Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Hazudj, ha tudsz! - 1x03 - A gyanú árnyéka

2009. augusztus 08. 12:53 - mesmes42

Cal rendezkedik az irodájában, ami Gillian szerint úgy néz ki, „mintha a National Geographic robbant volna fel”. Pakolászás közben a lánya hívja, aki valami kémiadogáról kamuzik – ezt Cal még telefonon keresztül is meg tudja állapítani. Gillian szerint ezt nem kéne ilyen komolyan venni, a tinédzsereknek is lehetnek titkaik, na mindegy, meló van. Az FBI érkezik egy üggyel, egy 17 éves lány meggyilkolásával, de nem az a lényeg, hanem a lány anyja, aki bíró, valamint első számú gyanúsított. Tehát anyuka alibijét kell ellenőrizni.

Cal és Ria el is mennek a bírónő puccos házába, a gyerekről természetesen csupa jót hallunk – nem gyanús ez egy kicsit? Elemezgetés következik, a bírónő jól adja a gyászoló anyát, de az arcán semmi ilyesmi nem látszik. Mint tudjuk, nem a szavak a fontosak, hanem az arckifejezés, jó lesz tovább vizsgálni ezt a túl tökéletesnek látszó családot.

Cal a temetésre készülődik, hogy tovább figyelhesse a bírónőt, Gillian pedig a NASA-hoz (itt is mindenki hazudik). Megérkezik Emily, rendőri kísérettel, kémiatanulás helyett ugyanis bulizott. Némi szülői lelkifröccs után Cal büntetésképp rendberakatja vele a cuccait, Eli őrizetében. Ő addig Riával a temetésre megy, ahol felrobbant egy lámpát, hogy lássa, valódiak-e a bírónő reakciói. Nincs alibije, de talán mégsem ő a gyilkos, akkor talán valaki a jelenlévők közül.

A NASA-nál egy pilótát kell kihallgatni egy tesztelés közben lezuhant gép ügyében. Nem jeleztek hibát, vagyis lehet, hogy a zuhanás direkt volt? Pluszban gyanús a fickó származása is, az apja rakétatudós volt a Szovjetunióban. A pilóta viszont azt állítja, nem direkt csinálta, baleset volt az egész. Gillian és Eli azért gyanakodnak.

A lányról, Danielle-ről iskolatársai is csupa jót mondanak, ez már gyanús. Cal kiszúrja egyiküket, aki Danielle legjobb barátnőjének vallotta magát, de úgy tűnik, nem teljesen őszinte. Kikérdezik, a lány persze tagad, ekkor Cal beveti a tudományát: a szemöldökén látszik, ha nem mond igazat. Erre a lány bevallja, hogy Danielle drogozott. A szemöldökösdi persze csak ügyes trükk volt. A dirinő szerint egy ilyen suliban kizárt, hogy drogozzanak, de Cal megkéri, mondja azt, hogy kipakoltatják a szekrényeket. Mikor ezt bejelentik, egy srác lesz gyanús, mert a többiek nem mernek ránézni.

A pilóta is nehéz eset, felmerül, hogy esetleg öngyilkos akart lenni. A baleset előtti felvételen normálisnak tűnik, a korábbi képeken viszont depressziós, vajon mi változhatott meg? Közben Emily kiakad az apjáról készült képeken, amiket pakolászás közben talál. Eli a maga módján elmagyarázza neki, hogy Cal csak aggódik érte, hiszen annyi minden történhet vele ebben a korban (drogozás, nemibetegségek…), bár valószínűbb, hogy meghal egy balesetben. Biztató.

A srác bevallja a drogterjesztést, de azt állítja, mindenki ezt a cuccot használta, hogy jobban tanuljanak. A dirinő szerint nem lehetett ez az oka a lány meggyilkolásának, de látszik, hogy titkolózik. Kiderül, mióta ő az igazgató, egyre jobban tanulnak a diákok, mivel a legjobbak kaphattak jutalmat, vagyis kénytelenek voltak jól tanulni. A nő szerint ez akkor sem lehet kapcsolatban a gyilkossággal, de még mindig titkolózik.

A pilóta felesége szerint nem valószínű az öngyilkosság, a férje megbirkózott a nehézségekkel. Egy nyelvbotlással elárulja magát: valójában ő birkózott meg velük. Gillianék szerint az is lehet, hogy a pilóta nyugtatókat szedett, ezt is ellenőrizni kell, valami titok van ebben az ügyben is.

Cal megint apáskodik egy sort, nem érti, miért olyan fontos a lányának a népszerűség, hiszen most látta, mennyi bajt okozhat. Közben kiderül, hogy a bírónőnek van alibije, tehát egész biztosan nem ő volt a gyilkos. Danielle legutóbbi tesztjének gyanúsan jó lett az eredménye, főleg, mivel a tesztet egy nappal a meggyilkolása után írták. A dolgozaton Danielle tanárnőjének a fényképe van, aki bevallja, hogy ő írta meg, de Danielle kérésére, és nem tudta, hogy akkor már meghalt. Veszekedtek korábban, ami lehet indíték, de Cal szerint nem hazudott, így nem valószínű, hogy ő ölte meg a lányt.

Kiderül, hogy a pilóta szedett valamilyen nyugtatót, ennek a mellékhatásai miatt is történhetett a baleset. Ő azonban tagadja, hogy bármit szedett volna. De nem az eredmények rosszak, csak ő nem tudott a gyógyszerekről – az „ártatlan” feleség keze volt a dologban. Az asszony be is vallja, de csak jót akart, nem tudta, hogy bekövetkeznek a mellékhatások, egyébként a gyógyszer segített is.

Cal és Ria megnézik a vitáról készült felvételt, úgy tűnik, a lány tényleg nem tudott a dolgozatügyről. De ha nem ő, akkor ki bízta meg a tanárnőt? Hát persze, már megint anyuci intézkedett. Be is vallja, hogy megkérte a tanárnőt, segítsen a lányának, de mivel ettől sem tanult jobban, ő írt neki Danielle nevében, hogy írja meg helyette a tesztet. Danielle persze rájött, hogy ő volt, szóval a szülői „jóakarat” megint rosszul sült el. A tanárnő mások tesztjét is megírta, többek között az állítólagos legjobb barátnőét.

A lány tagadja, hogy megfenyegette volna Danielle-t, hogy leleplezi a csalást, az apja viszont bevallja, hogy így volt, és ő ölte meg Danielle-t, hogy a lányát megvédje. Na persze – tudjuk, hogy sosem az a gyilkos, aki bevallja. Cal megmutatja neki a gyilkosság után a lányáról készült képet, a reakciójából máris tudja, hogy nem ő ölte meg. Persze, hogy a lányát védte, aki nem akart rosszat – mint ahogy mások se, de láttuk, hogy mindig baj lesz belőle. Apuka trükkje nem sikerült, a lányt lecsukják, Cal pedig még lelkizik egyet Emilyvel.

Címkék: hazudj ha tudsz
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Neocon 2009.08.08. 21:00:24

Sajnalom, de ez a hogyvolt szerintem nem sikerult valami fenyesen. Hianyzik belole az a plusz, ami miatt az ember olvassa ezt a blogot.

bree-gee 2009.08.09. 18:10:25

@Neocon: Mivel ide több ember ír, és az emberek sem egyformák, mindenkinek meg van a maga stílusa. A titok ott kezdődik, hogy arról, és attól olvass, ami és aki neked bejön.

Szerintem nem volt ezzel a hogyvolttal semmi baj.Hajrá, én várom a következőt! :)

sélli_ 2009.08.10. 16:32:18

@bree-gee: Persze, kinek a pap, kinek a paplan. De általában a kezdő hogyvoltozóknak szokott érkezni +/- kritika, hogy mit lehetne esetleg jobban, vagy máshogy csinálni. Aztán az író vagy megfogadja, vagy nem. Max az emberek majd nem olvassák. De nem kell megsértődni azért mert szól valaki valamit...

bree-gee 2009.08.10. 18:28:16

@sélli_: Hát, remélem, hogy nem sértődött meg senki, nem bántásképp írtam amit írtam Neaconnak.Csak rá szerettem volna világítani, hogy azért, mert nem vicces, az csak egy dolog, attól még lehet jó írás.(Lehet, lesz olyan rész, ami viccesebbre sikerül ezután)

Persze, hogy fontos a kritika, igazad van (és nem árt megfogadni a jó szándékból jövőket)! De, hogy bevállalta ezt a sorozatot azt mindenképp pozitív. Szeretem a Lie to me-t,de semmiképp nem írnék róla (biztos nem véletlen, hogy nem tolongtak érte az emberek).:)

Én el szoktam olvasni a nem annyira vicces hogyvoltokat is, nincs vele semmi bajom, kell olyan is. És persze kell a vicces is. Jó, hogy van miből válogatni! :))))

mesmes42 2009.08.13. 09:39:22

Tudom, még nem megy annyira jól, de igyekszem:) Nyugodtan írjatok bármilyen kritikát:) Ez a hetem kissé összevissza, lehet, csak holnap tudom majd befejezni a múlt heti részét, de igyekszem:)

mesmes42 2009.08.17. 14:11:50

Sorry, hogy nem folytattam még, igazából nem sok ihletem volt hozzá, és eddig valahogy olyan laposnak tűnik ez a sorozat... ha vki esetleg kedvet érez hozzá, szívesen átadom a lehetőséget, hátha vmi jobbat sikerül kihozni belőle:)

Llew 2009.08.17. 14:41:39

@mesmes42: de szeretem mikor valaki elkezd hv-ozni, aztán mikor pár rész után rájön, hogy ezzel meló is van, akkor meg abba hagyja

mesmes42 2009.08.17. 14:54:33

@Llew: hidd el, csinálnám szívesen, nem azzal van bajom, h dolgozni kell vele, nem is írtam ilyet, csak úgy érzem, nem fexik nekem ez annyira, hátha más tud jobbat írni...

Duerre 2009.09.04. 20:19:34

@Llew: Ilyet csak az írjon, aki még soha életében nem hagyott abba semmit.

Szerintem becsülendő, ha az embernek van annyi önkritikája, hogy belássa, talán nem a legjobb személy egy adott feladat elvégzésére.

És attól, hogy nem a legjobb, még nem feltétlenül rossz. Nekem tetszettek a hv-k. Nem röhögtem rajtuk ez tény, de lehet követni a tartalmat.

Silme Betty 2009.09.15. 11:17:32

Sziasztok, én veszem át a sorozatot:) A 4. rész hv-ja már kész, csak feltölteni nincs most erőm, mert megfáztam és csak nézek ki a fejemből. Viszont remélem, két orrfújás között legalább az írást tudom folytatni.

Llew 2009.09.15. 12:11:47

@Duerre: Ez ilyen nagy netes okosság, mint, hogy - többek között - csak az írjon filmkritikát, aki tud jobb filmet csinálni?
Szerintem hogyvoltozásba csak úgy szabad beszállni, ha az ember szereti a sorozatot, amiről ír. És még úgy is időnként az agyára fog menni. Ha a téma csak egy sorozat a sok közül, akkor az ihlet is nehezebben fog jönni.
Ha pedig már valaki elvállalja a hv írást, akkor annak a próba poszt megírásakor kiderül, hogy mennyi meló lesz vele, így számolhat rá.

@Silme Betty: kíváncsian várjuk, hajrá

Duerre 2009.09.21. 19:57:42

@Llew: Nem nagy netes okosság, pusztán egy reakció a hozzászólásodra. A filmkritika, az egy más műfaj. Ott véleményt kell írni, tisztában kell lenni a köz hozzáállásával. Ezekben a hogyvoltokban meg a tartalom a lényeg - szerintem. (Elfogadom, ha másnak nem.)

Most, hogy már normálisan kifejtetted a véleményedet, még egyet is értek veled. (Nagyjából. Azért jók tudnak lenni azok a hv-k is, amikor az író utálja a sorozatot - lsd.: Grace klinika.)

Llew 2009.09.22. 07:29:34

@Duerre: Akkor megegyezhetünk abban, hogy nem szeretjük a pár rész után abba maradt hv-okat.

Utálom szemszögből írt hv-al eddig talán csak sixx jelentkezett (Grace, PB, ?) és neki ment is, de egy idő után be is sokallt tőle, és jól abba maradt mind a kettő. Szóval az nem az igazi.

Silme Betty 2009.09.22. 09:54:28

A negyedik részt sikerült felraknom, most lázas vagyok, így alighanem a héten lesz időm még hv-kat írni... hacsak nem leszek kénytelen ágyban feküdni.
süti beállítások módosítása