Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Hazudj, ha tudsz! – 1x01 – Pilot

2009. augusztus 05. 11:04 - mesmes42

Az előzetes alapján azt gondolhatjuk, ez a sorozat hasonló lehet, mint A mentalista – valóban, főhősünk részben olyan, mint Patrick Jane, részben pedig Dr. House-ra hasonlít: ő is tudja, hogy mindenki hazudik és ezt meg is mondja nekik. Ő Dr. Cal Lightman, aki csapatával különféle bűnügyek megoldásában segédkezik. Módszere egyszerű: az arcunk mindig elárulja, ha hazudunk.

A nyitó jelenetben egy bűnöző arckifejezését vizsgálva állapítja meg, hová rejtette a bombát. Majd előadást is tart az FBI-ügynököknek módszeréről az előbbi esetet elemezve. Mikor egyikük megkérdezi, honnét lehet tudni, a meglepődés valódi vagy csak kamu, egy bögrét vág a falhoz, hogy bemutassa, az igazi meglepődés nem tart tovább egy másodpercnél. Nem is olyan nehéz meló ez, bizonyára egy suliba jártak Gregory House-zal.

Ezek után megismerhetjük Cal csapatát: Dr. Gillian Foster-t és Eli Loker-t, valamint megtudjuk, hogy új kollégát akarnak felvenni, már meg is találták a megfelelő embert. Cal nem örül ennek, de nem sokáig vitatkozhat, mert befut az aktuális ügy: meggyilkoltak egy középiskolai tanárnőt. A gyanúsított egy 16 éves srác, tehát először őt mennek kihallgatni. Megállapítják, hogy valóban járt a tanárnőnél, de különben igazat mond, tehát nem ő a tettes.

Ezután felkeresik az iskolát, beszélnek a dirivel és néhány diákkal. A diri szerint a srác apja ellenezte a tanárnő módszereit, mert egy szerinte pornográf könyvet olvastatott velük, a szülők pedig nagyon vallásosak. A diákok kikérdezése közben egy lány, Jacqueline válik gyanússá.

A suliból Cal és Gillian a reptérre tartanak; közben kisebb közjáték zajlik le egy másik autóssal, aki a Cal által kinézett parkolóhelyet foglalta el. Dokink nemes egyszerűséggel beáll mellé, majd miután „elbeszélgetett” az illetővel, szépen otthagyja eltorlaszolva. Gillian meg is dicséri ezt a húzást, miszerint már csak hat és fél milliárd hazuggal kell elbánnia.

A reptérre nem utazni mennek, hanem az új kollégáért, Ria Torresért, akit Cal letesztel (gyanúsan viselkedik), majd beszervezik a csapatba.

Az irodában megvitatják, mit tudtak meg: Jacqueline mostanában sokat járt az iskolaorvosnál (talán drogprobléma, vagy nemibetegség), a diri pedig szintén gyanúsnak tűnt.

Időközben egy újabb ügy is előkerül, egy képviselő szexbotránya, be kell bizonyítaniuk, hogy ártatlan. Ria megérkezik a csapatba, ezzel együtt Eli is „bemutatkozik”: legfőbb jellemzője a „radikális őszinteség”, vagyis mindig kimondja, amit gondol. Jelen esetben közli a nővel, hogy le akar feküdni vele, de Ria is tud visszavágni.

Cal és Gillian elmennek a srác, James szüleihez, akik az ártatlanságát bizonygatják, valamint azt is megtudhatjuk, hogy James szeretett fotózni. Arra a megállapításra jutnak, hogy a szülők titkolnak valamit. Jacqueline-ről pedig kiderül, hogy terhes. Ennek kapcsán Cal családi életéről tudunk meg egy részletet: 16 éves lánya és a fiúja miatt aggódik. Megismerhetjük a lányt, Emilyt is, aki úgy látszik, örökölt valamit apja tudományából. Megkéri, hogy véletlenül se próbálja meg kiszedni a srácból, mire készül, Cal ezt meg is ígéri: kertelés helyett inkább egyenesen megkérdi a srácot, le akar-e feküdni a lányával. Szegény srác nyilván nem ilyen fogadtatásra számított.

 

Gillian kivallatja a képviselőt, egy ügyes módszerrel (mondja el visszafelé is, mit csinált aznap este) rájön, hogy hazudik. A képviselő arckifejezéseit elemezve rájönnek, hogy szégyellt valamit, majd ugyanezt látják a James vallomásáról készült videón is. Szerintük James és a tanárnő között lehetett valami. A szülők ezt tagadják, de végül megmutatnak egy csomó fényképet, amikből kiderül, James követte és titokban fotózta a tanárnőt – ezért volt a lakásánál akkor is, mikor megölték. Az egyik képen már a halott nő látható. James ezt beismeri, de nem tudta, hogy halott, mikor rájött, elmenekült, ekkor kapták el a zsaruk. Ebből azonban még mindig nem tudják bizonyítani az ártatlanságát.

Este Gillian a férjével megy vacsorázni. Ria észreveszi, hogy a pasas hazudott arról, hogy sokáig dolgozott, Cal azonban nem tesz semmit. Ria közben kiderítette, hogy a képviselő péntekenként egy Melissa nevű lánnyal találkozik. Fel is keresi a lányt, a beszélgetésükből megállapítja, hogy nem történhetett semmi komoly közte és a képviselő között.

A tanárnőről készült fotók között találnak egyet, amelyen egy autóban ülő valakivel vitatkozik. Elviszik a képet a dirinek, aki látszik, hogy titkol valamit, tagadja, hogy az ő autója lenne. Kiderítik, hogy nem is az övé, de tudják, hogy felismerte az autót. Közben újabb infókat szereznek a képviselő ügyéről is, Gillian és Ria elmennek hozzá. Melissa valójában a képviselő lánya, akit pár éve megpróbált megkeresni, ezért volt a klubban, ahol a lány dolgozik. A képviselő nem akarja, hogy kiderüljön az igazság, mert az rossz lenne a lányának.

Az autó Jacqueline-é, de ő mindent tagad. A kép bizonyítja, hogy vitatkoztak, és a lány azt is tudja, ki volt a gyilkos, de nem mond semmit. Az sem győzi meg, hogy megmentheti Jamest a börtöntől. Megjelenik Gillian egy papírral, amit elolvasva Cal közli a lánnyal: James öngyilkos lett. Erre Jacqueline mindent bevall: az igazgatóval van viszonya, ő volt a gyilkos. A dirit el is kapják, James pedig visszatér a családjához, mert persze nem halt meg, ez csak egy ügyes trükk volt. Gillian visszakéri Caltől a papírt, amin ez áll: „Hozd be 5 perc múlva és vágj savanyú képet!”

Ria is felbukkan még, a képviselő ügyével, de Cal annyival intézi el, hogy nem mondanak semmit. Ria ezt nem érti – a főnök mindenkinek hazudik, így mit gondoljon róla? Cal válasza egyszerű: amit akar, mindenki ezt teszi. A zárójelenetben ő is hazaindul, közben látja, hogy az emberek mindenhol hazudnak egymásnak. Bár ezeket az ügyeket nem oldhatja meg, csak annyit mond egy nőnek: „Sajnálom.”

Címkék: hazudj ha tudsz
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

RÁJEN · http://szirszarjaim.blog.hu 2009.08.05. 11:48:32

Én úgy tudom, itthon cancel. Ma már nem is lesz... Vagy rosszul tudom?

Bacchpapucsban Balatonfüredre 2009.08.05. 11:54:08

jellemző minden rosszat kivesznek...

nerdieman 2009.08.05. 11:55:55

Péntek 21:15-re tették át.

johevi 2009.08.05. 12:01:52

Többet vártam tőle, Szeretem a csávót, de ennyire csak reakciókra hagyatkozni hülyeség, Pl ha valaki válaszolgatás közben folyamatosan grimaszolna, mozgatná mindenét, mit kezdene vele? Azért vannak ennél profibb alanyok, akiken semmit nem látna meg, ennyire semmi nem egyszerűen fehér-fekete... Ettől függetlenül olvasás, viráglocsolás mellett háttérben nézhető

Bambano 2009.08.05. 12:16:14

Szerintem jó, nem sokkal rosszabb, mint hausz... ide is hoztak kicsit tapasztaltabb, meg fiatalabb jó csirkét:)

nerdieman 2009.08.05. 12:33:34

SPOILER ON
Végignézve az első 12 részt, kicsit sablonos, de hát ez minden sorozatra jellemző. Amúgy ez még bőven a nézhető sorozatok kategória
SPOILER OFF

chrss 2009.08.05. 12:40:57

@johevi: Azért lesznek benne jóval tájékozottabb "ellenfelek".

Egyébként egy valós "tudományról" van szó.
en.wikipedia.org/wiki/Microexpression

Deuce Bigalow 2009.08.05. 14:07:22

az első rész tetszett, de a második már qrvára idegesített!
"amikor megkérdeztem tőle, hogy mit csinált, ugyanolyan arcot vágott, mint ezen a fényképen 1998-ban, amikor hazudott az újságíróknak", stb.
anyátok!

Na mi újság, Wagner úr? 2009.08.05. 14:07:43

Ez a sorozat nekem nagyon tetszik, végre nem egy agyatlan marhaság. Remélem, hogy lesz második évad is belőle!

sélli_ 2009.08.05. 15:21:53

Tim Roth forevör! :))
Hú, hát izé... én tényleg nem szoktam ilyet mondani... de nem bírtam végigolvasni a hogyvoltot... kicsit mehetne turbósabban. Ez az egyszerű mondat halmaz most nem ragadott magával annyira.

mesmes42 2009.08.05. 18:03:44

@sélli_: igyekszem...:) Amúgy igen, pénteken lesz mostantól, és egyelőre úgy tudom, lesz majd 2. évad.

6faludi (törölt) · http://lacikonyha.blogspot.com 2009.08.05. 21:20:02

köszönet a hogyvoltért, reméltem valaki bevállalja - ha már én lusta vagyok :)

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2009.10.01. 13:11:09

Nagyon jó sorozat és az első 1-2 részt nem láttam, most jól elolvasom legalább :)
Azért remélem a Mentalista is menni fog tovább, ha ide elér. Úgy látom azt pár hónap késéssel vettük át.
süti beállítások módosítása