint hogy bájcsevegjen vele. A Helyi Erő viszont szívesen „ismerkedne” vele (vagy bárkivel), ezért először leitatja, utána olyan kérdésekkel próbálja felszedni, hogy pl.: „Akkor most egy rakás pénzt örököltél, ugye?” Ezalatt Shea egymaga indul el megkeresni Madisont, anélkül, hogy bárkivel is közölné, merre megy. És valljuk be, a saját húgán kívül amúgy sem érdekelne senkit. A Menyasszony megtalálja a tarotkártyalapot a földön, amiből arra következtet, hogy a nővére a jósnőhöz fordul segítségért. Kölcsönveszi a Helyi Erő terepjáróját, és nekivág ő is az országútnak. Shea az út mentén gyalogol, és mivel a Menyasszony lebeszélni nem tudja az ötletről, inkább felajánlja, hogy elviszi. A Helyi Erőt ez az egész történet tökéletesen hidegen hagyja, ő remekül elszórakoztatja magát egyedül is. De most komolyan, 9 részt kellett várni, hogy jó fejek legyenek a karakterek?!

A járatok az egész szigetet behálózzák, így legalább kiderül, hogy tudott idáig a gyilkos észrevétlenül közlekedni. Közben megy a gyilkostippelés. Sully szerint Fakefield nem más, mint Abby. Magyarázat: ő az egyetlen, akiben Wakefield vére csörgedezik. Szerencséjükre nem kell sokáig elviselniük egymást, mert a járat kétfelé ágazik, és a vérnyomok mind a két irányban megtalálhatóak. Sully bevállalja az egyiket a Fekete Sráccal, és fájó szívvel, de lemond Abby társaságáról a továbbiakban. Így a másik csapatot a Vőlegény, Abby és a Halászfiú alkotja.

Mindkét csapatnál a Rosemary gyermeke szitu a téma. Sully biztos benne, hogy kapcsolat van Abby és a gyilkosságok között. A Fekete Srác megemlít egy érdekeset, azt, hogy Sully évek óta bele van bolondulva a lányba. Nocsak. A másik teamben Abby egyértelműen úgy tekint már magára, mint Wakefield lányára, a gondolatmenete már ott jár, hogy mi van, ha a Seriff is végig tudta ezt. Közben véget érnek a járatok, és mindkét csapat egy-egy szűk csatornával találja szembe magát. A különbség az, hogy Sullyéké vérfoltos. A Fekete Srác és Abby vállalja a mászást. Előbbi egy idő után megtalálja Beth testét. Legalábbis egy részét.

A klausztrofóbiára hajlamosak jobban teszik, ha elfordulnak, mert Abby térfelén hirtelen egy rács csapódik le a bejárati nyílásra, így bennreked a csatornában. A fiúk visszamennek szerszámokért. Természetesen mind a ketten, mert ez egy minimum kétemberes feladat ugye. Abby véletlenül sem maradna nyugton, ő most bizonyítani akar, így csak azért is tovább küzdi magát.

A csatorna egy újabb járathoz, újabb elágazásokhoz, és újabb csatornákhoz vezet. Abbynek halvány fogalma sem lehet róla, hogy merre jár, vagy hogy melyik a visszafelé vezető út. Ráadásul egyre közeledő lépések zaja hallatszik. Gyorsan visszabújik a járatba, de valaki hátulról utánamászik, és a lábainál fogva próbálja meg visszarángatni.  Nagy nehezen sikerül leráznia magáról, és kievickélnie egy újabb járatba, ahol már egy szobát is talál. A szobában pedig a békésen szunyókáló Madisont, aki érzelmileg kb. annyira van megérintve az egész emberrablástól, mint egy dunakavics. És Abby NEM kérdezi meg tőle, hogy ki rabolta el.

Abby kétségbeesetten keres valamilyen kijáratot, de csak egy feljáró van a közelben, fedlappal a tetején. Helyileg egyébként valahol az országút alatt vagyunk. Jelezhetnének a zseblámpa fényével, de Madison leejti a lámpát. És most jön az igazi csoda: Shea és a Menyasszony pont akkor autóznak el az úton, amikor Madison a kezét nyújtogatja kifelé a rácson. És Shea kiszúrja a kezet. A visszapillantóból. A vaksötétben. Végül mindenki visszatér a szállóba, és még az akció is sikerrel zárult, mert Madisonnak kutyabaja. Még ahhoz is van kedve, hogy bájosan megkérdezze Abbyt, tetszett-e neki a játék. Hogy mi van, kérdezi Abby. Hát amit az a bácsi talált ki, aki elvitt. Milyen bácsi, kérdezi Abby, hangyányi idegességgel a hangjában. Hát az apukád, a seriff. Nabazz.

A nagy örvendezésből a két outsider, a Helyi Erő és a Mostoha marad ki. Előbbi azért, mert rohadtul nem érdekli a pszichopata kislány megkerülése, utóbbinak pedig nagyon is elfogadható oka van rá: valaki a kanapén keresztül hátba szúrta egy sövényvágó ollóval.

Címkék: harper sziget
23 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

terasz9 · http://www.teremibalazs.hu 2009.11.19. 13:37:48

Na, kezd valami kialakulni számomra a dologból.

A három gyanús személy a seriff, a halászfiú és a vőlegény.
Mivel a három gyilkos kicsit soknak tűnik, viszont ennyi henteléshez legalább ketten kellenek, értelemszerűen aki ezek közül először meghal, az nem gyilkos.
:)

Mivel lassan a menyasszony egész családja kimúlt, ezért a gyanúm egyre inkább a vőlegény felé terelődik. Ők ugyebár nem bírják egymást halászfiúval, tehát adná magát, hogy a halászfiú legyen a következő áldozat.

Ebből mondjuk kirajzolódna egy seriff-vőlegény párosítás, amiből pl kiderülhetne, hogy a seriff nemcsak Abbynek, hanem a vőlegénynek is az apja, (sőt, seriff maga a wakefield, és mint ilyen, Abby és vőlegény apja), és így együtt gyilkolásznak hepiben.

Aztán a végén majd lesz békés családi élet: a seriff, meg a két gyereke üldögél együtt a tengerparton és jókat sztoriznak a gyilkosságokról.

beteg egy sorozat ez, bármi legyen a vége, de most már kivárom, ázeg!

naughtyL 2009.11.19. 15:36:31

Fakefield, ezz baszki Priceless:D:D:D

misziszmekgájver 2009.11.19. 15:39:32

ahhha...shea jó anyuka révén madison miatt sír rí...és trishnek még szóvá is teszi, hogy milyen helyes barátai vannak, elhagyják a szigetet, és madison majd emiatt fog meghalni. lássuk csak...beth miattuk jött vissza. vajon shea-nak megjegyzi ezt majd valaki, vagy egyáltalán eszébe fog ez jutni?

sherif bácsi vagy lelépett sántán gyilkolászni...vagy juj...elvitte a gonosz gyilkos

és hová tűnt beth másik fele?

vajon a sorozat végén lesz "visszaemlékezés"?, hogy adott esetben hogy szelődött ketté beth? mostoha szeretőjére kilőtt bálnaszigony honnan indult? a metszőollót ki nyomta mostoha hátába és őt hogyan közelítette meg? kétarcút ki lőtte le, és hogyan settenkedett oda...beth hogyan tűnt el? engem ezek érdekelnének

Aragorn831109 2009.11.19. 16:04:04

@misziszmekgájver: nem lesz... Pedig ezek engem is érdekeltek volna.

sawyer85 2009.11.19. 16:27:24

@Aragorn831109: azért valamilyen szinten lesz... nem képi de szóbeli szinten ki fog derülni!

edike80 2009.11.19. 16:43:17

Jól gondolom, hogy a seriff már nem él?!

perzsmacska 2009.11.19. 17:19:44

Én arra vagyok kíváncsi, hogy mi miatt vitte el seriff a kiscsajt. Ígérte-e valamit cserébe a gyilkos?
A másik: tényleg abby Wakefield gyereke? Vagy ez csak beugratás és valaki másról fog kiderülni?

Aragorn831109 2009.11.19. 17:19:57

@sawyer85: persze, én ezt tudom, de édes kevésnek találtam a dologot.

Aragorn831109 2009.11.19. 17:20:40

@edike80: Nem jól gondolod. Él még az. Nem mutatták eddig, hogy meghalt volna.

perzsmacska 2009.11.19. 17:55:31

Vagyis mit tud wakefield/wakefield klón seriffről, hogy az még kislányt is visz neki?

foxglove (törölt) 2009.11.19. 20:21:28

@terasz9: Azt miből gondolod, hogy a Vőlegény és a Halászfiú nem bírják egymást? Erre nem mutat semmi jel, írtam is, hogy egész jól elkommunikálnak egymással.

perzsmacska 2009.11.19. 21:16:28

Továbbá: Wakefield ki akarja nyírni Abbyt, vagy így akarja bepótolni az elveszett éveket?

misziszmekgájver 2009.11.20. 11:16:04

@Aragorn831109: hát ez most nagyon elszomorít... :(

misziszmekgájver 2009.11.20. 11:19:08

madison a hidegvérű kegyetlen véreskezű gyilkos...nagyon hidegen hagyják a halálesetek.
van egy csomó zsé, hozzáfért nagyapi hitelkártyájához, felkutatta a mégsem halott Wakefieldet, lefizette, hogy nyírjon ki mindenkit, mert ő akar a vőlegény menyasszonya lenni. és közben mindent abbyre ken, mert suttyomba halászfiút majd szeretőnek akarja megtenni.
tiszta sor. már mindent értek :)

Vazeljevics 2009.11.20. 14:47:21

Császtok Vaze vagyok! Na és engem elkezdett érdekelni ez a sorozat már csak azért is mert elosszor látom és ráadásul mégjobb a dologban hogy angolul abszolút nem láttam és nem is akarom mostmár! Csak annyit szeretnék kérdezni hogy van-e a sorozatnak 2. és 3.-dik évadja mert ha korábban már találkoztam volna olyan címmel hogy Harper´s Island season 3 ????
Ha tud valaki valamit errol akkor kérem írja már ki ide??? Elore is koszi! :D:D

Millagro 2009.11.20. 17:26:58

@Vazeljevics: Nincs több évad, ez egy "minisorozat".

Millagro 2009.11.20. 17:35:36

Seriff azért vihette le Madisont a szeszcsempész szobába, hogy mindenkit a szigeten tartson, így elkapja a gyilkost, mert ugye ő az újonnan érkezetteket akarja eltenni láb alól. Mindemellett Kétarcot nem ő ölte meg, JD-nél is kétséges, hogy meg tudta-e volna tenni. Abbyt sem tudta volna elkapni az átjáróban.

Abby nem biztos, hogy Wakefield lánya, lehetett egy idősebb testvére, aki az, és akit a seriff nem fogadott el talán, ezért örökbe adták...

A gyilkost jól ismerik, és megbíznak benne, ugyanis egy nyikkanás nélkül tűnt el a kettévágott csaj, mostohamami mögé is simán belopózott. Idegen jelenlétében kiabáltak volna, főleg, hogy már tudják, rájuk vadászik valaki.

candyperfumegirl 2009.11.21. 15:04:54

"De amíg egyikük sem robbantja fel miatta a szigetet egy hidrogénbombával, addig részemről nincs probléma."

LOL és ÁMEN. Azon még máig nem tettem túl magam.

KiWiSaGe 2009.11.21. 17:40:14

Engem az zavar, hogy hol a picsában vannak a helyiek? mert jó, hogy a násznép jelentős része lelépett, de komolyan mi van a helyiekkel. Elvágták a telefon vonalat, nincs áram és ez senkinek nem tűnik fel.

terasz9 · http://www.teremibalazs.hu 2009.11.23. 11:23:37

@foxglove: szerintem orbitális feszkó van a két csávó között. Igazad van, ez talán jobban kijött az első részekben, mint most, akkor élesebben mutatták ezt a kontrasztot a "legjobb barát" meg a "volt pasi" között, ami ugyebár minden szerelmes filmnek is az alapvető konfliktusa.

Mindegy, meglátjuk. Tartom a tippem, hogy halászfiú nemsoká a múlté lesz.

űrszekerek 2009.11.24. 13:33:59

SPOILER

a végén négyen maradnak életben, egyikük a halászfiú

SPOLILER
süti beállítások módosítása