Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Minden lében négy kanál 1x09 - Rossz üzlet

2009. szeptember 28. 10:00 - Sikamlós Jim DiGriz

Egy jó kém mindig összeköti a kellemeset a hasznossal: a tengerparton nyitunk, Mike és Fi sétálnak a homokban és Afganisztán és Miami különbségeiről csevegnek - de Mike közben épp egy feszültnek tűnő aktatáskás fickót is figyel közben. A fickó Perry Clark, és a kiiktatásáról jött beszélgetni. Kémünk persze óvatos, az első randin még a személyes kontaktusig sem megy el - cserébe ráhívta a rendőröket a szerencsétlen bürokratára, hogy lássa, hogy viselkedik stresszhelyzetben. Mint kiderül, úgy, ahogy egy aktakukacnak kell, úgyhogy eddig jó. Eléggé fel is háborodik a dolgon a pasi, de azért Mike-nak sikerül kiharcolnia egy második találka ígéretét.

Sam bejelentkezik, Mike-nak azonnal vele kell jönnie. Egyrészt mert meg kell néznie a Veronicától kapott új Cadillacet, másrészt meg mert volna egy kis meló. Az ügyfél egy fiatal srác, Nick, aki nyaralóépületek felügyeletével foglalkozik, és mivel ez elég sok drága cucc használatával jár, egy banda elrabolta a menyasszonyát, Dawnt, és ötmilliót kérnek érte. A banditák nem viccelnek, egy tavalyi újságcikkből tudható, hogy gond nélkül kinyírják az elrabolt személyt - aki egyébként nem is tudja, hogy Nicknek valójában alig van pénze. Mike nem tud mit tenni, vállalja az ügyet.

Az első lépés: beszélni a rablókkal és bizonyítékot kérni arra, hogy a lány életben van-e még. Kémünknek minden higgadtságára szüksége van, hogy rávegye a beszélgetésre az enyhén idegbeteg Nicket, de végül megszerveznek egy találkozót, ahol kaphat egy videokazettát. A trió a háttérből figyeli a srácot, ahogy megtalálja a felvételt, de sajnos akármennyire próbálták lebeszélni arról, hogy ilyesmit tegyen, csak lebuktatja Mike-ot a közeli kávézóban ülő egyik emberrabló előtt. Nincs mese, el kell kapni a figurát, mielőtt jelez a főnökségnek, hogy bukta van - ez némi sprint és egy sokkoló segítségével meg is történik.

Van hát egy felvételünk egy meglehetősen ijedt lányról, aki Nicknek rimánkodik, hogy fizesse ki a bűnözőket - és van egy csererabunk, akit el lehetne rá cserélni. Legalábbis Nick ebben reménykedik, de Mike lehűti: az elkapott rabló, Lucio csak egy segéd, nem elég jó alap az üzletre. Így hát kettős ügynököt kell csinálni belőle: miközben Fiona az idegösszeomlás felé terelgeti, Sam és Mike hamisítanak egy adag beismerő vallomásokról és vádalkukról szóló papírt, amivel sakkban tudják tartani. A terv pedig annyi, hogy Lucio segítségével egy új célpontot mutatnak a főnöknek (Fiona), akinek a testőre (Sam) hajlandó segíteni az elrablását, ha megmutatják neki a művelet részleteit - például hogy hol tartják a túszokat.

Az ötlet annyira jó, hogy Reyes, a banda főnöke már nem is akar a régi melóra koncentrálni - ezért Nick családjának ad 12 órát, hogy fizessenek. Mike ezért túsztárgyalóként száll be a buliba, és találkozót kér Reyes-től. Előtte azonban még vár rá egy másik: Clark-kel is össze kell futnia. Perry szeretné őt személyesen fogadni az irodájában, mert ugyan érti, hogy miért egy tömött bárban találkoztak, de azért ezt a bizalmatlankodást sem lehet örökké húzni. Mike elmondja neki, hogy amint túl van az elkövetkező két napon, szívesen látja őt a lakásán, Perry nagy nehezen beleegyezik.

Randevú Reyes-szel: a kezdeti bizalmi körök (nyílt terep, mesterlövész, stb) után egy békés masszázsszalonban folytatódik a tárgyalás, amelynek során Mike lealkudja hárommillióra az árat, és kiharcol 48 órát a fizetésig. Fiona eközben próbálja nyugtatni a kétségbeesett Nicket, dicsérve a ház fegyvergyűjteményét és a TV-t, de nem sok sikerrel. Mike hírei jobban beválnak erre a feladatra. Ideje Sam-et elküldeni Reyes-hez, úgyhogy kémünk beépít egy kis GPS jeladót zöldsapkásunk cipőtalpába. Sam meggyőző, így Reyes belemegy a rejtekhely bemutatásába.

Lucio megint rossz hírt hoz: Reyes már nagyon izgul az új melóért, úgyhogy két óra múlva megölné Dawnt, ha addig nem fizetnek. Mike előkapja hát minden kémiatudását, és némi könnyen beszerezhető hozzávalóból csinál egy kis zárnyitó fáklyát és egy fénybombát. Fiona és Sam ezekkel és egy adag stukkerrel elindulnak kiszabadítani a lányt, míg Mike, a túsztárgyaló meglátogatja Reyes-t. Húzza az időt, megpróbálja rábeszélni a bandavezért a kötvényekben fizetés előnyeinek mérlegelésére - ő azonban inkább úgy dönt, hagyjuk az egészet, és telefonálni akar az őröknek, hogy lőjék le a túszt. Mike kiüti a kezéből a telefont, ami véletlenül le is esik az erkélyről. Miközben kémünk próbálja lebeszélni Reyes-t arról, hogy lelője őt, Sam és Fi behatolnak a rejtekhelyre, és kiszabadítják a lányt. Egyből hívják Mike-ot, aki megmondja Reyes-nek, hogy nincs üzlet. Ő száguld is a rejtekhelyre, ahol azonban csak a megkötözött alkalmazottai, és egy csomó rendőr várják.

Újabb happy end, hogy Sam szavaival éljünk: Dawn épen és egészségesen ér haza, hogy lepofozza, és valószínűleg többet ne is lássa Nicket. És eljött a nagy pillanat is: este Perry Clark meglátogatja Michael Westent. Kér egy kávét, majd meglepő módon az aktatáskájából nem egy papírcsomót kap elő, hanem egy fojtóhurkot, és megpróbálja megölni Mike-ot. Kis híján sikerül is, de a hazai pálya előnye segít kémünknek: egy megfelelő helyre rejtett pisztoly mellé esik, és golyót ereszt az 'aktakukac' rekeszizmába.

A fickó erős lehet, mert még összekapja magát, és elmenekül, csak hogy másnap reggel a rendőrök találják meg elvérezve egy mellékutcában. Sam még azt is kiderítette, hogy a kormány adatai szerint nem is létezett. Michael bevallja magának és Fi-nek, hogy kicsit figyelmetlen volt, de legalább jó ajándékot talált Fiona szülinapjára: a Nick által felvigyázott ház tulaja olcsón eladta neki az egyik Makarovot a fegyvergyűjteményéből. Újabb happy end.

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása