Hogy volt?

Kés/alatt 3x15 – Quentin Costa (évadzáró)

2009. június 16. 10:33 - Madmoazell

Évadzárunk, a Késes-szálra tekintettel pedig nem meglepő, hogy a találgatások epizódja ez. Na de ki lehet vajon a Késes? Sean? Matt? Julia? Quentin? Liz? Kimber? Gina? Esetleg Christian? A kérdés ma egészen konkrétan azért érdekel mindenkit, mert emberünk megint kaszabolt, méghozzá kilencszer. Olyannyira bedurvult, hogy szétvágta 9 leányzó arcát, akik teljesen le vannak persze sokkolva még mindig. Dokijaink az egyik kliens lánya miatt mennek a helyszínre, akit Kit persze rögtön kifaggat. Jól teszi, mert kiderül, hogy Chelsey látta a támadót – vagyis egy darabját, azaz hát pont annak hiányát. Rányitott ugyanis, amikor az illető az egyik lányt erőszakolta, és meglátta a … felcsatolható műfarkat. A rendőrség nekiindul Quentin lakásának, és döbbenten konstatálják azt, amit találnak – Costát felvágott arccal, az ágyra kikötözve, vérrel festett „Nem tudok leállni!” felirattal a feje felett. Na most jöhet a főcím. Előre szólok, lesznek hosszú mondatok, sokminden történik ma.

Persze Quentin a fiúknál szeretné rendbehozatni a pofikáját, amit pechére Seanék nem szívesen vállalnának be. A férfi iránti erős ellenérzésük nagyban segít a döntéshozatalban, amúgy meg elég rizikós, mert már így is elég baj történt a korrigáló műtétek után, elég csak Kimberre gondolni. Quentin kifakad, hogy persze, ha farka is lenne, akkor sokkal jobb lenne a helyzete, és elmeséli, hogy valami hormonhiba miatt alakult ez így nála alsótájékon. Meg hogy a kolis bulin lefizetett egy csaj, hogy cumizza le, és amikor megfogta Christian seggét, csak el akarta terelni Kit figyelmét a hiányról. Aztán kiborul, hogy irigyli a fiúkat, és olyan akart lenni, mint ők. Nem tudni, hogy végül mi hat Seanra, de előjegyzi csütörtökre műtétre.

Ariel próbálja visszaszerezni Mattet, vagy legalábbis valami ilyesmivel próbálkozik. Hogy féltékeny volt, meg hogy ember, blablabla. Meg hogy Cherry-nek van-e farka, és hogy emiatt van Matt inkább vele, ahelyett, hogy őt boldogítaná még mindig. (Azért érezzük a diszkrét bájt, egy bekezdéssel feljebb a hímtag hiánya, itt meg a plusz bővítmény a probléma. Haha.) Ariel elkezd hisztizni, meg Mattet rángatni, mire megérkezik a papa, beljebb tolja a fiút az autóban, és szépen elindulnak kocsikázni. Julia és Sean eközben mit sem sejtve boldogan lasagnézik édeskettesben. Nem, most még nem a ház törlesztő-részleteiről van szó. Úgy tűnik, nem is arról lesz, Sean ugyanis kifizette a ház utolsó részletét is, és szépen odaadja Juliának az egészet. McNamara nagy manipulátor, azt szeretné, ha a vadiúj gyerek ide születne, de exnej nem erre vágyik. Jó étvágyat.

Másnap Quentint műtik (Mattie szerény számításaim szerint már majdnem egy napja eltűnt, sebaj.), mindenki úúúúgy izgul, hogy csak na. Sean észreveszi, hogy Costa vágása sokkal hanyagabb, mint a korábbi pácienseké. A mondatot épp befejezi, amikor kommandósok özönlik el a rendelőt, puskát szegezve a bent lévőkre. Betoppan Kit is, hogy letartóztassa Lizt 18 rendbéli erőszakért, emberrablásért, meg a Reynolds lány meggyilkolásáért. WTF??

A rendőrségen persze szegény Liz irtóra be van szarva, még sose csukták le semmiért. Legalábbis nem gyilkosság miatt, az egyetemi tüntetés nem számít. Liz kijelenti, hogy a szépség nem átok, hanem árucikk (így van, így van!), nem vágná fel soha a főnökeit, hogy így kritizálja meg a munkájukat, annak meg, hogy leszbikus, sok köze nincs a dologhoz. Kit nem így gondolja, ugyanis Liz mostanában sperma-bankokba mászkált, az ott szerzett anyag pedig bizonyítékkal szolgált a bűntettek helyszínén. Jaj, ez ciki, pláne, hogy ugye a spermát Liz csak a De La Mer Spa arckrémjéhez szerezte, amit persze Kit nem hisz el. Aztán jön még egy bizonyíték – egy raklapnyi bénítószer rendelési papírja Liz aláírásával, a cucc persze pont ugyanolyan, mint amit a Késes használt, azt meg ne felejtsük el, hogy Liz tolta el Rhea Reynolds altatását is korábban. A kegyelemdöfés egy műpénisz, Liz hebeg-habog, a fene se fogja róla elhinni, hogy csak a saját szórakozására használta. Li kifakad, de nincs sok értelme. Kit már eldöntötte.

Julia meglátogatja a nőgyógyászát, megjöttek a múltkori vizsgálat eredményei. De előtte Mattie-boy. Ariel teljesen be van kattanva, odakötözte csórikámat a székhez, most éppen rúzsozza, csak hogy szebb legyen, mint Cherry. Matt próbál a lányra hatni, hogy nem gonosz, és hogy ne csinálja már ezt, de a papa ekkor megint felbukkan, hozza magával szerencsétlen Cherryt is. Ez ma egy ilyen brutális nap. Kiderül, hogy apucinak fegyvere is van, ekkor pedig még Ariel arcán is végigfut az őszinte riadalom. Végül apu felküldi őt a pincéből, hogy édeshármasban maradhassanak amolyan fiúk egymás között módra. Míg ők elvannak, felgyorsulnak az események a rendelőben – Sean hozná a vérkép eredményeit Quentinnek, de helyette más fekszik az ágyban, méghozzá Gina. Felvágott arccal, persze, amit Sean már nem tud észrevenni, ugyanis kap egy döfést a nyakába a Késestől. Aztán még mielőtt áttérnénk a következő jelenetre, a Késes leveszi a maszkját. Perszehogy Quentin volt az, muháháháhááááá!!!

Ariel apja, akinek Eugene a neve (most már igazán megtanulom a hátralévő húsz percre) előkap egy sniccert, hogy valamelyik fiúkának levágja a kukkantóját. Méghozzá annak, aki szebb, és szegény Cherry, megkapja az ultimate oltást, Eugene ugyanis Mattet kiherélésre. Pár kilométerrel odébb Sean éledezik a bénításból, Quentin most már mutogatja magát neki. Christiant is elkapta, és most mindketten megkötözve fekszenek két műtőasztalon. Quentin megunja a csöndet, beindítja a zenét (Gotan Project – Santa Maria, tökéletes), felvesz egy fúrógépet, majd visszateszi, közben felvezeti, hogy azért erőszakol, hogy megvilágosítson. Mostantól váltásban Eugene vs. Quentin, merthogy odaát még mindig tart a történés. Gumikesztyű a kezekre fel, sniccer/szike elő. Quentin kezet akar vágni, Eugene megmaradt a tököknél. Matt be van szarva, ugyanis egyszercsak fordul a kocka, apuci a kezébe adja a sniccert, hogy szépen vágja le magának. Előkerül az a bizonyos pisztoly is.

Quentin ezalatt vacillál, hogy kinek az ujjacskáit vágja le hamarabb, de Sean nyer, repül egy ujjperc. Cherry közben Arielért vinnyog, hátha az segít. Costa még mindig a világmegváltó dumáját nyomja, és mindjárt mínusz egy hüvelykujj is lesz, de Christian és Cherry egyszerre üvöltenek fel: Vágd le inkább az enyémet!. Jaj. A biznisz viszont csak úgy biznisz, ha Christian egész karja repül, de végül úgy alakul, hogy neki kell a sajátját megnyirbálni. Kész a káosz, kezdem én se érteni, hogy mi is történik éppen. Christian keze elindul, snitt, jön a „Matt, csináld már!”, mindenki sír, úgy sajnálja, Matt pedig belevág Cherrybe. Christian pedig nem, mert abban a pillanatban, hogy megtenné, Kit hátulról lelövi Quentint. Emberünk elterülve a földön, jön a hullazsák, meghalt, juhéjj. Eugene Mattel ásatja a sírt, élve eltemetés lesz itten, méghozzá Cherryé. Vagyis nem, mert úgy döntött, nem érdekli az se, ha dilinyós apuci lelövi. Eugene ráfogja a stukkert, de nem elég tökös, a háttérben pedig Cherry felemelkedik a lyukból, a lerakott ásóval fejbeveri, aztán lelövi.

Kit búcsúzik a dokiktól, de előtte elmeséli, hogy mi minden történt szegény Quentinnel, míg eljutott odáig, ahova. Hogy ugye szegény csonka, a szülei intézetbe adták, húga is volt, aki még rosszabbul járt nála, ugyanis vérfertőzés miatt súlyos arcdeformációval született. Egy zárdába kerültek, de mivel a hugica, Violet csúnya volt, őt senki se akarta, így együtt maradtak, mert a lánglelkű Quentin nem akart tőle elválni. A kicsi Costából aztán plasztikai sebész lett, hogy helyrehozza a tesó pofikáját. Hogy végre mindkettejüket szeressék. Violet a nyolcadik műtétjén agyvérzést kapott és meghalt. Dráma, dráma.

A fiúk kezet ráznak a nyomozónővel, Gina arca is helyrejön, Sean pedig elkezd hálálkodni, hogy hívta a 911-et, amire kijött a rendőrség. Gina nem érti, ugyanis amivel Quentin kiütötte, kitartott a policáj érkezéséig. Hmmm. A halottkém rendelőjében valaki lerántja a leplet a halott Costáról, és bánggg, nem is halott. Seanék közben elmennek a zárdába, ahol Quentinék laktak, Mary nővér pedig megdöbben, hogy mindketten meghaltak. Pláne, hogy nem is tudta, hogy Violet is elhunyt anno domini x évvel ezelőtt. Elő is kap egy fényképet, amit a lány küldött kapcsolattartás céljából. Kiderül, hogy Violet nem is Violet, hanem Katherine, a fotón pedig na kivel pózol a zakkant dokink? Persze, hogy Kittel.

Most meg egy medence mellett napoznak, élvezik a szánsájnt. Quentin morog, hogy „kedves húgom” miért azelőtt érkezett, hogy Christian lenyisszantotta volna a kezét, Kit pedig visszavág, hogy nem élvezte saját testvére arcának megnyesését. De Quentin olyan borzalmasan jó ember, hogy az valami hihetetlen, még pár napot is hajlandó pihenni a következő áldozat lehalászása előtt. Újra szól a Gotan Project, az évad rosszfiúi pedig kéz a kézben elsétálnak. Seanék közben otthon ünnepi vacsit főznek, Julia is megérkezik, nagyon jó a kedve. Matt betoppan, hogy csatlakozzon az unalmas családi vacsorához. Exnej ünnepélyesen átadja exférjnek a ház papírjait, mindkettejük nevére íratta, mert csak akkor akar ott lakni, ha Sean is vele él. Könnyek mindenfelé, Julia pedig sokatmondóan forgatja a szemeit az ölelkezés közben. A negyedik évadban kiderül, hogy mit is mondott neki a nődoki.

Címkék: kés/alatt
6 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Desperatefan14 2009.06.08. 12:25:44

Lehet hogy csak nem találom, de sztem kimaradt a 3x14.Nem emlékszem hogy olvastam volna.

Desperatefan14 2009.06.16. 12:09:05

Igen, ezt múlt héten írtam, most már tényleg ez jön. Jó a hogyvolt!!Köszi

Madmoazell 2009.06.16. 12:14:16

Igen, volt egy kis tértorzulás :))

mösi · http://emesetoth.blogspot.com 2009.06.16. 19:19:10

az első kép... morbid, de szegény Carradine-ra asszociáltam:s

Milo Rambaldi · http://hogyvolt.blog.hu/tags/szomsz%C3%A9dok 2009.06.16. 21:44:15

Kövezzen meg, aki akar, de nekem nem tetszett a végén ez a reggel húgom, este dugom (azaz nem, mert nincs farkam) fordulat. De legalább vége a Késes szálnak. Mindez persze a hv-k színvonalát nem érinti, nagyon jó volt ez is.

"Kész a káosz, kezdem én se érteni, hogy mi is történik éppen." - ez a sorozat erről szól :o))).

s3v3n 2009.06.17. 09:10:49

nem vagy egyedül ezzel, hidd el.. emlékszem anno amikor lement az epizód milyen rajongói kiakadás volt.

szerintem nagyon elrontották ezt a késes szálat, főleg a végét, annyira műnek hatott az egész.

nagyot akart ütni Ryan Murphy és csapata, de visszafele sült el a dolog.
süti beállítások módosítása