Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Gyilkos elmék 3x10 - True Night

2009. október 30. 11:00 - hex.kelly

Előző részből származó emlékeztető után szakad az eső este Los Angelesben, egy kis lakásban egy fiatalember ül egy asztalnál és fekete-fehér-piros színekkel rajzol, és mondja, hogy Night az éjszaka sötétjében mindenkinél erősebb és kegyetlenebb, és azt is látja, amit más nem. Aztán a rajza mintha megelevenedne: csuklyás alak áll a sötét sikátorban, zuhog az eső, valami farkasféle állat (vagy kettő?) hörög és vicsorít, az alak előránt két gigantikus kardot, és hadzsime-pózba vágja magát. Aztán elkezd vagdalkozni, seb nyílik, vér spriccel, alkar hullik alá, majd egy test is. A rajzasztalnál kész a kép, két hulla itt-ott kicsit megrövidítve. Rajzoló srác immár az ágyán fekve alszik, a sikátorban a pocsolyát vörösre festi a sok vér, és valóban, egy jobb alkar hever az aszfalton.

JJ mutatja a mészárlás képeit a csapatnak Quanticoban, a hatodik és a hetedik áldozat hullái ezek az elmúlt 2 hét alatt. Az első öt áldozat egyenként ejtetett, ez a mostani kettős támadás azt mutatja, hogy a tettes agya kezd elborulni. Hotch kéri JJ-t, hogy szóljon az ottaniaknak, hogy 9:30-ra ott vannak. Főcím.

Hőslovag kíséri be Huncutkát a cybertérbe (ma ilyen vicces kedvemben vagyok), akinek terhes a nagy gondoskodás, hajtaná el Morgant a búsba LA-be. De lezsibbad menten, mert Kevin Lynch cuki pasi, de ritka disznóólat hagyott maga után, és még a monitorokat is elállította a falon! Morgan kérdezi, hogyhogy elállította. Garcia jól meglesz, de most rendet kell tennie, mert ami itt van, az rosszabb, mint az, hogy lelőtték. Morgan búcsúzóul azt mondja, hogy „ugye tudod, hogy csak egy telefonhívásnyira vagyok tőled?” Majd az ajtóhoz lép, és még visszaszólna, de a háttal álló Garcia azt mondja neki: Menj már. Morgan sóhajt egyet, és lelép, Garcia pedig szanálni kezdi a cuki-de-trehány Kevin motyóját. Csapat gépe száll nyugat felé, és ki más mondaná a mai idézetet, mint a képregények nagy barátja, Dr. Reid: Superman végső soron egy idegen életforma. Ő egyszerűen csak a ránk rontó valóságnak ad elfogadható arcot. - Superman is, after all, an alien life form. He is simply the acceptable face of invading realities. Clive Barker

Rajzoló srác álmában egy lány kínlódik, hogy mit mondjon a hangpostájára. A srác javaslatát elfogadja, és ez lesz a szöveg: „Szia, Vickie vagyok, nem vagyok elérhető, mert épp élem az életem, sípszó után hagyj üzenetet.” Az álomból dörömbölés ébreszti, az ügynöke jött, merthogy a srácnak dedikálásra kell mennie, de nem akar. Az ügynök meglátja a rajzokat, kérdi, mik ezek, a srác, Jonny azt mondja, az új sztori, amin dolgozik. Elindulnak, aztán az ügynök a kocsiban ordítozik, mert dugó van, ők meg elkésnek, Jonnynak meg fáj a feje. Az ügynök nézi a rajzokat, tetszik neki, True Knight, azaz Igaz Lovag nevet javasolja neki, de Jonny nem akarja, a K-t, ezért marad csak True Night, mint Igaz Éj. Jonny felidézi, ahogy otthon rajzol, csupa színeset, boldogan, aztán odamegy hozzá Vickie, mert éhes, még ha éjfél is van, nasira vágyik. Ügynöke kiabálására visszazuhan a jelenbe, épp elhaladnak a dugó oka mellett, egy nagy lezárás van. Ahová fekete terepjáró érkezik, kiszáll belőle Morgan meg Reid. Ész az Erő szemére lobbantja, hogy nem hallgatott rá az útvonalat illetően. Erő kérdi, MIÉRT tudja azt, hogy a 405-ös és a 101-es csomópontja a legrosszabb a világon. Hát, olvasta a kormányzati jelentésben, miért, Erő nem olvassa? Morgan szóhoz sem jut, mikor Reid közli vele, hogy ha már egyszer a kormánynak dolgozik, illene olvasni a kormány jelentéseit is. Morgan visszakérdez, hogy "Jelentést egy olyan város közlekedéséről, ami 2500 mérföldre van a lakhelyemtől???" Reid kijavítja, hogy 2295 mérföld.

És Morgan ekkor talán csak azért nem bántja, mert (imádja a flúgos öcsköst, és) rengeteg Morgan-színű bámészkodó van az utcán, és különben is odaérnek az őket váró Grady nyomozóhoz. Bemutatkoznak, Morgan azt mondja, hogy a csapat többi tagja egy másik terepjáróban van. Reid hozzáteszi, hogy vesztegelnek a dugóban. Morgan úgy néz rá a napszemüvegén át (talán Police?), hogy Reid jobbnak látja a hullákról kérdezni inkább a nyomozót. Még nem sikerült azonosítani őket. Megkérdezi, hogy vajon egyetlen ember csinálja ezt? Reid azt mondja, hogy a gyilkosságokból arra lehet következtetni, hogy pszichotikus zavarban követik el őket. Annak, hogy egy területen egyszerre több személy is erőszakos pszichotikus zavartól befolyásolva gyilkolnak, elhanyagolható az esélye. Grady csak bámul Reidre, fene gondolta volna, hogy épp az FBI küld majd UFO-t hozzá. Aztán Morganre pillant, aki gyorsan tolmácsol: igen, szerintünk ez egyetlen ember műve.

Valami galériában aprócska ám elszánt tömeg toporog türelmetlenül. Csupa sikeresnek tűnő ember: ügyvédek, bankárok, asztronauták. Á, dehogy, képregény-őrült extrovertált introvertáltak, és a leghangosabb srác, Milo hiszitizik, mert Jonny McHale 11 percet késik!!! (Mit érezne vajon a Nyugatiban?) Végül csak megérkezik, de a hangos, ujjongó tömeg a fényképezőgépeikkel meg a szuper mobiljaikkal pánikba ejtik a fiút, aki végül elrohan, ügynöke utána, Milo meg nyafog tovább. Jonny megáll, előkapja a telefonját, tárcsáz, de csak Vickie hangpostája felel, üzenetet hagy neki, hogy hívja vissza, mert sajnálja. Aztán futásnak ered, a lába gyorsabb, mint a szeme, mert nekifut egy férfinek, aztán valami dobozoknak, végül egy autó szélvédőjén landol, onnan meg leesik az útra. A sofőr riadtan rohan oda hozzá, Jonny egy kézzel kapja el a nyakát, és fojtogatja, a férfi barátnője szabadítja ki, kicsit kiabál Jonnyval, aki felpattan, és rohan tovább. Morgan a sikátorban Hotchot hívja (aki ezek szerint még a többiekkel együtt a dugóban vesztegel, 1:0 Reid javára), és azt mondja, hogy a viktimológia stimmel, ez tényleg ugyanaz az elkövető, a fickó a brutalitás határait feszegeti. Reid meg Grady nyomozót sokkolja, és elmagyarázza, hogy a házimacska egy kisméretű ökológiai csapás a saját környezetében: kinyír minden bogarat, rágcsálókat, madarat, más macskákat, kisebb kutyákat is olykor. Grady kérdi, hogy jön ez ide. Hát úgy, hogy ez a gyilkos még a házimacskánál is pusztítóbb. (Höhh!) Jonny rohan tovább, egyszer csak megállítja egy rendőr, mert lezárás van, jé, ez a sikátor. Prentiss és JJ fényképezgeti a tömeget.

Jonny megkerüli a bámészkodó tömeget, és Rossival találkozik, aki azt kérdi tőle, mi történt a lábával. Jonny most veszi csak észre, hogy elszakadt a nadrágja, azt feleli, hogy épp futott, talán elesett. Rossi bemutatkozik neki, de nem mondja, hogy FBI – talán gyanús neki a fiú? Jonny is megmondja a nevét, és kérdi, hogy halott-e az, akit épp betolnak a hullaszállítóba. Rossi azt mondja neki, hogy annak látszik. Ekkor befut Jonny ügynöke, aki sietősen elviszi magával a bámészkodó fiút. Limuzinban ülnek, ügynök kérdezi a fiút, mi a baj, erre az elmondja, hogy szerinte Vickie begőzölt, mert nem hívja vissza. Az ügynök erre kétségbeesett arcot vág, és azt mondja a srácnak, hogy pihenjen. Jonny tovább álmodja a Vicky-történetet, utcán sétálnak éjjel, a lány eszi a nasiját, és bejelenti, hogy gyermeket vár. Ügynök és Jonny megérkezik utóbbi lakására, a fiú leveti magát az ágyra, az ügynök melegen ajánlja neki a terapeutáját, de Jonny elzavarja, és ki is van rúgva. Az ügynök távozása után csak forgolódik, majd felkel, előkapja a telefont, de megint csak Vickie hangpostája felel, erre felkap valamit a földről, és belevágja a bekapcsolt TV-be, amiben épp JJ tartott sajtótájékoztatót. Ügynök kisétál a házból, beül a limuzinba, felveszi Jonny ottmaradt rajzait, nézi, majd odaszól a sofőrnek, hogy vigye haza. Ahogy a kocsi elindul, az út túlsó oldalára Hotchék érkeznek, kiszállnak, körülnéznek, ez a hely tűnik a tetthelyek földrajzi közepének, Garcia szerint kb. 3000 ember él 3 háztömbnyi környezetben,. JJ azt mondja, a sajtótájékoztató jól ment, az újságírók megértették, mit vár tőlük az FBI. Hotch reméli, hamarosan sikerül szűkíteni a kört.

Jonny továbbra is képeket lát, megint láthatjuk a vicsorgó farkast, majd Jonny az asztalához ül, rajzolni kezdi True Night kalandjait. Sötét éjszakában a csuklyás alak egy kertes ház felé tart, beugrik a verandára, a két penge villan, majd vér spriccel egyszer, kétszer. A csuklyás belép a házba, és a kiszűrődő fényeket megtöri a penge mozgása. Napsütötte reggelen postásnő érkezik a házhoz, a verandához érve hátrahőköl: egy vérben úszó hulla lábát látjuk.

Jonny fekszik a rajzasztalon, és megit álmodik, Vickie bejelentette, hogy várandós, Jonny pedig ott az utcán letérdel, és megkéri a kezét. De Vickie válasz helyett csak megijed, majd sikítást hallunk, amire Jonny felriad álmából. Vickie hangját véli hallani, felugrik, és keresni, a fürdőszobában a tükörbe nézve látja, egy 4-5 centis vérfolt van a trikóján. Száguldó terepjáróban Morgan tartja a kihangosított telefont, a vonal túlsó végén Grady és egy bandák után nyomozó pasas van. Egy Glen Hill nevű (utcán csak Hasfelmetszőként ismert) bandavezér házánál vannak, két halott a verandán, négy a házban, túlélő nincs. Hotchék furcsállják, hogy a sikátorok és a sötét utcasarkok után most már házhoz ment, a pszichózis kezd elhatalmasodni a gyilkoson Jonny szenved a fürdőszobában, Vickie sikítozását véli hallani, kilép az ablakon, fut le a tűzlétrán, de a lány sehol. Belép egy ablakon, egy macskás nő nem érti, miért itt keresi Vickiet. Csapat érkezik a bandavezér házához, odabent minden csupa vér. A banda neve a Huszonharmadik Utcai Gyilkosok. Grady felveti, hogy talán bandaháborúról van szó, de a másik nyomozó szerint az nem így néz ki.

JJ elintézte, hogy a profilt óránként ismétli a média, a tettes környezetében nyilvánvalóan van valaki, aki látja, hogy az illető krízisben van, és ráismer a profil alapján. Eközben Jonny a lakásában tombol, a hülye öreg nő hazudott neki, mert ő hallotta Vickie hangját. Tör-zúz, letépi a falról a színes rajzokat. JJ pedig a rendőrségen a többi helyi rendőrrel együtt a forródrótot veszik fel, amikor egy rendőr jön, és szól, hogy van itt néhány ember, akikkel beszélnie kellene. Jonny a földön fekszik a lakásában, amikor Morgan berúgja az ajtót, megbilincseli az értetlenül kiabáló Jonnyt. Majd járőrautó érkezik a rendőrséghez, kamerák kereszttüzében kísérik be a megbilincselt fiút az épületbe. Ahogy odabent a kihallgatószoba felé viszik, a különböző asztaloknál ülő, és épp vallomást tevő képregény-őrültek mellett halad el, és ott van a kirúgott ügynök is, aki odamenne hozzá, de JJ visszatartja. Morgan a szobába érve leülteti, az asztalhoz bilincseli, és kéri, hogy válaszoljon, érti-e azt, hogy kérhet ügyvédet, mielőtt bármilyen kérdésre is válaszolna. Jonny szerint az egész egy nagy félreértés, de persze, megértette, de neki nincs szüksége ügyvédre. Morgan és Grady ott hagyják a szobában, Jonny nem ért semmit.

Prentissék érkeznek dobozokkal Jonny lakásáról. A kardok nincsenek meg, de szükség sincs rá, mert Jonny mindent pontosan lerajzolt. Rossi azt mondja: Mr. McHale egy nagyon beteg fiatalember. Hotchék mennek be Jonnyhoz a szobába, elé teszik Glen Hill képét, és kérik, hogy mondja meg, hol van. Elmondják neki, hogy Hill és a bandája 6 hónappal ezelőtt megtámadta őt és a barátnőjét az utcán, és miután kijött Jonny a kórházból, nem tudta azonosítani a támadókat. Garcia hívja Morgant, nem tudja visszaállítani a székét, de most nem emiatt telefonál, hanem hogy megtudja, tényleg a zseniális képregényírót tartóztatták-e le. Eközben Hotch azt mondja Jonnynak, hogy a poszttraumás stressz miatt valószínűleg olyan dolgokat csinált, amikre nem emlékszik, viszont mindent pontosan lerajzolt. És hogy az összes áldozat annak a bandának a tagja, amelyik fél éve megtámadta. A vérfolt az oldalán nyilván a házban szerzett golyó miatt van. És hogy egy vérnyom vezet kifelé a házból, valószínűleg Glen Hill-t vitte magával valahová, árulja el, hová. Reid és Morgan az egyik dobozban megtalálják Jonny telefonját, Reid újrahívja az utolsó (ötezer) számot, mire egy másik dobozban egy kis ékszerdobozban megcsörren Vickie tűzpiros telefonja és halljuk a hangpostát, megint. Reid kérdi, ki az a Vickie, mire JJ odajön, és azt mondja, hogy Jonny barátnője volt. De a hívások frissek?! Mire JJ azt mondja, néha nagyon is van értelme annak, amit egy gyilkos tesz. Jonny tagadja, hogy támadás áldozata lenne, pedig irtó nagy sebhely van a hasán ferdén-keresztben. Ekkor egy újabb rajzot mutatnak neki, arra kérik, mondja meg, hol van ez a hely.

Jonny tombolni kezd, letépi az asztalról a bilincsét, és ahogy lefogják, emlékek törnek fel: az utcasarkon egy banda állta útjukat, a lányt elhurcolták, őt körbevették, és a bandavezér azt mondta: ezt kár lenne kihagynod! Majd a lekötözött Hillt látjuk, véresen, Jonny az egyik kard lapjával megemeli Hill fejét, akinek már alig vannak nyitva a szemei, ekkor Jonny leveszi a csuklyát, és azt mondja neki: ezt kár lenne kihagynod!

Véres falon véres ajtó nyílik, Morgan és Prentiss áll és néz befelé. És be sem lépnek, mert fölösleges: Glen Hill ott van, de egy csepp vér sem maradt a testében, mind a falakon és a padlón van, és ott hever a két kard is.

Csapat gépe száll hazafelé, Morgan telefonon fegyelmezné Garciát, elfenekeléssel fenyegetőzik, Reid meg odakiált, hogy ne higgye el, Morgannek csak a száj jár. De éppenséggel a keze is, ugyanis Reid kap egyet a fejére. Aki árulkodik JJ-nek, aki retorziót helyez kilátásba, és tekintve, hogy az előző részben hogy leterítette a Rohadékot, lehet is félni tőle. JJ kérdi, mi lett Vickie telefonjával, hát odaadták Jonnynak. JJ azt mondja, nem tudja, hogy lehet úgy élni valaki nélkül, hogy egy hangüzeneten kívül semmi nem maradt utána. Reid mesélne Pinocchio-ról, de JJ nem vevő rá. Emily meg ki van borulva, mert még sosem sajnált egyetlen gyilkost sem, és nem érti, hogy 6 hónap alatt hogyan vált normális srácból brutálisan vérengző vadállat belőle. Rossi azt mondja, hogy hihetetlen tragédiát szenvedett el.

Hőslovag érkezik Huncutkához, és két ujjal megoldja a székproblémát, Garcia a hősének nevezi, de Morgan senkinek sem a hőse. Garcia azt mondja, hogy Frank Miller képregényíró sorai jutnak róla eszébe: A Fekete Hős egy véres páncélú lovag. Mocskos, és minden tőle telhetőt megtesz, hogy cáfolja a tényt, mely szerint ő valóban minden pillanatban egy Hős. – The Noir Hero is a knight in blood-caked armor. He is dirty, and he does his best to deny the fact that he’s a Hero the whole time.

Elmegyógyintézeti cellájában gubbaszt Jonny a telerajzolt fal tövében. És hívja Vickie telefonját, rendületlenül.

Címkék: gyilkos elmék
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

piszy 2009.10.30. 11:43:37

Kelly, a fényképekről annyit, hogy amikor Garcia lakásáról csináltál 4 képet egybe, az nem sikerült nagyon jól, mert összeolvadtak a kis színes mütyürök, alig lehetett kivenni, szóval szerintem az nem volt túl szerencsés.
Viszont ha valaki arcának a reakciót rakod egymás mellé, az tényleg jó lehet!

Johnny336 2009.10.30. 12:08:25

Én bírom a sorozatot, sokszor röhögtem a zárójeles megjegyzéseiden, amikben szörnyülködsz, de ez a rész kibaszta nálam a biztosítékot.
A legdurvább, hogy az alapvető jó-rossz harcban, amit folytatnak az FBI-os nyomozók, nekik most egy szimpatikus gyilkost kell elfogniuk, aki a "jó oldalon" áll.

hex.kelly 2009.10.30. 12:17:50

@piszy: ez jó ötlet, majd csinálok ilyet, köszi!

@Johnny336: tisztázzuk: a film vagy a hogyvolt csapta ki a biztosítékot?

A zárójeles megjegyzésekről: az első változatban a Garcia "elállított" monitorainál benne volt, hogy Morganről megboldogult nagyapám jut eszembe, aki annyira figyelmes volt az ilyen dolgokban, hogy nagymamám kétszer átfestette a konyhát, mire az öreg megdicsérte a szép új függönyt. Sajnos kénytelen voltam húzni a szövegen, mert elég hosszú lett, de most legalább ideírtam :-)

Johnny336 2009.10.30. 12:52:07

@hex.kelly: a rész, nem a leírás.
A megjegyzéseid kellemes comic relief-ek a durva sztoriban, én mindig mosolygok rajta.
Ha problémám lenne egy post-tal, akkor simán nem olvasom el, és nem kommentelek.

Cicus Maximus · http://cicmax.blogspot.com 2009.10.30. 12:55:03

Meg kell mondjam, hogy bár a sorozat továbbra is igen csak untat, a hogyvoltokat egyre jobban szeretem. Az FBI által küldött UFO különösen tetszett:) Jó a stílusod.

hex.kelly 2009.10.30. 13:01:15

@Johnny336: Értem, köszi, megnyugodtam.

@Cicus Maximus: igyekszem, igyekszem :-)

Egyébként két napig szültem ezt a hogyvoltot, mert engem is annyira kiborított, hogy szegény srácból milyen brutális vadállat lett, hogy eléggé szenvedtem közben.
Viszont a következő, az nagyon király epizód, lehet majd filozofálni rajta, és kiderül ez-az a szereplőkről.

Johnny336 2009.10.30. 14:56:42

@hex.kelly: na ezért jó a hogyvolt, mert bár láttam a részeket, fogalmam sincs mijön, és mire gondolsz azzal, hogy kiderül róluk egy-két dolog. :)

Sol 2009.11.01. 19:31:04

Többször láttam már ezt a részt, de mindig elsírom magam a végén. Mivel a hogyvolttól is sírnom kellett, ezért azt gondolom hogy jól írtad meg:)

Laliath 2009.11.02. 11:19:25

Még nem láttam ezt a részt, de a hogyvolttól így is sírhatnékom támadt.
Ahogy ott ül a telefonnal, a falon pedig gondolom Vickie képei vannak. Újra és újra.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.06.26. 22:04:06

Valamiért annak idején kimaradt ez az epizód, pedig azt hittem a régebbi évadokat alaposan ledaráltam.

Sztori ritka gyenge volt. A szokásos színvonalhoz képest. Érdekelt volna, mit is csináltak Vickie-vel, meg az egész olyan kis felszínesre sikeredett.

Viszont a megvalósítás.... 300 képi világát elegyíteni a Sin City-ével!!! Telitalálat a javából! Dobtam az agyam a sarokba azonnal. És a végén még Frank Miller is szóba került... Hihetetlen jó volt. Tán csak a 2&a Half Men-CSI crossover tudta ezt eddig überelni.

Kár, hogy a képi megvalósítás a sztori rovására ment. Igazán kiemelkedő epizód lehetett volna belőle.
süti beállítások módosítása