Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Buffy, a vámpírok réme 4x11 - Halálra ítélve

2009. július 08. 14:00 - leeann

Buffy és Riley a hosszú csend után végre megbeszélték, hogy ők kik és mit csinálnak, amikor éppen nem fiatalok és szerelmesek. A nagy beszélgetés közben egy földrengés tör rájuk, amit a fiú élvez, de Buffy valami rossz jelnek veszi. A földrengés több helyen gondot okozott. Xander morog, mert eltörött egy cső a pincelakásában, az egyetemisták viszont bulival vágnak vissza a földmozgásnak. Buffy fél, hogy valami rosszat jelent a földrengés, amit megoszt Giles-szal is, hisz volt már olyan földrengés, amibe Buffy majdnem belehalt. Giles szerint ez nem volt különlegesebb, mint a többi földrengés Dél-Kalifornia szerte.

Ő inkább a kommandósok után nyomoz, ami most kevésbé érdekli Buffyt, hisz ő már ismeri is az egyiket. Persze Riley is szeretne megtudni egy-két dolgot a vadászról, de Forest, a bajtárs is csak hallott róla, és olyan legendának hiszi, mint a húsvéti nyuszit, vagy a télapót. Este Will elmegy a földrengés bulira, de nem érzi túl jól magát, mert nem talál senkit, akivel akárcsak beszélgethetne, de hamarosan senki sem fog társalogni, mert a földrengés előcsalta a föld alól a szörnyeket. Will egyáltalán nem találja a helyét a bulin, így elvonul egy szobába, ahol egy halott fiú fekszik az ágyon, és a fiú mellkasába valami szimbólum van belevésve.

Miközben rémségek történnek erre-arra, Spike és Xander az együttélés viszontagságaival küzdenek, vagyis úgy veszekszenek egymással, mint egy házaspár. Úgy tűnik, démon-gyanú van, és Riley gondolataiban is harc van, de mivel a kommandósok is észlelik a démonmozgást, a gondolatokba merülésnek nem most van itt az ideje. Közben Will elmeséli a csapatnak, hogy mit figyelt meg a hullán, és lerajzolta a jelet is, ami a fiúba volt karcolva. Giles szerint ez a világ vége, Buffy viszont látta már a jelet, és meg is találta egy kriptán. Mikor belép a kriptába, pont ott van az a démon, aki megölte a fiút, és egy kis harc veszi kezdetét.

Elsőre nem tud elbánni Buffy a démonnal, de a harc után megjelenő Rileynak majdnem kioszt egy vadászos pofont. Riley látta eliszkolni a démont, de ő nem megy buzi nagy démonok után felszerelés nélkül, inkább rádión irányítja a célszemély felé az embereit. Riley szeretne tovább lépni Buffyval a kapcsolatukban, és azt se bánja, hogy ezért a temetőbe kellett mennie, de Buffy mereven ellenáll, és azt hajtogatja, hogy úgyse működne. Buffy retteg attól, hogy újra megsérül, Riley pedig meg van veszve azért, hogy a vadásszal legyen, még ha bele is rokkan, sőt imádja, hogy az érdeklődési körük is egyezik.

Buffy úgy dönt, hogy kiiktatja az életéből Rileyt, még ha bele is hal, mert neki ez a démonharc nem móka és kacagás, hanem a végzete, és ebben nincs helye egy katonásdit játszadozó zöldfülűnek. A csapat Gilesnál tanulmányozza az új ellenséget, Riley pedig eligazítást tart a bázison. Buffy csapata némileg előrébb tart a démon céljainak a feltérképezésében, mert ők tudják, hogy hol keressenek és mit, de a katonák is ezt a démont akarják levadászni, bár kevesebb információ áll a rendelkezésükre. Will rájön, hogy a démon mit akarhat, és arra, is, hogy mi kell neki ehhez.

Xanderrel karöltve elmennek a pincelakásba némi fegyverért, ahol Spike éppen öngyilkos akar lenni. Spike nincs jó formában, így magukkal viszik, hogy ne egyedül nyüglődjön. Közben Buffy a városban portyázik, akárcsak Riley, ami azt jelenti, hogy tali van kilátásban. A tali nagyon paprikás hangulatban telik, és a vége az, hogy egyik fél erre megy, a másik meg arra. Buffy nem akar műkedvelő vadászt pátyolgatni, Riley pedig csak azért is megpróbálná a kapcsolatot kedvenc kiválasztottunkkal. Másfelé sem jobb a helyzet, Spike kiosztja Xandert és Willt.

A fiatalok megtudják a vámpírtól, hogy ők csak pótlékok a gonosz elleni harcban, és ez nem esik túl jól nekik. Az már kiderült, hogy a démonnak 3 összetevő kell ahhoz, hogy elpusztítsa a világot, és ebből 2 már megvan neki. Giles rájön, mi a harmadik, és arra is, hogy az bizony nála van. Giles szeretne elmenekülni, de késő, a démon, illetve nem is egy, tehát a démonok megtámadják a figyelőt, és próbálják kiverni belőle a talizmánt, ami még hiányzik nekik. Giles viszonylag túlélte, de a talizmánt elvitték és az áldozati hely, ahol a démonok a szertartást csinálják, az a pokol szája, vagyis a gimi könyvtára. A csapat visszatér a suliba, ami már csak egy romvár, de meg kell találni a könyvtárat.

A pokol szájánál már ott van a 3 démon és kántálnak, de Buffy megzavarja a mulatságot. Amíg a vadász verekszik, Xander a vért szerzi meg, Will pedig a csontokat, amik nélkül nincs szertartás. Már csak a talizmánt kell elvenni tőlük. A verekedés közepette kiderül, hogy Spike tud verekedni és tud kárt tenni, de csak démonban, vámpírban vagy egyéb lényekben, emberben nem, úgyhogy ártalmatlan balfékből hirtelen gonosz elleni fegyver lett. Persze szöszi vámpír ettől kezdi újra vámpírnak érezni magát, és keményen ad az egyik démonnak. 3 db áldozat is kell a démonok szertartásához, és kiderül, hogy az áldozatok ők maguk lesznek.

Az egyik démon be is ugrik a lyukba, ami a pokol szája fölött van, nála van a vér. Spike magára találása azt eredményezi, hogy a kettes számú démon is a lyukban végzi, kezében a csontokkal teli zsákkal. Már csak az van hátra, amelyik Buffyval harcol. Buffy kiküldi a többieket az iskolából, mert a 2 öngyilkos démon miatt már remeg a föld rendesen, és félő, hogy az iskolamaradvány a fejükre hullik. A csapat kimenekül, Buffy fáradni látszik, és ekkor megérkezik Riley, aki mindig ilyenkor fut be.

Persze ő sem bír a démonnal, és az amulettes rondaság is a lyuk felé veszi az irányt. Persze Buffy a démon után veti magát a lyukba, de mielőtt ugrana, Riley ráköt egy karabinert és egy kötelet, hogy a vadász vissza is jöjjön. Riley visszahúzta Buffyt, aki meg visszahúzta a harmadik démont, ami kipurcant időközben, de legalább megállt a földrengés. A világ így megmenekült, és mivel a csapat még nem ment el, Riley kicsit magyarázkodni próbál, hogy mit keres itt katonaszerelésben.

Spike ismerősnek tűnik Rileynak, de Xander ruháiban nem tűnik túl vámpírosnak, úgyhogy jelenleg nincs veszélyben William, vagyis a 17-es őrizetes, ahogy kommandós körökben nevezték még nemrégiben. Most a harc után Buffy látogatja meg Rileyt, aki úgy érzi, hogy vége van a világnak, mert lebukott egy csapat civil előtt. Buffynak viszont bejön a katonaszerkós ranggal és kóddal ellátott műkedvelő vadász, és ezt bizonyítja is egy csókkal. Xander és Will tévézne egy kicsit, de Spike most, hogy újjászületett, inkább vadászna mindenféle lényre, minthogy a tv előtt ücsörögjön. Azt hiszem, reszkethetnek rosszak, mert Spike újjáéledt és ölni akar.

Címkék: buffy
4 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása