Hogy volt?

Reaper 2x02 – Dirty Sexy Mongol

2009. április 21. 16:00 - Sonrisa

Stílszerűen lovas parkban nyitunk (ha már Overdose is versenyzett a hétvégén), a triumvirátus épp egy 13. századi szökött mongol lelket próbál meg begyűjteni. Azért itt, mert a tegnap szabadult mongol csóka első dolga lesz egy lovat elkötni – legalábbis Ördögpapa szerint. Fehér nyuszi szalad át az istállón, az addig reszkető Benről tovatűnik a félelem, és a kisállat megmentésére siet. Ilyen egy hétköznapi hero. Sikerül a mongolt sarokba szorítani, de az évszázados harci rutinnak köszönhetően hirtelen barátaink kerülnek szorult helyzetbe. Kiderül, a primitív középkorit megőrjíti a technika, jelen esetben a mobilcsörgés. Ben a nyúllal baromkodik, hála neki, a Lélek kereket old. Főcím.

Ben továbbra is ragaszkodik új háziállatához, Sam csendesen megemlítni, inkább egy nő kellene neki, nem pedig egy húsvéti jószág. Sock nem tűri meg a lakásában a szőrgombócot, őt a semmiből előjött húga zaklatja fel, túl csinos ugyanis. Andi a WB-ben a hónap dolgozója címre pályázik, sikeresen vizsgázik az egyik beépített vásárlónál. A nő titoktartásra kéri, de persze, hogy Andi rohan elújságolni a többieknek. Főleg, mert nem éppen a precizitásukról híresek. Sam mindenhová plakátokat rakosgat ki, arról az emberről, Akinek Sikerült Kibújnia Az Ördöggel Kötött Alku Alól. A GÜH-ben ismét találkozhatunk a mogorva Gladyssel, kinek szemében a felismerés csillan, ám ezt nem hajlandó kifejteni bővebben.

Sam kötelességtudóan emlékezteti Gladyst, egyszer megmentette a Pokoltól, ideje viszonozni a szívességet. Szerencsére a tisztesség még nem halt ki odalent (nem úgy mint idefent), a nő készséggel suttog egy találkaidőpontot. Éjszaka, Sam épp a szórólapokat sokszorosítja, mikor Devilfőnök lepi meg. Jobb lesz sietni a szökevény begyűjtésével, s a fejvadász is legyen óvatos, elvégre nem is oly rég volt, mikor egy csapat lázadozó démonbanda megpróbálta élve eltemetni.

Sock a falat kaparja lassan, nem bírja elviselni, hogy nem mozdulhat rá a tesójára. Bent kész lelkiismeretfurdalás gyötri, amiért fehér házikedvencét egy ketrecben kell tartania a garázsban. Hiába, akié a kéró, azé az utolsó szó. Samet egy démon támadja meg a hátsó kertben, Ben siet segítségére.

Gladys volt az, aki kikotyogta a titkos találka időpontját. Sam beveti a „Tudja maga, ki az apám!!?”-dumát, ez hat, így megkapja az alku-alól-kibújt-lélek pontos címét a nyilvántartásból.  Ezalatt Sock a tesókájával próbál meg bulizni, színre lép a helyi macsó is, így sor kerül egy „Night at the Roxbury”-féle bénázásra a táncparketten a lány kegyeiért. Stevenek és Dougnak van még mit tanulnia. Ám a fénylő diszkógömb királyának esélye sincs, amikor egy lassú szám szólal meg.

Andi és Sam a kocsiban rostokol, a Gladys által megkapott címen, s eljátszanak a gondolattal, ha nekik is sikerülne megtörni a szerződést, talán végre egy normális pár lehetnének. Andi elugrik valami kajáért, a helyét az anyósülésen Devilfőnök veszi át, rögtön a lényegre tér: „mégis mit keresel itt fiacskám?” Sam hebeg-habog valamit, amiben szerepel a mongol és lélek szó. Feleslegesen hazudozni, Ördögpapa tudja, valójában miben sántikálnak: randiznak. Most komolyan, az Alvilág Ura ennyire vak, vagy csak elnéző a fiával?

Már a rendőrség is nyomában van a lovas ámokfutónak, 10000 dolcsis nyomravezetői jutalmat ajánlottak fel. Ez nem kevés pénz. Az Alvilág Ura mégsem vak, csak nagyon jó színész (hiába, Ray Wise is az), nagyon jól tudja, hogy Alan a környéken bujkál. Sock még másnap sem tud túllépni azon, hogy egy göndörhajú latin lealázta a parketten, s lenyúlta a húgát. Bennek használható ötlete támadt, ahogyan a történelemben a mongolok egymás után szállták meg a területeket, Kína, Korea, Vietnám…stb., úgy a XXI. századi szökevénynek is a vérében lehet ez a taktika, így a következő hely, ahol lecsap, egy vietnami étterem lesz. És igen. Szép volt Ben.

Devilfőnöknek igaza volt, a Lélek könnyen alkalmazkodik, immáron egy ötlönyben feszít. Rövid hajsza és fight a konyhán át, sajnos az Edénynek annyi, s a telefoncsörgésre is csak annyit tud reagálni a Szökevény, hogy megmutatja a headsetjét. Ez igen, párosával ugrál a technika lépcsőjén. Samnek végül sikerül begyűjtenie.

Ben az ötletért feljogosítva érzi magát, hogy Charlie király (a nyúl) estét újratárgyalja a lakógyűlés. A döntés azonban ezúttal is ugyanaz, a dög kint marad. Tropher csenget, Sock nyit ajtót, majd rávágja, majd újra kinyitja, ezúttal már egy késsel a kezében, s beinvitálja csávót. Tiszta Bad Boys-jelenet. Sock beveti a jó bátyuska-szöveget, csávónak majdnem inába száll a bátorsága, mikor belibben a kicsípett Kristen és ellibeg újdonsült barátjával.

Sock nem bírja türtőztetni magát, hozzávág egy széket az alakhoz az utcán. A WB-ben festékesdoboz-bástya mögé barikádozza magát önmarcangolás végett. A vára elhagyására csak egyetlen dolog veszi rá: látni akarja Ted dícső kivonulását, ugyanis kirúgták, amiért rányomult a beépített vásárlóra. Nevetséges búcsúbeszéd miatti szánalom, s az elégtétel győzelemittas érzése keveredik a dolgozók között.

Sam végre Alan nyomára akad, hegyibeszéddel meggyőzi, segítsen neki. Már éppen elárulná a titkot, mikor 2 démon támad a fejvadászra. Ezúttal személyesen Devilfőnök menti meg az életét, s egyértelmű nyomatékot ad szavainak, a fiú mindenki számára tiltott. A lényeg azonban az, Alan azt hiszi, a démonok érte jötte. Ügyes trükk. Sam pedig szakadjon le Alanről, egy lélek sem bírja sokáig a Poklon kívül. Alkalmazkodj, vagy halj meg!

Kristen ki van akadva Sockra, mit szól bele az életébe. Andi felajánlja a személyes segítségét, Alan talán vele még szóba áll, nincs minden elveszve. Bármit megtesz azért, hogy végre normális életük legyen. Az éjszaka leple alatt pedig egy démon ragadja magával Bent (és Charlie királyt), barátai szeme láttára. A démonnak feltűnt, hogy Ben bátor, jószívű, önfeláldozó. Ezalatt Sam teljes letargiában, a barátjuk meghalt, míg Sock a megfelelő fedősztori létrehozásán fáradozik. Igazi túlélő.

A baráti csevejt az épp emlegett szakítja félbe, ismét együtt a csapat, a nyúl is bennmarad a házban. Kristie csörög, kiderült, hogy Tropher tényleg egy semmirekellő. Sock előadást tart arról, milyen nagy kincs egy lány szüzessége, megpróbálja azt sugallni, talán ő a legmegfelelőbb személy, de lány csak azt szűri le az egészből, hogy megőrzi egészen a házasságig érintetlenségét, a bátyja pedig segíteni fog neki ebben. Ez öngól volt Sock, öngól a köbön.

Ben settenkedik éjszaka, egy gyönyörű nő lép elé, aki a démon! Kiderül, hogy emberi érzelmei kerekedtek felül, s Benben a tökéletes férfit látja. Ben ad egy esélyt a dolognak, elvégre a legszorosabb viszony jelenleg egy fehér nyuszihoz köti. Ebből még lesznek bajok. Andiék Alan lakását üresen találják, tele kereszttel, bibliai parancsolatokkal – a csávó mindenáron el akarja kerülni a kísértést. Vágás, azt látjuk, ahogyan a csávó épp sírásónak jelentkezik. A temetőben ugyanis szentelt föld van. Nagyon nem akar visszajutni a Pokolban.

Címkék: reaper
Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.