„Nimpf megálláf”, ahogy azt Alice mondaná a Garp szerint a világ című klasszikusból, ma sincs menekvés a Gazdagrét új lakóinak életét színező drámai eseményektől. Ott hagytuk abba, hogy Alma szemét mód csalni készül Sutyit, Mágenék remek foszöld telefont kaptak, Taki és Lenke dolgozni akar, Jutka alkoholista anyák és börtönviselt apák után oknyomoz, Feri pedig nagyot álmodik.
Mágen doktor Moszkvából érkezik haza. Volt a Nemzetközi Orvosszövetség Az Atomháború Ellen kongresszuson. Julieta Senior és Junior várják a reptéren, a Nagy Fehér mindenfélékről mesél a lányoknak: glasznoszty és peresztrojka, bizony az van odakint. Meg egy őrült nyugatnémet, aki landolt a Vörös téren egy kisrepülővel (az eset valós!), miközben a jó doktor ott éppen sorban állt. Sajnos nem Lenin mauzóleumáért, hanem taxiért.
Takibácsiék másodikak lettek egy énekversenyen, Lenke szerint ez igazságtalan. Gyors tempóváltással már arról van szó, hogy szegény asszony kempingezik a lakásban, dunyhán alszik, mert Taki nem megy vele bútort venni. Hol a spiritusz, Lenkém? Az a tuti, amikor egy rezsón főzöl a WC tetején, mert csak ott van 220. Mikor felmerül az, hogy külön kellene aludni, mert nem fér be a franciaágy a panelba, Takiék első aranyos megmozdulásából kiderül, hogy nagyon szeretik egymást. Inkább Lenke csetreszét hajítják ki, de az együttalvásról nem mondanak le. Az idillbe Bőhm zavar bele, aki húsz forintot kér a gyerekdiszkóra, ami szerinte zsákban futásból meg lepényevésből áll. Semmi tánc? Taki kultúrprogramot is szeretne, Lenke viszont megtagadja a fizetést, mert szerinte a lépcsőházi világítást kellene felújítani, nem bohóckodni.
Éjszaka Vágásiéknál, Feri egyedül ébred, az asszony sehol, majd rátalál a kisszobában. Jutka rosszul van, az ablak mellett áll. Némi vita után Feri áthívja Mágen dokit. Jutka szerencsére csak náthásnak bizonyul (pedig Feri már ránézésre diagnosztizált egy áttételes gyomorrákot). Ádám a lefizetést ezúttal is visszautasítja, elvei vannak.
Taki hajnal fél háromkor borotválkozik, Alma felébred. Taki megy vissza dolgozni és már az Erzsébet-híd pesti hídfőjénél állnak, ahonnan a kollégával közlekedési hírblokkot nyomnak élőben. Mennek is vissza a Rádióba, ahol Takibácsit többen is lerohanják. Egy kihívó 50-es nő, Tomporiné még tisztességtelen ajánlatnak is felfogható potencianövelő alkoholos itallal kecsegteti az öreget, de Taki lekoptatja, ehelyett az új sebességhatárokról öblöget egy Ablakos kollégával. A népszerűség átka: Takit még a portás is megkéri, hogy álljon már be egy pillanatra helyette, na meg odaadja a töknövesztő löttyöt is. Takibácsi jószívű, be is áll a portásfülkébe, de vesztére jön egy Vizes nevű tag, aki egy demizson bort akar becsempészni, ezt Taki elkobozza. Ajjaj, a kocsibehajtón közeledik egy morózus felügyelő tekintetű másik tag, ráront Takira, és a pia eredetéről faggatja, rondán néz és fenyegeti is, hogy munkahelyen nincs pia. Szarban a haza.
A Fogtündér a Dunán hajókázik egy újabb német csoporttal, az új főnök itatni akarja vilmossal, whiskyvel, vodkával, ebben a sorrendben, de Alma lekoptatja. Közben Sutyi érkezik a visegrádi kikötőbe. Hoppá, tesztoszteron-parti lesz? Még nem, mert a hajót nincs idő megvárni, de Sutyi a Barkasból kifigyeli a fedélzeten vigyorgó Almát és főnök urat, majd Fogtündér immáron biztosra vehető csalfasága ürügyén majdnem sokszemélyes frontált okoz a 11-es úton. Pedig Alma nem is ivott körtét.
Taki otthon beszámol Lenkének a Vizes ügyről, majd átadja neki a heredurrantó folyadékot, mert az Lenkének kell! A csodaszert Japán kristálynak hívják és a rádiós orvos szerint is jó. Lenke meg is kínálja Takit, de az csak a pofákat vágja. Lenke rosszkedvére is fény derül: volt a régi háznál, amit két nappal korábban ledöntöttek.
Julieta Senior ki van akadva, mert Julcsi a telefonon lóg, apja megérti, hisz a szerelmével, Jocóval csacsog a gyermek. Senior idegösszeomlást helyez kilátásba, ha Ádám nem cselekszik, majd közli gyermekével az újabb telefoncsörgés hallatán, hogy Jocót az örök vadászmezőkre költözteti. De nem Jocó az, Takácsékat keresik, Julinak ez sem jó, mert nem ezért van telefonjuk, hogy másokat keressenek rajta. Julcsi beszól anyjának, hogy „indul a műsor”. Takit a Vizes miatt keresik, akit elmeszeltek. Befut Feri is, történelmi pillanat ez, a három család, bár csonkán, de egyszerre egy helyen! Feri Jutka miatt aggódik, aki eltűnés alatt van, Ádám beinvitálja, hogy telefonáljon be a suliba, Feri csodálkozik: jé itt van telefon? Senior rezignáltan közli, hogy igen, van. Az átkozott masina ismét csöng. Az aranytorkú Sümeghyt keresik.
Taki és Lenke már Ádámot puhítják, hogy hadd telefonáljanak az NDK-ba, mert a lányukkal valami zűr van, a levélből ez derült ki. Két hétig kotlottak rajta. Megérkezik Jutka, eközben Julcsi Sümeghyt hozza. A nemzetközi helyzet fokozódik. Jutka ezt észlelvén kimenti Ferit az oroszlánbarlangból. De ekkor jön Bőhm. A Görögné bízta meg a hetedikről, hogy puhítsa a doktor úr szívét, telefonálni szeretne a kórházba, most műtötték a fiát.
Ferinél és Jutkánál balhé van. Jutka azért nem került elő, mert az előző részben gyűjtögető kislányt eteti, itatja. Feri bekúrja az ajtót és ordít, mint a fába szorult féreg, hogy miért nem költözik ide a leányzó, ha egyszer ennyire kitölti Jutka életét. Jutka sír, segíteni próbál. Robban a bomba: Feri nem tudja, miért is Vágási a neve, lehetne Kádár vagy Grósz is ennyi erővel, hiszen őt egy ápolónő nevezte el. Jutka vígasztal, nekem van családom, azt látod az anyám mekkora Frusztra, az apám életét meg a midlife crisis tölti ki. Feri folytatja: nem akarom, hogy mások szar problémái ide begyűrűzzenek. Velünk nem törődik senki, mi miért törődjünk másokkal? Jutka szerint Feri egészen meghibbant, velük például a tanács is törődik, milyen helyesek, rendesek voltak, kiutalták a lakást is. Feri csak erősködik, Jutka ettől (meg az olaj szagától) elhányja magát. Vajon mi baja lehet? Némi nyugtalanság után kiderül, hogy Jutka terhes. Ezt Ferinek is elmondja, aki indiántáncba kezd Jutkát felkapva.
Juli balhézik, hogy Ádám telefonközpontot csinál a lakásból, amikor őt kikészíti az a sok nő a kozmetikában, meg a számla is magas lesz, ráadásul odaszokik hozzájuk az egész ház. Ádám hárít, Juli ordít. A doktor úr tanuljon meg nemet mondani! Erre megint csöng a foszöld feszültségkeltő fenevad (értsd: telefon). Mágen doktornak jelenése van, szülés van. Senior ekkor beváltja korábbi ígéretét: idegösszeomlik, ajtót bekúr, ordít, hajat tép, III. Richárd nagyjelenet. Junior szerint Ádám kérjen bocsánatot! Khm. Ádám megkérdőjelezi gyermeke épelméjűségét. Ebben egyetértünk. Julcsi kihasználván apja kiszolgáltatott helyzetét bevallja, hogy bekarózott bioszból és ezt elújságolja anyunak, aki ismét rohamot kap, ha édesapja nem igazolja le a remek teljesítményt. Mágen doktor megadóan aláírja a karót. Én is ezt tettem volna. Egy tomboló nő még mindig kevesebb, mint két tomboló nő.
Facebook kommentek