Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Moonlight 1x16 – Sonata (ÉVADZÁRÓ)

2009. március 30. 15:00 - Sonrisa

Ennyi volt, az évadzáró sorozatzáró is egyben. Látszik, hogy az alkotóknak nem marad elég idejük, illetve az is, hogy számítottak a második évadra. Megpróbáltak házalni a sorozattal néhány kábeladónál, ám süket fülekre találtak, senki nem kért a folytatásból.
Az utolsó részben kapunk egy gyenge lezárást, ám megmarad jó néhány, főleg az utolsó 4 részben felvetett kérdés – válaszok nélkül sajnos.

A rend kedvéért utolsó alkalommal is válogatott, korábban már látott képsorokkal nyitunk, majd egy fogadás helyszínén járunk. Az est fénypontja Josef Konstan, akinek az adománya nélkül nem épülhetett volna fel egy sportcsarnok Sarah Whitley(!) emlékére. A kosárcsapat tagjai is jelen vannak (ők fogják a pályát majd használni), külön megtiszteltetés, hogy Dominic is itt van, aki ma már a profik között játszik. Az éljenző tömegben ott tapsol Beth és Mick is. Kiderül, hogy a Hearts College-t még Josef alapította, ezért is kapták ők a pályát. Mick eközben Josef nőjével beszélget, Beth tippje szerint egy 1715-ben született magyar(!) arisztokrata lány lehet, akit J. változtatott át. Valójában semmi ilyenről nincs szó, Simone 1980-ban született, és nem vámpír.

Beth elgondolkozik azon, ha Josef egy emberrel folytat bensőséges viszonyt (és bizonyos időközönként iszik a véréből), akkor talán közte és Mick között is működhet a dolog. A lány számonkéri a magánnyomozón, hogy hány korábbi „donor-kapcsolata” volt, mikor egy nézeteltérés hangjai hallatszanak: Dominic összebalhézott valakivel. Kiderül, hogy a Dominicot menedzselő házaspár is vámpír, kb. 150 éve lehetnek házasok. Tánc, miközben Beth azon filózik, vajon ez a másfél évszázad mennyire tűnik hosszú időnek valakivel. Attól függ, ki az a valaki. Sikolyok döntik romba a meghitt hangulatot, Dominic holtteste mellett Simone tördeli a kezeit: „Nem én tettem” – suttogja. Főcím.

A kihallgatásban Beth is részt vesz, Simone állítja, csak a kádból akarta kihúzni a fiút, tudta, hogy már mindegy, de azért adott neki egy esélyt. Simone Talbot ügyész előtt gondosan elhallgatta azt a tény, hogy bármiféle viszonyban is lenne Joseffel, főleg, hogy a gyilkosság időpontjában épp „vért adott neki”. Mikor bement a fürdőbe, hogy rendbe szedje magát,  látott egy elsuhanó alakot, majd jött a csobbanás, s Dominic ott volt a kádban. Simone minden szavával védi Josefet, tudja, ő kihúzhatná a bajból, hiszen végülis van alibije, de nem akarja lebuktatni őt. Titoktartás – a legfőbb szabály.

Talbot kíváncsi, vajon mit sikerült Bethnek kiszednie a gyanúsítottból, s igencsak csalódott, mikor kiderül, hogy semmi értékelhetőt. Az exriporter felveti, talán Hanket is meg kellene kérdezni, ő volt az, akivel Dominic összeszólalkozott az esten, tanúk vannak rá. Hank időközben felszívódott, azóta is keresik a zsaruk. Josef kiakad azon, hogy az újságok a gyilkosságot harsogják, míg az ő 100 millió $-os adományáról csak néhány sor van.

Josef nem tudott arról, hogy Simone ismeri Dominicot, arról meg pláne nem, hogy szeretők voltak, ahogyan az ügyész állítja. Josef jelenleg a vámpírtársadalom miatt aggódik, nehogy fény derüljön a létezésükre, Mick megnyugtatja, még a rendőrök előtt a végére járnak az ügynek. MSJ megdöbben azon, hogy Josef intim viszonyba keveredett egy „üccsivel”, pont ő, aki a szabályok betartásáról regél úton-útfélen.

Beth a menedzserpáros lakásában folytatja a nyomozást, a páros női tagja Írországból menekült, a hajóúton változtatták át, de nem látta az „elkövetőt”. Nem sokkal később egy bokszmeccsen találkozott Jacksonnal, szerelem volt az első látásra. A férfi megengedte a nőnek, hogy átváltoztassa, így örökké egymáséi lehetnek. Szó szerint. 150 év alatt egyszer sem bánta meg a tettét. Emma szerint Hank és Dominic között csajok miatt folyt a vita, egyébként az élet minden területén versengtek egymással.

Hullaház, Guillermo sajnálkozik, hogy előtte fekszik az, aki miatt megnyert anno egy fogadást. Milyen kár érte. A halál oka nyaktörés, de egy vámpír nyomai is felfedezhetők, és Dominic a halála előtt közvetlenül lefeküdt valakivel. Jah, és akad néhány vérfolt is, B+ vércsoportú, talán a partneréé lehet. Vágás, Mick a saját lakásában az épp pezsgőt töltögető Josefre bukkan: Simone kiszabadulását ünnepli, az ügyészség 24 órával tovább senki nem tarthat bent ok nélkül.

Mick szembesíti a Guillermotól hallottakkal Simonet, aki ügyesen kitér miden elől, a döntő érv, hogy a vércsoportja B-. Josef rögtön le is „teszteli” a lányt. Csupán szakmai célból Mick is, ekkor nyit rájuk Beth. Josef és Simone gyorsan kereket old, így a nyomasztó légkörben ketten maradnak. Beth ideges, hallani sem akar a magyarázatról. Hankhez igyekszik, Mick vele tart, vagy sem? A válasz igen, Hank háza előtt végre sor kerül a megbeszélésre, Mick biztosítja a Bethet arról, hogy csak érte van oda, de a riportercsaj össze van zavarodva, hiszen az ő véréből MSJ soha nem akart inni (leszámítva azt a sivatagi esetet, de akkor is ugye a lány ajánlotta fel magát).

Hank lakhelye igazi fősulis kolesszoba, a haverjai megpróbálják fedezni, nem sok sikerrel. Guillermonak sikerült értékelhető mintát nyerni a vérnyomból, vámpírtól származnak. Vámpír-ember viszonyból sosem származnak jó dolgok, szól az intelem. Másnap Mick Jacksont faggatja, Dominicnek volt egy vámpír barátnője, természetesen a fiúnak fogalma sem volt a vérszívókról. Mick következő útja Lisahoz vezet, lenyűgözi néhány 3 pontos dobással, aztán kezdődhet a csevej. A lánynak ezúttal nem volt köze Dominichoz, s elárulja, a főiskolai élet igencsak tökéletes a rejtőzködésre.

Hank a kihallgató szobában, nem ő ölte meg Dominicot, de látott egy nőt, aki úgy bánt a fiúval, mint egy rongybabával, ő a tettes. Vágás, Lisa elárulja, hogy Emma is bensőséges viszonyt tartott fent Dominiccel, Jackson háta mögött. Hűha. Emma volta gyilkos! Hank látta az arcát, s látta, amint épp vámpírrá vált (csak persze ő nem tudja, hogy léteznek) – mindezt pont Talbotnak sikerül elmesélnie. Az ügyész egyenesen Emmához tart, Mick igyekszik megelőzni őt.

Sajnos nem sikerül, repülő székek jelzik az ellenállást, Emmának esze ágában sincs börtönbe vonulnia. Mick nagy nehezen ráveszi arra, hogy adja meg magát, kihozzák őt, ne aggódjon. Beth szerint nem is volt vészes. Pedig igen: egy embergyilkos vámpír börtönben, aki hamarosan meg fog éhezni. Beth eltűnődik ismét a 150 éves házasságon, Jackson érkezik, itt az ideje ötletelni. Ő nem tudott Emmáról és Dominicról, ő azt hitte, tökéletes a kapcsolatuk, tévedett. Jacksont most az az érdekli, hogy Emmát hogyan is hozzák ki a rácsok mögül, még mindig szereti, emlékszik még arra is, hogy mit viselt a legeslegelső alkalommal.

Jackson bemegy meglátogatni Emmát, a nő sajnálja, amit tett, elvesztette az önuralmát. Jackson megbocsájt, már dolgoznak a kihozatalán, Josef izzította a jogászait is az óvadék ügyében. Emma azonban megmakacsolja magát, St. John az, aki az emberekkel haverkodik, ő vigye ki őt innen. Különben felfedi valódi énjét, és nemcsak magát leplezi le, hanem neveket fog sorolni. Sokat. Simone bocsánatot kér a múltkori miatt Bethtől, nem akart ő kellemetlenséget okozni, elmondj néhány vaskos gondolatot ember-vámpír viszonyáról. Ezidő alatt pont ugyanebben a témában diskurál Mick és Josef is.

Mick lakása a főhadiszállás, Beth kopogtat, de inkább lelép. A kis csapat, Logan, Josef, Guillermo, a Takarítók és Mick a szökést készítik elő. MSJ hibája, hogy Emma őrizetben van, de ezen lépjünk túl. Itt most mindannyiuk „élete a tét”, ha nem akarnak lebukni, óvatosnak kell lenniük, és minél előbb cselekedni kell. Logan megbabrálja a közlekedési lámpákat, a Takarítók és Guillermo összedob egy baleseti helyszínt, Mick és Josef pedig kiszedi a rabszállítóból Emmát.

A terv tökéletes, azt leszámítva, hogy Logannek mégiscsak gondja akad a tűzfallal, illetve Emma saját kezébe veszi a doglokat. A végeredmény azonban a lényeg, a kis csapatnak sikerül kereket oldania. De az ítélet még hátra van, ezúttal a vámpírtársadalom részéről: kockáztatta a lelepleződésüket, ezért meg kell halnia. Az árulásnak ez a büntetése: halál (tűz által). Jackson megpróbálná lebeszélni őket, de nem sikerül, így inkább úgy dönt, Emmával együtt akar elevenen elégni. A halálban is együtt. Örökké.

Talbot az ügyészségen túlórázik, mikor kap egy névtelen telefont, és egy levelet, benne vámpírok neveivel. Az összessel, aki valaha élt (figyelmesebbek észrevehetik, hogy pl. Josef neve többször szerepel a listán), áthúzva azok, akik meghaltak. Az utolsó név a listán: Mick St. John. Hoppá. A magánnyomozó Beth ajtaján kopogtat, elmondja neki, hogy Emma és Jackson halottak. Minden közösségnek megvannak a maga törvényei.

Beth rátér a kettejük kapcsolatára. Mick nem térhet vissza az emberek világába, ő pedig még nincs kész arra, hogy csatlakozzon a vámpírokhoz. MSJ közli, ő nem akarja átváltoztatni a lányt, ez nem erről szól. „S mi történik akkor, ha elkezdek öregedni?” – hangzik a válasz. Beth már nem bírja tovább ezt, erre Mick kisétál a lakásból a folyosóra, beismeri magának, hogy tényleg szereti Bethet, majd 2 pillanat után visszamegy a lányhoz. Beth kérdőre vonja, vajon emlékszik-e rá, mit viselt először, amikor találkoztak. Mick pontosan vissza tudja idézni a kék farmert, a csíkos felsőt, a krémszínű kabátot, és azt, hogy mezítláb volt. Mick azért emlékszik rá, mert szereti Bethet, ezt most már ki is mondja. Csók, s egy becsukódó ajtóval búcsúzunk.

Címkék: moonlight
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Slidy 2009.03.30. 17:05:26

Továbbra is tartom,hogy kár ezért a sorozatért:-(

aya 2009.03.31. 12:52:10

Szerintem is kár.
Szerettem a hogyvoltokat!

kiara_vm · http://kiaravm.tumblr.com 2009.04.01. 15:17:36

Köszi az egész évados HV-t! jók voltak!
Kár hogy vége, szívesen néztem volna még a második évadot is. :(

Sonrisa 2009.04.03. 00:20:05

Köszönöm a megtisztelő figyelmet, már kezdtem azt hinni, hogy csak magamnak írtam :)

Én is sajnálom a sorozatot, nekem ő egy gulity pleasure volt, szívesen néztem volna meg, a végét nagyon összecsapták, felvettek egy csomó mindent, aztán lógva hagyták.

Sonrisa 2009.09.22. 17:33:27

A Viasat műsorán újra szerepelt a sorozat, vasárnaponként, az esti film után (ált. 21:00-ás kezdéssel).
2 napja volt az évadnyitó.

Márti79 2017.07.28. 00:04:57

Én nagyon szerettem ezt a sorozatot. Most néztem végig harmadjára.
süti beállítások módosítása