Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Cobra 11 12x02 - Az igazság órája

2009. május 11. 15:04 - Sylba

Bocsánat a kisebb csúszásért, megkapjátok még a héten a másik Cobra adagot is.

Hideg van az autópályán, vacogunk, és még igazoltatni is kell, ezek az alapmondatok fordulhatnak meg Semir fejében kora reggel. De a monoton igazoltatást végül Semir érkező régi spanja töri meg. Ujjé Semir mosolyog 32 foggal. Semirünk jópofizik jobbra, balra, tiszta boldogság. Túl szép, hogy igaz legyen. Amíg megy a körök futása, szegény Dieter és Hotte végzi a munka nagyobb részét. Intenek, hogy következő kocsi lábhoz, ám a sofőr a gázra lép és eltiplizik. Semir és Chris az új szolgálati Audijukkal követik a terepjárót. (Azért Audi, mert ugye ezt a részt is megkeverték, így nem derül ki miért csak egy Audival mehetnek. De majd visszatérek még erre a problémára.)

Nehéz őket levakarni, de a sofőr nem akar visszamenni a börtönbe, így muszáj jobban a gázra lépniük. Hátulról Dieter és Hotte is bekapcsolódik a buliba. Semir félti a szolgálati kocsit, de Chris biztosítja, hogy nem lesz baja a Kicsikének. Bár a motor hangja pocsék, Chris eléggé optimista, a kocsinak ki kell bírnia. Száguldanak egy két kilométert, amikor az üldözött autó nehéz helyzetbe kényszeríti az üldözőket, Semirék Audiját egy teherautó, mint egy zsömlét félbevágta. Dieter és Hotte azonnal be is fejezik az üldözést, hogy megnézzék, hogy Semirék túlélték-e a szendvics érzést. Semir elégedetlenkedik, Chris meg hiába nyugtatja. Chefintől a nagy leszúrás meglesz. Az üldözött dzsip meg leégett. Ez a nap jól kezdődik.

Sztriptízbárba indul a nyerő páros (H12, ami nem nyerő név mostanában), miközben Semir régi történeteket mesél barátjáról, Richardról. Jó barátok voltak, még közös nagy szerelmük is volt, Semir vakít, hogy a barátság milyen fontos, és a nők miért is nem. Mikor belépnek a bűn szigetére, a tulaj nem tud felvilágosítást adni a dzsipről, és milyen meglepő azt sem tudja hol van. Semirék meg be is kajálják neki, mi? A papírok is az árubeszerzésekről a dzsipben voltak. Papírokat kérnek a munkatársakról, nézegetik a kéjtáncosnőket, majd jobbra el. Chris viccelődik is hogy ő a férfi minden szavát elhitte.

 

Hartmutnál ér minket a reggel, a kocsiban nem volt nyom, hiszen kiégett, viszont kisebb National Geography kiselőadás után megtudjuk, hogy Parabello fegyverrel lődözték tele a bűnözök az autópályát. A jó hír, hogy két hete egy lányt emeltek ki a Rajnából, akit ugyanezzel a lövedékkel nyírtak ki. Végre egy szál, amin elindulhatnak. Semirék még új kicsi kocsit is kapnak, ám a javítások mostanra őket terhelik. (ez az autós összetörős szál mennyire lefutott) Speedy, sikítja el magát Richard, majd elhívja ebédelni Semirt, nem kell félreérteni, bár eléggé hízelgő, hogy szép helyen esznek. Túl jól hangzik, és legalább megtudjuk, hogy Semir régebben is autótörésben élen járt. Végül Christ is elcitálják magukkal. Elől Richard megy, utánuk a BMW-vel Semirék. Semir útközben magyarázkodik, de minden kiderül, Richard apujának a kocsiját a bányatóban süllyesztette el Semir. Wow. Richard magára vállalta a tettet, szóval igazi barátság, és abban sem változott, gondolja Semir.

Richard, hogy autóversenyt akar Semirrel rendezni, Semir visszakozik, de végül belemennek, aminek nem lesz túl jó vége. Richard be is szól Semirnek, hogy ez jó hely a versenyzésre, hiszen még bányató sincsen a közelben. Chris meg Semirt zrikálja, hogy Speedy ezt nem nyelheted le. De hiába száguld Semir, mert egy teherautó gyök kettővel száguldozik előtte, így Richard nyerné a fogadást. Chris már a pénztárcáját készíti, hogy kölcsönadjon barátjának, még tovább feszíti a húrt, mert már a rendelésről beszél, amikor az egyik kanyarban felfedezik Richard kocsiját felborulva, mire odafutnak, az autó felrobban. (Mitől? Ez a kérdés csak bennem fogalmazódott meg.) Richard tragikus halált halt, mi meg hallhatjuk a szokásos halálos zenét. Bár ennyi halál egy részen belül már furcsa. Semir sírdogál egy kicsit, és elmennek meglátogatni a barátnőjét Richardnak. A lakását felforgatva találják, ezért gyilkosságra gyanakodnak. Végszóra Stefanie Richard csaja is befut, de vele csak a rossz hírt tudják közölni. Szörnyű egy nap. A csaj összeomlik, Semir hazafuvarozza, Chris meg marad a lakásnál, és várja a nyomszakértőket.

Visszatérünk a H12 dizsibe, lent a tömeg bulizik, fent a dizsifőnők Brougel nem hiszi, hogy Richard a másvilágra ment. (Ez a jelenet a fordítás miatt csúszott félre, mert itt az eredetiben Brougel nem Richárdra gyanakszik, hanem egy harmadik személyre, de ugye a fordításnak köszönhetően lelövik előre a rész lényegét.) Semirék annyit nyomoztak ki, hogy az autópályán lövöldöző két fickó járt tegnap Richard lakásán. Mindenki Richard csajához indul, Brougel két csicskása is meg Semirék is. Ők érkeznek később Malkovich éppen kíséri ki Stefaniet. Lövöldözés tör ki majd Malkovich jobbra el egy nagy teherautóval.

Chris savanyúan meg is jegyzi, hogy egy roller neki is tetszene. Utána még hisztizik egy sort, majd a tetőablakon ki, és átmászik a teherautóra. Mindezt kb 120-nál, szakadó havas esőben. Chris te csodálatos vagy. Malkovich észreveszi a veszélyt, ezért kinyitja a teherautót, és az újrahasznosításra váró szemét kihullik belőle, Chrissel együtt. Végül szerencsésen végződik az üldözés, bár az autópálya szemetes lesz, de az már mellékes. Malkovichot faggatják az Örsön, még a lány gyilkosságát is a nyakába akarják varrni szegény Malkovichnak. Ezért csicsereg, de Semir ki is akad, mert megtudja, hogy az Ő Richardja mossa tisztára Brougel drogügyeit, ám mivel egy nagyobb tételnek lába kelt keresik Richardot, Semir nem hisz neki de sajnos igaz Semir régi osztálytársa, Richard nem olyan jófiú, amilyennek mondta magát.

Semirék zöld utat kapnak, Brougelt elkapják a dizsiben, Semir ad neki jobbról is balról is. Nem kíméli. Ám sajnos amilyen gyorsan elkapták, olyan gyorsan el kell engedniük, mert az autópályán lelövik a börtönbe igyekvő Malkovichot. Ez tényleg egy szörnyű nap Semirnek. Elengedik Brougeléket, aztán megy az arcoskodás, Semir fogadalmat tesz, hogy még találkoznak Brougel pincsije meg visszaszól, hogy kecskepásztorokat nem engednek be. Chefin az Örsön kiselőadást tart a szabályokról, ami meglepő, mert ő szokott mindig kiskaput adni a fiúknak, de sebaj, legalább Chris arra rájön, hogy Richard halála nem is biztos, hogy megtörtént, hiszen csak óra és gyűrű alapján azonosították, aztán kiderül, hogy a kocsiban talált test sem lehet Richardé, mert haslövésben halt meg, viszont a Parabello fegyver megint előkerül. Semir megint kiborul, most azon, hogy hülyének nézte a volt barátja. Igen az élet kegyetlen Semirnek, és megtanulhatná, hogy a régi barátok sohasem véletlenül kerülnek elő.

Semir Stefanienál hisztizik, amikor Chris kiszúrja, hogy valaki az ablakot lesi. Chrisék kifutnak, Chris jobbra, Semir balra fut, majd egy raktárba, ahol édes egyetlen gyerekkori barátja megbilincseli Semirt, majd pisztolyt szegez rá, Semir hozzávágja, hogy akkor most őt is kinyírja, mint azt a férfit, aki a kocsiban volt? Richard vallomást tesz, anyagilag nullára került, sok pénzt bukott, ezért kezdett a pénzmosásba, de látta, hogy nincsen kiút, ezért rendezte meg a halálát. Semirt kéri, hogy hagyja elmenni, bár szegény török mit is tehetne mást. Chris hangja töri meg a bájcsevejt, visszamennek Stefanie lakásába, akit Sigivel (bajszos mellékszereplő rendőr) hagytak ott, ám szegény Sigit már csak leütve találják ott. Mindegy mi történt Semir összetörve kezdi a reggelt az Örsön, egy Andrea masszázs hátha jót tenne neki.

A dizsibe Brougel Richard barátját kínozza, aki nem tud semmit, annyit nyög ki végül, hogy Richard él, hiszen még ma beszélt vele. Brougel az átadás helyét kéri. Stefanie és Richard egy üres lakásban várják az átadást. Jó kis páros, együtt eszelték ki és vitték véghez az ügyet. Az Örsön kettesével szállnak ki az üres Richard házakra az Örs tagjai, Semir pont beletrafál és a jó házhoz indulnak, ahol régi barátja van. Richardék egymást biztatják, hogy minden rendbe jön, nyikorgás hallatszik és a következő képkockában már Stefaniet és Richardot látjuk egy-egy székhez kötözve. Brougel lelki előadást tart, hogyha ő nem karolja fel Richardot, akkor most nem itt tartana, és nem tetszik neki, hogy Richard rosszcsontkodott, de sebaj megvan a sorsa azoknak a kutyáknak, akik gazdájuk kezébe harapnak. Az agyonlövést az érkező Semir Chris páros akadályozza meg. Kezdődik a szokásos Cobra finálé.

Chris a menekülő Brougel ember után ered terepjáróval, Semir meg kamikáze akciót csinál, elkiáltja magát, hogy rendőrség, nem mintha ez Brougelt meg a két emberét meghatotta volna. Tűzpárbaj kezdődik, ahol Semir likvidálja a két pincsit, Brougel befut a házba. Chris közben árkon bokron át üldözi Weist. Semir kilövi a fegyvert Brougel kezéből, Richard meg a segítségét kéri, hogy hagyja futni. A Chrisen szálon a két terepjáró még futott néhány kört, majd felborultak, és végül Chris hidegre tette Weist. Semir pedig jó döntést hozott, lecsukatta barátját, Chris okosakat mond: Richard nem tudta bevallani, hogy mindene elveszett, és nem a barátaihoz fordult, hanem választott egy utat, aminek a börtön a vége. Mindenki maga választja az útját, és volt még olyan rész, ahol Semir tudott volna segíteni. Semir vesz egy mély levegőt, majd elkezdenek évődni, hogy ki fogja Chefinnek elmondani, hogy a Merci is kapott két golyót. Snitt, vége.

Címkék: cobra 11
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása