Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Csillagkapu 7x08 - A verseny

2009. október 11. 15:00 - Llew

Carter motoros bőrszerkóba öltözve száll ki a liftből és szalad az irányító felé, a szembe jövő katona pedig kihasználja az alkalmat, hogy az őrnagy nem egyenruhában van, és utána fordulva megnézi a hátsóját. Nekünk sajnos be kell érnünk azzal, hogy civilben látjuk Samet. A sietség oka Warrick érkezése volt, akinek nyílván eltűnt a múltkori maszkja, mert most úgy néz ki, mintha az agya kilógna a koponyájából. A serrakin azért jött, hogy felajánljon egy lehetőséget Carternek a bélyeggyűjteménye megtekintésére a technológiájuk tanulmányozására, illetve a segítségét kérje egy verseny megnyerésére.

A kapcsolatfelvétel óta elvileg van diplomáciai kapcsolat a Föld és Hebridan között, de igazából eddig semmi nem történt. A mostani alkalom is inkább nem hivatalos. Arról van szó ugyanis, hogy Warrick elintézett egy látogatást a CSK-1-nek a Hebridanra, a Kon Garat Hurok nevű verseny idejére, és ha már ott vannak, Carter mellesleg segíthet neki, miközben felszedhet némi tudást az ion hajtóműről. Igazság szerint azonban Warricknak nem egy csinos szerelőre van szüksége, hanem egy naqahdah generátorra, mert a múltkori feltöltés után jelentősen nőtt a Seberus teljesítménye. Carter azonban széria tartozék a generátor mellé, így Warrick – mivel meg akarja nyerni a győztesnek járó zsíros szerződést – beleegyezik, hogy ő is menjen.

A tábornok annyira nem repes az örömtől, de azért elengedi őket. Danielt viszont határozottan zavarja – talán, mert olyan előzményei vannak, amibe ő nem volt benne –, hogy Sam esetleg még jól is szórakozhat miközben tovább okosodik. Ez viszont nem szempont, így hamarosan már a hi-tech Hebridan fővárosban vannak, ahol a helyi média már velük foglalkozik, hiszen Carter a verseny történetében az első külvilági. Eamon – Warrick öccse – azonban meglehetősen hűvösen fogadja őket, amiért a bátyó nem bízik a szerelői tudásában. Azonban hiába durcizik, Warrick nem foglalkozik vele, helyette Carter kezébe nyomja a Seberus lefordított kézikönyvét. Jack szerint azonban ez nem az ő nyelvük. Nem is, hanem Carteré, hisz műszaki szöveg.

Teal’c ügyesen kihasználja Samet és rátukmálja magát, hogy ne kelljen Jackkel és Daniellel tartania a diplomáciai megbeszélésekre. (A rész két jó pillanatából az első az „Indeed” Sam szájából) Szerelés közben Eamon elmeséli Carternek, hogy Warricknak azért kell a naquhdah generátor, mert csórók és nem telik hazai ketyerére. És a bátyó azért akarja mindenáron megnyerni a versenyt, mert attól reméli a szopóágra került életének helyrejövetelét. Ugyanis amíg ő három évig a rabokkal kempingezett, addig otthon szépen halottnak hitték, az asszony pedig új családot alapított. És ha ez nem lenne elég még a meló sem megy túl jól. Mellesleg Eamon élete sem az a kimondott álom luxuskivitelben, mert ő meg moslékválogatókat tervez a Tech Con Csoport nevezetű – a piac és az élet minden területén (üdítőital, kozmetikum, temetés, üzemanyag) jelen lévő – cégnek.

A verseny nem ígérkezik könnyűnek, az ellenfelek között van fegyvercsempész, és rosszember fejű szuper pilóta is. Warrick hajójáról meg még valami távérzékelős cucc is hiányzik. El is mennek az alkatrész boltba, de mivel le van égve, csak egy használtat kap. Közben összefutnak a kötekedős, Jarlath nevezetű fegyvercsempész versenytárssal is. Teal’c és Eamon eközben elmennek ebédelni, valaki pedig felsunnyog az őrizetlenül hagyott hajóra. Elindul a verseny, ami elég érdekes, mert első feladatként lövöldöző műholdak tömegén kell átjutni. Lehet a Forma 1 is érdekesebb lenne pár lövész beiktatásával. Első szakasz letudva, jön a következő, amikor a Hebridan napjának koronájában kell navigálni. Na ez már nem megy, mert elszáll a hajó energia ellátása.

Carter, ennyit a szórakoztató versenyről. Persze a naqahdah reaktor átkötésével megmentik magukat, mielőtt belezuhannának a napba. Teal’cék pedig mennek szaglászni, mert a nyomok alapján Eamon főnöke szabotálta a hajót, mivel csak ő fért a céges gépen tárolt egyedi tervekhez. Hülyébbnél hülyébb „fordulat”, de ne akadjunk ki, erre a hétre ez jutott. Eamon és az unokatesója, Murray (Teal’c) londiner jelmezben beosonnak a céghez nyomozni. Ahol a gecifőnök el is kapja őket, mikor a gépét feltörve kiderítik, hogy minden versenyző hajóját szabotálták, a Muirios nevűét meg feltuningolták. Mindezt azért, mert a fejes egy rasszista gyökér, aki szerint a serrakinok valami gigantikus összesküvésben elnyomják az embereket. És mindez ellen egy verseny megnyerésével akar tenni. Ó, jaj! CGI-t és maszkokat pazarolni egy ilyen sztorira! Az írók tuti nem voltak észnél mikor ezt papírra vetették.

Carterék kimentik a bajba jutott Jarlathot, és pikk-pakk az élbolyban találják magukat, így Eamon főnöke kénytelen megzsarolni őket, hogy leálljanak. Eközben O’Neillék Teal’céket keresik a Tech Connál, de a recepciós csaj csak akkor hajlandó nekik segíteni, mikor Jack kijátssza, a hívja fel Mr Akárki-Vezeti-A-Céget, mert Mr Akinek-Csillagkapuja-Van keresi. (az epizód másik értékelhető pillanata) Erre előkerül Hagan igazgató - aki amolyan ember-serrakin félvér a maszk alapján - és a biztonságiakkal rátörik az ajtót Teal’cék fogvatartóira. A rasszista geciembert elviszik, mert eddig sem holmi összesküvés miatt nem léptették elő, hanem mert korrupció miatt nyomoztak ellene.

Warrickék negyed óra parkolás után ismét útra kelnek, de mivel a győzelemre már nincs esélyük, úgy döntenek, legalább azt megakadályozzák, hogy a csaló Muirios nyerjen. Jarlath ráköti az energia ellátó hogyishívják izéjét a kommunikációs micsodára, ezzel eléri, hogy egy energia hullámmal vagy valami ilyesmivel leállítsák Muirios hajóját és a második helyezett akárki nyerjen. A végére még egy bázison sétálgatós jelenetben megtudjuk, hogy a győztes felvette Warrickot másodpilótának, Carter meg tanulmányozhatja az ion hajtóművet. Közben azonban mérges, hogy nem nyertek. Na, majd jövőre. Én nem bánom, de nekünk inkább azt közvetítsék, amint Jack horgászik, vagy Daniel olvas egy könyvtárban.

Címkék: csillagkapu
10 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabba 2009.10.11. 20:39:41

Azért másfél sixx-nél többet érdemel ez a rész :)

Teal'c londinerjelmezben, mint távoli unokaöccs + Sam "indeed"-je + Jarlath, aki úgy néz ki, mint Lemmy Kilmister - ugye, hogy már simán megér az epizód legalább négy pontot ;)

kla 2009.10.11. 23:04:36

Szerintem is egész jó kis rész volt, bár semmi köze a sorozathoz. (Bár a Csillagkapuba minden belefér)

Llew 2009.10.12. 09:12:45

@Gabba: Te adhatsz rá többet nyugodtan, ott a szerintetek rész. Szerintünk, illetve mivel én írtam szerintem ez másfél sixx fejet ér. Teal'c londinerjelmezben, mint távoli unokaöccs 0,5, mert már volt jobb jelmeze + Sam "indeed"-je 1 = 1,5. Lemmy Kilmistert nem ismerem, szóval Jarlath nekem nem plusz pont. Még egy pontot kaptak volna, ha megtalálják Warrick múltkori maszkját, meg nem lett volna ennyire béna a sztori.

the black ball 2009.10.12. 16:17:24

Firefly közegben élvezhetőbb lett volna. Tőlem csak 1 sixxet kapott.

"Jarlath ráköti az energia ellátó hogyishívják izéjét a kommunikációs micsodára, ezzel eléri, hogy egy energia hullámmal vagy valami ilyesmivel leállítsák Muirios hajóját és a második helyezett akárki nyerjen."

Egy költő veszett el benned. :]

Llew 2009.10.12. 17:28:51

@the black ball:
Kösz. Még a technikai halandzsa is gyenge volt a részben.

Gabba 2009.10.12. 17:38:46

@Llew: Lemmy a Motörhead aranyhangú énekese, ajánlott darab pl. ez:

www.youtube.com/watch?v=gV6noHEd6XE.

Cicus Maximus · http://cicmax.blogspot.com 2009.10.14. 22:05:35

Vessetek a mókusok elé, de én ezt a részt szeretem:) a történet nem nagy szám, de az apró humorok, Sam lelkesedése, az állandó reklámok és az a világ, amit ehhez a bolygóhoz felépítettek, nagyon bejön.

Llew 2009.10.15. 09:02:48

@Cicus Maximus: miért vetnénk? A kommentek alapján nem vagy egyedül. Amit írsz az szép dolog, de ugyan akkor bosszantó, hogy pl. a noxnak, vagy bármely más egyszer feltűnt, de fejlettebb népre nem szántak még egy részt a készítők.

Sephinroth 2009.10.15. 13:37:00

Igen a Nox. Nagyon bírtam mikor a nő (Lya?) betárcsázott az elméjével:D
Jópofák voltak, kivágtam őket kartonból, de az nem az igazi:D
Egyszer pedig meg lehetett nézni szerintem. :D

Tipca 2009.10.26. 17:59:15

Imádom ezt a részt! :D Nem egy tipikus Csillagkapu epizód, a Farscape "ereszd el a hajam" hülyüléseire emlékeztet.
süti beállítások módosítása