Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Lost 5x13 - Some Like it Hoth

2009. június 29. 22:12 - sixx

Ennek az epizódnak a címe mellesleg mindent visz az évadban, ez a Lost Lola-T-je.

Egy kínai nővel indítunk, aki egy kiskölyök társaságában vesz ki egy új lakást, aki persze Miles, mert ez az epizód az ő flashbackje. Miles már egészen kiskorában is kommunikált a halottakkal, egy szomszéd lakásban konkrétan egy hullát talál menten, így nem lehetett annyira fasza a gyerekkor. Ugrunk vissza a szigetre, ahol Szójerék éppen visszatérőben vannak Alpertéktől, és Miles feladata lenne, hogy a perifériát vizslató kamera szalagjait eltüntesse a biztonsági központból, vagy letörölje őket, ami kényelmesebb. Nem sikerül a dolog, mert Horace a legrosszabbkor jön meg, hogy Miles-t bevegye az úgynevezett belső körbe: ki kell vinnie egy csomagot a 334-es parcellába, majd visszahoznia egy másikat, és közben nem kérdezni semmit. Mindezt Radzinszkitől, aki egy idegbeteg paraszt.

A találkozóra Radzinszki már teljesen felspannolva érkezik meg, te meg mit keresel itt, Miles, te nem vagy a belső kör tagja, és közben fegyvert fog Miles-ra meg a kék mikrobuszra. De kár, hogy ezt a szakállas gyökeret nem nyírják ki mostanában. A csomag, amit el kell vinni, egy hulla persze, aki "beleesett az árokba", na persze, Miles meg is kérdezi, hogy az ároknak meg fegyvere volt? Mert a csávó fején egy golyóütötte seb tátong, helló. Radzinszki főnökösködik egy sort, a hulla bekerül a kocsiba, Miles meg csak néz, majd elindul Horace főhadiszállására vissza - ettől még útközben kikérdezi a hullát, hogy mi történt vele. Elég ijesztő egy szuperképesség, akárhonnan is nézzük.

Flashback az arcpiercinges Miles-ra, ez az ún. "lázadó korszak" lehet, amit én úgy éltem meg, hogy Bon Jovi-s hajat növesztettem, és minden este holtrészegen mentem haza a kishajós rumtól (made by Szeszipar in Kisvárda, tartalmaz finomszeszt, természetazonos aromát és vizet), ugye, hogy a gulyáskomenizmus sem volt fenékig tejfel? Miles muterja sajnos nagyon beteg, egy kétajtós szekrényre emlékeztető apolónő van mellette, rákos szegény. Miles először bocsánatot kér, majd arról érdeklődik, miért tud ő beszélni a halottakkal, mert kurvára nem örül neki. Ja, és hol van az apám? És ideges lesz, meg kiabál, ami nem használ anyukának, aki elkotyogja, hogy a férje egy gyökér volt, aki annak idején kihajította őket, azóta meg már meghalt, szóval haggyadmán.

Miles a szigeten visszaér Horace-hez, aki menten elküldi Dr. Changhez, úgy látszik, a belső kör annyit takar, hogy innentől ő lett a csicska. Dr. Chang az Orhideánál van, és meg akarja nézni a hullát magának, mert ha al elektromágnesességtől halt meg, akkor baj van. Miles napja tovább bonyolódik, mert mire kimegy a kocsihoz, Hörli már javában szendvicseket pakol bele, amit az Orchideára kell vinnie, és ha már Miles is arra megy, menjenek egy kocsival, hátha meg tudják akadályozni a globális felmelegedést. Muhaha, ez vicces. Katinka visszaér a kórházba Juliskához, de ez hagyján, mert Roger Linus is visszajön, és amikor nem találja a fiát, akkor kiakad, holagyerekbazmeg? Hát, egy percig hagytam magára, előadta a Lázár-trükköt, oszt elment. A félhalott kölyök? Id. Linus megy Horace-hez.

Hörli és Miles autókáznak, a szakács egy naplóba írsogál, és közben valami nagyon büdöset érez a kocsiban. Megállnak, megtalálja a hullát, és néz egy nagyot, Miles meg elmeséli neki, hogy Alvareznek hívták a csávót, és éppen a csajára gondolt, amikor egyszer csak a bal felső négyeséből a tömés (nesze neked amalgám) megindult az agyába, és meghalt. Höjj, ezt meg honnan tudod, kisbarátom? Tán csak nem kommunikálsz a halottakkal? Sebaj, én is, mondja Hörli, és flashbackelünk egyet, amiben Miles egy faszinak segít elbúcsúzni a fiától. Vagy csak úgy tesz, ez majd kiderül, nekem még mindig nem teljesen kóser ez a pénzkereseti módszer. Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a szeánsz után Miles az utcán öszefut Naomival, aki be akarja szervezni a hajókázásra, aminek a végén majd egyszer kiköt a szigeten.

Dharmafalván Roger - Horace riasztása helyett - inkább iszik, ez úgy tűnik eddig is remekül bevált, amikor a gyerekről volt szó, így nem csodálkozunk. Katinka megy vigasztalni, de csak azt éri el, hogy a csávó azonnal elkezd gyanakodni, és megvádolja, hogy az ő keze van benne a gyerek eltűnésében. Katinka lép is lefelé, de már késő, a baj megtörtént, ez az ember veszélyes lehet később. Hörli továbbra is firkál a naplóba, és közben tisztázza Miles-szal, hogy ő sakkozni is szokott halottakkal, nem nagy kaland. Miles ettől lesz igazán ideges, és elmeséli, hogy ő már csak a gondolatokat hallja, mert a halott az halott, az már nem beszél. Na ja, de gondolatai azok vannak, mi? Eh. Közben megérkeznek Dr. Chang csapatához, és Hörli azonnal elszólja magát, nem pofázom el a hullát, komolyan. Oops.

Dr. Chang nem egy barátságos fajta, mind a kettőt lecseszi, és Hörlinek kilátásba helyezi, hogy takaríthatja a jegesmacik ketrecét napestig, ha eljár a szája. Miles kiböki Hörlinek, hogy Dr. Chang az apja. A múltban Naomi leteszteli Miles képességeit a halottakkal való kommunikációt illetően, és örömmel jelentjük, hogy hősük ötössel átment a vizsgán, mert az elé tett hulláról megmondja, hogy éppen papírokat és hasonlókat vitt Widmore-hoz, meg egy megrendelőt egy régi repülőgépről, és akkor halt meg. Naomi ezt követően elmondja neki, hogy egy szigetre mennek, ahol egy nagyon veszélyes emberkét kell elkapni (Linus), aki rengeteg ember haláláért felelős. Kösz, de nem, mondja Miles, és már lépne is le, de amikor Naomi benyögi, hogy 1.6 millió dollárt kap, ha igent mond, megváltozik a leányzó fekvése.

Höri zabál a kocsi mellett, és arról szeretné kérdezgetni Miles-t, hogy mégis, hogy van ez a faterral. És honnan tudja, hogy ő az apja? Hát, mert a harmadik napomon anyámmal álltam sorban kajáért, onnan. De meg fog halni, mármint a fater, mindja Hörli, segíts rajta. De nem lehet, te agyatlan, ami megtörtént, megtörtént, nem fogod? Ekkor jön vissza Chang, és útközben Hörli csak megpróbálja a két faszit közelebb hozni egymáshoz, csak kissé idétlenül, aminek majdnem veszekedés a vége, de erről majd később. Dharmafalván Dzsekk éppen táblát takarít az iskolában, ahol tananyagnak tűnnek az egyiptomi hieroglifák, wtf? Linus barátuk érkezik, aki annak ellenére, hogy hasbalőtt és félholt gyereke állítólag az erdőben kóringyál, nem utána koslat, hanem takarítana. Roger azonban nincs jó hangulatban, és kihajítja Dzsekket a teremből, de közben elmeséli a másik gondnoknak a Katinkára vonatkozó gyanúját.

Hörli könnyed csevegéssel üti el az időt a buszban, van magának gyereke, Dr Chang? Hű, egy fia van? És hogy hívják? Milesnak? Kicsi ez a világ, hiszen a kollégát is így hívják, és kínai is, ezt a véletlent. Miles láthatóan izzad, és azon tépelődik, hogyan lehetne úgy árokba borítani a buszt, hogy csak Hörlinek legyen baja. Dr. Chang kiszáll a Radzinszki titkos projektjét rejtő ál-dzsungelfal előtt, és vajh hol vagyunk? Hát a bunkernél, amit még csak most építenek, és ütik bele a szériaszámot. Hej, de régen nem láttuk már ezeket a számokat. Flashback, Miles az utcán zabál, amikor pár álarcos alak elrabolja, bevágja egy mikorbuszba, és elmesélik neki, hogy nem kéne ám elmenni a szigetre. A vezetőjük, aki nem mellesleg Ilana haverja a börtöszigetről, azt is megkérdezi tőle, hogy tudja-e mi van a szobor árnyékában, amire természetesen nemleges választ kap, mert ez akkora faszság, mint ide Lacháza. Az alternatíva: menjen velülk, és minden kérdésére választ kap, sőt, az apjáról is mesélnek majd neki. Miles-t ez nem érdekli, neki csak pénz kell, mégpedig 3.2 millió dollár, pont annyi, mint amennyit Bentől is kért a negyedik évadban. Nem kapja meg, kihajítják, mint macskát szarni.

A múltban közben beesteledett, Miles és Hörli hazafelé autóznak, Hugo meg előadást tart a bunkerről, meg a számítógépről, meg a gombokról, stb., és továbbra is MilesFater dolgán lovagol, mire Miles bevágja a satuféket, és kissé ingerülten kiosztja, hogy szakadjon már le róla meg az apjáról, nem akarja jobban megismeni, nem érdekli, és egyébként is. Miles ugyanis soha nem ismerte az apját, most látta először, mármint a szigeten. Hörli azért csak visszaszólongat, mire Miles kitépi a kezéből a füzetet, és beleolvas: a Birodalom visszavág forgatókönyve van benne, mert Hörli emlékezetből írja le a cselekményt, hogy majd jól odaadja Lucasnak valamikor. MUHAHA.

Dharmafalván Szójer hazaér, de nem sok öröme van benne, mert Dzsekk már ott várja, és elmondja, hogy Id. Linus szerint Katinka vitte el ifj. Linust, mint a mumus a rosszkisfiút. A helyzet egyelőre nem veszélyes, mert Roger részeg, de ha kijózanodik baj lehet. És ekkor persze megjön Phil, az örök lúzer biztonsági őr, akit még egy madarasteszkóban sem alkalmaznék, és felmutatja a videókazettát, amit szegény Miles nem tudott letörölni. Szójer improvizál, és leüti Philt, majd összeközöti, és beteszi a szekrénybe. Flashback, Miles visszaviszi a lóvét a faternak, akit a rész elején láttunk, mert kamuzott neki a fiát illetően, mondtam én. A lelkiismerete baszkurálta, no meg az, hogy ő is pont ilyen helyzetben volt, márint apa nélkül nőtt fel, és ez fáj neki.

Miles a táborba visszatérve először meghallgat egy Hörli-hegyibeszédet arról, hogy ha Luke és Darth Vader annak idején kommunikáltak volna, akkor sok minden más lett volna, például nem lettek volna ewokok, ami tiszta szívás, mármint, hogy voltak. Ezután bekukkant a faterja házába, aki éppen őt ringatja, mert egy rendes, jóravaló apa volt, és Ken Leung kibaszott jót játszik ebben a jelenetben, az arcára egy világ fájdalma ül ki, a kép nem giccses, hanem valós, és megható. És ha lehet, még erre is rá tud teni egy lapáttal, amikor az apját telefonon hívják, az meg kirohan a házból, és odaszól neki, hogy "Miles, szükségem van rád!" És a kis kínai srác egy pillanatra elfelejti, hogy hol van, és ki is ő, és csak az apát látja benne - és ez valami eszméletlenül megható bír lenni.

Az utolsó képkocka persze akor vaddöfakk, hogy a fal adja a másikat, mert tengeralattjáró érkezik a kikötőbe, és ki száll ki belőle? Faraday, ki más. Már csak négy rész, lesz ennél még sokkal nagyobb meglepődés, azt garantálom.

Címkék: lost
44 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2009.06.22. 22:28:20

Túl gyors voltál! Egy héttel előre dolgoztál. Ez nem a mai rész, hanem a jövőheti!...

johevi 2009.06.22. 22:41:05

Sixx is ugrott egyet, amikor Ben megforgatta a kereket :-)
A mostanit - amit hónapokkal ezelőtt megírt - összekeverte a jövőhetivel, amit kicsit később nézett meg a múltban, mint a mait :-)))

dzsole 2009.06.22. 22:49:09

Ez aztán a spoiler :)

DownQ · http://letoltes.freebase.hu 2009.06.22. 22:52:02

Ja, ez a blog már olyan, mint a Lost maga!

rio.pete 2009.06.22. 22:55:47

hát ez jó :) ettől függetlenül jó volt olvasni az írást:)

PerverzBabi · http://perverzbabi.blog.hu/ 2009.06.22. 23:04:32

Szerintem elég nyilvánvaló volt, hogy Miles Chang fia onnantól, hogy Faraday rákérdezett egy ugrásos-orrvérzésnél: Honna veszed, hogy nem voltál itt korábban?
Dr. Chang egyébként lehet Jinnék kölke, csak hogy vadítsak a helyzeten? :)

Faraday megjelenése neken nem ütött.

BruceWayne 2009.06.22. 23:34:27

azért a Lost függőségnek is van már egy határa, a következő heti post már a 6. évadból lesz? remélem az orra azért még nem vérzik sixx-nek :-)


most akkor ezek szerint a Michael Scofield is járt már a szigeten....

Schobert Pákó 2009.06.22. 23:44:09

De jó, hogy nem nézem. Inkább főzök: izekszimfoniaja.hu/

gatanegra 2009.06.29. 22:38:14

kisfiú miles nagyon cuki!

EasyFriend 2009.06.29. 22:58:39

"mikorbusz" :-) bizonyára elgépelés, de mégis milyen találó a Lostban felbukkanó különféle mikrobuszokra.
Philnek nem jósolok nagy jövőt.
Az 1,6 millió dollár mint összeg korábban már felbukkant valahol, hol-mikor is volt az?
Faradayjel hogy is volt a dolog? Az utolsó emlékem, hogy alapból kissé befordult állapotban meglátta a táborban a csaját kislányként. De tudjuk, hogy azután mi történt vele, és hogyan került el a szigetről? Nemhogy vissza.

Nézőke 2009.06.29. 23:11:03

először megijedtem,hogy hogyan lehet 12 komment,amikor elsőnek kéne lennem,de Easy így is beelőzött,annak ellenére,hogy a múlt heti kommentek is fent maradtak:D

Faradayt láttuk már,hogy ássa az Orchideát, vagyis az a flash még csak ez után jön időben.

El nem tudom képzelni,hogy négy rész, meg még két hosszú évadnyitó-záró hogyan tud ekkora kulimászt kimagyarázni.
Mi van Walt-al????????????

Nézőke 2009.06.29. 23:11:57

ja és persze sixx, köszönjük a villámgyors hogyvoltot,bár most már nincs varázslat, tudván,hogy előredolgozol :D

StreetView · http://streetview.blog.hu 2009.06.30. 06:22:45

Ez már korábban volt, most miért került megint címlapra?

sixx · http://comment.blog.hu 2009.06.30. 06:27:49

@StreetView: nem volt korábban, illetve múlt héten tévedésből kiment két órára. most meg releváns, azér.

Lasombra 2009.06.30. 08:06:53

"A vezetőjük, aki em mellesleg Ilaa haverja"

na ki találja ki, melyik billentyű alá kell kontaktsprével fújni egy kicsit? :)

sixx · http://comment.blog.hu 2009.06.30. 08:19:36

a kibaszott "n" alá. köcsög macbook.

SunnySmile 2009.06.30. 09:05:54

Szeretem ezeket a Miles + Hugo jeleneteket. Már a korábbi "magyarázzuk meg az időugrásokat" dolog is nagyon ott volt. :) Remélem lesz még közös jelenetük. :)

Nekem Faraday megjelenése nagyot ütött. Én már teljesen megfeledkeztem róla. Azt gondoltam, hogy ismerős arc fog kiszállni a tengeralattjáróból, de őt annyira elfelejtettem, hogy nagyon meglepett a felbukkanása.

sélli_ 2009.06.30. 10:08:45

'hogyan lehetne úgy árokba borítani a buszt, hogy csak Hörlinek legyen baja.' :))) Állat jó rész volt! Amennyire nem bírtam Milest, most annyira de! Miles-Hurley párbeszéd: Te látod a halottakat? Télleg? Nagy cucc, én is! - mindent vitt! :)))

Razinskyt, meg Philt Ben apjál együtt földelném el az első gödörbe, amit találok. Rohadt idegesítő mindegyik!

Gabba 2009.06.30. 11:41:48

Hurley a legjobb arc, nincs mese. Amilyen dumát nyomott a mikorbuszban Cheng-nek + A birodalom visszavág forgatókönyv...

“hogy ha Luke és Darth Vader annak idején kommunikáltak volna”
Ha a Lostban is kommunikálnának egymással a szereplők, akkor elég lett volna 1 évad :P

lesőrigó 2009.06.30. 11:47:31

Jójó, de ki vagy mi a fene az a Hoth?

a katona fehérben 2009.06.30. 11:52:39

Én azon az arcon borultam meg, amivel Miles a faterra nézett, amikor közölte, hogy ő a countryt szereti :-)

6faludi (törölt) · http://lacikonyha.blogspot.com 2009.06.30. 11:54:24

@lesőrigó: a Birodalom visszavág havas bolygója, ahol tauntaunbélben alszik Skywalker

cicómicó 2009.06.30. 12:28:56

Korábban volt utalás arra, hogy Faraday elhagyta volna a szigetet. Az utolsó info, hogy megzakkant és nem találják.

cicómicó 2009.06.30. 12:31:46

Az első mondatomról a ? lemaradt.

Sun, Ben és Locke mikor fog a 77-es évbe visszaugrani??? Aggódom, hogy a hátralévő négy részben erre nem fogok választ kapni....

cicómicó 2009.06.30. 12:31:46

Az első mondatomról a ? lemaradt.

Sun, Ben és Locke mikor fog a 77-es évbe visszaugrani??? Aggódom, hogy a hátralévő négy részben erre nem fogok választ kapni....

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2009.06.30. 13:26:15

@EasyFriend: "mikorbusz" :-) bizonyára elgépelés, de mégis milyen találó a Lostban felbukkanó különféle mikrobuszokra.

S már nem is először ;-)

@SunnySmile: Én meg azt hittem, Feredéllyel majd az építkezésen találkoznak, de akkor csak a számokat ütögették befele.

Nézőke 2009.06.30. 14:59:48

Faraday nem a bunkert fogja ásni,hanem az Orchideát, legalábbis ezt lehet leszűrni abból a flashből,amikor "valamilyen magas mágneses teret" találnak. Na persze ilyen a bunkerben is volt,tehát még bármi lehet.

Sajnos hiába a szájba erőltetett magyarázat a számok felbukkanásáról, azt ki fogja megmagyarázni hogy MIÉRT lehet velük 120 milliót nyerni? Félek hogy a végén nem kapunk magyarázatot hogy a sziget miért ilyen, csak olyan dolgokat magyaráznak,hogy mitől kerül oda a szobor, meg hogy került bunker a szigetre, stb. Ez kevés lesz.

EasyFriend 2009.06.30. 18:36:52

@vadász2: Ah, ez egy szándékos, visszatérő poén volt? Milyen kifinomult, és mennyire nem vettem észre eddig!

ssjani 2009.06.30. 18:48:49

Katinka és Ben apja sörözéses jelenetében is tetten érhetünk egy időutazásos rejtéjt.
A 70-es években, sőt még a 80-as évek elején is a sörösdobozokon letéphető nyitófül volt. Amit a filmben láttunk az későbbi találmány, olyan amit most is lehet kapni. Azért kellett kitalálni mert a régi füleket az emberek szétdobálták mint a cigarettacsikket.

Talán a az ejtőernyős Dharma csomagok a jövőből érkeznek??????

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2009.06.30. 19:50:44

@EasyFriend: @sixx: Pedig már a (jó) múltkor is megjegyezte valaki ezt a "mikorbuszt!"

Robinzon Kurzor 2009.06.30. 20:48:49

Jó rész volt ez is, de az egész Lost már lényegében csak mint önmaga paródiája élvezhető.

Nyilván fogják még kavarni a szálakat, meg hogy mi van a szobor árnyékában, meg minden, de már annyira tele van a sorozat logikai bukfencekkel, hogy még a saját világában sem lehet ebből "kerek" magyarázatot kihozni.

sixx · http://comment.blog.hu 2009.06.30. 20:58:18

@Robinzon Kurzor: ezt még sok helyen el akarod mondani? adjak linket?

Robinzon Kurzor 2009.07.01. 08:51:32

@sixx: Nyilván ellenséges elemek befolyása alá kerülhettem, más magyarázatot nem látok arra, hogy ilyen trockista elhajló álláspontot foglaltam el.

De majd önkritikát gyakorlok és igyekszem magamévá tenni a helyes álláspontot.

Amúgy meg jó szórakozást Sopronban.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.07.01. 09:31:30

"De kár, hogy ezt a szakállas gyökeret nem nyírják ki mostanában."

Ez nem spoiler? :-)

Abban a pillanatban, amikor felmerült az a kérdés, hogy ki Miles apja, adta magát a válasz.

A Faraday feltűnésére adott reakcióból számomra az jött le, hogy érdekes körülmények között mehetett el onnan, úgy, hogy nem nagyon számítottak a visszatértére. Persze ismerve a sorozatot, lehet, hogy erre már csak a következő évadban derül fény... Ja, és hol hagyta a nyakkendőjét? :-)

subidubinemértem (törölt) 2009.07.01. 14:41:46

sztem az egyetlen jó az volt, hogy hurley írja birodalom visszavág remake-et :) a többit kifejezetten untam.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.07.01. 15:30:54

@subidubinemértem: Nem a remake-et, magát az eredti filmet, mert itt még annak elkészülte előtt vagyunk...

fects 2009.07.02. 09:21:05

@Fedor - nem spoiler.

Az vajon miért van, hogy Opera alól, ha nem lépek be, akkor jól néz ki az oldal, de ha belépek, akkor a szöveg ráfolyik a jobb oldali menüsávra?

subidubinemértem (törölt) 2009.07.02. 15:56:06

@Fedor: köszi, vettem hogy a hetvenes években járunk... :)
hurley szeretné átírni a neki nem tetsző elemeket, ezért írtam a remake-et. vagy nem figyeltem eléggé és csak az ewokokkal (= a jedi visszatér) voltak problémái?

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2009.07.02. 17:53:47

@subidubinemértem: Nem kicsit összekeverted.
Ad 1. Hurley megírja Lucasnak a forgatókönyvet, hogy kevesebb gondja legyen - igaz kicsit a maga stílusában ("a csipogó izé oda megy a fénylő valamihez.... stb.)

Ad 2. Az ewokok a Májsznak tartott példabeszéd (szó-szerint) részei voltak: mi lett volna Luk megbeszéli a problémáit az apjával egy sör mellett...

ziggy stardust · http://fagyis.blog.hu 2009.07.06. 18:30:49

Ben apja tökre úgy néz ki, mint Tom Petty
süti beállítások módosítása