Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Battlestar Galactica 4x09 - The Hub

2009. május 29. 11:00 - Freevo

A múlt héten szokatlan módon titok maradt előttünk, hogy mi történt Roslinnal, Baltarral és a cylon hibrid által elrabolt többi emberrel, most ezt pótoljuk be. Lássuk, mit műveltek a bázishajó fedélzetén hőseink, amíg Lee Adama nagy sietve kineveztette magát elnöknek. 

Az ominózus "Ugorgyunk" után Roslin egy pillanatra a kihalt, képzeletbeli Galacticán találja magát, ahol Eloshával, a Kobolon tragikus körülmények között elhunyt papnő fogadja. Az asszony a saját halálos ágyához kíséri Roslint, majd ecsetelni kezdi, hogy milyen lesz majd nélküle, mint Ebenezer Scrooge-nak a karácsony szellemei.

Baltar a fedélzeten rögtön úgy tesz, mint aki otthon érzi magát, és pesztrálni kezdi a hibridet, mint egy csecsemőt. Hamar kihámozzák a folyamatosan trippelő gépnő szavaiból, hogy azért kapta fel az agyvizet, mert Natalie meghalt a Galacticán. Mikor Baltar már azt hinné, sikerült lecsillapítani az ámokfutó pilótát, az megint elugrasztja a hajót. 

Roslin a térváltás közben megint átruccan Eloshához, ezúttal a kórházi ágynál már a szerettei is ott vannak: Kara, Lee és az öreg Adama. A papnő a szemére hányja, hogy valójában gyűlöli őket, amit az elnöknő hevesen tagad. Mire felocsúdik, az egyik Sharon megállapítja, hogy a hibrid nem lőtte le a küldetést, most is épp a Feltámadás Központ felé tartanak.

Ez a Sharon nem az a Sharon, akit Helo feleségül vett, mégis zavarbaejtően ugyanúgy viselkedik, amit számon is kér rajta a pilóta. A csaj bevallja, hogy Athena legutolsó újjászületésekor letöltötte magába az emlékeit, úgyhogy mindent tud, amit ő is, mindent érez, amit ő is. 

Ketten kiötölnek egy tervet, amivel észrevétlenül a Központ közelébe lehet csempészni az emberek Viperjeit. Lekapcsolva, kötélen húzva szállítják őket oda a cylon Raiderek, és csak a megfelelő pillanatban gyújtják be a hajtóműveiket. Amíg odakint dúl a harc, Helo és Sharon megkeresik a jégre tett Hármas modellt, és kiszöktetik, mielőtt felrobbanna az egész kóceráj.

Roslin annyira berzenkedik a cylon fedélzettől, hogy inkább meghúzódik az egyik Raptorban, és ott is felejti azt a könyvet, amelyre majd Adama lel rá az előző részben, miután bevontatják a halott Pike gépét. Helo lelkére köti, hogy ha megtalálják D'Annát, egyenesen hozzá vigyék, a cylonok ugyanis nem kaparinthatják meg az öt elveszettnek hitt társukat és a Földet érintő információkat.

Roslin és Baltar ezután a hibridből próbálják komikus módon kicsikarni az operaház titkát, ám sajnos a türelmetlen ordibálásuktól csak megsértődik az úszósapkás nő, mint egy hisztis kisgyerek. A hibrid egyszer csak felpattan: a Hármas modellt bekapcsolták. Ugrunk.

A központban Cavil atyáék beelőzték a rebellis cylonokat, és maguk hívták életre D'Annát. Rá akarják venni, hogy ne támogassa a filantróp frakciót, hallja előbb az ő érveiket, és állítsa vissza a nemzet egységét. A térhajtogatás alatt Elosha megint lelkifröccsöt ad Roslinnak, ezúttal arról, hogy az elnöknő milyen hálátlan, pedig a cylonok vérének köszönheti az életét. A bázishajó ekkor váratlanul megérkezik a Központhoz. 

A Raiderekre kötött Viperek suttyomban megindulnak a létesítmény felé, de Boomer és Cavil hamar kiszúrják, hogy valami nincs rendben. A Hármas nem vevő az atya szövegére, ezért -- valószínűleg permanensen -- kivégzi, és futni hagyja Boomert. Helo és Sharon dokkolnak, és sietve keresni kezdik a fedélzeten D'Annát. 

Pike gépe a monumentális csatában megsérül, ezért képtelen harcolni, és úgy dönt, inkább visszaugrándozik a Galacticáig. Az utolsó pillanatban egy lövedék kilyukasztja a szkafanderét, és így fullad meg a pilóta, hogy odahaza már felpüffedve és kihűlve találják meg. Helóék fölszedik D'Annát, és épp időben lépnek le, mielőtt a Központ szemet gyönyörködtetően szilánkokra robbanna. 

Baltar a csata alatt az egyik kenyérpirítót szórakoztatja a vallási prédikációjával, amikor becsapódik egy rakéta, és egy törmelékdarab belefúródik az oldalába. Roslinék sietnek a megmentésére. A bekötözött, begyógyszerezett Baltar véletlenül elkottyantja, hogy bűntudatot érez, ugyanis ő tehet a cylonok kezdeti népirtásáról, ő adott hozzáférést nekik a biztonsági rendszerekhez. 

Az elnöknő, akiben mindig is élt a gyanú, elképesztően felindul ezen, és dühében leveszi a kötést a dokiról, hadd vérezzen el. Elosha újabb víziója győzi meg arról, hogy hibásan cselekszik, nem lehet válogatva büntetni és felmenteni embereket. Roslinból hiányzik a szeretet, és az teszi ilyen könyörtelenné. Itt az ideje, hogy felismerje, Adama mennyire törődik vele. Miután látja a saját halálát, és hogy az admirális hogy viseli ezt, rájön, nem bánhat így el egy másik érző lénnyel, Baltarral.

Mire ellátja a dokit, Helo lepattintja kamuAthenát, majd meg is érkezik D'Annával Roslinhoz. D'Anna nem hülye, érti ő, hogy kell nekik az öt utolsó cylon neve, de nem árulja el őket, nehogy idő előtt tőle is meg akarjanak szabadulni. Most még a saját fajtájában sem bízhat, úgyhogy egyébként se tette volna, kár volt a gőzért. Amíg vissza nem érnek az emberek flottájához, ő egy mukkot sem fog mondani.

A visszavezető úton Roslin lelki vándorútja végére ér Eloshával. A Galactica már felszívódott, de Adama türelmesen, bizakodva várt a Raptorban. Leszáll a bázishajón, ahol az elnöknő várja egy vallomással: szereti őt. Az öreg admirális nem vén admirális, úgy felel, épp ideje volt. BSG-s mércével nézve ez bizony egy négy SzabóZ-s epizód volt, mert meg bírtunk volna lenni az erkölcscsősz Helo lelkitusája nélkül is.

2 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anak 2009.05.29. 19:08:40

Freevo:
A tv2 tegnap éjjel adta le a Sacrifice c. részt. Szerettem volna elolvasni a hogyvoltját, de most látom, hogy nem látom. Elkerülte volna a figyelmemet vagy tényleg kimaradt? A Scar és a Captain's Hand közt kellene lennie.

köszi

the black ball 2009.05.29. 19:55:20

@Anak: http://hogyvolt.blog.hu/2008/09/26/battlestar_galactica_2x16_sacrifice
süti beállítások módosítása