Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

The Black Donnellys 1x08 – In Each One a Savior

2009. április 11. 12:00 - Sonrisa

Ettől a résztől kezdve az epizódok már nem kerültek adásba az NBC műsorán, csak a weben voltak megtekinthetőek.

„…in each one a savior is crucified” /Herman Hesse/

Emlékeztető Joey tolmácsolásában, majd a pap tesz egy látogatást a már említett személynél a rácsok mögött. Nagyonis emberi szándékok vezérelték Isten szolgáját, tudni akarja, mi történt valójában. Mi történt a Donnelly-tesókkal, hiszen régen jó gyerek voltak, az apjuk mintaszerű polgár volt. Minden akkor kezdődött, amikor Sean kocsit kapott, illetve Tommy eldöntötte, többé nem segít senkinek. Telefoncsörgéssel indul a reggel az ír-testvérek házában, Kate az. Tommynak nem igazán akaródzik beszélni vele, aztán mégis, a nőnek van egy munkája számára. Jimmy ugyanezen a napon határozta el magát, hogy megmutatja ki a rangidős a házban. Dokey tisztleletét teszi Jennyéknél, kicsit leesik az álla, mikor a képébe vágják, takarodjon a szerződéssel, nincs szükség rá, már mindent lerendeztek a bankkal. Dokey rosszul viseli a visszautasítást, borítékolható, hogy nem hagyja annyiban a dolgot, ezt tudtára is adja az öregnek, egyértelmű utalással a lányára. Főcím.

Tommy épp Katenél csöngetne, mikor az apja egy régi ismerősébe botlik, aki azonnal a lényegre tér, ismertem apádat, segíts nekem. Az épület, amiben lakik, most már lakhatatlan, drogdílerek lebzselnek ott egész nap, a zsaruk a fülük botját sem mozdítják. Tommy Dokeyt ajánlja első körben, de annak derogál ilyen dolgokkal foglalkozni. Mrs. McCready beveti az „apád jó ember volt”-kártyát, ezzel Tommy nem vitatkozhat, igent mond.

Jimmyék fogadóbiznisze végre kezd profitot hozni, Joanie (az ő kérójában van a főhadiszállás) egyre idegesebb. Sean nagy erőkkel vetette bele magát a munkába, a Firecracker virágzik, az egyik legmenőbb hellyé vált a környéken. Vagy mégsem? Mindegy, a lényeg az, hogy Sean fejében megfordult az autóvásárlás gondolata, amihez pénz kell. Persze jogsi az ohne, a pénz sem veti fel, de azért igényei vannak, nem akar egy kiszuperált tragacsot. Semmi probléma, majd Joey segít. Donnelly-mama emlékezteti kicsi Seant az iskolai megbeszélésre, őt azonban nem nagyon izgatja a dolog, főleg, hogy érkezik a zenegép a bárba.

Sean tiszta lelkes, ötletel ezerrel, mivel lehetne fellendíteni a családi kocsmát, azonban Kevin nem pörög annyira. Részéről le van érdekelve az egész. „A bűnözés a családi üzlet” – hangzik a magyarázat. Sean rájön, hogy Kevin nem szabadult meg Louie telójától, mint azt Jimmy kérte, sőt egy kis mellékest csinál a fogadásokból. Múltidézés, Tommy ráveszi Jimmyt, hogy kimenjen a baleset után az utcára. Vissza a történethez, Jimmy tesz egy látogatást Jennynél.

Eláshatnák már végre a csatabárdot, legyen szent a béke, kezdetnek egy közös program is megteszi. Ami mondjuk lehetne gy ranid is. A visszautasítás könnnyeket csal Jimmy szemébe, a baleset után tudatosult benne, hogy többé már nem lesz esélye a lányoknál. Különösen Jennynél. Hiába bizonygatta az öcsike az ellenkezőjét, tessék, Jenny elutasította kertelés nélkül. Ilyen az élet.

Tommy épp a régi ismerősnek segít, de nem ígér semmi biztosat. Beveti az „ez egy ír hely, szóval takarodj innen”-dumát, ezzel csak azt éri el, hogy a keménycsávók fegyvert szegeznek rá. Néhány bátornak tűnő szó, aztán Tommy verten távozik, de 2 másodperc múlva mennybe megy, ugyanis a fickók kisétálnak az épületből, minden balhé nélkül. A nap hőse.

Nicky megfigyelteti Dokeyt, is tudomást szerez róla, hogy Jackkel, az ír tanácstaggal találkozik. Hoppá. Eközben Jimmy megfenyeget egy boltos, 200 dolcsiért védelmet ígér neki, nemleges választ ezúttal nem fogad el. Jennyék üzletében roham van, a lány kissé elbizonytalanodik, mikor látja, hogy apja nem igazán veszi fel a ritmust. Samson is tud időzíteni, nem tudta még felfogni azt, hogy a „nem” az azt jelenti, hogy nincs második randi, és nem azt, hogy van még egy esélyed. Egyelőre azonban csak finoman tapogatózik.

Kate házánál járunk, megcsodálhatjuk Tommy rajztehetségét, majd a nő a tárgyra tér: zavarja az, hogy a fia túl sok időt tölt Dokey társaságában. Rossz hatással van rá, szerinte. Tommy tegyen ez ügyben valamit, akár még fizet is neki. A pénz nem számít, Matthew érdekei az elsődlegesek. Kevinnél kezd betelni a pohár, mindenki őt csicskáztatja. Azt tanácsolja Tommynak, fejezze be a terézanyuskodást, nem lesz ennek jó vége. A drogosok is visszatértek, McCready folyatatosan üzenget neki. A bár fellendülőben, fényes nappal végre valaki más is van bent a Donnellyken kívül. Mármint fizető vendég. A tesók baseball ütővel esnek neki a lazsáló drogos bandának, szétvernek mindent. Probléma megoldva.

Amíg ők távol vannak, addig Joey tartotta a frontot a kocsmában. Szóval szépen össze is omlott minden, a pénztárgép üres, a roló lehúzva, nagy volt a roham. Legalább Kevin megnyert egy fogadást. Tommy összefut Dokeyval, utóbbinak nem igazán tetszik, hogy az előbb valószínűleg segített Reillyéknak. Előbbi tagad, erre az utóbbi megkéri, hogy tartson tisztes távolságot Matthewtől. Nicky egy exkluzív lebujban begyűjti az infókat a megfigyelt beszélgetésről, készül valamire, ez már biztos.

A Firecrackerben is csordogál az élet, Tommy telefonon lemondja a találkozóját Kate fiával. Jimmy büszke tesóira, amiért elpáholtak egy kábszeres bandát, bár ha mindez egy vén szatyorért történt, akkor eléggé nevetséges a lépés. Vajon tőle vette az apjuk is a drogot, mert Jimmy 14 éves kora óta tőlük szerzi be. Ez szöget üt Tommy fejében, így visszamegy az épületbe, s épp üzlet közben kapja el a banyát. Szóval ezért kellett elzavarni a bandát, rontották az ő üzletét. Jimmy közben Whiteyvel kézenfogva gyűjti a védelmi pénzeket, de megtorpan, mikor Jennyék következnek a sorban. Nem hagyhatja ki őket, mert abból balhé lenne, ha kiderülne, de nem is nagyon szándékozik bemenni az ajtón.

Végül erőt vesz magán, bemegy, ahol szerencsére csak a lány apját találja. Nagylelkűen csak negyed árat kér tőlük, de az öreg ellenkezik, így kap egy maflást az arcába, Jimmy pedig kiszolgálja magát a pénztárgépből. Jenny az utcán teperi le az írgyereket, akit nem kell félteni, valakinek mindig fizetni kell, jelen esetben most neki. Fontos tudni a történet mozgatórugóját, Jimmy látta, ahogyan gyerekkorukban Jenny megcsókolta Tommyt, nemsokkal azután, hogy ő újra járni tanult. Ez az árulás soha be nem gyógyuló sebet hagyott rajta.

Joey közben tartotta a szavát, szerzett egy ’88-as kocsit, ám Seannak nincs ínyére a roncs. Pedig az egy strapabíró jószág, pont erre van neki szüksége. Közben kiderül, Jenny apja élete végig fizetett anno Bobby Donnellynek, így nem meglepő, hogy a fia is ezt az utat követi. A Donnelly-tesók bezsúfolódva az új autóba egyenesen McCreadyhez hajtanak, Jimmynek drogot kell vennie – Tommy utasítására. Lefogják a nőt, addig meg leszerelik a bejárati ajtaját, ezt neked te vén banya.

A fiúk a győzelmi ajtó körül ünnepelnek, mikor Jenny sétál be, hozta az 50$-t. De cserébe Jimmy soha többé nem tegye a lábát be az étterembe. Tommy kiakad az előbb látott incidensen, neki is ugrik egyből a bátyjának. Felszínre törnek a régi sérelmek, a szerelmi árulás nagyobb, mint a testvéri szeretet. Csakhogy Jimmy nem tudta/látta azt, ami valójában történt azután a bizonyos csók után: Tommy megmondta Jennynek, hogy ez sohasem működhet köztük, mert nem akarja megbántani a testvérét.

Végül Tommy mégiscsak elmegy Katehez, aki örömmel fogadja. Felajánlja, hogy bemutatja egy híres művész barátjának, aki egy galériát vezet. Tommy megilletődik, hiszen nem is tud annyira jól rajzolni. A sötét utcáról vizslató szempár figyel, Dokey ücsörög a kocsijában. Kiderül, Nicky tette meg az a fogadást, amin Kevin 1000 $ nyert.

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása