Fantasztikusan depresszív képsorokkal nyit az e heti epizód, percekig senki sem beszél, csak az elcsigázott arcokat látjuk az atomháború sújtotta Föld maradványai fölött. Tökéletes, mondja Roslin, elcseréltünk egy lebombázott civilizációt egy másikra. Aki tud, összegyűjt magának valami apróságot, amit a homokban talál: Dee egy gyerekjáték darabjait, Roslin egy frissen szárba szökkenő növényt.

A felderítők visszatérnek a Galacticára, ahol óriási tömeg gyűlt egybe a fogadásukra. Hallották a híreket, de nem hisznek a fülüknek. Az elnöknőtől várják a felemelő szavakat, ám ő némán, lemondó tekintettel elsétál közöttük. Egyedül Lee próbálja csillapítani a kétségbeesett embereket.

A romok között ásatást végző emberek és cylonok különös leletre bukkannak. Egy sisak az, pontosabban egy koponya, amely majdnem megegyezik az általunk ismert cylon harci robotok fejével. A Földön élt emberek megépítették a saját cylonjaikat, akik szintén föllázadtak ellenük, és kipusztították őket, s ezzel együtt saját magukat is.

Baltar újra a tudósköpenybe bújik, és elemzi a Földről összeszedett csontokat. Bebizonyosodik, hogy a humanoidok is egytől egyig cylonok voltak, a genetikai felépítésük megegyezik az általunk is ismert modellekével. Az eredeti tizenharmadik törzs, amely elhagyta a Kobolt, mindig is cylon volt. 

Tyrol a bolygón kószálva egy épület romjaira bukkan, és ahogy megérinti az egyik falat, hirtelen emlékkép villanik be. Ugyanannak a saroknak egy élő, színes és gazdag változatán sétál, öltönyben, napszemüvegben, a piaci árusok gyümölcsei közt válogatva, amikor váratlanul mindent elvakít egy pusztító atomvillanás.

Sam Anders hozzá hasonlóan fogalmatlanul bolyong az elpusztult városban, amíg rá nem talál egy törött gitár nyakára. Benne is emlékeket ébreszt a tárgy; felcsendülnek a fejében A Dal akkordjai, és eszébe jut ismét az All Along the Watchtower szövege. Megkeresi Galent, akinek a földi maradványai kétezer évvel ezelőtt beleégtek a falba. Annak idején mindketten itt éltek, és a Dalt eredetileg Anders írta. Tory is felbukkan, ő is emlékszik minderre. 

Starbuck kiszerelte a Viperből a rádiót, amellyel sikerült befogni a Földről jövő adást, és azt magával cipelve keresi a Föld felszínén a jelet. Leoben társaságában barangolja be a sztyeppét, amíg rá nem bukkan néhány Viper-roncsdarabra, amelyek a saját gépe számát viselik. Végül megleli a pilótafülkét is a maradványok közt, abban azonban egy elszenesedett holttest ül. 

A hullának szőke a haja és Starbuck dögcéduláját viseli. Ő az igazi Kara, akinek a gépe darabokra hullott a gázóriás örvényében, majd ide került, és azóta sugározta a jelet a Földről annak az idegen Karának, aki visszatért helyette a Galacticára. A testről és a roncsról megőrzi magának a titkot Starbuck, és elégeti a bizonyítékokat egy óriási máglyán.

Azok sem élnek át most szebb pillanatokat, akik nem a Földön tartózkodnak. Roslint már csak a próféciák és az emberiségnek tett fogadalma tartotta életben, ez azonban köddé vált, és ő csalódást okozott. Visszavonul és elégeti a szentírást, míg helyette Leenek kell tartania a frontot a politikai téren. Őbenne Dualla tartja a lelket, akivel visszaemlékeznek a szebb pillanataikra, majd később együtt töltik az estét is egy ital mellett.

Lee hazakíséri a nőt, és egy búcsúcsókot is váltanak, majd Dee dudorászva visszatér a szállására. Gaeta is ebben a barakkban van, és zsörtölődve figyeli a lakótársa indokolatlanul jó hangulatát. Amint ő kimegy, Dualla befejezi a dolgai rendszerezését, lehervad a mosoly a szájáról, majd a fejéhez emeli a szolgálati pisztolyát, és meghúzza a ravaszt. 

A hullaházban látjuk viszont, ahol Lee áll fölötte értetlenül. Belép az idősebb Adama, ám nem tud vigaszt nyújtani a fiának, ugyanis holtrészeg. Miután ő is megsiratja Duallát, kilép a folyosóra. Az egyik őrtől elveszi a fegyverét, csőre tölti, de egy percig sem foglalkozik azzal, hogy mellette vandálok firkálják a falra, hogy "Frak Earth", civilek verekszenek és elkeseredett katonák támolyognak.

Tigh ezredes kabinjához tart, aki már régóta szeretett volna beszélni vele a történtekről, bár nem épp így képzelte. Adama kérdezés nélkül kivesz egy üveget a szekrényéből, lesöpör mindent az asztaláról, ledobja oda a pisztolyt, majd a székre parancsolja Tigh-t. A téma az első tiszt cylon származása, majd az öreg hamar áttereli a szót Ellenre, és felcukkolja vele Sault.

Tigh fenyegetően Adama fejéhez szorítja a csőre töltött pisztolyt, mire az bátorítani kezdi, hogy húzza meg a ravaszt. Az ezredes rádöbben, hogy épp ezért jött ide Adama, mert ő képtelen lett volna főbe lőni magát. Lecsillapodnak, majd az ezredes megpróbál lelket önteni a barátjába, mondván, ha ő képes lenne meghalni, akkor mit szóljon az a sok-sok ember, aki Deehez hasonlóan öngyilkosságon töri a fejét.

Visszatérnek a vezérlőbe, és Adama elmond egy lélektelen beszédet arról, hogy folytatni fogják az utazásukat, és akkor is találnak egy új otthont maguknak. A cylonok velük fognak tartani erre az útra. Tigh lemegy a bolygóra, hogy felügyelje az összepakoló kutatókat. D'Anna is itt van, de ő nem mozdul sehová. Szerinte a körforgás csak továbbra is ismétlődni fog, és ő ebből nem kér. 

Az ezredes elindul a tenger felé, és néhány lépés után neki is bevillannak az utolsó emlékei erről a helyről. A gépi cylonokkal folytatott csata során összedőlt épületben jár, lázasan keresve valakit. Az egyik teremben a romok alatt megpillantja a sérült Ellent, a feleségét a jelenből. Ellen, bár a halálán van, megnyugtatja őt: újjá fognak születni, ismét. Tigh-ba ménkűként csap a felismerés, amit hangosan ki is mond: Ellen, te vagy az ötödik.