Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

CSI: A helyszínelők 9x21 - Bárcsak lenne egy kalapácsom...

2009. augusztus 28. 14:00 - zaphodbb

Egy elítélt készülődését látjuk, közben narrálja, hogy ártatlanul ítélték el, a cellatársa, alkuért azt tanúskodta, hogy bevallotta neki a gyilkosságot, amivel gyanúsítják. Ő fellebezni akart meg kiállni a saját verziójával a tanúk padjára, de az ügyvédje lebeszélte róla. Tizennyolc éve ül, az elítélése után sok évvel összefutott a börtönben a régi cellatársával, akiből kiverte, hogy az ügyvédje mondta neki, hogy valljon ellene, ekkor döbbent rá, hogy ugyanaz volt az ügyvédjük, aki ezek szerint valami nagy szarkavaró volt

Ugrunk a jelenbe, a bíróságra, ahol a mi elítéltünk épp a történet végére ér és bizonygatja, hogy összeszövetkeztek ellene és joga van egy új tárgyaláshoz. Catherine veszi át a szót és elmondja, miközben látjuk a 18 évvel ezelőtti esetet, hogy ez az ő első esete volt, Thomas Harrot, 91 éves öregember volt az áldozat. Harrot hívta ki a zsarukat, mert valaki betört hozzá. A kiérkező rendőr betört fejjel, halottan talált rá, mellette egy kő volt, valószínűleg az ablakot is azzal törték be. Itt az ablaküvegben tükröződve megmutatják nekünk a 18 évvel ezelőtti Catherine-t, csak ilyen homályosan és visszaverődve merik ezt megtenni.

Visszatérünk a jelenbe, ahol a helyszínelők Harrot lebontott házában próbálnak helyszínelni, az újra megnyitott ügy bizonyítékainak segítségével. Kiderül, hogy két másik házat is feltörtek Harrotéval egy időben. Kent, az elítéltünk úgy került a gyanúsítottak közé, hogy rajta volt az ujjlenyomata a kövön, ami Harrot mellett hevert. Kent rabolni jött, de Harrot rajtakapta, ezért megölte egy kalapáccsal. Találtak még egy lábnyomot is a kerítésnél, de azzal nem mentek semmire, nem volt a kerítés másik oldalán folytatása. Érkezik a nagyfőnök: Kent beidéztette Catherine-t, tárgyalás előtti konzultációra. Döbbent arcok.

Thomas Harrotot látjuk, amint telefonál a zsaruknak 18 évvel ezelőtt, Archie és Greg hallgatják a felvételt, Harrot kiment megnézni, hogy ki van ott, onnantól nem hallani semmit. Azám, de itt a mi Archie barátunk a kócos fejével és jól ráereszti a '91-es felvételre a hanganalízist, és egy autó motorjának hangját hallja meg a telefonhoz egész közel. A boncteremben a doki és Langston nézik át Harrot röntgen felvételeit: mindkét oldalán el volt törve a bordája, úgyhogy előbb megverték a kisöreget és után verték fejbe a kalapáccsal.

A börtönbe megyünk: Catherine és Brass ül Kenttel egy asztalnál, Kent kérdéseket tesz fel Catherine-nek. Rámegy arra, hogy Catherine mennyire tapasztalatlan volt még és ez volt az első önálló esete, majd felhozza, hogy tudja Catherine volt férjéről, hogy drogos volt és Catherine is biztos be volt drogozva, vagy ha nem, akkor azért nem volt magánál mert épp terhes volt. Csúnyán játszik a faszi, de Catherine rezzenéstelen arccal állja a kérdéseket, nem lehet kihozni a sodrából. Aki profi, az profi.

A laborban Riley vizsgálja Harrot szőnyegét, feltakarított vér után kutat, merthogy akkoriban még nem volt ilyen szer, amivel ezt most már meg tudják nézni. Találnak is vérnyomot a kis UV szemüvegükkel és magic szpréjükkel: egy kalapács nyomai láthatók benne. Közben a börtönben Kent osztja az észt tovább: a kövön talált ujjlenyomat mára már nem érvényes, mert csak öt ponton egyezett az övével, amit ma már nem fogadnak el bizonyítéknak. Így ki akarja zárni a követ a bizonyítékok közül. Nagyon kikupálódott jogból a faszi a börtönben.

Catherine vissza a laborba a kőhöz: szétszedi atomjaira a számítógéppel azt a fránya ujjlenyomatot rajta. Talál egy igen egyedi mintázatot Kent ujjlenyomatában, egy vigyorgó arcot, ami egyezik a kövön lévővel. Catherine vigyorog. Szalad is Langstonhoz, hogy elújságolja, Kent ott volt a helyszínen. Visszamennek a helyszínre, a lábnyomot elemzik: ez alapján Kent ugrott a kerítésnél, ezért gyulladt ki a szomszédok mozgásérzékelős lámpája. Arra jutnak, hogy tuti átdobta a kalapácsot, de az nem landolt a földön a szomszédban. Langston a tetőre, Catherine pedig a fára mászik hirtelen. Catherine meg is találja a kalapácsot, körbe nőtte a szomszéd fája. Aztakurva.

A boncasztalon most kivételesen nem embert, hanem egy fát boncolnak, elő is kerül sértetlenül a kalapács, amin van egy véres ujjlenyomat. Mindenki kezében megforul a kalapács, elvégzik a mindenféle vizsgálatokat rajta. Megtudjuk Wendy-től, hogy a vér Harroté a kalapácson, Hodges pedig elemezte a fát, szerinte 3 métert nőhetett 18 év alatt. Közben megint idióta és közli Catherine-nel, hogy ő megérti, hogy most mennyire lúzernek érezheti magát, amiért ennyire elszúrta 18 évvel ezelőtt és nem találta meg a kalapácsot, de azért ő mellette áll. Catherine csak kedvesen mosolyog, pedig szerintem legszívesebben fogná azt a kalapácsot ő maga is.

Nick jön a rossz hírrel Catherine-hez: két ujjlenyomatot is talált a kalapácson, de egyik sem Kentté. A nagyfőnök veszett ügyként értékeli a helyzetet, hacsak Catherine ki nem szedi Kentből, hogy volt társa, aki a kalapácsot lengette. Catherine Kent elé tárja a kövön lévő ujjlenyomatot, hogy az kétségkívül az övé, úgyhogy hazudott. Kent bevallja, hogy ott volt, pénzt akart lopni, ahogy az előző két házból is, de amikor betörte a kővel az ablakot, akkor látta, hogy Harrot halottan hever. Erre elmenekült, az ügyvédje pedig azt mondta neki, hogy ne vallja be, hogy a helyszínen járt. Társa nem volt persze.

Catherine vissza a laborba, Brass várja az irodájában. Brass biztos benne, hogy Kent a tettes, ezt már 18 évvel ezelőtt is érezte a csontjaiban. Catherine már nem ennyire biztos benne, elmeséli, hogy a volt férjével egyszer majdnem elütöttek részegen valakit, és akkor az ő élete is ott tartana mint most Kenté, egy rossz döntés miatt. Catherine összehív mindenkit a világítós asztal köré, hogy vizsgálják át együtt az összes bizonyítékot. Nick szerint lehet, hogy volt bűntársa, Kent ölte meg Harrotot, de a bűntársa dobta át a kerítésen. De akkor miért falaz neki 18 éve Kent? Valami közel álló embert keresünk, csak kicsit nehéz, mert soha senki nem látogatta.

Archie-hoz térünk be Greggel, aki még mindig hanganalizál. Már kiderítette, hogy az autó hangja, ami Harrot hálószobájának ablaka alatt állhatott járó motorral, az egy '60-as vagy '70 Dodge hangja és üresben járt egy ideig, majd felpörgették a motort, később pedig két ajtó csapódik és a kocsi elhajt. Úgyhogy most már tuti ketten voltak, csak az a kérdés,hogy mindketten bementek-e a házba. Nickhez megyünk, aki jobban megvizsgálta azokat a kalapácson lévő ujjlenyomatokat és a kalapács végén lévő részleges nyomról kiderítette, hogy az egy kisujj belsejének a lenyomata. Meg kell szerezniük Kent teljesebb ujjlenyomatát.

Riley és Greg nézik át Kent gimis évkönyvét, barátok után kutatva. Találnak is egy képet ahol egy Dodge-nak támaszkodik épp, összeölelkezve egy Sabrina nevű lánnyal. A rendszám alapján a csaj apjáé volt a Dodge. Brass Sabrinához megy, aki már családos ember és kérdezi Kentről. Sabrina nem hallott róla már nagyon rég, amióta börtönbe került. Először azt hazudja, hogy nem is ismerte Kentet annyira, de aztán Brass szembesíti vele, hogy akkor mit keresett az ő apjának a kocsija a gyilkosságnál. Erre persze előbukik, hogy jártak Kenttel, de ő nem volt ott a gyilkosság éjszakáján, hanem otthon volt és különben is a férje ügyvéd, vele lehet beszélni.

Langston és Catherine a laborban szétszedik a Dodge-ot, véres üvegcserepeket találnak benne. Hodges elemzi az üveget és bizony egyezik Harrot betört üvegével. Wendy is befut a vér eredménnyel, egy női DNS-t talált rajta. Brass behívja Sabrinát, ott van a férje is, aki nem akarja, hogy a nő mondjon bármit is. De Sabrina beszélni akar, úgyhogy elmondja, hogy teherbe esett és Kent meg akarta szöktetni, ezért mentek rabolni. Állítólag ő akkor ment be, amikor Harrot már nem élt és Kent fölötte állt a véres kalapáccsal, ő csak átdobta a kalapácsot a kerítésen. Ezen a ponton férj feláll és otthagyja a nőt, aki ettől sokkot kap és bőgni kezd. Közben Brass sorolja, hogy mennyi időre kerülhet börtönbe ezért, hogy segített Kentnek.

Catherine megy Kenthez és közli vele, hogy megtalálták a kalapácsot, amin azonosították Kent bőrét és Sabrinát is megtalálták, aki ellene vallott. Kent szerint Sabrina hazudik, közben ő meg azért ült a börtönben, hogy védje Sabrinát, hogy a gyerekének legyen anyja. Azóta is csak a gyereke jár az eszében, aki nem is tud az ő létezéséről. Azt se tudja, hogy fia vagy lánya van. Catherine elmondja, hogy nincs egyeszség Sabrinával, tárgyalásra megy. Kent reméli, hogy ellene fog vallani, mert akkor ő is ott lesz a tárgyaláson és hátha látja majd a fiát is. Catherine közli, hogy nem fogja Kentet sajnálni, megtartja a sajnálatát Thomas Harrotnak. Majd otthagyja a magába roskadt Kentet.

Címkék: csi lv
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

makepeace 2009.08.28. 17:26:13

Na végre,ez egy jó kis rész volt!Pedig az előzőnél már majdnem feladtam a sorozatot.Külön tetszett,hogy végre nem Langstont nyomták egyfolytában az arcomba.Bár még mindig a hármas gyilkosságot keresem:)
Természetes köszönöm a hv-t,zsír mint mindig!!!
süti beállítások módosítása