Már megint pont ott kezdjük el az epizódot, ahol a legutóbb a Demetriuson vége szakadt; Starbuck káromkodva reagálja le, hogy lázad ellene a legénysége, Sharonnak még le is kell fognia, nehogy hülyeséget csináljon. Sam, a férjura az egyetlen, aki érthető okokból Karát védi, és egy óvatlan pillanatban fegyvert ránt, hogy követelje, eresszék el Karát.

Tovább tetézi a bajt, hogy megjelenik egy csomó tengerészgyalogos, Gaeta meg elkezdi bepötyögni a hazavezető út koordinátáit a számítógépbe, így a kissé feszült Sam váratlanul lábon lövi őt, nehogy elindíthassa a hajót. Kara az incidens hatására észhez tér, a sérült hadnagyhoz ugrik, és beleszór egy olyan port a sebhelyébe, ami rögtön kauterizálja a szétroncsolódott ereket meg izmokat, mielőtt a páciens elvérezne.

A fájdalomtól félig ájult Gaetát elviszik, Kara pedig beismeri, hogy hülyeség volt kockára tenni az egész hajót azért, mert Leoben azt mondta, segítségre van szükségük. Magától rájön, hogy egy Raptorral is leellenőrizheti, hazudott-e neki a cylon, de a biztonság kedvéért vele tart Sam, Sharon és még egy katona, Barolay is, párszor találkoztunk már vele.

A Raptornak nem lesz elég üzemanyaga, úgyhogy ha vissza kell jönni, akkor bázishajóstól fognak jönni. A Galacticával való találkozóig tizenöt óra van, addig meg kell fordulnia Karáéknak. Gaetával jól ki is szúrnak, mert addig biztosan nem kap orvosi ellátást, meg is ígérteti Helóval, hogy ugye nem fogják levágni a lábát. 

Karáék megérkeznek Leoben indulási koordinátáira, ahol nem túl szívderítő látvány fogadja őket: darabokra lőtt bázishajók roncsai úszkálnak mindenfelé, és sehol egy teremtett (vagy legyártott) lélek. Legalább a polgárháborúval kapcsolatban biztosan nem hazudott Leoben. Kara rájön, hogy megjöttek arra a helyre, amerre a fejében szóló hang hívta, csak ez rohadtul nem a Föld. Itt van az újjászületése előtti emlékeiből megmaradt gázóriás, ami nem is a Jupiter, sőt, az üstökös és a három pulzáló csillag is, csak azok mind egy-egy bázishajónak a távoli maradványai. 

Egy robbanás lökéshullámától a Raptor utasai eszméletüket vesztik, és mire magukhoz térnek, egy, a filantróp frakció által vezetett utolsó bázishajón találják magukat. Athenát máris megkörnyékezik a géntestvérei, akik hősként ünneplik, mert képes volt szakítani a programozásával, és fittyet hányni a Nagy Tervre. 

Arra kérik, hogy vezesse a Sixek helyett a frakciót, mert azok mindent elbaltáznak, de Athenának nem jön be ez a hátbatámadós megoldás, és különben is, ő már az embereket választotta. Natalie, a nagyonszép Hatos is itt van, és kompromisszumot köt az emberekkel, mert Cavilékkel csak együtt bírnak el. A Raptor meg a cylon hajó hajtóműveit össze kell hangolni, hogy hazatérhessenek, cserébe pedig Leoben és Kara beszélni akar a hibriddel.

Az egyik névtelen Six megismeri Barolay-t, ugyanis az egyszer megölte őt az új-capricai ellenállás tagjaként, és most visszafizet neki: néhány ütéssel kivégzi Sam Anders egykori sporttársát. Sam, aki éppen vívódik, hogy mennyire haverkodjon a többi cylonnal, dühében majdnem fejbelövi a Sixet, de Natalie kezelésbe veszi a dolgokat, és az iménti szövetséget megpecsételi azzal, hogy ad egy búcsúcsókot (fanservice!) a saját klónjának, majd sajátkezűleg húzza meg a fejéhez tartott pisztoly ravaszát.

Az cylonok úszósapkás pilótáját ki kell húzni a konnektorból, amíg bekötik a rendszerbe a Raptort, és ezalatt jő el az epifánia is: a szokásos metaforikus hablaty helyett elmondja, hogy a Hármas modell, azaz az elcsomagolt D'Anna fedi fel majd a maradék öt cylont, akik a tizenharmadik törzs tagjai (tehát földiek), Kara pedig a halál hírnöke, aki mindnyájukat elvezeti a végbe -- hoppá ismerős szavak ezek a Razor öreg hibridjétől.

D'Anna valóban látta az Ötök arcát az algabolygó templomában, és a cylonok arra jutnak, hogy ha azok a Földről származnak, akkor biztos tudják is az oda vezető utat, mire Sam csak némán sunnyog a sarokban. Sikerül bekötni a Raptor navigációs rendszerét, most már sietni kell vissza a Demetriushoz, különben lekésik a randevút. 

Helóéknál az óra már rég lejárt, otthon kéne lenniük, de még várnak egy kicsit, és hamarosan fel is bukkan a hatalmas, megcsonkított bázishajó. Athena jelentkezik a rádión, megússzuk az "azt hittem, meghaltál" momentumokat, és indulunk haza. 

Roslin, aki a sugárkezelés (itt másképp hívják, de emellett a tény mellett most diszkréten elmegyünk) hatására olyan kopasz lett, amilyen Pataky Attila csak szeretne lenni, a Galactica gyengélkedőin veti magát alá az utolsó kezeléseknek, amikor kezd agyára menni a szomszéd ágyon fekvő rákbeteg rádiózási szokása: a nő, aki nem más, mint Kira őrnagy a Deep Space Nine-ból, ugyanis előszeretettel hallgatja a Baltar-féle vallási tanításokat.

A haldokló asszony, Emily először nem túl barátságos az elnöknővel, de aztán egyre többet beszélgetnek a betegségükről, a közelgő halálról, vallásos élményekről, és Roslin kezd megbékélni a hallottakkal, még azt is megérti, miért hisznek az emberek Baltar és a cylonok Egyistenében. Emily halálakor álmot lát, amelyben a Baltar által leírt folyón hajóznak, át a túlvilág felé, ahol látja már a saját édesanyját, de érzi, neki még nincs ott a helye. Emily partra száll, és mire Laura fölébred, az ágya valóban üres. Roslin most már hiszi, hogy van valami igazság abban, amiről az új próféta prédikál.