Az első rész, ma pilotnak mondanánk. Találkozunk a Doktorral, az unokájával, és két tanárral… Az első útitársakkal. Látjuk a TARDIS-t, és megejtjük az első időutazást is, nem is akárhová… A fejezet címe egyébként “100,000BC”

A TARDIS, a Doktor űrhajója.

London, valamikor az 1960-as évek környékén. Éjszaka van, és sötét (bár ez alig látszódik a fekete-fehér felvételen), az óra épp hármat üt. Egy rendőr sétálgat a környéken, egész pontosan egy kapu előtt (I.M. Foreman - Scrap Merchant - Totters Lane), de elmegy, mielőtt maga a kapu kinyílna. Odabent pedig meglátjuk a kék, rendőrségi telefonfülkét, amely a sorozat alapeleme, a szimbóluma, de ezt hagyjuk későbbre.

Váltás, Coal High School, épp kicsöngetnek. A diákok jönnek a termekből, vidáman trécselnek és viccelődnek egymással, a tanár (akit, mint később kiderül, Barbarának hívnak) visszaszól, és megkér valakit, akit Susannak hívnak, hogy várja meg. Ő meg bemegy a szomszédos terembe, hogy beszéljen az egyik kollégájával (akit Iannak hívnak), és elmeséli, hogy egyszer elment a „Susan Forman” névre hallgató célszemély otthonáig, de ott nem talált mást, csak a már fentebb említett kapualjat. Roppant különös. Kiderül a leányzóról az is, hogy bár még csak 15 éves, már többet tud a tudományokról, mint a tanárok többsége. Roppant különös vol2. Folytatódik a panaszáradat: mikor Barbara el kart menni Susanékhoz, a kiscsaj azzal szerelte le, hogy a nagyapja nem szereti az idegeneket („Ő egy doktor, nem igaz?”- kérdi Ian). Végül megegyeznek abban, hogy átadnak a lánynak egy könyvet, és hazáig követik kocsival. Nagyon furfangos terv, lássuk is, hogy mi sül ki belőle.

Barbara és Ian, a két tanár és az első útitársak.
 

Váltunk, egyenest Susanhoz. A drága épp rádiót hallgat, és hozzá mókásan táncol (ami nekem a jelelés és a forgalomirányító karjelek közvetlen kombinációjának tűnik). Tanárok be, Susan mentegetőzik, Ian pedig elkezdi ismertetni lenyűgöző tudását a rádióba hallott szám előadójáról. Lenyűgöző, mert Susant lenyűgözi minket meg nem, mert mi Susannal ellentétben tudjuk, hogy az egészet csak megtanulta. A könyv átadásra kerül, a francia forradalomról szól a drága, elég vaskos is… Susan persze holnap reggelre be fogja fejezni, legalábbis biztosítja Barbarát, hogy így lesz (biztos gyorsan olvas). Tanárok el, Susan ugrik is a könyvnek, kinyitja az első oldal környékén, beleolvas, és kijelenti, hogy márpedig ez nem is így van. Tuti egy helyesírási hiba.

Susan, a Doktor unokája. Hogy tényleg az-e... Jó kérdés.

A tanár bácsik/nénik megérkeznek a már (sokkal) fentebb említett kapualjhoz, várnak, és arról beszélnek, hogy helyes-e az, amit tesznek. Gondolkodtatok volna előbb… Előkerül egy régebbi emlék, amiben mindenki nevet Susanon, mert azt hitte, hogy a decimális rendszerben számolnak… Mire a lány csak annyit mond, hogy „Persze, a decimáis rendszert még nem vezették be”. Roppant különös vol3. Matematika óra, Susan értetlenkedik egy sort valami teljesen triviális feladaton, amit nem tud megoldani 3 dimenzióban, kell neki hozzá vagy öt.

Vége a "bevezetésnek", mostantól az események kicsit felpörögnek. Susan balról be, aztán meg a kapun be (persze előtte szétnéz, és még véletlenül sem veszi észre a tőle 3 méterre parkoló, kém-tanárait tartalmazó kocsit). Végül a tanárok is bemennek, de addigra a lánynak híre-hamva sincs. Bezzeg a TAR… izé, telefonfülke, az ott van. Nem is értik, hogy mit keres ott, de még azt se, hogy képes vibrálni, és hangot kiadni, mikor egy vezetékhez sincs csatlakoztatva. És emberek, bocs, hogy egy kicsit elérzékenyülök, de most lép be a képbe Susan nagyapja, akit William Hartnell játszik, maga a híres-neves Első Doktor. Ezt persze még nem tudjuk, de le kellet írnom. Ő persze rögtön észreveszi a tanárokat, akik egy láda mögött bujkálnak. Kicsit sem feltűnően, ááá, dehogy. Kezében pedig ott van a szónikus csavarhúzó, ami a TARDIS (=telefonfülke) mellett egy másik elengedhetetlen kelléke a Doktoroknak. Szóval, beszélnek, beszélnek, és a Doktor diszkréten megkérdezi, hogy ugyan mi a manóért kémkednek a saját tanítványuk után? És hogy ugyan ki bújna el egy telefonfülkében (persze Supermanen kívül)? Ian megkéri a Doktort, hogy ugyan, nyissa már ki a fülkét, ha úgysincs benne semmi, mire az kitessékeli őket a „házukból”, legalábbis próbálja. Előkerül a rendőrség is, legalábbis beszélnek róla, fenyegetőznek is egy sort. Ian és Barbara a telefonfülkéhez beszélnek és Susant szólongatják, a Doktor meg egy edényt nézeget, teljesen átlagos kép. Az ajtó kinyílik, Susan jön(ne) üdvözölni nagyapját, és, bár a Doktor megpróbálja őket feltartani, a tanárok bejutnak a fülkébe… A TARDIS-ba. Ami mellesleg nagyobb belülről, mint kívülről. Sokkal.

William Hartnell, az Első Doktor. Kicsit goromba, néha elviselhetetlen és gyakran lenézi az embereket, de ha Susanról van szó, szinte bármire képes.

Van is ám meglepetés. „Te itt élsz? Ő és a nagyapád? És ez egy telefonfülke? Ami körül sétálgattam?” Ezek, és ehhez hasonló kérdések vetődnek fel, nagyrészt Ian-től, aki értetlenkedik egy sort, technikatanárként nem hisz ő az ilyen nem teljesen kézzelfogható dolgokban. Susan próbál válaszolgatni, több-kevesebb sikerrel. A Doktor meg nagy néha beszólogat, hogy mégis hogy képzelik azt, hogy hívatlanul beesnek hozzájuk, és még nekik áll feljebb (az Első Doktor sokszor makacs és goromba, néha szarkasztikus, egy kicsi gúnnyal körítve, de a szíve aranyból van. Mind a kettő). Mindenki (=Ian és Barbara) értetlenkedik, de mikor szóba kerül, hogy a telefonfülke egy hajó, és hogy a TARDIS bárhova el tud menni időben és térben… Hát, még jobban értetlenkednek.

Együtt a csapat, Barbara és a Doktor vitatkoznak, míg Ian a kezét fájlalja. És ott van még Susan is, Ian mellett. Mindez szinte közvetlenül az első utazás előtt.

A Doktor pedig mesél. Mesél arról, hogy ő és Susan elhagyták a bolygójukat, és hogy egyszer vissza kell menniük. Nagyjából ennyi a mese, többet ne is várjunk. Ezek után még a tanárok akarják meggyőzni Susant arról, hogy ez nem valóság, ez csak egy játék. Hát nem. Mikor el akarnak menni, az ajtó nem nyílik, és Ian elkezd matatni a TARDIS vezérlőjénél. Persze megrázza az áram, amit a Doktor aktivált, aki most éppen jót kacag. Barbara ordibál, de ez sem érdekli a Doktort. Azt mondja, el kell menniük. Susan persze itt akar maradni a 20. századi Londonban, tipikus kamaszlázadás. Mire a Doktor kijelenti, hogyha maradni akar, akkor maradjon… De ő elmegy. És már indul is, a kezelőhöz, hogy kinyissa az ajtót.

A TARDIS vezérlőpultja (az első változat, lesz még több is).

Csakhogy „teljesen véletlenül” az időutazást indítja el, és először hangzik el a Hang, ami örök, mert bár a Doktorok változnak, az útitársak cserélődnek, és a TARDIS is fejlődik, az időutazás hangja változatlan. Kavargó füst, távolodó London, ájult tanárok, szomorú Susan és izgatott Doktor, és hopp, máris megérkeztünk. Havas, hideg és kihalt táj, a TARDIS kívülről, és egy árnyék, aminek nem kellene ott lennie. De hogy mi is az, az csak a következő részben derül ki.