Hogy volt?

Dexter 3x11 – I Had A Dream

2009. április 16. 13:00 - Sangria

„Tehát így ér véget“- gondolja Dex, amint az autó csomagtartójában fetrengve robog egy helyre, amithez nem fűz sok reményt. Természetesen nem így képzelte igencsak effektív pályafutása végét, ráadásul Harrynek is igaza volt, hiába figyelmeztette végig: nyilván Miguel most ráküldte Ramont vagy ilyesmi. Harry azonban nem hibáztatja Dexet, hisz szegény csak egy barátot akart magának, sőt tán még Miguelt se lesz késő megölni. Dex ki is szabadítja magát amennyire tudja, és amikor az autó lelassít, ugrásra készen várja, hogy kinyissák a csomagtartót. És lőn, Dex egy csodászép jobbhoroggal ráveti magát...Masukára. Na ja, a haverok rabolták el Dexet a saját legénybúcsújára, ezekután mit várjon Dex Migueltől? Mi meg ezért ettük a meszet egy egész hétig bakker, gratula azoknak, akik ezt előre eltalálták. Dex azért nem valami lelkes, de kénytelen jó arcot vágni a dologhoz, pedig még az immáron halállistás Miguel is megjelenik, aki egy impresszívnek szánt, ám felettébb sablonos szöveget nyom le a barátságról meg a bizalomról. És akkor Partytime!

A másnap reggel nyilván elég ramaty, pedig Rita beállít némi friss pékáruval, sőt még azt is felveti, hogy talán nem Miguelt kéne Dexnek tanúnak választania, hiszen mit tett szegény Syllel. Az őrsön persze öröm nézni a másnapos kollégák kóválygását, ám az ezúttal kivételesen nem másnapos Angel nem hagy pihenőt, meg kell találni az Ellen-gyilkost meg a Nyúzót. Mariát eközben nem hagyja nyugodni Miguel terepjárója, újra meg újra végignézi Tony tanúvallomását, végül felhívja Miguelt, hogy találkozzanak.

Antont is várják tanúvallomásra, de Debra igyekszik kitérni az útjából. Bemenekül Dex irodájába, Antonról diskurálnak, merthogy Deb szerint nem passzol hozzá, nem elég ambiciózus meg miegymás. Dex valami számomra nem világos okból elkotyogja neki, hogy az apjuk sem volt tökéletes, mert megcsalta a mutert. Egy informátorral. Debet ez a hír felettébb kikészíti, szerintem még Wendell halála sem rázta meg ennyire, pedig az azért durvább volt. Ám nincs kecmec, megjelenik Angel, hogy itt van Anton és mindenképp Debbel akarja átnézni a tanúvallomását. Debnek persze nem a legideálisabb az időzítés, hiszen épp mérhetetlenül meg van rázva, hogy a kedves papa milyen csúnya dolgot művelt vagy 30 éve, és még erre kénytelen Anton szenvedésének történetét is végighallgatni, ejh, nehéz a zsarulét. Mindenesetre a végén együttérzően pislognak egymásra, meg megfogják egymás kezét, de csak egy pillanatra, mert nem passzolnak ők ugye össze.

Dex követi Miguelt, mert most hogy Syl kipaterolta, megváltozott a napirendje is: egy hotelban lakik, és Ramon kísérgeti mindenhova, tán csak nem tart Dextől? Na de Dex azt is észreveszi, hogy Miguel megpróbálja kijátszani Ramont: amint az kiteszi a hotelnál, Miguel bemegy, majd mikor Ramon elhajt, kisunnyog és ő is ellóg. Méghozzá LaGuertához, egy romantikus főzöcskére. Miguel udvarol is rendesen, ám Maria ezúttal nem dől be: Valami ürüggyel kimegy a kocsihoz, ám közben kölcsönveszi Miguel kocsikulcsát is, és egy ragasztószalaggal áttapogatja a csomagtartóját. Dex pedig a háttérből elégedetten figyel, hogy Miguel pont az ellenkezőjét érte el ezzel a látogatással, mint amit szeretett volna. Jóval később Miguel kijön, elbúcsúzik LaGuertától és beül a kocsijába. Csakhogy észreveszi, hogy Maria nyitva hagyta a csomagtartót, ehh baj lesz még itt.

Quinn és Debra másnap újból átkutatják a Nyúzó kuckóját, és beszélgetnek erről-arról. Deb például megkérdezi Quinnt, hogy hogyan futja neki Cadillacre meg drága cuccokra a zsarufizuból, persze Quinn állítólag örökölt valami nagybátyjától Bostonban, amit én mondjuk fenntartásokkal fogadok. Aztán szóba kerül Dex lagzija, és Deb szerint egy lagzi szar, ha az ember szingli, így Quinn felveti, hogy menjenek együtt, ha Anton már úgyis kiesett, ám Debra erre igencsak felcsesződik. Azért rájönnek valami hasznosra is: az odúban ugyanis nincs térerő, így az utcáról kell telefonálniuk. És Debrának eszébe jut, hogy Anton említette, hogy King még az apróját is elvette! Tehát, ha kinyomtatját a közeli telefon híváslistáját, talán közelebb juthatnak Kinghez. És úgy is lesz: Debra miután végighívta a telefonban lévő számokat, talál egy nőt, akinek a háza üresen áll, és ezt King is tudja, tehát mi van ha épp ott van. És bingo, King ott van, jól meg is kergetik, elkapni azonban nem tudják, mert King megsebesíti Quinnt, és sikeresen ellóg.

Maria meg persze Dexterhez rohan, hogy kielemeztesse a ragasztódarabot hajra és szövetmintára. Persze ez egy nagyon-nagyon kényes ügy, így megkéri Dexet, hogy szigorúan bizalmasan kezelje,  és megadja Dexnek a saját kódját, amivel hozzá tud férni a rendszerben az adatokhoz. Remek, csakhogy Miguelnek is van egy kis software vagy micsoda a laptopján, ami bejelez, ha olyan adatokat bolygatnak, amiket nem kéne. Ha tegnap este még csak gyanakodott, most már biztos benne, hogy LaGuerta bizony rosszban sántikál.

Masuka pedig vigyorog, mint a százas égő, mert a legénybúcsún sikeresen megdöngette Tammyt, a partirendező jócsajt. Csak az a baj, hogy ha egy csajnak bejön Masuka, annál a csajnál tuti, hogy valami nem stimmel. Megkéri hát Angelt, hogy nézzen utána a nyilvántartásban, van-e valami defektje a bringának. És Angel úgy is tesz, majd félve somfordál oda Masukához, merthogy igaza volt: a csajnak van priusza, belehajtott valakibe szándékosan parkolóhelyfoglalás ürügyén meg dührohamterápiára járt. Vince marhára megkönnyebbül, mert ha a csaj kissé kettyós, talán még van esélye a kapcsolatnak. Én meg azért szeretem Angelt, mert erre sok boldogságot kíván és ilyen arcot vág:

Dex persze megállapítja, hogy a LaGuerta által talált hajszál valóban Ellené, és ez nem is lepi meg túlságosan. Úgy dönt viszont, hogy ezt inkább elsunnyogja, hiszen Miguel hamarost úgyis megkapja méltó büntetését tőle személyesen. Persze egyszerűbb lenne a sunnyogás, ha nem hagyná kinn az asztalán a mappát az eredménnyel, ahol LaGuerta simán megtalálja, mikor Dex másfele ténfereg. Szól Dexternek tehát, és beavatja a gyanújába Miguellel kapcsolatban, és ezúton gratula Dex megdöbbent ábrázatához. Persze az ügy nagggyon bonyolult, Miguelt nem lehet csak úgy letartóztatni holmi sebtében és szabálytalanul szerzett bizonyítékok ellenében, Dex tehát azt tanácsolja természetesen, hogy Maria egyelőre jegelje az ügyet, gondolja át szép nyugodtan, és csak azután lépjen. Addig kiiktatja ő a problémát, sőt a terv szerint a Nyúzóra keni, de ezt már persze csak magának meg nekünk mondja. A Nyúzóra viszont most ráállították vagy 50 járőrt plusz légimegfigyelést, Dex tehát még idegeskedhet, hogy nehogy elkapják mielőtt ő kinyírná Miguelt.

Debet nem hagyja nyugodni Harry titkos informátorának ügye, amit Dex elkottyantott neki, így tovább faggatja Dexet. Sokra nem jut vele ezúttal, ám az esküvő is szóba kerül újra, ahova Deb nem hozza Antont, viszont inkább megy egyedül, mint Quinnel. Végül pedig Dex megkéri, hogy legyen inkább ő a tanúja Miguel helyett, mert Miguelt már nem találja elég szimpatikusnak amúgy sem, Debben viszont feltétel nélkül megbízik. Deb azért még lemegy az irattárba, ahol Camilla helyett most egy platinaszőke, ámde néger csaj dolgozik, aki ugyanolyan mocskosszájú, mint Deb, ebből kifolyólag nagyon jóban is vannak. Deb tehát megkéri, hogy nézzen utána az apja női és minden bizonnyal dögös informátorainak.

Nade leszáll az éj. Dex Miguel hoteljének bárjában lopakodik, ahol Ramon és Miguel úgy tűnik éppen igencsak felöntenek a garatra. Dex szemfülesen kinyomozza, melyik Miguel szobája, majd a szobalányt kijátszva be is lopódzik. Körülnéz, hogy hogyan tudná elkapni Miguelt, ám észrevesz egy mentőmellényt az asztal alatt, ami rossz jel, hiszen arra utal, hogy Miguel újból gyilkolni akar. Na de kit? Természetesen Maria LaGuerta neve villog már egy ideje Miguel laptopján. Ügyes, Miguel tehát tajtrészegre itatja Ramont, hogy az alibit igazoljon neki, hisz talán kiesik az az egy-két óra, amíg Miguel elugrik egy gyors gyilkolásra Mariához. Dex felismeri, hogy itt sürgős intézkedésre van szükség, így rohan is elfele.

Nem sokkal később már Miguelt látjuk fekete ruhában ragasztószalaggal besétálni Maria házába. Kulcs a virágcserépben, nagyon okos egy rendőrhadnagytól. Túlságosan is, ugyanis LaGuerta sehol, az üzenetrögzítő viszont villog: rajta Dex üzenete LaGuertának, hogy találkozzanak a Miguel-Ellen ügyben 8-kor. Csakhogy már fél 9 is elmúlt, és mikor Miguel rohanna el, az ajtóban szembetalálja magát Dexszel. És az injekcióstűjével.A következő képben már a szokásos legfóliázottságban tér magához. Én meg megint bajban vagyok, mert nem lenne túl professzionális bekopizni a teljes párbeszédüket ide, pedig minden mondatnak jelentősége van. Tessék megnézni, aki még nem tette! Én most egyből a kulcsmondat(ok)ra ugrok: Miguel elfogadja Dexet, mint testvérét. Erre Dex elmondja, hogy ő megölte a testvérét. Ja, és megölte Miguelét is. Miguel őrjöngeni kezd, amint felfogja e szavak értelmét, de Dex emlékezteti arra, amit a beszédben mondott a legénybúcsún: hogy, a barátok őszinték. És a barátok megbocsátanak – folytatja Miguel. "De én nem bocsátok meg neked!" - mondja Dex, és ezt nem is fejezhetné ki jobban, mint a drótkötéldarabbal, amit Miguel nyaka köré teker és teljes erejéből meghúz. Miguel utolsó hátborzongató mondata-hörgése-üvöltése az, hogy „Ennek még nincs vége!“. Dex pedig csak annyit mond, hogy „számodra vége van“. És úgy is lőn.

Azért mi, tősgyökeres Dexter-rajongók most álljunk meg egy pillanatra és szenteljünk Miguel emlékének egy perces néma csendet, hiszen talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy az évad - sőt talán az egész sorozat -  legzseniálisabb karakterétől búcsúztunk el épp.

 

Adios Amigo.

 

Címkék: dexter
9 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabba 2009.04.16. 13:37:16

Én az utolsó részre vártam a leszámolást Miguellel, így most kicsit ejaculatio praecox-érzésem van. De persze azért jó volt ;-)

De akkor mi lesz jövő héten, hova fogják tudni még fokozni? Persze a Nyúzó még hátravan...

Bejgli 2009.04.16. 13:38:08

félelmetes rész volt, utólag is ráz a hideg...

Dallas 2009.04.16. 13:57:28

Adios Miguel Prado.
Ugyanakkor azért ebben a jó kis részben hemzsegtek a hülyeségek, melyek eddig nagyjából elkerülték a sorozatot..
Először is, ki rabolta el a csapatból vajon Dextert? Masuka? Na ne röhögtessenek.. Mert ugye Dex-el még a golyófejű Doeks sem tudott elbánni, majd pont Masuka tuszkolja be egy kocsiba, nem? Vagy akkor ki?
Aztán Quinn, mennyire béna volt már, hogy egy többszörös gyilkos után csak úgy fut és nem lövi legalább lábon, hogy elkapja? Ez már súrolta a Tűzvonalban egyes akciójeleneteit.. És Deb? Miért nem futott utána?
Aztán, Marija hogy riasztotta ki csendben Miguel autóját, amikor annak hangot adott a riasztója? És ha mák ki tudta nyitni, be miért nem zárta?
És Miguel a szállodai szobájában csak úgy "úgyhagyja" a szuper titkos programját? Tőle a takarítónő is átnézhette volna az összes rendörségi és ügyészségi fileokat?
És ha elhívta Dex Marijját egy találkozóra, az nem lesz feltünő, h nem megy oda, inkább Miguelt likvidákja? Vagy ha elment mit mondott? Ha meg nem hogy magyarázza ezt ki?
És végül, de nem utolsósorban és többet vártam volna Miguel és Dex utolsó "fellépésétől".. Ahoz képest h mekkora karaktert írtak ki, nem volt egy nagy durranás a kicsinálása. Csak a szokásos..

csibra 2009.04.16. 15:47:30

Na nézzük...
Hogy ki rabolta el, szerintem tökmindegy.
Kvinnek tényleg rá kellett volna lőnie.
Marija azért hagyta nyitva, hogy legyen valami dráma a filmben, különben nem gyanakodna Migel.
Gondolom Migel szupertitkos programja is pont úgy működik, mint minden más program, azaz ha nem nyúlsz hozzá X percig, akkor kiléptet, tehát nagy gond nincs abból, ha csak úgy otthagyja. A másik meg, hogy ezzel egy újabb nyomot hagyott maga után, pont úgy, ahogy az ügyvédnő kinyírásánál is tette. Hiába, túl hamar kezdett neki, nem tanulta ki a szakmát.
Migel kitörölte a Maríjának hagyott üzenetet, így nem fogja megtudni, hogy volt üzenet, nincs mit magyarázni.
Nagyon helyes, hogy nem improvizált Dex Migel kinyírásánál, hiszen azzal megint csak nyomokat hagyhatna maga után, ha nem elég figyelmes. Márpedig a jól begyakorolt dolgokat megváltoztatva mindig jelentősen nő a hibák elkövetésének valószínűsége.

Engem sokkal inkább az érdekel, mi lehet az az anyag, amit Dex a páciensei nyakába fecskendez. Valami nagyon vérprofinak kéne lennie, ha bármilyen helyzetből be tud nyomni egy artériás injekciót, ráadásul nem is szokás oda adni, sokkal inkább vénába, a vénás meg néhány másodpercig azért eltart. De a vénát sem lehet így eltalálni, azaz marad az izomba adás, ott viszont akár percek is eltelhetnek amíg kiüti az embert.

Prophet 2009.04.17. 02:13:57

Szerintem a 2. évadban volt szó az injekció tartalmáról, ki kérhet ki ilyesmit )spec. engedéllyel rendelkezők), akkor Dexter álnéven nyomult... talán valami lónyugtató? :D

Utolsó képnek én inkább azt tettem volna be, amikor szemeznek, Dexet meg alulról mutatják, az elég... beteg volt.

És az előző részben a Miguel féle kitörés - if you fuck with me - engem emlékeztetett kicsit Tony Montanára...

equinox 2009.04.17. 08:24:31

lemaradtam a 2. reklám utáni kb 3 percről és csak onnan láttam, hogy Dex belövi Miguelt, aztán jött a bepólyázós rész, és mivel mindkét nő (ti.: Ellen és Maria) képe is ott volt a háttérben, így ma reggelig kellett várnom, hogy megtudhassam, Mariat végül mégsem tette hidegre Miguel

zaharah 2009.04.22. 22:41:34

Catlakoznék az előttem szólóhoz.
Valami sokkal nagyobb durranást vártam volna a Dexter-Migel ügy lezárásaként.

Szerintem is valami lónyugatató a cucc, de csak annyi maradt meg ezzel kapcsolatban, hogy Dex Dr. P. Bateman néven rendeli.

Bogoj · http://bogoj.blog.hu/ 2009.05.19. 10:17:06

@Dallas: úgy vélem, angel és quinn sem gyenge... nem feltétlenül masuka az egyetlen, aki szóba jöhet...
quinn talán azért nem lőtt, mert nem lehetett célozni a lakásban a cikázó, folyton takarásba kerülő fickóra, kint pedig utol is érte azzal, hogy nem vesztett időt a pisztollyal való szarakodással...
deb talán azért nem futott utána, mert fontosabb volt neki a sérült kolléga...
maria véletlenül hagyta nyitva a csomagtartót, ha lassan csukom, a miénk sem kattan be. nem akarta lecsapni, így nem záródott rendesen, megeégedett egy kattanással, azt hitte, bezárta. két kattanás kellett volna... figyelmetlen volt, sietett, kapkodott. meg tudom érteni...

Bogoj · http://bogoj.blog.hu/ 2009.05.19. 10:22:02

@csibra: az első évad 6. részében, amikor masuka az embercsempész csajszit vizsgálja, bukkan rá a szerre, amivel elkábították (elkábította dexter), mutatja is dexnek, mit talált:
m-99 (etorphine hydrochlorid)
süti beállítások módosítása