Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

NCIS 5x12 - Megfigyelés

2009. március 17. 18:00 - Bedrock

Egy lepukkant kerületben járunk, McGee kajás zacskóval a kezében baktat az utcán. Fülesen keresztül beszélget Tonyval, akit épp az éhenhalás kerülget. Tim, mint lelkiismeretes szövetségi ügynök, szívesen beavatkozna a mellette zajló kábszerügyletbe, DiNozzo viszont egyrészt küldetésük eredeti céljával, az ellopott radarok megfigyelésével foglalkozna, másrészt még annál is jobban aggódik a gyomráért. Beszélgetésükbe egy szebb időket is megélt prosti is beszáll. Tony a megfigyelőhelynek berendezett lakás ablakából gúnyosan drukkol az extraszolgáltatást (Kapd be!) igénylő McJuan-nak. Aztán lelohad a vigyor az arcáról, amikor meglátja, hogy McGee tükörtojást hozott neki rántotta helyett. McGee egy Egészséges erotikából tanult mozdulattal összegányolja a tükörtojást, és máris kész a rántotta. Tony erre mérgében Tim fejéhez vágja a burritost, főcím.

Műszakváltás volt, most Gibbs és Ziva figyeli a raktárépületet. Ziva rettenetesen unja az egyhangú melót. A laborban Abby épp tornyot épít a mintavevő edényeiből, közben szokásához híven Agyvelőt bömböltet, így megint alig hallja meg, hogy Gibbs hívja őt a videotelefonon. Gibbs jelentést kér Abbytől, de közben furgon érkezik a raktárhoz, ezért aztán Abby körülményeskedő szövegére már oda se figyel. A furgon a szomszédos raktárhoz tart, innentől érdektelen. Újra eljött a váltás ideje, és a fiúk még sehol sincsenek, ezért Ziva már hívja is Tonyt telefonon, hol vannak már... DiNozzo közli, hogy épp most indult otthonról, és ha a forgalom is úgy akarja, akkor egy jó óra múlva már ott is van. Ziva a plafonon van az idegtől, erre Tony belép az ajtón.

De Zivát se kell félteni, valami fekete trutyival bekente a távcső nézőkéjének keretét, amitől Tony szemei körül szép karikák keletkeznek. Gibbs is jót mosolyog magában, de nem leplezi le a tréfát. Tony tesz egy gyenge kísérletet arra, hogy cseréljék meg a váltások párjait - még szép, hogy szívesebben dolgozna együtt Zivával -, de ezzel Gibbs-nél süket fülekre talál. Timtől megtudjuk, hogy egy névtelen e-mail alapján nyomoznak az ellopott radarberendezés után, de az e-mail feladóját még mindig nem sikerült kinyomozni. Tony a monitoron végre meglátja magát... Az utcán közben esemény van, a dílernél megint a korábbi kuncsaft bukkant fel a bömössel, és veszekedésbe kezdenek. Tim, Gibbs korábbi utasítása alapján kamerával rögzíti az eseményeket. Az épp távozó Ziva és Gibbs aztán kapásból hullába botlik, a bömcsi jól öltözött vezetője fekszik a sikátorban élettelenül.

Az áldozat Scott Rowe, mellette véres vascső, ami nem kifejezetten a dílerek fegyvere. DiNozzo előveszi a nagymenő stílusát, miközben bemutatkozik a helyszínelő csinos Sparr nyomozónak. Előadja az esetről szóló elméletét, meg azt is, hogy két évet a kábszereseknél töltött korábban. A nyomozó meg hármat, nesze... Távozóban DiNozzo még jól megbámulja Sparr nyomozó hátsóját.

Boncterem, Doki két kémcsövet hoz vérmintákkal, és teljes analízisre kéri Abby-t. Az edénykéken nincs azonosítószám, ezt Abby észrevételezi, de Doki megnyugtatja, hogy majd később az is meglesz. Gibbs a radart gyártó cég tulajdonosával, Chow-val tárgyal, aki sérelmezi, hogy nem kapja vissza a radarját, hanem csalinak használják azt a megfigyeléshez. Már be kellene szerelni egy tengeri rombolóba, ami a radar nélkül semmit sem ér. Ha csúszik a beszerelés, csúszik a kísérlet megkezdése is, és akkor oda a bombaüzlet. Tony mindenáron le akarja hengerelni Sparr nyomozót, ezért Dokit arra kéri, hogy szerezze meg az áldozat boncolási jegyzőkönyvét, persze csakis fű alatt.

Gibbs szól Timnek, hogy a raktári kamera eleme épp lemerülni készül, McGee máris megy ellenőrizni. Ziva eközben megint fontos dologgal foglalatoskodik: azt próbálja kitalálni, hogy DiNozzo most mivel akarja csőbe húzni őt. McGee ledöbben, amikor a raktárt üresen találja, holott Gibbs még mindig a radart látja a monitoron. Ööö, baj van... Gibbs csapkod és ordít, Ziva most nem szeretne a helyében lenni. Én meg soha nem szeretnék McGee helyében lenni, jön az elmaradhatatlan válasz Tony-tól. Ziva békejobbot nyújt, Tony elfogadja.

A parancsnokság tombol, Jenny-t keresték volna magyarázatért, de ő épp házon kívül van. Doki hozza a boncolás jegyzőkönyvét, amit egy hétvégi bridzsverseny-partnerség elvállalásáért cserébe kapott meg a rendőrségi halottkémtől. Pokol lesz, mondja Doki. A jegyzőkönyv szerint Rowe egészségtelen életet élt, de egyáltalán nem drogozott. Tony lelép, és megkéri a többieket, hogy falazzanak neki. Gibbs-t azonban nem tudják átverni, azonnal rájön, hogy Tony saját utakon jár. És tényleg, épp a nyomozót kábítja a frissen beszerzett információkkal. Ezzel együtt nemigen vágódik be Sparr-nál, próbálkozzon újra pár hónap múlva...

McGee kinyomozta, hogy honnan jött az e-mail: egy mobiltelefonról. A tulajdonosát hozzák be, mondja Gibbs. Meg is érkezett, az édesanyjával - Jordyn, a 12 év körüli kislány. A kérdéses időpontban 17 éves barátjával egy szórakozóhelyen volt (ezt anyja nem annyira díjazza...), és kölcsönadta a telefont egy férfinek 10 dolcsiért. Fel is ismeri Rowe képét a kivetítőn. Rowe küldte tehát a névtelen e-mailt...

Sparr nyomozót Gibbs tájékoztatja a megfigyelésről. Ziva jelentőségteljesen kezet nyújt Sparr-nak, aki nagy elfoglaltságában nem fogadja a bemutatkozást. Fél perc múlva aztán leesik neki, hogy Ziva szólt hozzá, de ő ekkor már igazi női büszkeséggel elereszti a füle mellett Sparr szavait. Chow újra aggódik egy sort a radar eltűnése és a szerződés elbukása miatt. McGee lemodellezte, hogy hogyan lehetett a kamerákat kicselezni. Az előadást Tim elpróbálja Abby-vel, akinek tetszik, hogy így Gibbs is meg fogja érteni. Érti is, szólal meg a háttérben Gibbs. A mobiljáért visszatérő Palmer a boncteremben találja Dokit, noha késő éjszaka van. Doki visszautasít minden segítséget Palmertől, és a sebtében összekapkodott papírokat is gondosan elzárja Palmer elől.

A hírszerzés megnyugtatja Gibbs-t, hogy a radarról semmiféle eladási ajánlatot sem fogtak el, az ellopása tehát valószínűleg csak egy belföldi ügy lehet, talán Chow egyik versenytársa tehette. A hírszerző figyelmezteti Zivát, hogy Tony reggel valamit babrált az autója körül. Ziva kirohan, Jardine pedig elmondja McGee-nek, hogy mindez nem is igaz, csak Tony kérte meg őt arra, hogy ezt mondja Zivának.

A raktár bérleti szerződésén talált ujjlenyomat gyenge azonosságot mutat az áldozat, Rowe ujjlenyomatával, tehát valószínűleg ő bérelte a raktárt. A prosti értesítette a nyomozót, hogy visszatért a díler, jutalmul DiNozzo gálánsan felajánlja neki egy körre McGee-t. Prostink emlékszik is a bekapós fickóra... A díler pánikszerű menekülésbe kezd, de azonnal körbeveszik. Próbaidőn van, és nem akar visszakerülni a sittre, nem ő ölte meg Rowe-t.

A kihallgatáson elmondja, hogy Rowe azért fizetett neki, hogy megfigyelje a raktárt, de ő nem hívta fel Rowe-t, amikor mozgás volt a raktárnál. Ezért veszekedtek, de hogy a sikátorban ki ütötte le Rowe-t, azt nem tudja. Az irodában eközben közös hamburgerezés folyik, ám a Tony által vett kaja Zivának szánt példánya a kukában landol - Ziva még mindig tart Tony bosszújától.

Abby hozza Dokinak a vérteszt eredményét, de a szintén jelenlévő Palmer Doki számára most nemkívánatosnak minősül. Doki bele is fojtja Abby-be a szót, és sietősen távozik. Palmer elmondja Abby-nek, hogy nincs is ismeretlen hullájuk...

Közben kiderült, hogy Rowe Chow cégének nagy mennyiségű részvényére kötött határidős ügyletet, a részvényárak esésére játszott. Chow és Rowe pár héttel korábban találkozott egy bárban. A díler segítségével odacsalják Chow-t, akinek a díler előadja, hogy Rowe mesélt neki a fenti találkozóról, és ötvenezerért hallgatást ígér. Chow egy napot kap a pénz előteremtésére. Erre azonban már nincs szüksége, mert embereink ekkor lecsapnak rá, a díler pedig enyhítésre számíthat a közreműködéséért. Chow maga lopta el a radart, mert az szoftverhiba miatt nem működött. A kijavítása hónapokba telt volna, így Rowe nagyot kaszálhatott volna a tőzsdén. Chow bepánikolt, visszalopta a radart, és megölte Rowe-t.

Ziva alatt szétesik a szék, de senki nem tud semmiről, mindenki hirtelen a munkájába merül. Tony csak elérte, amit akart. Gibbs látogatást tesz Dokinál, diplomatikusan elküldi Palmert. Abby aggódott Doki svarc ügylete miatt, ezért beszámolt arról Gibbs-nek. Gibbs először azt hiszi, hogy a rossz eredményt adó vérminta Dokié, de mégsem. Doki tovább próbálna falazni, de Gibbs előtt nincs titok: a vérminta Jennyé volt. Vége...

 

Címkék: ncis
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SANNA 2009.03.17. 18:47:45

Köszi a hogyvoltot.
Ha ezt a részt nézem, állandóan leesek a székről a nevetéstől!
Gibbs még a WC-re is kávéval ment! LOL
A végén mikor Ziva már kezdené elfelejteni, hogy Tony még jön neki eggyel... mekkora már ahogy a többiek tudomást se vesznek róla, na és mikor Jardine megjelenik kórházi maszkban :D
Ó Jenny, Jenny...

tikobaba 2009.03.17. 19:10:42

Mi lesz a kedvenc igazgatónőmmel?! :(

webmestar 2009.03.17. 20:22:18

sztem ebben a részben még a szokottnál is több poén van :D

solol 2009.03.17. 22:12:08

ááá...gibbs nem hogy nem leplezi le a tréfát...még néz mcgee-re is, amikor észreveszi tony-n, hogy ne szóljon :D

mea 2009.03.17. 22:41:32

Azért nem csak Tony nézte meg a nyomozónő hátsóját ;)

gonoszpok · http://gonoszpok.blog.hu 2009.03.17. 22:44:14

Tükörtojásból rántotta? De miféle burritos?
süti beállítások módosítása