Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Életfogytig zsaru 2x03 – A csodák üzlete

2009. április 24. 10:00 - missparker

Bűnügyi helyszínen kezdünk, egy kutatóprofesszor megfagyott, mert oxigén helyett folyékony nitrogént lélegzett be. Oxigént arra használt, hogy mentálisan ébren legyen sok óra munka után. A gyógyszerkutató labort feldúlták, a falára állatvédők pingáltak feliratot, állatkísérletek ellen tiltakoztak. Charlie döbbenten szemléli a csonttá fagyott holttestet. Ez még nem is lenne baj, de hozzáér, így a holttest darabokra törik. Reese lakonikusan sóhajt: mindent meg kell érintened?

Charlie már a labor takarítójának magyarázkodik kihallgatás helyett, dehát alig ért hozzá! A takarító hallott egy sikolyt, hívta a biztonságiakat. Reese megtudja, hogy a dokit az első asszisztense, Debra Lee feljelentette szexuális zaklatásért, megsemmisítette a feljegyzéseit, szabotálta a munkát. Ezt a cégvezető meséli, akinek sziklaszilárd az alibije. Viszont kérne egy vérmintát Reese-től, mert olyan egészségesnek tűnik. Reese-nek nem jön be a lánctalpas udvarlás. A mostani asszisztenst is kikérdezi, odavan a profért. Egyébként sokan szerették a profot. Csak az állatvédők nem szerették. Fenyegető leveleket is kapott tőlük. A szervezet vezetője Betsy Bournes, egy Billy nevű idétlen pasival mentik az állatokat. Van egy csimpánzuk is, Bamba. Billy örül a prof halálának, Betsy lebaltázza, ilyet nem szabad, ő is egy lélek volt.

Az állatvédők kattantak, de ők tanítják az embereket, nem ölik őket. Ügyvéd nélkül nem beszélnek az alibiről. Tidwell most morcos Charlie-ra, megsemmisítette az áldozatot. A maradványai közt találtak egy összetört papírt, ez lehetett a prof zsebében. Charlie megérzésre rakná össze, Reese és Tidwell egyszerre okítják, a sarkokkal kell kezdeni. Hagyjátok már szerencsétlent!

Hagyják. Tidwell a prof magánéletéről kérdezősködik. Házasság? Szeretők? Reese folyton magára veszi a kérdést. Aztán lesz is neki szánt megjegyzés, miszerint, ha férfiak és nők dolgoznak együtt abból szex lesz. Tidwell kissé szexmániás, de senki sem tökéletes. Míg ők egymást kóstolgatják, Charlie kirakja a puzzle-t. Egy szerelmes és gyűlölködő levél. Aláírás D, talán Debra. Őt viszont nem találják, eltűnt. Az őrsön megjelenik Constance, ügyet intéz más nyomozóval, Charlie odamegy hozzá. Tidwell a reluxán keresztül figyeli őket, Reese-t kérdezi: dugja? Constance nem boldog, hogy Charlie meglátogatta Hollist.

Sőt, minden további nyomozásról leállítaná. Furcsa, hogy ugyan hallotta Hollis vallomását Jack Reese-ről, amit Charlie egy gödör mellett szedett ki belőle, de mégis Charlie szemébe hazudik. Ebbe a nőcibe meg mi ütött? Jack is szorult helyzetben van, valaki beszáll a kocsijába, és közli vele, hogy ŐK látni akarják a lányt. Jack nem meri megmondani, hogy Rachel nincs már nála. Mikor egyedül maradt, tombolni kezd, üti a kormányt, üvöltözi, hogy ’nem, nem, nem’. Charlie mindent hall a poloskán keresztül, Jack fél. De kitől?

Ted zökkenti ki a gondolataiból, megkéri, hogy legyen a referenciája. Van egy álláslehetőség, egy üzleti iskolában taníthatna, Charlie igazolná a szaktudását a dékán előtt.

Az állatvédők tüntetést szerveztek a labor előtt, Charlie odamegy Betsyhez. A társam szerint te vagy a gyilkos. Charlie érzi, hogy Betsy bűnösnek tartja magát, de nem gyilkos. Akkor mit tett? A névváltoztatás előtt Debra Lee-nek hívták. Állatokon kísérletezett, viszonya volt a proffal. Bamba megharagszik Charlie-ra, a fejéhez vág egy könyvet. Debra/Betsyt beviszik az őrsre. A narrátor Markot, Jennifer új férjét interjúvolja. Most, hogy Charlie szabad, változott-e az élete? Hát, többször meszelnek le. Például most is. Charlie kiszáll a Maseratiból, Mark már tombolva megy elé. Mit akarsz? Mondd, essünk túl rajta. Charlie nem habozik, megmondja a frankót. Jenniferrel szeretne lefeküdni, engedélyt kér Marktól. Majd a földre kerül a jobbegyenesétől. Mark dühösen pattan a kocsiba, Charlie a flaszteren fetrengve szól utána: azért gondold át, nem kell most válaszolnod. [a nézők sírva röhögnek]

Összeszedi magát, az őrsön liftezik Reese-zel, fájdalmas fintorral lapogatja Mark ökle nyomát. Reese kibarchobázza belőle, hogy ezt nem Bamba könyvének köszönheti, többet nem árul el.

Debra/Betsyt kérdezik ki, azért változtatott nevet, mert nem tetszett a régi önmaga, jobb ember lett. De a kapcsolat még tartott, Betsyként is szerette a profot. Ha erre rájöttek volna a szervezetnél, kirúgták volna. Nem tarthatják bent. Viszont a kapcsolatnak két ember biztosan nem örült: a prof jelenlegi asszisztense és Billy. Charlie Billy-t látogatja meg, összebarátkozik Bambával, még banánnal, szőlővel is megkínálja. A majom Charlie-t. Reese az asszisztenshez megy, ő társadalmi munkában dolgozik, az öccse rákban halt meg. A profot egy önző gyökérnek tartja. Bunkó volt mindenkivel, főleg a karbantartóval, Bustamante-vel. Hm, bárki a laborból kicserélhette a tartályokat. Bustamante viszont látott egy nőt aznap éjjel kijönni a laborból. A bejáratnál vannak kamerák, a felvételek szerint Debra/Betsy jött jóval a gyilkosság előtt, utána ment ki. Akkor irány Debra/Betsyt begyűjteni. Billy bosszús a félrekefélés miatt, nem igazolja az alibijét. Reese provokálja Billy-t, akkor mi elvisszük Debra/Betsyt, berakjuk egy ketrecbe, kap egy számot, állatként bánunk vele. Charlie komoran nézi a padlót, Reese még mindig nem egy diplomata. Mindegy, Billy végre elmondja, hogy együtt virrasztottak, még videó is van róla.

A narrátor Jack Reese-t kérdezi, beszél-e a lányával otthon Charlie-ról. Nem, munkáról soha. Otthon nagy családi vacsora, Reese rákérdez az apjánál: tényleg börtönbe küldtél egy ártatlan embert? Az öreg elkergeti a házából, Reese autóba ül, üti a kormányt, ’nem, nem, nem’. Az ártatlan eközben a laborban cseveg a kísérleti patkányokkal, lever egy halálfejes üveget, a vegyszer gőzét belélegzi. Nem lesz tőle nagy baja. Elmegy Debra/Betsy-hez, az alibit ellenőrizték, nem gyanúsított többé. Valójában azért jött, mert elhozta az üveg címkéjét, ezt lélegezte be, mi legyen? Hát lesz némi elmezavar, hallucináció. Jennifert például azonnal odahallucinálja Debra/Betsy kanapéjára, így a lányt kéri meg, hogy vigye haza. A tükörből is Jennifer mosolyog rá. Dani Reese a családi vacsi után bement az őrsre, a garázsban Tidwell sétál vele szemben. Reese megfutamodna, de a hajára csukja az ajtót, a kulcs meg belül maradt. Tidwell kiszabadítja, lelkizne is vele, de hiába. Charlie hazaér Debra/Betsyvel, Ted az iskola dékánjával várja. Charlie nem beszámítható, még mindig Jennifert látja mindenhol, ez nagyon rosszul sült el. Később is csak Jennifert látja, mostmár több példányban.

Másnap a kanapén ébred, meglehetőst fura pózban, jó lehetett így aludni, és ébredni is biztos kellemes.

Reese hívja, Bustamante hazudott. A szekrényét feltörve kiderül, hogy gyógyszert lopott. Megfigyelik, egy parkban adja át a csomagot egy nőnek, borítékot kap érte. Megvagy. De mégsem. A gyógyszert a rákos kisfiának lopta, a borítékban fényképek vannak róla. Durva válás volt, nem jár láthatás. A gyógyszer hatott, de a prof rajtakapta. Bevallja a gyilkosságot. Charlie nem elégedett. A helyszínfotók szerint a kék és sárga jelölésű patkányok életben maradtak, a pirosakat megölték. Debra/Betsy elmagyarázza: ők voltak a kontrollcsoport. Ha megölték őket, az arra jó, hogy elfedjék, hogy a gyógyszer nem hat. De Bustamante fiának jó volt? Ritka fajta rákja van. Tömegek gyógyítására ez a gyógyszer nem jó, nem lehet vele sok pénzt keresni. Kinek áll érdekében ezt elfedni? Bustamante-t kérdezik ki újra: börtönbe mész, mert megölted a profot. De azt honnan tudtad, melyik patkányokat kell megölni? Elviszed a balhét, a fiad meg megkapja a gyógyszert? De mi a biztosíték, hogy lesz gyógyszer? Bustamante egy ledarált papírt szed elő, ez a fia életbiztosítása. Charlie a puzzle-szakértőkre néz, kezdjük a sarkokkal?

Akkor legyen csel: a tárgyalóban párosunk, Debra/Betsy és megérkezik az új asszisztens. Utálják egymást. Hölgyeim, a probléma, hogy ezt találtuk a gyilkosnál, a laborból való, de mi lehet? Az asszisztens segítene, rámolja össze a fecniket, majd ő lézerrel kiméri, összerakja. Ezzel lebukott. Senki más nem tudta biztosan, hogy ez bizonyíték, csak ő. Őt zsarolta vele Bustamante. Elővesznek még egy fecnit: rajta a csaj kézírása, egy kalkuláció Auerbach testsúlyával, és hogy mennyi nitrogén kell a megöléséhez. Bizony, a gyógyszer és a tanulmány nem volt jó, ő meg nem kellett a profnak. Az ügynek most van vége. A labor bizonyíték, a gyógyszerek is, a gyártás abbamarad. De Charlie rendes, a bizonyítékok néha elkeverednek. Bustamante megkapja a teljes gyógyszerkészletet. Ted kapott még egy esélyt a dékántól, már Charlie sem kómás, ez sikerülhet. Most csak egy apró körülmény zavarja meg a beszélgetést: Jennifer csönget, Charlie ajtót nyit, majd köszönés helyett egy hatalmas pofonnak lesz gazdája – szegényt folyamatosan verik ebben a részben: férfi, nő, majom, egyremegy. Jennifer dühös, egy úriember továbblépett volna azon a hátsóüléses estén. De Charlie most sem adja fel, ő csak őszinte akart lenni. Jennifer mérgesen elviharzik.

Reméljük a dékán megértő lesz.

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sulyokit 2009.04.24. 13:15:35

"kezdjuk a sarkoknal" - LOL :)

Meg kene mar neznem egy reszt teveben is.

petyo 2009.04.24. 13:46:18

Aki dolgozott folyékony nitrogénnel, vagy akárcsak előrenézve ült fizikaórán, tudja mekkora baromság az epizód alapja a megfagyás. Ha a professzor esetleg nem vette volna észre, hogy egy forrásban lévő lötty ömlik be a száján, akkor is max a szájára szerezhetett volna égési sérüléseket. Jézusom!

arathon 2009.04.24. 18:09:10

a neve tévésorozat, nem tudományos műsor :)
egyébként jó hogyvolt

missparker · http://hogyvolt.blog.hu/tags/a_kam%C3%A9leon 2009.04.24. 19:41:04

Petyo,
Persze, ezt tudjuk, de a folyékony nitrogén ugyanolyan általános elforduló és tudománytalanul leadott téma a filmekben, mint az amnézia. De nem is akadémiai székfoglalónak szánják :)

Pl. a holttest összetörése engem kegyetlenül emlékeztetett egy másik filmbeli jelenetre, amikor úgy ölt a gyilokember, hogy az áldozatot folyékony nitrogénnal kezelte, majd összetörte. Mégpedig X-akták volt, ha jól emlékszem, de majd Onix Titan megmondja, ha olvassa ezt.
süti beállítások módosítása