Hogy volt?

Stargate Universe 1x04 – Darkness

2009. október 23. 09:00 - Cicus Maximus

A bájos dr. Rush-sal nyitunk, aki egymagában gubbad egy konzol felett hullafáradt fejjel. Egyszer csak odavágja a jegyzetfüzetét és átviharzik egy másik terembe, ahol páran Young ezredes parancsára szintén egy konzolt abajgatnak, de nem sokáig, mert Rush kikapcsoltatja velük, mondván, nem viccből tette ezt korábban.

Young és Camille Wray több turnusos eligazítást és információcsere-partit tart az ebédlőnek kinevezett teremben. Itt megtudjuk, hogy kevés a víz, de nagyon, ezért nem lehet zuhanyozni; a csajoknak sem; ezért mindenki büdös, bár van, aki képes finom különbségeket tenni az odőrök közt. Amúgy Eli szerint a zuhany nem is vizet használ, hanem valami ködfélét spriccel, ami aztán felgyöngyözik a bőrön (oké, de abban mi van, ha nem víz?); a tartalék okosok egyike, dr. Brody beazonosította a folyékony hulladék ujrafeldolgozó rendszert, szóval amint működésbe tudják hozni, lehet majd tisztálkodni. Sajnos, ezzel még várni kell, mert a turnus végére érkező dr. Rush ragaszkodik hozzá, hogy senki ne kapcsolgasson be semmit, mert nagyon kevés az energia. Miután közölte eme igényét és belapátolta az arcába azt a híg beton kinézetű, cementszerű por akármiből készült fejadagot, amit jelen helyzetben ételnek csúfolnak, meg is fosztja társaságától a többieket; útban visszafelé azért még falhoz vágja Riley-t a folyosón, mert az hozzá merészelt szólni.

A következő (és egyben utolsó) turnus nem is meglepő módon tündéri modorú barátunk kollektív pfujolásával kezd; mint Greer megjegyzi, ő egész nap tudja hibáztatni a nagyokost, nem is kell szünetet tartania. De Young lehűti a lelkesedésüket: egyelőre Rush-sal kell beérniük, el kell viselni. Nem tudom, nekem néha úgy tűnik, a kollektív öngyilkosság is jobb alternatíva lenne.

Scott a múltkor talált két komp közül a kevésbé lyukasat vizsgálja át, működőképesség szempontjából. Odahívja TJ-t és Greert is, gondolom unatkozik vagy pletykálni akar, mert amúgy mit tud neki ebben segíteni egy szanitéc és egy kötekedős őrmester? De ha már ott vannak, lelkesen megtárgyalják, hogy de szar ez a helyzet, és TJ-nek nem is kellett volna már a bázison lennie. Az utolsó turnus távozása után ugyanez a téma Young és Camille között is, de az ezredes rövidre zárja a problémát, és újra aktív állományba helyezi a két hete tisztségéről lemondott nőt, mondván, orvosfélére márpedig szükségük van. (Egyébként is, miért volt ez egyáltalán probléma? A csaj itt van velük, majd jól nem segít a sebesülteken, csak mert leszerelt? Vihar a biliben…)

Riley büszkén mutatja Youngnak, hogy találtak egy Ős szerkezetet, „újratöltő lapot”, amellyel némi óvatosság mellett fel lehet tölteni rádiót, elemlámpát. Young gratulál, majd Rushnak tett ígéretére emlékezve kikapcsoltatja a berendezést és megkéri őket, hogy adják tovább: ne használják a hajó berendezéseit.

Eli Chloe után caplat, amit a palacsintaképű leányzó gyorsan ki is használ, és elviteti magát a fura zuhanyhoz, amit a srác felfedezett. Nyilván a szenátorok lányának nem kell spórolni az energiával, vízféleségekkel. Chloe tehát bebújik a tejüveg mögé gőzölődni, ami az eddigi legjobb jelenete, mert keveset beszél és egész sok sejlik át a paravánon át az alakjából.

Eli gondosan hátat fordítva ácsorog a zuhany bejáratánál, amikor méteres kebleit követve James hadnagy érkezik, és szempilla-rebegtetve elcsalogatja egy kis négyszemközti beszélgetésre. Eddig azt hittem, Elinak van a legtöbb esze a bandából, de most meginogtam, mert csont nélkül megkajálja a nő műsorát. Lett is neki pofáraesés: a csaj a mellékszereplők báljára vitte, akik tőle próbálják megtudni, mi a helyzet valójában, mert ő benne van a belső körben. Eli megígéri, hogy ha neki elárulja valaki, hogy visszajutnak-e a Földre vagy sem, továbbadja az információt, és már mehet is vissza a zuhanyzóhoz.

Young meglátogatja Rusht a kedvenc konzoljánál, tisztázza vele, hogy mindig azonnal tudni akar afféle mindenkit érintő fontos információkról, mint például a kevés energia. Szegény ezredes próbál valami közös frontot alkotni a tudóssal, de nem sok sikerrel jár, ráadásul Rush mindent egyedül akar csinálni, mert nincs ideje felzárkóztatni valakit. Young azért csak beküld neki egy Volker nevü asztrofizikust, aki 5 perc alatt úgy felbosszantja az értetlenségével, hogy üvöltve dobja ki a teremből, mint egy kisgyereket. Volker rögtön szalad is a tantó bácsihoz árulkodni, de ekkor az eddig is fel-feldadogó fények rövid pislákolás után kialszanak, minden konzollal és berendezéssel együtt, és a hajó kilép a fény feletti sebességből.

Rush ismerteti a helyzetet: a tartalék energia, minden energiájuk elfogyott. A minimális maradékot a hajó a létfenntartó rendszereknek tartogatja. Young felteszi azt a – szerintem kézenfekvő – kérdést, hogy vajon az idegbeteg okostóni csinált-e valamit, aminek ez lett az eredménye, de Rush „megnyugtatja” hogy azóta nem sikerült a főrendszerekhez hozzáférnie, amióta hajón vannak. És bár Young egy csomó rendszerben körbeszimatoltatott, amióta a hajón vannak, az egyre örültebben kiabáló nagyeszű szerint elsősorban a meggondolatlan Föld-tárcsázás vette el azt az energiát, ami időt biztosított volna a probléma megoldásához. Rush egyre jobban belemelegedik a „mindenki hülye, csak én vagyok helikopter” témába, de mikor már kezd lipótmezei magasságokba emelkedni az előadása, egyszer csak ájultan esik össze.

A zuhany sem működik energia nélkül; a töksötétben tök pucéran egyedül maradt Chloe úgy szirénázik Eli után, hogy azt a fél hajó hallja. Kicsit bepánikolt a szentem. Eli rohanva érkezik, elbénáznak egy sort a ki néz hova témán, azért kis kockánknak jut valami látvány is a vészvilágítás és a mobiltelefon fényénél; meg is érdemli, ha már elviseli ezt a szerencsétlen libát.

Később Young gyűlést tart a tartalék okosokkal, köztük Eli-al. Brody és Volker megállapítják, hogy minden úgy van, ahogy Rush mondta. Eli az egyetlen, akinek használható ötlete is támadt: a kompnak még mindig van energiája, talán azt kéne valahogy átkötni a hajóba. Az ezredes kéri, dolgozzanak rajta, majd kőtelefonálni indul. Mit ád az ég, ismét Telford ezredes bőrébe érkezik. Miután megtette jelentését O’Neillnek, elmegy meglátogatni a (volt?) feleségét, Emilyt, hogy elmondja, nem csalta meg a hadsereggel, csak ott ragadt a világ végén, és hazajön, csak a nő várja meg. Gyönyörű kosarat kap a csajtól, két körben is, hogy biztosan megértse. Telford eközben Young bőrében ámokot fut a hajón, megpróbálja parancsba adni Scottnak, hogy kérjék a Földön Young leváltását, ilyen egy állatot. Majd küldenek helyette valakit, mi? Hála Istennek véget ér közben az univerzális távhívás.

Rush magához tér. TJ-től megtudjuk, hogy elvonási tünetei voltak, mint kávé- és nikotinfüggő csúnyán megszenvedte a hirtelen kényszerleszokást. Young a kompban várja, az egyetlen helyen, ahol még működnek a műszerek. Kiderül, hogy a hajó pont egy olyan rendszer mellett lépett ki a fény feletti sebességből, amelynek három, elvben lakható bolygója van, ami persze csak annyit jelent, hogy a hőmérséklete alapján lehet rajta folyékony halmazállapotú víz, valamint van egy gázóriás a rendszer külső részén, ami üstökösök ellen véd valahogy. Ez utóbbi mellett fog elhaladni a hajó, illetve egészen pontosan levegőfékezéses manővert hajt végre a segítségével, és a rendszer belsejében jön ki a hintából. A manőver meg is történik, a gázóriás légköre ugyan okoz némi turbulenciát, de senkinek nem lesz baja. A ki szemfüles Eli még Chloet is elrángatja a kilátófedélzetre, a látvány valóban gyönyörű. Sajnos, az örömnek hamar vége szakad: a gázóriás jobban megváltoztatta a pályájukat, mint várták - egyenesen a napnak tartanak.

17 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Boldrik · www.globalicum.blog.hu 2009.10.23. 10:29:38

Annyira, de annyira várok még valamire...Ígéretesnek tűnik, de valamiért mindig rossz.Remélem ezután már jobb lesz.

==T== 2009.10.23. 10:30:58

Hát nem tudom. Szeritnem az "idegbeteg okostóni" Rush az egyetlen a hajón, aki racionálisan próbál gondolkozni, és talán azért idegbeteg, mert kb. tisztában van a helyzettel + azzal, hogy egy rakás hülyével van körülvéve...

Cicus Maximus · http://cicmax.blogspot.com 2009.10.23. 10:34:08

@==T==: Racionálisan gondolkozik, az tény, de szociálisan teljesen érzéketlen, érzelmi inteligenciája nulla. Amúgy ezt is meg tudnám bocsátani, de miért kell fröcskölő nyállal üvölteni?

==T== 2009.10.23. 10:52:44

Egy ilyen típusú vészhelyzetben az érzelmi intelligencia meg a szociális érzék SEMMIT nem számít. Amikor emberek tucatjainak van ténylegesen veszélyben az élete, és egyetlen ember rendelkezik azzal a tudással, ami esetleg megmenthetoi őket, akkor az van, hogy mindenkinek "kuss", és lehetőleg jóképet vágni minden döntéséhez, de legalábbis ellenvetés nélkül végrehajtani azt.

Gondolom azért üvölt, amit az előbb is leírtam. Vagyis hogy hülyékkel van körülvéve, akik tesznek a figyelmeztetéseire, és minden **t bekapcsolnak a hajón, amivel egyrészt tovább csökkentik a megoldás kitalálására rendelkezésére álló időt, ráadásul még az arcuk is nagy hozzá.

Ebben a kritikus helyzetben még a statáriális jellegű fejbelővések/korbácsolás stb. is elképzelhetőek lennének arra, hogy a hajón uralkodó állapotokat egy kezelhető mederbe tereljék, csak sajnos a katonai parancsnok (Young) tökéletesen alkalmatlan a helyzet kezelésére.Hiába, a katonák jellemzően nem arról híresek, hogy túl okosak lennének.

Fröcsögő nyállal üvöltés? Gondolom a tehetetlenség + halálfélelem kompenzáláa miatt van.

xiau.ling 2009.10.23. 12:11:13

@==T==:
Szerintem is úgymond reális a reakciója. A "személyzet" nagyja épp kezd felocsúdni a depresszióból, hogy na akkor nem látjuk többször a szabadság szobrot, Rush meg már jóformán az elejétől hajtogatta, hogy kevés a kakaó a vezetékekben. Plusz ha tényleg akármilyen elvonási tünetei vannak, akkor egy ilyen kirohanás, már azoktól is lehetne. Például az asztrofizikus fazontól, aki 3 percen keresztül a sérelmeit mondja a kamerába, azt hittem már kiborulok. Még ecseteli is, hogy biztos nem hülye, ha őt küldték egy idegen bolygóra. De ha egyszer már elküldték, akkor a pszichológiai teszten, hogy ment át ennyire labilis önértékeléssel? Egy konkrét vészhelyzetben, ha a saját döntéseit mérlegeli 20 percig, amikor 20 másodperc múlva robban, totál életképtelen. Ilyen körülmények közt Rush egész jól bírta..

albino combino 2009.10.23. 12:14:19

jó lett a hogyvolt, csak az a baj, hogy már 4 rész lement "ebből" de még mindig rossz. nagggyon gagyi sajnos. lehet hogy neki kellene állni újra a korábbi 2 sorozoatnak de úgy rémlik hogy azok felkeltették a figyelemet ennyi idő után. Rush az egyetlen jóarc, hiányzik a sorozatból legalább egy-két szimpatikus figura. az SG-1ben meg az A-ban azért voltak jópáran akiket sajnáltam volna ha elpatkol itt meg szinte arra várok h becsapódjon az a nyüves hajó.

Cicus Maximus · http://cicmax.blogspot.com 2009.10.23. 12:44:30

@==T==: @xiau.ling: Rush láthatóan brilliáns tudós, viszont vezetői szerepre tökéletesen alkalmatlan; vérbunkó jelleméből kifolyólag ugyanis nulla tiszteletet tud kiváltani, karizmatikussága a béka segge alatt van, és ezen a hisztije csak ront. A vislekedése nyilvánvalóan nem újkeletű, már a bázison is sokan utálták, tehát nem lehet a stressz rovására írni ezt az ovodai stílust. Mivel olyan, amilyen, ráadásul csak ő tehet róla, hogy itt kötöttek ki és nem a Tejútrendszer valamelyik bolygóján, kizárólag statáriális jelleggel tudna fegyelmet tartani.
Young viszont nagyon jól intézi a dolgait: felméri a helyzetet, és mivel a nagypofájú nem ereszkedett le odaáig, hogy megértesse vele a probémát, szerintem semmilyen hibát nem követett el azzal, hogy megnézette a fegyverrendszert stb, neki ez a dolga.
Egyébként a tudósnak ilyen helyzetben soha nem az a feladata, hogy irányítson, hanem az, hogy a döntéshozóknak rendelkezésére bocsásson minden szükséges információt. Ezt tányércsapkodás stb helyett ugyanennyi energiával megtehette volna.
@albino combino: Egyébként meg igazad van: történjen már valami, a jó életbe! És egy kameratőrt is választhatnának, aki képes egyenesen tartani a kamerákat és nem mindíg valaki válla felett fényképezni, mert ez katasztrófa. Ez valami hülye divat, az ilyenre régebben egyszerűen azt mondták volna: egyes, leülhet. Ha én háztervezéskor bennhagynám a lépcsőkorlátot ajtónyílásban, majd ráfognám, hogy művészet, nem fizetnének ki...

D.E. 2009.10.23. 13:09:18

Kösz a hv-t.

Remélem alakulni fog ez még és nem sz@rabb lesz, mert eddig oké nekem tetszik de a többség véleménye, hogy sz@r ez, sz@r ez azért valóban indokolt és jogos.
Rush értelmi intelligenciája fordított arányban van az érzelmi intelligenciájával de részemről ha van karakter amiben lehet imádni valamit és lehet utálni valamit, az nekem "the beginning of a beautiful friendship".

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2009.10.23. 16:00:08

@xiau.ling: A koffeinelvonást igen reálisan ábrázolja a sorozat. Rush még a Tejútrendszerben se volt teljesen komplett, de ha én nem kapok koffeint pár napig, akkor talán még rosszabb vagyok nála. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy napok óta alig aludt. Talán a következő részekben kicsit kevésbé lesz idegbeteg. Bár attól még remélem, hogy nem fog kedves tudóssá változni, dr. House fizikusban vicces lenne :-)

==T== 2009.10.23. 19:52:42

@Cicus Maximus: Egy vezetőnek az a dolga, hogy vezesse a rá bízott közösséget, ne mpedig az, hogy szeressék őt. Az, hogy milyen típusú vezető az ideális, azt mindig az adott helyzet határozza meg. Ez most egy kemény helyzet, ahol semmi szükség nincs rá, hogy jópofizzon olyan embereknek, akik közül esetleg 3-4 olyan akad, aki majd a későbbiekben a segítségére lehet. Pillanatnyilag fontosabb, hogy az idejét a probléma megoldására fordítsa, mint hogy elmagyarázza a dolgokat olyan embereknek, akik láthatóan amúgyis *** rá mit mond.

Xoung miért is végzi jól a dolgát? Ő volt az, aki egy csomó olyan utasítást adott ki, ami miatt a szükségszerűnél jobban csökkent az energiaszint. Ha Young jól végezné a dolgát, már az elején átlátta volna, hogy itt Rushra kell hallgatni, és ha Raush azt mondja hogy mindenki ugoron, nekik csak annyit szabad kérdezni, hogy "milyen magasra". Young vastagon benne van, hogy kifutnak az idejükből.

A "nagypofájú" világosan elmondta, hogy ne nyúljanak semmihez, amihez nem értenek, vagy nem tudják micsoda, vagy sokat fogyaszt.

Az sem világos, hogy ki a döntéshozó, mert pl. az Ikarusz bázust tudtommal Rush vezette. Young lehet hogy a rangidős katonatiszt, de nyilvánvalóan nincs meg a helyzet kezeléséhez szükséges kompetenciája.
---
Emlékeztetnélek arra a bizonyos viccre, amikor a tehén rápottyant a didergő kismadárra, ill. a vicc tanulságára.

teddybear01 2009.10.24. 10:09:48

Szóval Az epizód elején Dr. Rush jól előadja magát, a modora a tarajos sülével vetekszik.
Ahelyett, hogy az expedíció tényleges vezetőjének megmagyarázná, de érthetően, a szar helyzetet, parancsolgatni kezd.
Ráadásul az expedíció tagjai is eléggé szedett-vedett banda. Szeretnének hazakerülni, vagy legalább kényelmesen elrendezkedni ebben a vén hajóban. Miközben próbálnak rájönni hogy mi hogyan is működik, időnként fel-feltűnik dr. Rush, és üvöltözve közli azonnal kapcsoljanak ki mindent.

Dr. Rush olyan szinten elszállt már a saját géniuszától, hogy segítséget sem kér a többiektől a műszaki nehézségek elhárítására, sőt a mindennapi érintkezéseket sem tudja kezelni. Pedig van aki tudna segíteni. Ott van Eli, aki mint minden pocsék viccmesélő leragadt egy viccnél a majmok bolygójánál. Pedig ennél azért ő többet is tud. Például már megoldotta azt az energiaátirányítási problémát is, amibe dr. Rush bicskája is beletört.
Young ezredes a lehetőségekhez képest jól vezeti a csoportot, nem az ő hibája, hogy Rush nem képes normális tényközlésre.
Azért van itt pár hivatalnok, akik elérkezettnek látják egy kis marakodásra az időt, de őket hamar lehurrogják.

KeKeC úR 2009.10.24. 16:49:29

Gyerekek!

Fog ebben a sorozatban tortenni is valami vagy csak vegigszenvedunk 1 evadot? Mert amit eddig lattam abbol nem elt volna meg ez a sorozat eddig sem, ha nem a Stargate cim alatt futna es a nagy elodok nem alapoztak volna mar meg kellokepp a sorozat nevet.
Talalo nev ez a Vegzet.
Remelem nem ez lesz a SGU vegzete is.

Cicus!

Egyebkent van neked maganeleted is?
Mar bocs, hogy ezt igy nyiltan, de latom hany sorozatot forditasz es ez eszmeletlen sok ido..

Szep hetveget mki!

KeKeC

teddybear01 2009.10.25. 11:34:00

Valamit nem értek.

Szóval itt az energiahiány, minden lekapcsolódik, a lámpák kialszanak, meg minden.

Mégis van gravitáció. Senki sem lebeg ide-oda. Hogy is van ez? Egy-két lámpára nincs elég energia, a mesterséges gravitációra meg igen?

the black ball 2009.10.25. 13:44:43

@teddybear01: a gravitáció (+ a csillapítás) gondolom a létfenntartó rendszer része, az meg működött. Különben a manőver alatt röpködtek volna faltól falig, az meg biztos nem tesz jót az egészségnek.

Aardvark · http://fulszoveg.blog.hu 2009.10.25. 17:06:29

Gondolom, mostanra az összes addikt megnézte már az ötödik részt is. Azok kedvéért, akik mégsem, ideírom:
*** SPOILER ***
Szóval - nagy reményekkel nézem a sötét oldalát az SG-nek, engem a kézikamera sem zavar, jól hangsúlyoz, illik a hangulathoz. (Régebben egy magyar filmnél a Fehér tenyér c. alkotásnál az elején zavarónak találtam, de ott sokat lóbálták, és később már elhagyhatatlannak tűnt.) A hangulat eszerint nem sokat fog változni a történet előrehaladtával, de a súlytalan szereplők egy kicsit árnyaltabbak lehetnének így 200 percnyi anyag után. Az meg különösen bosszantó, hogy szerencsétlen Rush még akkor sem kap respektet, ha a lelkét kiteszi a sok here utasért. Az epizód végén meg annyira a nézőnek szól a gyanúsítás, hogy az már fáj, meg nem is annyira logikus: az alapkérdés megválaszolatlan maradna - miért? Ha Rush előre tudta, akkor mit is nyert? Az önfeláldozás látszatát? Nevetséges!
A hajó tudósai meg sajnos csak annyira okosak, mint a készítők, különben gondolkoznának időnként és nem mondanának kézenfekvő ostobaságokat, valamint a végsőkig kihasználnák a lehetőségeiket, mint például a köveket. De persze még a halál árnyékában sem kérnek szellemi segítséget a földön lévő szakirányú végzettséggel rendelkező kockáktól. Hihetetlen, hogy az előző sorozatok kiművelt lángelméit és tudósait nem tájékoztatják a helyzetről. Ha csak azért vannak a kövek, hogy a szereplők melodrámázzanak a kikapós családtagokkal a Földön, s eközben a hadvezetés baszogassa őket szorult helyzetükben, hát, az elég szánalmas! Olyan íze van, mintha azért tették volna a köveket a sorozatba, mert később fontos célja lesz, de addig igyekeznek nem elsütni a belőle fakadó poénokat.
Szeretem az SG-t az első sorozatot többször is láttam, az SG-A spinoff szintén bejött, de most minden rész után valami hiányérzet kínoz. Hol a történet? 5 részben odamentek, megjavították, megijedtek, megmenekültek, és most tartanak ott, ahol egy jó sci-fi kezdődne. Egy mozifilmben 25 perc, legfeljebb harminc. Nekem ez egy kissé lassú. Szeretem a meséket, sci-fin nőttem fel, biztassatok egy kicsit, mondjátok, hogy történik majd valami, valami nagyszerű ebben a sorozatban, és nem a szereplők lelki gyötrelmeit kell átéreznem, miközben egy olyan űrhajón történik mindez, ami tele van lehetőségekkel! Az se baj, ha hosszúra nyúlik, csak legyen mit nyújtani.

teddybear01 2009.10.25. 22:19:22

@the black ball: Na de annyira nincs energia, hogy még a létfenntartó rendszer is csak ímmel-ámmal működik. Ha már a lámpákat is lekapcsolta a gép, meg saját magát is ki. A gravitáció nem létszükséglet, mégis mindig megy. A régebbi sorozatokban is szétlőnek mindent, de a mesterséges gravitáció marad.

Llew 2009.11.11. 13:36:18

Nekem bejön ez a lassan csordogáló történetvezetés (pl. a gázóriás légkörén való átrepülés az zenével nagyon jó jelenet volt), csak az a baj, hogy így nincs mivel kitölteniük a ~40 percet ezért kell a dugás, a testcserés picsogás. Ezzel kapocslatban különösen furcsa, hogy gyakorlatilag mindenki ész nélkül szaladgál az idegen testekben. O'Neill tarkón baszhatná Telfordot, hogy a saját 10 perceire ne kezdjen Younggal homlok egyenest ellentéte parancsokat osztogatni. Azt se értem, hogy boldog, boldogtalan rohangászhat a rokonaihoz idegen testekben. Eddig több emberrel kellett titoktartási nyilatkozatot alá íratniuk, mint a két előd sorozatban összesen. Az Ikarusz-bázisról se hiszem, hogy öt percenként haza ugorhattak.
süti beállítások módosítása