Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Lost 5x09 - Namaste

2009. június 01. 22:05 - sixx

Az előző részben a Lokkbácsi távozása után szigeten ragadt népséggel foglalkoztuk, és megtudtuk, hogy szépen beépültek dharmásnak, Szójer pl. LaFleur néven biztonsági főnökként haknizik, és mindenki fél tőle, Juliska meg az ő csaja, Dzsinn középhaladó szinten megtanult angolul, Miles ugyanolyan kis idegbeteg mint volt, Faraday-ről meg nem tudunk semmit. Az új epizód az Ajira Airways gépével indul, azzal, ami szépen majd lezuhan a szigetre. A zuhanás meg is történik, hőseink közül Hörli, Katinka és Dzsekk a villanásban (ami minden bizonnyal az a villanás, amit Lokkbácsi idézett elő) eltűnik, Frank barátunk pedig a gépet leteszi a másik szigetre (ami azért így fentről jóval nagyobbnak tűnik, mint a harmadik évadban), arra a leszállópályára, amit Szójer és Katinka szorgoskodott össze.

És onnan folytatjuk a történetet, hogy a csuromvér Lapidus magához tér a pilótafülkében, a másodpilótának annyi, de az új szereplők jól vannak, kösz, csak éppen Szájid sincs a gépen, mert elvillant, Szán, Ilana, Cézár meg Ben viszont igen. Harminc évvel korábban, mondja a felirat, és visszaugrunk az előző rész végére, amikor Hörli, Dzsekk és Katinka összetalálkozik Szójerrel és Dzsinnel, ölelkezések, kínos kézfogások, hülye becenevek Szójertől, minden a régiben. A kezdeti örömködést aztán felváltja a megdöbbenés, Lokkbácsival mi van? Hát, ő meghalt, mondja Dzsekk, Hörli meg a dharmás egyenruha iránt érdeklődik, ez meg miafasz? Hát, beálltunk, mert 1977 van, és mit tehettünk volna. Pofám leszakad, mondja Hörli arckifejezése.

Dzsekk nem nagyon tudja értelmezni a dolgot, de nem sok idő van a magyarázkodásra, mert Miles szerint már gyanús lesz a távollétük (mindezt Dzsinn rádiójában mondja, de szinte látom magam előtt a rosszalló arckifejezést), így Szójer dönt: beviszi őket Ádörfalvára (oké, Dharmafalvára), mert a dzsungelben nem maradhatnak. Ehhez át kell öltözni, mert a Boss öltöny és a szűk felső a hetvenes években nem volt menő, és nem akarnak feltünést kelteni. Jön ma egy tengeralattjáró újoncokkal, majd Szójer elintézi a papírmunkát, és mindenki azt hiszi, Dzsekkék is hippik. Dzsinn pedig megtudja, hogy a gépen ott volt Szán is, így megy Radzinszkihez, mert ő majd tudja, hogy zuhant le a gép.

Juliska otthon Szójert keresi, és ideges, így Miles a monitorokon megkeresi neki az urát, nesze ott van, megy haza. Juliska hazaszalad és érdeklődni kezd, most mi van Dzsémsz? Hát az van, hogy visszajöttek, az. Katinka is, igen, de nem, ne akarom már megdugni. Juliska arcára egy hadseregnyi megcsalt asszony világfájdalma ül ki, én ezt úgy megszívom, mint egy felnőtt, gondolja, kurvaélet. Szójer, mivel férfiból van, nem veszi az adást, csak egy kis fáziskéséssel, de aztán megnyugtatja Juliskát, valahogy megoldom a helyzetet. A tengeralattjárós ötletet mellesleg most kapja Szójer, elnézést, előre szaladtam kicsit. Dzsinn a szakállas Radzinszki állomására sietett, oda, ahol korábban a félszemű orosz lakott.

Ez az ember, mármint Radzinszki úgy látszik a bunker (hatch) kiötlője, mert éppen annak a makettjét rakosgatja össze, és egy idegbeteg paraszt nem mellesleg, aki Dzsinnt is lecseszi, hogy mi az isten haragját keres nála. Egy gépet, mondja a korei, keress nekem egy repülőt, mert azon a nejem, MOST AZONNAL, vagy megetetem veled az esztékákeretes szemüvegedet. A fickó keresi a gépet egyre, de nem találja, 1977-ben nem zuhant le a szigeten semmiféle gép. Dzsinn kezd kétségbeesni. Pedig nem kéne neki, mert a gép lezuhant, csak 2008-ban, és a neje jól van.

A börtönsziget partján mindenki szedi össze a cuccát meg saját magát, Lapidus pedig helyzetjelentést tart: a rádió nem működik, de majd ha rájönnek a külvilágban, hogy nem vagyunk meg, keresni fognak minket. Na ja, mondja Cézár, de hol a picsában vagyunk? Mittudomén, mondja Frank, ez a sziget nincs a térképemen. Cézár erre kiabálni kezd, hogy arra, az erdőben épületek vannak, amarra meg egy másik sziget, nem kellene, mittudomén, csinálni valamit? "De" - gondolja Ben, és lelép, neki ennyi túlélő angst bőven elég volt egy életre. Szán kifigyeli, hogy Yoda meglóg és követni kezdi, Cézár továbbra is az épületeket fosztogatná. Lapidus is megy Yoda után, mert tudja, hogy veszélyes fickó. Szán rá is talál Benre az erdőben, aki közli vele, hogy megy vissza a másik szigetre, ha akar, mehet ő is.

Dharmafalván Juliska lenyúlja a tengeralattjáró utaslistáját Amy-től, és megtudja, hogy kettővel kevesebb újonc várható (ez kapóra jön mindenkinek), valamint azt is, hogy Amy és Horace gyerekt Ethannek hívják majd, igen, Ethan Romnak. Katinkáék a sziget túlvégén várják Szójert, és beszélgetnek, az öreg spiné ezt a harminc éves csúszást nem említette? Nem nagyon, az anyja úristenit. Szójer megjön a ruhákkal és elmagyarázza, hogy a tengeralattjárón mindenkit kiütnek, így senki nem ismeri a másikat, nyugodtan be tudja adni nekik a hazugságot. Dzsinn még mindig keresi a repülőt, de nem azt talál, hanem egy ellenséges személyt (ádör) a területen belül, mire kiszalad a terepre, mert azt hiszi, a neje az, de nem, Szájid, akit a faszkalap Radzinszki miatt kénytelen foglyul ejteni, és nagyon dulván bánni vele.

Szójerék útközben hazafelé beszélgetnek, Hörli elmeséli, hogy milyen helyes kis gödröt mutatott neki anno Lokbácsi, benne a dharmás hullkkal, de Szójer csak legyint, ez majd később lesz, addig ráérünk. Azt is kiböki, hogy Faraday "már" nincs itt, bármit is jelentsen ez. Dharmafalván áll a világ, sütik már a rántott békát, sallárom, buli van emberek, jönnek az újoncok, Namaste! Mindenki hippizenét hallgat és úgy néz ki, mitha beragadt volna az időgépbe. Dzsekkék beállnak a sorba, és úgy tesznek, mintha most jöttek volna a hathúszassal. Miles is megjön, és beszámol Szájid elfogásáról, mire Szójer elereszt egy szonofabiccset.

Ben és Szán az erdőben kóvályognak, Yoda terve, hogy ellop egy hajót a partról, és megy a nagy szigetre. Szán is menne, ha tudná, hogy ott van az ura, de Ben ebben a kérdésben csak homályos választ ad. Frank tűnik fel a bokrok közül, és érdeklődik, hogy akkor most? Megyünk a másik szigetre Bennel. Bennel? Hülye vagy te, lányom, mondja Frank, ebben a gyökérben nem bízhatsz. Muszáj, Frank, muszáj, de csak addig, míg le nem érünk a partra a hajóhoz, mert ott úgy vágom pofán egy lapáttal, hogy attól koldul, s lőn. Mert Szán megtanulta a leckét, és egy percig nem bízik meg a gülüszemű gyökérben.

Dzsekkék nézik az orientációs videót, Katinka aggódik egy kicsit, de nem fejtheti ki bővebben, mert Dzsek megy Dr. Changhez, aki elintézi neki a papírmunkát, és be is osztja gondnoknak. Mert a teszteredménye alapján csak erre képes. Muhaha, a doki fejére rá van írva minden, ÉN EGY SEBÉSZ VAGYOK, EZT NEM TEHETITEK, de annyiban hagyja a dolgot. Hörliből szakács lesz, mi más, Katina beiktatása viszont nem megy ennyire simán, mert a nevét Juliska csak az utolsó utáni pillanatban véste rá a listára, szerintem valahol szándékosan, jelezve neki, hogy kicsim, te most az én kezemben vagy, HA MEGDUGOD AZ URAMAT, KITÉPEM A TÜDŐDET. A harc Szójer nemiszervéért elkezdődött.

A biztonsági főnök a Flame állomásnál, és Szájidot fogja kihallgatni, már ha az idegbeteg Radzinszkit el tudja távolítani az útból, aki amiatt aggódik, hogy vajh Szájid meglátta-e Swan makettjét. Szójer leszarja a paranoiás marhát, aki majd később a bunkerben fogja Kelvin társaságában nyomogatni a gombokat, míg az agyát fel nem keni a plafonra egy vadászpuskával. Szójer előhozza Szájidot, és szépen a szájába rágja, hogy mit kellene mondania ahhoz, hogy ne lőjék agyon a helyszínen. Lapidus és Szán megérkezik a nagy szigetre, de a hogyan továbbról persze fogalmuk sincs, ráadásul Smokey is megjeleni a fák között, mire Szán hülyének tetteti magát, és nem árulja el Lapidusnak, hogy ilyenkor az ellenkező irányba KELL futni.

Elérnek Ádörfalvára, és az egyik ház ajtajában megjelenik Christian Sheperd. Nabazmeg. A kunyhó elhagyatott, a falon csoportképek, közöttük egy 1977-es tabló, kissé megsárgulva de jól látható rajta Dzsekk, Hörli és Katinka. És Christian szerint Szán előtt hosszú út áll még. Ugrunk a múltba, pont arra a pillanatra, amikor a kép készült, és mindenki bután vigyorog a kamerába. Szójer jön a mikrobusszal, benne az iraki, bilincsben és nagyon ronda lila ingben, ezt nem tudom miért kellett. Szájidot egyből viszik a kóterbe, majd később foglalkozunk vele.

Dzsekk este összefut Juliskával Szójer házában, amin kicsit meglepődik, de magában úgy van vele, hogy JESSZ, Katinka az enyim! Dzsémsz persze olvas, trademark szemüvegében, és nem érti, mit akar a doki, de elmagyarázza neki, hogy annak idején Churchill minden este olvasott, mert attól jobban ment a gondolkodás, és úgy találja, neki is bejön ez a dolog. Nem mintha ez Dzsekknek számítana, mert ő eddig egyszer sem gondolkodott, csak reagált, és ez nem fasza. Szójer szernt ő a gondolkodó vezér mintapéldánya, és ő inkább végiggondolja, mit, mikor és hogy kell lépnie, mert nem akarja, hogy még többen meghaljanak, mint például Dzsekk uralma alatt.

Az utolsó jelenetben Szájidhoz egy szemüveges, kékszemű kisfiú érkezik, és kaját hoz neki. Mivel volt neki gyerekszobája, így be is mutatkozik: a nevem Benjamin Linus. Aztakurva, mi?

Címkék: lost
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bolhaplaza.hu 2009.06.01. 22:26:16

Nemcsodálom hogy nincs komment.

commentelo 2009.06.01. 22:49:05

Nem olvastam el, mert hosszu, es ossze-vissza egymasba er a szoveg.
De leirom, hogy Kate a legigesitobb a Lostban. Remelem a vegen sittre vagjak. Tolvaj, gyilkos, hazug, gyermekrablo, ribanc (mindig mas pasijara hajt)...
Idegesito, ahogy a kinos, komoly szituaciokban vigyorog.

Borisz 2009.06.01. 22:56:41

azért amikor szán lecsapja bent a lapáttal, az az évad egyik nagy pillanata :)

Elloth 2009.06.01. 22:58:52

Nem hiszem el, hogy Yoda is volt aranyos, kicsi, kedves gyerek. Tuti, hogy gyerekként is egy szemét volt.

rio.pete 2009.06.01. 22:59:16

"A harc Szójer nemiszervéért elkezdődött" LOL, ezen felvisítottam így késő este :) Szerintem az évad egyik (magához képest) leggyengébb epizódja volt, de még így is simán 10ből 7.

Blowzy 2009.06.01. 23:05:06

most jól leverem a biztosítékot:
egy kalap szar ez a sorozat

Robinzon Kurzor 2009.06.01. 23:14:01

Csak egy spoilermentes IGEN/NEM választ kérek: kiderül még ebben az évadban, hogy mit keres a szigeten Harry Potter?

Nem Penny hajója 2009.06.01. 23:57:39

Szójer helyében én maradnék Juliskánál. Katinka csak egy (két) dugásra jó, de Juliska amolyan igazi feleség típus.
:)

Ez nem szpojler?
---> "Szójer leszarja a paranoiás marhát, aki majd később a bunkerben fogja Kelvin társaságában nyomogatni a gombokat, míg az agyát fel nem keni a plafonra egy vadászpuskával."

kla 2009.06.02. 00:53:51

Nem, Kelvin a 2. évad fináléjának flessbekkjében említette, hogy volt egy Radzinsky nevű társa, aki öngyilkos lett, és most láthatjuk őt személyesen.

enavantdada 2009.06.02. 01:07:33

@Nem Penny hajója: Nem spoiler,mert Kelvin a 2. évadban Desmond flashback részeiben több alkalommal is emlitette a nevét és hogy mi történt vele,szóval tudjuk ki és mi lesz vele,csak most ismerjük meg.
@Blowzy: Intelligens hozzászólás,megérte elküldeni.
Sixx,mint mindig,nagyon jó a hogyvolt.

enavantdada 2009.06.02. 01:08:21

kla,gyorsabb voltál:)

Balázs1983 2009.06.02. 02:03:29

Kurvára részletkérdés, de az biztos, hogy most derül ki, hogy Hörli a konyhán lesz? Tegnap néztem ezt a részt (nem AXN-en, de úgy látszik ugyanúgy haladok, mint ők), és baromira nem rémlik. Most keresgettem, de nem találom továbbra sem.
Amúgy Juliet nagyon jól nyomta ebben a részben is. Kate meg szerintem egyáltalán nem rossz. Bár lehet, hogy csak azért tűnik nekem jó színésznőnek, mert sok a közös jelenete a "színészóriás" Matt Foxszal:D

sixx · http://comment.blog.hu 2009.06.02. 05:51:55

@commentelo: összevissza egymásba ér a szöveg? nem értem.
@Balázs1983: lehet hogy nem itt derül ki, bocs...

reni0214 2009.06.02. 06:24:22

Nem értem a sok fújolást!! Mindíg csak olvasom a hogyvoltot,de ezt nem bírom szó nélkül.Sixx az legjobb ilyen téren,mindíg képbe kerülsz az írásai után,hogy mi van,ráadásul szétröhögöd magad közben.Hát nekem ez az egyik legjobb rész volt!!! Marhára tetszett,nem kell mindíg a tömény sztori kell egy-egy magyarázósabb rész is!!
Szóval sixx hajrá alig várom a következőt.És még valami aki nem szereti ergo nem nézi a lostot,minek írkál ide???

commentelo 2009.06.02. 06:47:30

@sixx: Van jobboldalt ez a kek csik, es nekem azon meg tul log minden bekezdes.
Igy egymason vannak a betuk, ahol van a 'hogyvolt', 'cimkek' stb.

sixx · http://comment.blog.hu 2009.06.02. 06:49:07

oké, vettem, de nem értem miért. továbbítottam a szakembereknek, addig is másik böngészőt javallok az opera helyett, nekm pl ff alatt kiváló.

s3v3n 2009.06.02. 07:40:52

5/5

nem volt nagy fordulat vagy WTF (azért kisebbek mindenképp akadtak), nagyon mozgalmas és jó epizód volt.

Vad.Korte (törölt) 2009.06.02. 08:03:14

Hogy ti mire nem emlékeztek... Hol van már a második évad! Kettőt kérdeznék, kedves szaktársak:
1. Ki a kánya az a Kelvin? (ÚÚÚÚTÁLOM ezt a fonetikus művagány névhasználatot!)
2. Valahol itt a neten láttam hogyvoltot a későbbi, tehát amerikában már lement, de magyarországon még előttünk álló részekről. Nézegetem eltöltve, és van, amit nem értek. Ha valaki adna egy linket, megköszönném.

Üdv!

sixx · http://comment.blog.hu 2009.06.02. 08:21:06

@Vad.Korte: akkor ezt benézted, mert Kelvin az Kelvin az eredetiben is. A lostpedián nézd meg, ott van. A második kérdésed sem pontos, mert nem hogyvoltot írtam az új részekről, de sebaj, itt megtalálod őket: comment.blog.hu/tags/lost

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2009.06.02. 08:27:01

Eleinte még bírtam a sorozatot, de most már annyira túlbonyolították, meg annyira görcsösen igyekeznek valami megdöbbentő dolgot odaállítani a részek végére (kötelező dramaturgia: "Ki van ott?" "Ne lőjön!" (elkerekedett szem) "Te...?" (cinkos mosoly) "Isten hozott x" hüüüüüÜÜÜÜÜÖÖÖÁÁÁÁÁÁÁÁÁMMMMMZSÜMMM!)

Remélem valami extra dolgot találnak ki lezárásnak, mert ha az lesz mint a Dallas-ban, hogy Pamela felédbred álmodván Bobby halálát, akkor deportálom a készítőket a szigetre. :)

cicómicó 2009.06.02. 08:32:54

Arra van magyarázat, hogy Sun miért nem a társaival "villan" el a repülőről? És miért marad a 2008-ban landoló gépen?

Az talán érthető, hogy Ben miért nem tűnt el a többiekkel, hiszen 1977-ben saját magával "találkozna" gyermekként. De Sun?

EasyFriend 2009.06.02. 09:10:55

Namaszté!
"Azt is kiböki, hogy Faraday "már" nincs itt, bármit is jelentsen ez. " - szerintem ez lélekben értendő, de sose lehessen tudni. Miután a múltkor meglátta a csaját kislányként mászkálni, nem hinném, hogy csak úgy világgá menne.
Lapidus a szinkronban tegezte Szánt, pedig ha jól emlékszem, mindenkit magázni szokott. Most vagy én emlékszem rosszul, vagy a szinkront spoilerezték vagy bénázták el. Talán csak belelátom az előbbiek miatt, de amúgy is mintha egy kicsit atyáskodóbb lett volna Szánnal, mint ahogy azt a körülmények indokolták volna.
Ben megint sebekkel borítva, ráadásul ahogy Szán hátulról fejbebassza a lapáttal és azt mondja, "hazudtam", az különösen ott volt! Órákig elnézném, ahogy ütik-verik a kis szenyát.
Az ifjú Ben pedig 10 pontos casting. Valóban mintha Harry Potter gonosz ikertestvére lenne, és nemcsak a lúzerszemüveg miatt.
Dr. Changet végre élőben látni mekkora flash volt már. Először most is monitoron jelent meg, namondom, ez az ember csak filmen létezik, erre tessék, interjúvolja Dzsekket. Aki hogy kiakadt azon, hogy csak raktárosnak jó a Dharmának, hehe, pökhendi gyerek. Mondjuk ebben a részben jól megkapta Szójertől is, szerintem az már egy kicsit túl szigorú is volt.

Vad.Korte (törölt) 2009.06.02. 09:14:55

@cicómicó: Miért lenne baj, ha találkozna saját magával? Ha jól látom, itt más az időutazás logikája. Asimovnál is csak az "tilos", hogy a korábbi én találkozzék a későbbivel, fordítva nem. Mégpedig azért, mert az befolyésolja a jövőt. Itt az az érdekes, hogy a jövő pont úgy lesz az, ami, ahogy az időben visszalépők odabefolyásolják.

cicómicó 2009.06.02. 09:21:01

@Vad.Korte: Rendben. Ez csak az én fikcióm volt, de nem válasz Sun "gépen maradására". Valaki segítsen!!!

Vad.Korte (törölt) 2009.06.02. 09:37:04

@cicómicó: Ezen én is törtem a fejem. Egyszerűen ez a dolgok logikája. A Sziget nem csak egy darab föld, ami kilóg a vízből, sokkal inkább tudattal, akarattal és mágikus hatalommal rendelkező ... lény. Szóval válogat. Az időugrás úgy látszik nem hat egyformán mindenkire. Az ugrálók is megjelennek, majd eltűnnek mások szeme elől, tehát csak rájuk hat, másra nem. Valami oka van, biztos ki fog derülni. Vagy ha nem, hát ez is bekerül a többi közé, mint például hogy mik azok a számok a hatch oldalán, és főleg, ezek hogy függenek össze Hurley lottónyereményével.

MTi 2009.06.02. 09:51:10

Jó volt a Juliska vs. Katinka és a Dzsekk vs. Szójer meccs! :))

EasyFriend 2009.06.02. 10:00:58

Talán azért nem ment vissza Szán, mert nem bohóckodott azzal, hogy "vigyen magával még egy embert", mint amiket leírtatok, hogy pl. Hörli a gitártokkal Csárlit képviselte, stb.

cicómicó 2009.06.02. 10:13:04

Egyébként komolyan megsajnáltam Jacket, ahogy Sawyer kioktatta. Igaza volt, de akkor is....
Arra is kíváncsi leszek majd, hogy Kate megkereste-e Sawyer lányát(Clementine-t), amit Sawyer megígértett vele.

EasyFriend 2009.06.02. 10:38:30

Vagy talán azért Szán a kakukktojás, mert ő ténylegesen vissza _akart_ menni (Dzsinn miatt), és nem csak a körülmények kényszerítették...?
Azt mondja meg valaki, spoiler nélkül, hogy Lapidus a szinkronban eddig is tegeződött a főszereplőkkel? Valamiért úgy rémlik, Szán az első, akit tegez.

hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2009.06.02. 10:42:36

Hello!

Szerintem a "napjaink"-ban az 2007-et jelent nem 2008-at, mivel a 815 lezuhanása 2004-ben történt az események pedig 3 évvel később folytatódnak. Szójerék pedig 1977-ben töltik mindennapjaikat, melynek bemutatását a "30 évvel korábban" felirattal vezetnek be a film készítői.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2009.06.02. 11:44:46

Tök jó sorozat! Habár fogalmam sincs miről szól. De jók a szinkron hangok és összességében kiváló háttérzaj netezés közben.

sélli_ 2009.06.02. 11:58:21

'nem árulja el Lapidusnak, hogy ilyenkor az ellenkező irányba KELL futni.' :))) Én először azt hittem megint egy jegesmedve riogat a bokorból :)) Nekem az ötödik évadban eddig minden rész 5/5. Valakinek pont EZ nem jön be, nekem meg éppen emiatt zsír!
Hasznavehetetlen: nem mind1, hogy 2007 vagy 2008? Mindenki érti, hogy hol vagyuk az időben és ez a lényeg! :)

MTi 2009.06.02. 11:59:22

Segítsen már ki valaki: Szójernek megvolt Katinka is, meg Juliska is - a Dokinak meg csak Katinka?

s3v3n 2009.06.02. 12:02:05

@MTi: szójernek még ana lucia is megvolt, vele is flörtölt jack pedig.

MTi 2009.06.02. 12:05:00

Ha így folytatja, Szójernek még Rózsi néni is meglesz a 6-ik évadban! :)

Gabba 2009.06.02. 12:13:23

Abban tényleg megegyezhetünk, hogy az epizód csúcspontja az volt, amikor Sun evezővel inzultálta Bent.
Ez a Gülüszemű-verés tényleg igazi áthúzódó szál lett.

"A harc Szójer nemiszervéért elkezdődött." Ez hatalmas! (mármint a poén, a szervet nem tudjuk :)

MTi 2009.06.02. 12:18:17

Ja, KisBen nekem is inkább Harry Potterre hajaz, mint gülűszemű felnőtt-önmagára!
Mi érhette a szerencsétlent egyedfejlődése során, hogy Gülűszeművé alakult??

hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2009.06.02. 12:22:44

@sélli_: Az se mindegy, mikor kezdődött a II. világháború. Ebben az évadban - eddig - úgy tűnik az éveknek fontos szerepük van és minden infó a "pontos" évszámról kapaszkodó lehet annak, aki itt követi a sorozat alakulását - mondjuk az elég érdekes lenne :D. :)

Arról, hogy "mindenki érti", csak annyit, hogy az előző Lost poszt-ban - :) - az Ádörfalva vs. Dharmafalván értetlenkedtem. Nem csak bennfentesnek kell értenie, hanem mindenkinek :).

@s3v3n: szójernek talán még a jegesmedve nem volt meg eddig, de nem lepődnék meg, ha erről is lenne egyszer egy részben egy flashback.

hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2009.06.02. 12:25:22

@MTi: 1. egyszer kurvára meglepődött valamin a szigeten.
2. valaki még Sun előtt fejbevágta evezővel.

MTi 2009.06.02. 12:35:23

@hasznavehetetlen régensherceg: "1. egyszer kurvára meglepődött valamin a szigeten." Talán azon, hogy Szójer tömi a jegesmedvét?! :))

hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2009.06.02. 12:45:20

@MTi: :D tényleg! Akkor ezt mindenképp be kell tenniük a 6. évadba :).

Kedvenc szereplőm Ricsárd, aki csak bárgyún nézi, amint idegenek - Dharma + véletlenül odakeveredett szereplők - össze-vissza szaladgálnak a szigeten - időben és térben. Ellenben, ha valami problémával fordulnak hozzá próbál higgadtan segíteni. Szerintem, ha Ő nem lenne már mindenkit kinyírtak volna sztem.

subidubinemértem (törölt) 2009.06.02. 14:00:16

sztem szójer beolvasása dzsekknek abszolút karakteridegen volt. mondjuk tudjuk be péniszirigységnek :)
az viszont, h szan a férjét keresi, erre krisztián megmutatja neki a 77es kezdő darmásokat?! és szan nem mondja azt, h hm, érdekes, de bizonyára félreértett: én az uramat keresem.
és a cliffhanger gyenge volt. mindenki tudta elsőre, h ben az, szajidnak is illett volna. attól, h bemutatkozott, nem ütött nagyobbat.
na jó, dr. chang jó kis flash volt. bár engem jobban meglepett, mint a színészóriás dzsekket. :)

subidubinemértem (törölt) 2009.06.02. 14:04:40

at sixx: egyébként te honnét puskázol, hogy évekre vissza- és előremenőleg tudod, ki kicsoda? (ld. kelvin meg radzinsky... meg a többi, ki emlékszik ezekre? :)

Vad.Korte (törölt) 2009.06.02. 14:49:20

@subidubinemértem:
Péniszirígység? Túl azon, hogy ezt nem férfiakra szokták mondani, Sawyernek megvolt mind a két nő, szegény Jack meg csak tudja, hogy Kate amikor vele volt, akkor is lett volna inkább Sawyerrel, hisz mikor választhatott, hát választott. A bánatosszemű szőke nő meg most is Jack-é. Plussz mi látjuk, milyen bociszemeket mereszt a két rosszgyerek egymásra, mikor csak a kamera van ott.

hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2009.06.02. 15:03:18

@subidubinemértem:

"sztem szójer beolvasása dzsekknek abszolút karakteridegen volt. mondjuk tudjuk be péniszirigységnek :)
"
Rejtett karakterfejlődés, amit nem mutatott a sorozat.
Sawyer abból a szempontból nyeregben érezhette magát Jack-ékkel szemben, hogy Ő már 3 évet lenyomott a szigeten, tehát otthon érezhette magát. Továbbá sikerült felelős pozíciót kiharcolnia - a biztonsági szolgálat vezetője - magának az évek során "háborús helyzetben", melyet az Ádörökkel vívtak (tűzszünet ugye, amit Sayid is megsérteni látszott a határátlépéssel). Felépített élete van egy olyan időben és helyen, ami nem a sajátja. Be tudott illeszkedni - ami a sziget előtti életében nem sikerült - és hasznos tagja lett a Dharma társadalomnak.

Összefoglalva Sawyer szemszögéből: Ti meg mi a F@szt kerestek itt a birodalmamban és kavartok be Nekem?

MTi 2009.06.02. 15:07:55

Szvsz is innentől Szójer az alfa-hím, a szó szoros- és átvitt értelmében is!
Aztán majd meglátjuk, mi lesz...

Vad.Korte (törölt) 2009.06.02. 15:16:08

@hasznavehetetlen régensherceg:
Emellett Sawyer látványosan felnőtt. Persze a csúfnevek megvannak, meg még mindig dúvadként csörtet át a képen, de a mindenkit-leszarok-nekem-legyen-jó fenegyerkből átváltozott felelős férfivá. Biztos a Szőke Lány hatása. Azért érzi magát nyeregben szegény Jack-kel szemben, mert eddig Jack dirigált, Sawyer meg kénytelen-kelletlen engedelmeskedett, most másképpen van. Jack csak egy raktáros, vagy mi.

MTi 2009.06.02. 15:24:25

@Vad.Korte: karbantartó :)
Igazad van, Sawyer konszolildált, már-már kispolgári életet él, ami a "külső" világban nem volt meg neki: nemunalmas munka/jónő kombó megvan (talán csak egy gyerek hiányzik?) Itt fontos pozíciót betöltő, vezető ember, a "külvilágban" pedig csak egy kisstílű szélhámos volt. Persze, hogy harcol a megszerzett pozíció megtartásáért!
És ha tisztában van azzal (márpedig igen!), hogy Ben majd annó gödörbe akrja küldeni a Dharma-népet, akkor KisBent még idejében tarkóncsapja egy jégcsákánnyal, oszt jónapot!

hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2009.06.02. 15:27:56

@Vad.Korte: Meg a szánoföbics is elhangzik párszor a szájából :). Hálistennek az alaptulajdonságok azért megmaradtak, mert mit is kezdtünk volna egy vasárnap misére járó Sawyerral? ... :).

MTi 2009.06.02. 15:32:51

Apropó: az össz Dharma-nép nem került a gödörbe pl. az idegbeteg, f@szkalap Radzinszki se! Hogy is van ez?

Vad.Korte (törölt) 2009.06.02. 15:49:35

@MTi: Hát... eddig nem tette meg. Most mi is megtudtuk, hogy a kis Ben ott sertepertél. Tehát James eddig nem állította belé a szkaszfelező merőlegest. Hogy mi lesz még, az meg titok... ;-)

Vad.Korte (törölt) 2009.06.02. 15:50:37

@hasznavehetetlen régensherceg: Ezt a sonovabitch-et hogy fordítják? (Én eredeti hanggal nézem.)

hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2009.06.02. 16:08:57

@Vad.Korte: Bocsi, nem tudom, mert én is eredeti nyelven nézem. De gondolom "a teringettét" használja a szinkron :).

hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2009.06.02. 16:11:57

@Vad.Korte: Szerintem "Harry Potter" Linus azzal a tengeralattjáróval jött, amelyikkel Jack-ék. Szal érted... :)

hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2009.06.02. 16:33:36

@hasznavehetetlen régensherceg: vagy nem, mert pár évvel előtte már találkozott Ricsárddal a dzsungelban. Éljen a skizofrénia :/.

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2009.06.02. 21:12:58

@hasznavehetetlen régensherceg: Honnét tudjuk, hogy az előtte volt?

"a villanásban (ami minden bizonnyal az a villanás, amit Lokkbácsi idézett elő)"
Az a villanás már 3 éve volt...

"közöttük egy 1977-es tabló, kissé megsárgulva de jól látható rajta Dzsekk, Hörli és Katinka."
Akkor az tévedés volt, hogy én Jint is felfedezni véltem rajta?

Aragorn831109 2009.06.02. 23:39:48

@Balázs1983: Igen. Már ebben a részben is rá lehet jönni. A csoportképen látszódik Hurley egyenruháján a szakács/séf jel...

Aragorn831109 2009.06.02. 23:53:28

@EasyFriend: Sun példáuul lehetett ép Rose. Rose is Bernard gyűrűjével ült a gépen anno, mint ahogy most Sun Jin-ével...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.06.03. 08:37:02

"Dr. Changet végre élőben látni mekkora flash volt már."

Nekem ugyan nem olyan jó a memóriám ezen a téren, mint sixx-nek, de azért arra még én is emlékszem, hogy láttuk már élőben, hisz vele kezdődött ez az évad:

http://hogyvolt.blog.hu/2009/04/06/lost_5x01_because_you_left

"kiderül még ebben az évadban, hogy mit keres a szigeten Harry Potter?"

Pár évaddal ezelőtt egy egész résznyi flashback foglalkozott azzal, hogy mikép került Ben a szigetre.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.06.03. 08:42:36

Egyébként ez az indiai köszöntés, amit a jógások használnak, hogy kapcsolódik ide? Csak a hippikorszakot akarták ezzel jelezni?

Namaste

EasyFriend 2009.06.03. 11:36:34

@Fedor: Hát ez igaz, a végén majd egyszer le kell darálnom egyben az egészet, mert különben elfelejtek mindent.

Aragorn831109 2009.06.03. 13:03:33

@vadász2: Kicsit elnézted a dolgot szerintem. Hiszent tudjuk és láttuk, hogy hol mikor és milyen körülmények között készült a fotó...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.06.03. 15:45:18

@subidubinemértem: Utánanéztem, mert azért ebben a témában nem vagyok 110%-ig otthon:

"Dharma az indiai hitvilágban az az egyetemes törvény, amely minden hatás mélyén rejlik, mindent átható létezésével fenntartja a mindenség örökkévalóságát, működését, és minden létező entitást meghatároz."

Akkor viszont az a kérdés, hogy miképp kapcsolódik ez a szigethez? Az univerzum általános törvényét kutatják? 42? Ebből a szempontból különleges ez a hely?

Barkanyúl 2009.06.04. 12:54:17

@Vad.Korte: Lehet, hogy csak azért nem ölte még meg, mert akkor Ben a jövőben is hulla lenne, vagyis nem tudta volna neki visszaszállítani a szigetre Katinkát, nem?

subidubinemértem (törölt) 2009.06.04. 14:30:28

@Fedor: A buddhista filozófia - amellett, hogy megőrzi a dharma általános hindu értelmezését is - jelentéstartalmában már konkrét létezőnek írja le, amennyiben végső, tovább már nem egyszerűsíthető valóságelemnek tekinti. A dharmák (valóságelemek) által létrehozott múló létfokozatok állandó meghaladásával juthat el a létező a nirvánába, amely maga is dharma, a legmagasabb szintű valóságelem.
nekem ez a megoldás tetszik, de lehet h csak belemagyarázás, és semmi köze az egészhez :)
süti beállítások módosítása