Hogy volt?

House 5x01 - A halál mindent megváltoztat

2009. március 19. 08:00 - candyperfumegirl

Üdv mindenkinek az ötödik House évadban. Ezúttal egészen gyorsan megkaptuk az adagunkat, még be sem fejeződött kint az évad, és már itt is van az 5. etap, ami mellesleg a legjobb úton halad afelé, hogy az egész sorozat legerősebb évada legyen. Egy kis emlékeztető: a 4. évad ütős fináléjában House fejében utaztunk, majd elveszítettük Ambert. Azóta két hónap telt el, és Jimmy alkotói szabadságra vonult. Éppen most készül visszatérni, amikor House kedvenc kómás betege szobájában dorbézol, és csúcsot dönt a gyerekosztályról elcsórt videójátékban. Jön Cuddy morogni kicsit, persze nem a munkamorálról -okosabb ő annál, hogy veszett csatát vívjon-, hanem jelzi, hogy House és országos cimborája kapcsolata most rászorul némi ápolásra, mert kritikus állapotban van, akár vehetjük úgy is, hogy a House-Wilson kapcsolat lesz a hetibeteg.

Persze van hagyományos értelemben vette hetibeteg is, egy feminista-karrierista amazon asszisztense, az a típus, akinek az élete kávéfőzés, fénymásolás, tisztítóba járás, vörös szőnyeg leterítés, talpnyalás és hasonlók, de hogy kellőképpen érdekes legyen House-nak, egy értekezleten hangyákat hallucinál magára. Még csak 2 hülye ötlet és 3 House-féle sértés hangzik el a differenciál diagnózis során, amikor House képes elköpni, hogy 13-nak Huntingtonja van ám. Csapatra nem gyakorol különösebb hatást az információ, érdekes módon mindenki csak arról hajlandó ma beszélni, hogy House kibékül-e még valaha Wilsonnal. Ismét életbe lépett a Chase-féle fogadóiroda, vagy mi?

Hetigetggel 13 ismerkedik, beszélnek munkáról, főnökökről, karrierről vagy annak hiányáról, elég nyilvánvaló, hogy sok a hasonlóság kettejük státuszában, kimondhatatlanul érdekes. Egy óvatlan pillanatban a betegnek rektális vérzése lesz, ez jelenleg megakasztja a barátkozást, de szerencsétlenségünkre képesek lesznek pont ott folytatni, ahol abbahagyták.

És ha már barátkozásról volt szó, itt van a nagy páros, House és Jimmy. House próbálja a szokásos baráti hangnemet felvenni, vagyis egy kis lehülyézés, kéretlen pszichoanalízis, okoskodás, mindez persze tisztán szeretetből, de Jimmy most nagyon nem vevő a dologra. Annyira nem, hogy éppen a felmondását írja, mert ha van valami, amit jelenleg képtelen elviselni, az a Princeton Plainsboro kórház. Ez váratlan fordulat, House-nak sürgősen lépnie kell, hogy ezt megakadályozza, de hogy dolgozzon ki tökéletes tervet gyászoló legjobb barátok itt-tartására, ha közben akadékoskodó alkalmazottak folyton megzavarják? Rektális vérzésekkel, meg egyéb potom hülyeségekkel, húzzanak már a francba, a mesternek most fontosabb dolga van.

Csapat így magára marad, és bebizonyítják, hogy uruk és parancsolójuk nélkül tökéletesen képtelenek még olyan triviális dolgokra is, mint megtalálni a vérzés helyét. Jön viszont Kutner, és nagyon vigyorog, és ha nem most került fel a netre, hogy kiadják a Star Warst ötvenezer új extrával, 25 lemezes változatban, Millenium Falcon alakú dobozban, akkor a beteggel kapcsolatban van valami nagyon jó hír. A terhességi teszt pozitív lett, a vigyorgás csak akkor lankad némileg, amikor az ultrahanggal nem találják a magzatot. Néznek ki értetlenül a fejükből, ilyenkor vajon mi van, és ha én nulla orvosi végzettséggel, csak 4 és fél House évaddal a hátam mögött kitaláltam, mi van, akkor ezek megérdemlik az elképzelhető legdurvább csesztetést azért, mert House nélkül képtelenek rájönni, hogy is lehetséges ez.

Mesterük még mindig nem tiszteli meg az esetet azzal, hogy minimális figyelmet szenteljen neki, visszatér inkább Jimmyhez, hogy lehülyézze újra, hátha haverja elsőre nem értette az „idióta” szót. House nagyon nem érzi, mikor kellene befognia, egész szép és hatásos beszédet ad elő a gyászról, éppen csak ott a hiba, hogy soha nem érzett még csak hasonlót sem, mutat rá Jimmy nagyon találóan. Ekkor lép be csapat sírva, apuci elakadtunk, segíts! Persze már megint a lehető legrosszabbkor tudnak zavarni, Jimmy éppen a „környezetváltozásra van szükségem” közhelyet süti el, mire House javasolja, hogy vegyen egy növényt. 10 pontos beszólás.

House ezen után végre benéz a hetibeteghez, mert már ő ég a csapat miatt, hogy nem voltak képesek összerakni, hogy pozitív terhességi teszt és negatív ultrahang méhen kívüli terhességet jelent. Kedves csapat, ha én rájöttem és ti nem, adjátok vissza a diplomátokat és menjetek el parkolóőrnek, most. Mellesleg érdekes, hogy a beteg saját bevallása szerint 37 éves, amikor ránézésre 10-et simán letagadhatna. House még odaveti, hogy távolítsák el a magzatot, majd elbiceg, 13 meg utána robog, nem kéne erről esetleg megkérdezni a beteget? House csak simán kihagyott egy lépést, mert úgyis tudja, mi lesz erre a kérdésre a válasz, 13 ítélőképességére viszont negatív hatással volt a Huntington diagnózis, úgyhogy House javasolja, vagy kapja össze magát, vagy ki van rúgva.

House Cameronhoz megy, hogy rávegye, beszéljen Jimmyvel, és ez nem eufemizmus arra, hogy feküdjön le vele, és amíg Cameron ilyen cipőket hord, ne is álmodjon szexuális jellegű célozgatásokról. Ha Jimmynek olyasvalaki kell, aki átélt már ilyesmit, akkor itt is van a tökéletes alany, ha valamikor ki lehet játszani a halott férj kártyát, az most van. Tényleg Cameron, te mit is csináltál, miután elveszítetted a férjedet? Munkát váltottam, és többszáz kilométerre költöztem –jön a válasz, House-t meg a rosszullét kerülgeti.

Beteg abortusza zajlik, de gáz van, sokkal jobban vérzik annál, ami még egészséges, persze nagyon nem kell aggódni, mert egyrészt szupersebészünk (=Chase) tapasztalt kezeiben van, másrészt még az epizód felénél sem tartunk. House most Cuddyhoz megy, anyuci tanácsa, hogy beszéljen Jimmyvel újra, de kivételesen normálisan, lehetőleg az „idióta”, „barom”, „szánalmas picsogó kretén” kifejezések használata nélkül. Ellenben a javasolt szavak listáján a „sajnálom” első helyen szerepel, akkor is, ha nem érzi, Jimmynek most szüksége van erre.

Hetibeteg a műtét után sincs jól, természetesen nem a terhesség volt a gond, már hogy lett volna az, most pedig pislogni kezd, roham, majd leáll a szíve. Eközben House telefonja rezeg Jimmy asztalán, de ő ugyan fel nem veszi, ugyanis sztrájkol addig, amíg Jimmy úgy nem dönt, hogy marad. Ez mekkora genyaság már, de Jimmy sem kezdő játékos, bűntudatot eszik reggelire, ettől a módszertől nem fog megtörni. House hagyja még egy kicsit érlelődni a dolgot, rezgő telefon Jimmy asztalán marad, ő pedig elhúz haza tévézni, csapat meg oldja meg az esetet, ahogy tudja.

Cuddy ezek után próbálja a csapatot némi agyműködésre ösztönözni, de ezektől a szerencsétlenektől csak annyira telik, hogy fogalmunk sincs, anyuci, mit csináljunk? És ezek nyerték az előző évados Survivort? Gyönyörű. Hogy ne tűnjenek teljesen alkalmatlannak, 13 bedobja a szklerózis ötletét, többiek meg bőszen bólogatnak, mert ez egészen pontosan eggyel több ötlet, mint amennyi a másik háromnak összesen volt. Kezdek komolyan aggódni a beteg életéért.

Cuddy is látja a veszélyt a helyzetben, úgyhogy elmegy House-hoz üvölteni egy sort bűntudatról, felelősségről, kötelezettségekről, de a lényeg dióhájban annyi, hogy szánalmas állat vagy te House, húzd vissza a segged a kórházba, és kérj bocsánatot Jimmytől, de rögtön, vagy hozom az ostort. House válaszkánt bevágja az ajtót Főnöknéni előtt, akit ez az apró körülmény még csak véletlen sem tud kizökkenteni, és megszakítás nélkül folytatja az ordítást.

Közben 13 barátkozik a hetibeteggel, és már azt unom, hogy leírtam ezt a mondatot, a jelenetet meg összefoglalhatjuk annyiban, hogy beteg tök jól elvan a lótifuti állásával, végül is nem születik mindenki vezetőnek. Nagyszerű, hogy elhangzott ez az örök érvényű okosság, közben meg hőemelkedése van, ami nem igazán vág össze 13 szklerózis diagnózisával. Ez ciki, mert a hetibeteg már így se nagyon bízott a csapatban House nélkül, újabb pontvesztés.

Cuddy közben bevetette a nehéztüzérséget, kikapcsolta House kábeltévéjét! Vagyis a kórházi társalgó kábeltévéjét, de az gyakorlatilag ugyanaz, sőt még a távirányítót is megkaparintotta, és kilátásba helyezi, hogy az összes kórházi tévén egyedül a fazekas csatorna (már a tudat is sokkol, hogy ilyesmi létezik) lesz fogható. Ez fenyegetés a javából. És egészen véletlenül Jimmyt is berendelte az irodájába, Főnöknéni kifőzött valamit.

A csapat is szeretné ugyanezt elmondani magáról, mert jelenleg rém ostobán néznek ki a fejükből, egymást baszogatják a tehetetlenségükért, mert az mindig nagyon produktív tud lenni, Foremannek már szinte hiányzik House. Kutner legalább nézi a felvételeket a műtétről, és kiszúr egy duzzanatot, amit Chase biztos nem vett észre, ez végre valami. Többiek részéről mérsékelt lelkesedés.

Közben Cuddy irodájában House és Jimmy szerencsétlenül gubbaszt egymás mellett a kanapén, módszeresen ellenkező irányba néznek, én személy szerint még nem tudtam eldönteni, melyiknek a fején röhögjek hangosabban. Cuddy párterápiát akar tartani, megértő hang, és „akarsz beszélni róla?”, meg hasonló módszerek, House-nál meg elakadt az „idióta vagy” lemez. Jimmynek most lesz elege a dologból, Cuddynak meg mindkettőből, és csak úgy mellesleg elküldi őket a francba. Van egy olyan érzésem, hogy nem pont ezt várta a kis meetingtől, House viszont élvezte, jövő héten, ugyanitt?

Csapat elment Chase-hez, hogy kéne egy második műtét, mert van ott valami dudor, amiről lövésük sincs mi, de biztos nagyon veszélyes, és halálos, meg amúgy sincs más ötletük. Chase viszont nem hajlandó azt a lehetőséget számításba venni, hogy ő figyelmen kívül hagyott valamit, szerinte ezeknek az az egy bajuk van, hogy House nélkül totál alkalmatlanuk bármire, aminek köze van az orvostudományhoz, és milyen igaza van. 13 majdnem sírva fakad, csak kell valamit csinálniuk, ahelyett, hogy csak állnak itt, mint a hülyék. Chase tiszteletteljes javaslata, hogy akkor ne csak álljanak, mint a hülyék, majd el. Újabb bizonyíték, hogy az a wombat-dózis, amennyit jelenleg a sorozat adagol, pofátlan módon kevés.

Érkezik a szöszi pár másik fele is, de ő Jimmyhez, hogy kicsit elbeszélgessenek „elveszítettük a szerelmünket” témakörben. Jimmy rögtön tudja, hogy House uszította rá, de Camerontól valahogy őszintébbnek hat mindez, mert ő legalább nem csak tetteti, hogy van fogalma erről az érzésről. Rossz híre van viszont, a fájdalom nem múlik el, akárhova megy is vele az ember, mindig vinni fogja magával. De ha Jimmy úgy érzi, hogy jelenleg az a legjobb neki, ha elmegy, akkor menjen, de ebben a helyzetben helyes döntés nem létezik.

Csapat közben megtalálta a rejtélyes dudort, és valahogy eljutottak az amiloidózisig, de hogy azt mi okozta, képtelenek eldönteni. Mindenkinek van valami erőtlen tippje, de hogy meggyőzzék egymást a maguk igazáról, ahhoz tettlegességhez kéne folyamodniuk a jelenlegi állás szerint. Foreman megelégeli a dolgot, és elviszi a beteg aktáját Jimmyhez, akinek amúgy sem volt még elég baja az epizód során, és megszánja őket egy limfóma diagnózissal. Hozzáteszi még azért, hogy mivel ő onkológus, neki mutathatnak egy fájós torkot is, abban is rákot fog látni, ha immunológushoz viszi, az pedig autoimmunt. Ezen már túl vannak, de úgy tűnik, Foreman jobban bízik Jimmy véleményében, mint Cameronéban, mert elkezdik kezelni a beteget limfómára.

A beteg jobban lesz, hogy lefolytathassanak egy újabb dögunalmas beszélgetést 13-mal, jobban jártunk volna, ha kómában lett volna 40 percen át. Ez persze csak azért kell, hogy 13 előadhassa valakinek Huntingtonja megrázó történetét, és hogy mennyire nem hiányzott ez a történetszál a sorozatba, az szavakkal leírhatatlan. House közben megy a távirányítóért, mert kezdődik a sorozata, és egy újabb Cuddy-féle kioktatás alatt meg is születik az aktuális epifánia, mindjárt kiderül, mire nem tudott rájönni a mester nélkül a team. House-nak tulajdonképpen egyetlen jel elég volt a diagnózishoz, az, hogy a beteg 27-nek nézett ki 37 évesen. Diffúz leprája van, a munkájával járó utazásai során kaphatta el, ez a lepra szimpatikusabb fajtája, amitől megszépül a bőr, és nem mellesleg minden tünetet magyaráz. Szuper, mondja 13, miközben földhöz vág minden keze ügyébe kerülő dolgot.

Hetibeteg úgy dönt, hogy gyógyulása után visszamegy lábtörlőnek, mert ez az ő élete, pedig 13 már majdnem rábeszélte, hogy változtasson és próbáljon meg ő is valaki lenni. 13 dühös, azt hitte, az, hogy majdnem meghalt a munkája miatt, megváltoztatja a beteg életszemlélelét. Téves, mondja House, a majdnem halál nem változtat semmin, a halál az, ami mindent megváltoztat. Aminek az élő példája Jimmy, aki éppen ezekben a pillanatokban készül elhagyni a kórházat. House végre mondja neki, hogy sajnálja, de nem ez a lényeg, Jimmy nem őt hibáztatja Amber haláláért, mert azoknak a körülményeknek a pont ilyen szerencsétlen összejátszását semmiképpen nem okozhatta House. A probléma az, hogy már ő maga sem érti, miért tart ki egy ilyen ember minden hülyesége és szemétsége mellett, ez a barátság tőle csak áldozatokat kíván, miközben gyakorlatilag semmit sem kap tőle, úgyhogy részéről itt befejezte. Egy gyönyörűen komponált záróképben Jimmy távozik, de ez nem lehet ennek a legendás kapcsolatnak a vége. Ugye?

Címkék: house
73 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mándruc 2009.03.19. 09:06:57

Végre új House részek! Az új csapatból nekem még mindig egyedül Kutner szimpi, 13 kifejezetten irritálóan Cameronos-lelkizös.
Remélem Wilson visszajön...

Edward Nygma 2009.03.19. 09:25:54

Szegeden meg 5 perccel a kezdés után leállt a tv2, valami jogosultsági hibaüzi jött helyette.
Köszönjük, T-Home!

Hamster · http://hamster.blog.hu/ 2009.03.19. 09:30:17

Remélem, hogy ez a rész csak a vihar előtti csend volt, mert a Househoz képest kicsit egydimenziós volt...

Fekete Pákó 2009.03.19. 09:32:17

az új csapat egy kalap szar

Sylba 2009.03.19. 09:33:57

Köszi Candy a posztot. House genyóbb, mint valaha, az első húsz percben szakadtam a nevetéstől. Főleg, amikor House mindenkit kiosztott. :D
13-at is elkapta, de néha nem hiszen hogy vannak egyáltalán emberi érzései. Az új csapat még mindig nem szimpi. Főleg, hogy túlságosan önállóak akarnak lenni. 13 nem szimpi, és hát eléggé megstírölte a napi pácienset.
Azt nem értettem, hogy a TV2 akkora reklámot csinált anno egy hete a DH-nak ( Szül fel ) a Housenak miért nem???

2009.03.19. 09:40:04

Mindenkinek igaza volt a tegnapi részben, akármit is mondott, ez a baj.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.03.19. 09:44:28

tegnap volt Ház?!?!??!

:eret vág magán

OkoskaTo:rp 2009.03.19. 09:46:21

"Tényleg Cameron, te mit is csináltál, miután elveszítetted a férjedet? Munkát váltottam, és többszáz kilométerre költöztem –jön a válasz, House-t meg a rosszullét kerülgeti." A rosszullét helyett House elmenőben még beszólt neki, hogy "És látod, ezt hogy megszívtad?"

AsgardV 2009.03.19. 09:48:41

Kétszer lehet jól szórakozni egy House-részen, először amikor megnézi az ember, másodszor amikor elolvassa candyperfumegirl leírását. :)

A Huntington-szál később elég érdekes lesz, és 13 egyértelműen a férfi nézők miatt került be a sorozatba, ehhe.

Azhát 2009.03.19. 09:50:13

"csak kell valamit csinálniuk, ahelyett, hogy csak állnak itt, mint a hülyék. Chase tiszteletteljes javaslata, hogy akkor ne csak álljanak, mint a hülyék"

Erről eszembe jut egy Major Tamás-sztori:

"Hé, maga ott hátul a színpadon! Maga ennél a jelenetnél csak üresen ordítozik." - "De hát akkor mit csináljak, rendező úr?" - "NE ordítozzon üresen!"

mándruc 2009.03.19. 09:53:51

Hát tényleg nem lett agyonhájpolva, hogy új House részek lesznek, ez elég érthetetlen, mikor pedig állítólag a House a csatorna egyik legnézettebb müsora (vagy a legnézettebb volt?)... Én is tök véletlen kapcsoltam oda tegnap.

Squazee 2009.03.19. 10:00:15

13 üres járat, sose volt és sose lesz érdekes karakter. Kutner és Taub legalább próbálkoznak. És egyértelműen Kutner viszi a pálmát. (Igen, a macska volt :D)

beleszolok 2009.03.19. 10:08:55

Jaja. 13-ka nagyon kis tündérke :)

De a Black Donnellys-ben jobban néz ki :)

BooBoo 2009.03.19. 10:09:53

sajnos nem láttam az évadzárót, valaki elmondná, milyen körülmények között halt meg Amber? Miért lehetne House bűnös a halálában?

beleszolok 2009.03.19. 10:13:32

@BooBoo: Mert House mata részegen a Wilsont hívta telcsin, és Amber ment el érte, balesetet szenvedtek, aztán House kezelte.

winnie 2009.03.19. 10:14:07

"Azt nem értettem, hogy a TV2 akkora reklámot csinált anno egy hete a DH-nak ( Szül fel ) a Housenak miért nem???"

3-féle előzetes is futott. annyi tv2-t nézel, hogy látod, hogy mi mekkora reklámot kap?:)

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.03.19. 10:14:17

tv2 bekaphattya
lekéstem az első 20 percet

nem tudtam én sem, hogy itt az új évad

barmok, barmok...

WoodooKilla 2009.03.19. 10:14:29

"A Huntington-szál később elég érdekes lesz, és 13 egyértelműen a férfi nézők miatt került be a sorozatba, ehhe. "

Férfi néző volnék, de hogy nem miatta nézem, az tuti. Engem csak irritál 13...

winnie 2009.03.19. 10:15:46

"és 13 egyértelműen a férfi nézők miatt került be a sorozatba, ehhe."

kutner meg taub a női nézők miatt.

ehh, csacsiság. azért került be, mert nem lett volna sok értelme 3 új férfi szereplőnek, így 2 férfi, 1 nő lett, ami tükrözi a régi csapat összetételét.

elég sekélyes gondolkodásra vall azt hinni, hogy valaki csak akkor néz tovább egy sorozatot, ha egy nőt beraknak.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.03.19. 10:16:38

@AsgardV: 13 nekem eyecandy-nek túl érdekes, amúgy viszont túl érdektelen karakter

AsgardV 2009.03.19. 10:20:55

winnie: már úgy érted, hogy 3férfi 1nő - ne feledjük Foremant. :)

Nekem nagyon bejön 13, főleg azok az idióta sapkák amiket viselni szokott.

Azhát 2009.03.19. 10:22:32

@A Hannibal Lektűr-attitűd:

pedig szerintem azért párszor elmondták a reklámokban, hogy új részek jönnek... de hát ugye az ember elkapcsolja, ha reklám van...

Pokember - a seggemből, mint minden rendes Póknak 2009.03.19. 10:28:01

Én is csak azért néztem, mert itt olvastam, hogy lesz.:-), c:c-n, asszem. Én spec elaludtam rajta, mert még a szokásosnál is később kezdődött, és hát 13 lelkizése tényleg elég uncsi volt. Egybként télleg csini.:-)

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.03.19. 10:36:12

Én is lemaradtam róla. Valahol hirdették egyátalán, hogy kezdődik az új évad.

Csak abban reménykedem, hogy sikerül a régi színvonalra visszakapaszkodni, mert az előző évad nekem nem nagyon tetszett.

Inimma 2009.03.19. 11:08:19

Mivel 21.57 után csak a következő üzenetet láthattam:

Rendszer üzenet - Nincs hozzáférése

nagyon jó, hogy itt elolvashattam, miről maradtam le. Köszönöm!

A T-Home meg szarjon sünt! Lehetőleg XXL méretűeket.

Hammer · http://car-pencil-etc.blog.hu/ 2009.03.19. 11:09:04

jó, hogy van hogyvolt, tegnap elaludtam rajta a reklámszünetben...

ACM 2009.03.19. 11:10:38

Istenem, az a párterápiás kép nagyon kemény! :D Imádom őket külön-külön is, de így együtt ez a 2 tag mindent visz.
De ez a "nem vagyunk barátok, talán soha nem is voltunk azok" megjegyzés Jimmy részéről...

Bambano 2009.03.19. 11:12:27

Én mintha úgy láttam volna, hogy Cameron egy kicsit le van robbanva külsőileg... Szerintetek?

Hammer · http://car-pencil-etc.blog.hu/ 2009.03.19. 11:13:11

ja és köcsög TV2, hogy nem bírta kivárni a kezdéssel a kiírt időpontot. ha már ilyen későre tette, a fos saját műsorai miatt

babó 2009.03.19. 11:16:44

nekem tetszett Cameron, most olyan természetes külseje volt, régen néha nagyon túl volt kozmetikázva. de lehet, h pont ettől tűnik úgy, hogy le van robbanva :))

a 13-as és beteg kapcsolat nagyon túl volt pörgetve, az, hogy mindkét szálon a lelkizés ment, nekem sok volt. persze, szinte mindig van kapcsolat a hetibeteg és a magánéleti vonal közt, de most nagyon ellaposodott a sztori ettől. hát nem tudom, legjobb évad? remélem összeszedi magát :))

babó 2009.03.19. 11:17:26

nekem tetszett Cameron, most olyan természetes külseje volt, régen néha nagyon túl volt kozmetikázva. de lehet, h pont ettől tűnik úgy, hogy le van robbanva :))

a 13-as és beteg kapcsolat nagyon túl volt pörgetve, az, hogy mindkét szálon a lelkizés ment, nekem sok volt. persze, szinte mindig van kapcsolat a hetibeteg és a magánéleti vonal közt, de most nagyon ellaposodott a sztori ettől. hát nem tudom, legjobb évad? remélem összeszedi magát :))

Tiborsan 2009.03.19. 11:30:22

Huh, el is feledkeztem, hogy új House évad van. Mondjuk csak 1x láttam a beharangozót.
Szerintem is azért kellett 13, hogy a csapatösszetétel egyezzen lényegében az előzővel.
Egy dolog szokott zavarni a Houseban, mégpedig az, hogy a sablonok hasonlóak
- Érdekes eset a klinikára úgy, ahogy
- House tévézik/játszik és közben genyó
- Coddy nem terhes
- House ráuszítja Érdekes esetre a csapat
- az vizsgálatok után differenciáldiagnózis, House már rég tudja, mi a baja Érdekes esetnek(megfázott, sclerosis tuberosa, rák, hazudik és jól van)
- Coddy még mindíg nem terhes
- Érdekes eset madnem meghal és rákos(Willson szerint)
- A legvégén adnak neki C-vitamint, mert mint kiderült megfázott, és hazudott a macskáról, és a drogról

Bocs a hosszúért.

Tibi

garnéla mák 2009.03.19. 11:34:03

Tiborsan:
akkor javaslom, hogy nézd az 5. évadot, mert megváltoznak a klisék, a sablonok felborulnak:)
és tényleg lesz érdekessége a Remy-szálnak (13-nak)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.03.19. 11:50:11

A lábtörlő hetibeteg a Mentalistában meg főnöknénit játszik...

ChPh 2009.03.19. 11:52:33

@Tiborsan: aham, ühüm, van párszor így, de nem mindig :D:D:D

ebilafan 2009.03.19. 12:00:06

Köszönjük, Candy, ez villámgyors volt!

Valaki fentebb már említette, hogy a HV miatt a House dupla élvezet, és ezt csak megerősíthetem. Ez az epizód önmagában nem volt ötcsillagos, de az összefoglalód feljavította.

Cameronnak ebben a részben sikerült először valami igazán szimpit művelnie/mondania: mikor felhomályosította Wilsont, hogy a fájdalom mindig vele marad majd, no matter what. Arról nem is szólva, hogy ezt a tapasztalatot azután szűrte le, hogy ő is a lehető legmesszebb menekült az emlékeitől fizikailag. Ezzel az én szememben ő adta az egyetlen értelmes tanácsot.

Wilsont meg nem tudom, hogy irigyeljem vagy sajnáljam, amiért abban a helyzetben van, hogy a gyász fázisában maga mögött hagyhat csapot-papot, főleg ha vesszük, hogy a legtöbb ember ezt nem teheti meg. (Család, munka stb.)

Sylba 2009.03.19. 12:22:45

@winnie: Hát nem nézek sok TV2-t az tény. De akiket ismerek, senki nem tudott róla, és aztán ők falják a Joshitól kezdve a műsort. :D

13 szerintem átlagos csaj, Cuddy és Cameron karaktere érdekesebb. Én House stílusa miatt nézem a sorit, és a beszólásai miat, nem a mellékszereplők miatt. (Inkább Chase, mint Taub. ) Viszont ők is kellenek, bár néha az az érzésem, hogy Hugh Laurie el bírná vinni a sorit egyedül is. :D De lehet hogy kifújna hamar.

Bambano 2009.03.19. 12:32:47

@Sylba: mindig kellenek az "unterman"-ek, akik feladják a magaslabdát, hogy House leüthesse... Szóval slepp nélkül nem megy.

Savafan 2009.03.19. 12:55:23

az milyen volt amikor a kómás beteg kezéből kiszedte Ház az üccsit majd visszatette. az öregnek fix szerződése lehet a Ház alkotóival, amíg a sorozat megy, ő kómában lesz. majd az uccsó részek valamelyikében felkel:)
az a kép a párosról zseniális. ahogy kinéznek a fejükből:)))
és az is nagyon tetszett, amikor House beront és mindenféle kérdés nélkül döfi a tűt a lány lábába:)
igaz House-os rész volt. tetszett!!

aya 2009.03.19. 12:58:07

azt észrevettétek, hogy a szinkronosok is olvassák a hogyvoltot?
Taub mondta 13-nak, hogy ne attól várjon epifániát, hogy egy szemcsés felvézelt bámul. Ha jól emlékszem az epifánia kifejezész Candynek köszönhetjük!

aya 2009.03.19. 13:00:30

bocs az elütésekért

mizrolist 2009.03.19. 13:06:55

@Hammer: ja, vicces volt, bekapcsoltam a kiírt időpontban a tv-t és már túl voltunk a főcímen :-/

xfm 2009.03.19. 13:20:10

+1 a szegedi t-kábel sünszarásra!
és +1 grat az ismertetőért!

mándruc 2009.03.19. 13:28:23

@Bambano: Cameron szőkén szerintem elég kurvás. Meg a tegnapi részben kócos is volt, tényleg lerobbantnak tűnt.

Bambano 2009.03.19. 13:36:28

@mándruc: én egy kicsit pufóknak láttam az arcát, mint akin van pár plusz kiló (ami jó elosztásban ráférne) és nem aludta ki az előző átbulizott éjszakát... egyébként mind a három csirke bejövős nekem...

mándruc 2009.03.19. 14:09:03

@Bambano: Nekem Chase jön be inkább, aranyosak a képek, amiket candy felrakott róla --> köszi! :)
Cameron sokkal decensebb volt szerintem a régi hajával, és most megnéztem a képet megint, tényleg pufibb az arca egy kicsit. Biztos szomorú, hogy csak ennyi a szerepe, és a szünetekben, mikor nem az ő jelenetei mennek, túl sok chipset tol :)

jozicsenko 2009.03.19. 14:43:45

Hi!

A rektális Sün-szindrómára én is benevezném a T-jóanyját, végre house, erre elszállnak

más: a Tv2 hogy a jófenébe akar az rltklub elé kerülni, ha

1. ami jó sorozata van, eldugja (21.40-kor kezdeni? ember? nooormális?)
2. a tényeknek 7kor vége, éééés jön tömegével az agymosó sorozat/kisszinesszagos valami / aktiv/ jóbanrosszban nemtommi

ami meg érdekelne: egy sorozat, vagy bármilyen film, az elérhetetlenül messze van
3. sün! sün! sün!

Kenda 2009.03.19. 15:01:19

Egyetértek az előttem szólóval: annak ellenére, h már láttam ezt a részt, gondoltam megnézem megint, erre az a fostalicska miatököm megy, House meg sehol, ember nem tudja kivárni, tv kikapcs, marad a dvd. Így esik a nézettség, gratula.
Még jó, hogy van hv!

sélli_ 2009.03.19. 15:40:18

Még az a 'párterápia' LOL!!!
Klassz a hogyvót, jó hogy visszatértél Candy.

SPOILER


Ö izé, nem tudom, de nekem az 5. évad tök lapos... jó persze volt 1-2 Cuddy féle móka, de most komolyan: halál uncsi és kiszámítható... ki-kivel, mikor-merre. Egyre jobban kaptafa...

SPOILER vége

candyperfumegirl 2009.03.19. 18:17:25

Szegediek, és mindenki, aki lemaradt róla, szerintem annyira ne boszsankodjatok, elég lapos epizód volt ez, persze ez nem vigasztal senkit, tudom. Lényeg, hogy jövő hétre jegyezzétek fel. :) A háromnegyed tízes kezdéstől amúgy én is kivagyok, Szülifeli ugyanez, dolgozó/koránkelő emberre nem gondolnak?! Csak egy órával kezdenék korábban, teljesen más lenne.

Renáta_ 2009.03.19. 18:24:49

Na, ezért nem kell a T-Home-hoz menni Szegeden. Én szintén szegedi, végignézhettem a rész békében :DD

Viszont (bár bízom Candy...-ben, hogy ütős évad lesz), rém unalmas volt ez a rész. 13-at bírtam tavaly, most csúnya lett és valóban Cameron-os, a hetibeteg, a Cuddy-féle folytonos House-piszkálás és a House-Wilson meccsek is szárazak voltak.
Más kérdés, hogy House meg valóban genyóbb, mint valaha...

sélli_ 2009.03.19. 18:33:00

@Onix Titan: szívemből szóltál. Méghogy a széria legjobb évada??? Szinte elalszom a részeken. De ne is beszéljünk róla, majd visszatérünk rá, ha a többiek beértek :)))

candyperfumegirl 2009.03.19. 20:22:05

Onix Titan, töröltetem a kommentedet, tessék már kibírni spoilerezés nélkül, ha kérhetném. Tudom, hogy nem "megmondom, ki a gyilkos" jellegű spoiler a hozzászólásod, de hidd el, hogy aki most kezdi nézi az 5. évadot, azt ez is zavarja.

Többieknek mondom, hogy ne higgyetek senkinek (nekem se :D), csak a saját véleményeteknek, hallottam már vegyes véleményeket a House eddigi ÖSSZES évadáról, vannak, akik az általam messze leggyengébbnek tartott szakaszt, a 4. évad első felét istenítették. Nem vagyunk egyformák, közhely, de ez van. Számomra az 5. évad eddig kevés kivétellel egyenesen zseniális (bár még közel sincs vége...), aki szerette eddig a House-t, az megtalálja benne most is azt, amit szeretett, mert a sorozat abszolút hű önmagához, és az én szememben ez nagyon pozitív. Meg hát élvezem úgy ahogy van, jobban, mint valaha, és ez nálam elég sokat elmond, higgyétek el. :) De erről most nem mondok többet, majd eldönti mindenki időközben, hogy tetszik-e neki, nem lesz som egyforma vélemény szerintem.

zeugma 2009.03.19. 20:41:20

Miért ver minket a sors 13 lelkizéseivel??? Már kezdtünk örülni, hogy Camerontól megszabadultunk, de ő is maradt, és kaptunk egy még rosszabbat is.
Miért Amber kellett kinyírni, abban a karakterben legalább volt fantázia. Ült volna a buszon inkább 13.

Mivel az elmúlt hónapokban a régi részek ismétlésével kellett beérnünk, most még jobban szembetűnő, hogy a régi team mennyivel érdekesebb és nézhetőbb volt, mint az új bagázs. Abból Boreman volt az, akit mindig szidtunk, hogy unalmas - hát ő pont benne maradt.

Jó HV, köszönjük! Jobb, mint az epizód maga.

dorcobra 2009.03.19. 20:58:52

NEEE én meg tegnap felhőtlenül CSI:NY-ot néztem ááááááá
Egyébként a HV jó :P

mea 2009.03.19. 22:56:02

Végre!!!! Van értelme bekapcsolni a tévét, és megnyitni a Hogyvoltot :)

platelet 2009.03.19. 23:33:46

"Egy óvatlan pillanatban a betegnek rektális vérzése lesz"

Ez már Rejtő szintű beszólás :)

Nekem tetszett a rész (ha a 13as-Hetibeteg jeleneteket leszámítjuk), az ötödik évad egy felfele ívelés minőségben, ami már a negyedik végén elkezdődött.

Pancs 2009.03.20. 00:57:26

Haihó,

bocsánat, kicsit off, de muszáj reagálnom erre:
"aki szerette eddig a House-t, az megtalálja benne most is azt, amit szeretett, mert a sorozat abszolút hű önmagához"
Teljesen az ellentétét gondolom:)
-azt hiszem mondhatom magam fan-nak, de egyáltalán nem találtam meg ebben az évadban azt ami HOUSE(pont ma mondtam valakinek, hogy ebbe az évadban 3 JELENET van amin úgy igazából tudtam röhögni és a ma napig feltudnám idézni)
- véleményem szerint a sorozat ponthogy tök ellentmond magának még 1 részen belül is, nemhogy visszatekintve a korábbi évadokra.
Azért örülök, hogy vannak még(nem is kevesen) akik élvezik, jó nektek!:)
bocs az offért

ladybyron 2009.03.20. 01:09:58

Az ötödik évaddal kapcsolatban Séllihez kell csatlakoznom, sajnos, éppen az tűnt el a sorozatból, ami miatt sokan megszerettük. Nagy csalódás például - spoiler nélkül - ahogy Wilson súlyos és kegyetlen utolsó mondataihoz viszonyulnak majd.

Viszont az első három rész nézhető volt. Nem tartoznak a legjobbak közé, sőt, erősen közepesek, a második gyengébb is. De a negyedik évad nagy részétől és az ötödik évad eddigi részenek átlagától eltekintve (amiket elvonási tünetektől vezérelve nemrég megnéztem) összeszedett, nem lapos részek voltak, szóltak is valamiről. Ez az első epizód, leszámítva 13-at élvezhető volt.

Viszont mintha a TV2 kihagyott volna néhány másodpercet (?). Persze, lehet, hogy rosszul emlékszem, mert ebből az évadból egy részt sem nézem meg újra.

mizrolist 2009.03.20. 13:12:55

@candyperfumegirl: ugyan, candy, azt csak úgy lehetne kivitelezni ha kidobnák a frissen indított MrÉsMrs-t vagy a Jóban-Rosszbant vagy a Hal a tortánt... szerintem egyik sem várható.
Persze az is igaz, hogy a legjobb lenne, ha mindhármat kivágnák a fenébe, egyik sem éri meg, hogy nézzem.

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2009.03.20. 15:32:39

Én mindet kivágnám!:D Candy, utolsó hozzászólásoddal abszolút egyetértek (már megint:) ), s szuper a hogyvolt!:)

Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2009.03.20. 15:48:44

sajnos szerintem a negyedik évadban rossz irányba változott house karaktere. a kezdeti évadok viccesen tapló dokija, egy mizantróp, sötét, érzéketlen bunkó lett a negyedik évad végére. akiben semmi szerethető nem maradt lassan. remélem ez kedvező irányba mozdul el ebben az évadban. bár ez az epizód nem ezt vetíti előre. nem volt egy erős évadkezdés.

BK 2009.03.20. 20:33:31

@Bombadil Toma: Hát ha láttad az évadzáró duplarészt... A legérzékenyebb House a legrészletesebb és legfinomabb vonásokkal festve meg.

BK 2009.03.20. 20:44:33

"A terhességi teszt pozitív lett, a vigyorgás csak akkor lankad némileg, amikor az ultrahanggal nem találják a magzatot. Néznek ki értetlenül a fejükből, ilyenkor vajon mi van, és ha én nulla orvosi végzettséggel, csak 4 és fél House évaddal a hátam mögött kitaláltam, mi van, akkor ezek megérdemlik az elképzelhető legdurvább csesztetést"

Tényleg elég égő, de azért van érv a védelmükben. A méhen kívüli terhesség szinte mindig petevezetékbe való beágyazódást jelent, amennyire tudom. Azt pedig biztosan csekkolták. Az ritkább, ami itt volt, hogy a bél borításán tapad meg. Ettől még elég ciki, mivel már egy második féléves kismedikus is hallja a hashártyánál, hogy ott megvannak a feltételek.

Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2009.03.20. 20:45:43

@BK: nem tudom mire gondolsz. abban végig vagy különféle gyógyszerek hatása alatt volt, vagy éppen kisütötték az agyát, vagy éppen újraélsztették... de egy percig nem volt magánál rendesen:))

BK 2009.03.20. 21:10:02

@Bombadil Toma: Hát azért elég felülete egy leírás ez. A duplarész volt az eddigi legjobb példázata annak, hogy mennyire tud küzdeni a válaszért. A félholt hallucinációi pedig igazi House-eszcenciát toltak nekünk, a nagy fehér jelenet Amberrel pedig megmutatta Houe igazi érzékenységét. Szerintem. És azért értetlenkedtem főként, mert ha rendszeres néző vagy, azért szerintem valamit meg kellett érezned a mizantróp-tapló-sötét arc miket is rejt valójában. Anélkül, hogy spoilereznék, egy beteg később ezt mondja House-nak: "Maga hinni akar, nem igaz?". Számomra ez a rejtély az igazi House.

Edward Nygma 2009.03.20. 21:58:32

Összefoglalva: T-genya és tv2 szarjanak ikersünt, majd utána terhes elefántot.

Ellenben javaslom Candy piedesztálra emelését, hogyvoltjai eccerűen tüneményesek!

Cirmoscica · http://www.doktorhouse.hu 2009.03.22. 13:30:24

@aya: Rosszul emlékszel, az eredeti House-ban is úgy mondják, hogy "epiphany".
Inkább az a helyzet, hogy a fordító (egy van+orvosi konzulens) nem böngészget a neten, és a couple's counseling-et úgy fordítja, hogy párkapcsolati foglalkozás!!! Pedig elég lett volna a párterápia (max. kicsit lassabban kellett volna mondania Györgyi Annának, és belefért volna. :p)

Egyébként meg, aki lemaradt az epizódról: a doktorhouse.hu-n mindig lehet követni, hogy mikor lesz a következő epizód. Meg linkek is vannak ott, ahonnan a szinkronos részt le lehet szedni.

Egyébként viccesek ezek a képek! :)
süti beállítások módosítása