Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Elit egység 1x02 - First In Line

2009. március 11. 09:04 - zaphodbb

Rettegő műtősöket és egy beteget látunk az asztalon, fölötte egy ember áll pisztollyal. Greg kandikál be az ajtón, hogy a beteg neve William. A pisztolyos pali erre ideges lesz és kiabál, hogy neki ezt meg kell tennie. Visszaugrunk két órával korábbra. A jövendőbeli túszejtőnk otthon kávézik és a lányával beszélget, aki szemmel láthatóan beteg. Egy rózsaszín pecabotot vesz elő, a lányé volt.. Aztán a lány belealszik a beszélgetésbe, apa meg felfigyel a berregő hangra, amit egy csipogó ad ki az asztalon. Ennek rettenetesen megörül és ordít, hogy Ruby. Jóvan.

Az elit egység főhadiszállásán járunk, Greg jön rózsaszín ingben, amit meg is jegyez a recepciós hirtelen. Jules lejt arra, hívja Greget, hogy nézze meg velük az újonc, azaz Sam szívatását. Egy szimulációban kell helyt állnia, éles lőszerrel fog lőni és mindenfelől kiugranak a gazemberek, akiket el kell találni. Odagyűlik a egész csapat, ötleteket adnak Julesnak, hogy hogyan nehezítse meg Sam dolgát. Lekapcsolják a villanyt, felgyorsítják a kivágódó alakokat, de Sam minden helyzetet helyesen mér fel, és lő vagy nem lő, ahol kell. Nagyon fasza csávó.

Túszejtő emberhez vissza, otthon készülnek a lányával, hogy bemenjenek a kórházba. Apa nem bírja megvárni a mentőket, felkapja a lányt és kocsival viszi a kórházba. Szegény csaj alig él. Apa kissé durván hajt, le is kapcsolja egy rendőr nagyon gyorsan. Apa kiszáll, nagy üvöltözések árán elmagyarázza a rendőrnek, hogy a lánya új szíve várja a kórházban őket. A rendőr erre nem csak elengedi őket, hanem a felvezető kocsijuk is lesz. Egy szőke nővérke fogadja őket a kórházban, aki nyomban telefonál egyet, hogy itt vannak Swansonék a szívért. Mi nem halljuk, hogy mit mondanak neki, csak azt hogy lehervad az arca, amiből éles elmével kikövetkeztetjük, hogy valami nem stimmel a szív körül.

Apa és lánya a sebészeten vannak, a lány ágyban, apa mellette, tévéznek. Egy öltönyös ember jön, aki beszélni akar Swansonnal, közli, hogy félreértés történt, módosították a listát, másik páciens kapja a szívet. Ezt a pácienst, aki egy idősebb fószer, épp ekkor tolják el mellettük. Apa megzavarodik és bizonygatja, hogy hónapok óta a lánya az első a listán. Kiderül, hogy azért a másik fickó kapja a szívet, mert ilyenkor a szerv romlékonysága miatt, a kórházhoz legközelebbi beteget választja ki a számítógép. Apa itt már kurva ideges és visszafojtva üvölti, hogy ők csak azért mentek haza, mert a kórház hazaküldte őket hogy búcsúzzanak el egymástól. Jujj, ez egy rohadt szitu, az biztos.

Az öltönyös bocsánatot kér nyolcszor, de apa már üvölt, amire egy biztonsági ember is odalép hozzájuk. Apa nem bírja ki, hogy ne tegyen semmit, csak nézze ahogy meghal a lánya. A lány ágyszomszédjánál egy rendőr áll, apának ötlete támad és kikapja a rendőr pisztolytáskájából a pisztolyt és sűrű bocsánatkérések közepette ráfogja mindenkire. Közben azt kiabálja,. hogy az a szív Phoebe-é. Az elit egységnél készülés van, ellenőrzik, hogy minden megvan-e, még marad is idejük hülyülni azon, hogy Wordy szőlő zsírozza a száját. A kórházban apa a szőke nővérkét kéri meg, hogy hívja oda az öltönyös fickót. Ez a nagyon bátor öltönyös a pult alá bújt ijedtében, de most kénytelen előkászálódni. Közben az Greg és Ed megbeszélik, hogy mit is tudnak, hát a nagy semmit, még nem azonosította nekik senki a túszejtőt.

Apa, aki Jack, közli az öltönyössel, hogy azonnal intézze el, hogy az a szív a lányáé legyen. Az öltönyös nem tudja neki elintézni, erre apa elindul megkeresni a fickót, akit már készítenek elő a műtétre. Jack beront a műtőbe és leállítja őket, de izibe, mondván, nem jó ember fekszik az asztalon. Miközben száguldanak a kórház felé, Greg és Ed kiosztják, hogy ki milyen poszton lesz. Samet megfigyelőnek osztják be, amitől az padlót fog.

Megérkeznek a kórházhoz, ott egy rendőr várja őket az épület tervrajzaival. Őt kérdezi ki Greg, hogy hány túsz van, a liftet leállították-e meg ilyenek. Kiküldenek mindenkit a biztonsági szobából, ott állítják fel az irányító központot. Jules vezeti a jegyzőkönyvet. Bevezeti Heathert, a szőke nővérkét. Tőle tudják meg, hogy túszejtőnk neve Jack Swanson és hogy mi a helyzet itt a szívvel meg a lányával. Megtudjuk tőle, hogy már csak egy óráig lesz az a szív jó állapotban és hogy még nem érkezett meg a kórházba. Jules beszól a központba, hogy küldjenek ki Swanson házához egy egységet, kikérdezni a szomszédokat.

Greg, Lew és Wordy mennek Jackkel kontaktálódni, Ed Sammel agyal, hogy a tervrajzon merre van a célpont. Greg beszélni kezd Jackhez, aki totál meglepődik, hogy rendőröket lát és teljesen elutasító. Közben Jules megtudja Heathertől, hogy nemrég halt meg anya, autóbalesetben, amikor Jack vezetett. Közvetíti Gregnek, hogy a célszemély a túlélő bűntudatától szenved. Jack megkéri őket, hogy kapcsolják vissza a tévét a lányának, amiből Jules levágja, hogy apa azt akarja, hogy ne rá figyeljen a lánya, úgyhogy belemondja Greg fülébe, hogy előbb a fickó adjon érte valamit. Greg közli, hogy dolgoznak a tévé dolgon, de előbb tudni szeretné, hogy miért is vannak itt.

Greg megkéri Jacket, hogy számolja meg hányan vannak odabenn. Jack rendes ember, körbekérdezi a dokikat, nővéreket, hogy jól vannak-e. Greg rámutat a betegre, aki a szívre vár, hogy őt is meg kéne kérdezni, mert szemmel láthatóan róla tudomást sem vesz Jack. Az irányítóban Ed töpreng fennhangon, hogy hogyan lehetne ezt halál nélkül megoldani. Samnek egyszerű agya van, ő kilőné Jack kezéből a pisztolyt és kész, de Ed rámutat, hogy a szétlőtt fegyver darabjai eltalálhatnak embereket odabenn. Jules közben jegyzőkönyvbe veszi, hogy Greg a Stockholm módszert alkalmazza, amire Jack reagál, így visszakapcsolják a tévét a lánynak.

Dr. Luria érkezik a kórház elé, Jules számol be neki, közben bekopog az autója ablakán Jack lányának házi ápolója, hogy hozzá küldték. Az irányítóban Sam ontja magából az ötleteket, sokkolják ki, amire Ed válasza az, hogy az izomgörcsöt idéz elő, amitől meghúzza a ravaszt, aztán, hogy legyen taktikai rajtaütés. Erre Ed halál komoly arccal elővesz egy tervet, amin elmutogatja Samnek, hogy hajtson végre fordított behatolást, vágjon át a forgalmas útszakaszon , utána hatoljon be a kávézóba és hozzon neki kávét de izibe. Höhö. Sam alig hisz a fülének, aztán mikor kimegy, Ed jót derül a saját kis tréfáján.

Dr. Luria az autóban kérdezgeti az ápolót, aki a kezében szorongatja a rózsaszín pecabotot. Greg bent támogatja Jacket, hogy látja mennyire szereti a lányát. Jack addig kérdezgeti, míg válaszol végül, megtudjuk, hogy Gregnek is van egy fia. Jules elhűl az irányítóban, hogy most miért hazudik, mikor ez az első szabály a túsztárgyalásoknál, hogy nem hazudunk a célszemélynek. Ed gondterhelten néz maga elé és közli, hogy Greg nem hazudik, tényleg van egy fia. Dr. Luria szól közbe fülesen, hogy az ápolótól megtudta, hogy Jack nem aludt már három napja, érzelmileg nem stabil és lobbanékony.

Sam jön ki az épületből, szembetalálkozik a szívet szállító emberrel, aki a kezében jön a kis fehér táskával. Samtől kérdezi, hogy mi legyen, nem sokáig jó már a szív. Sam felküldi a negyedikre. Mert ennyire nem figyelt oda, valószínűleg épp Jules seggét tanulmányozta, amikor körülötte arról beszéltek, hogy a szívtől távol kell tartania a célszemélyt. Egyszerű vagy fiam mint egy faék. A szíves embert még megállítja egy rendőr odabenn, de Samre hivatkozik, így továbbmehet.

Vissza Greghez, aki épp a fiáról beszél, elárulja azt is Jacknek, hogy 16 éves és hogy Dean a neve. Greg arra, hogy nem tudja, milyen egy gyereket elveszíteni azt feleli, hogy de igen tudja. Jack csendesen kérdezi tőle, hogy az ő helyében Greg mit tenne, amikor a háttérben belép a szíves ember, kezében a kis táskával. Greg Wordyt küldi utána, de sajnos már Jack is kiszúrta és rohan is és elveszi tőle a szívet. Mindenki ledermed az irányítóban, hogy ez meg hogy történhetett, Ed arca megkeményedik. Nagyon hírós. Greg nyugtatja Jacket, hogy ne lóbálja annyira azt a pisztolyt.

Greg felteszi a nagy kérdést, hogy most mi legyen. Jack szerint most elő kell készíteni a lányát és beültetni a szivet, mi sem egyszerűbb. De a doki, Greg kérésére fittyet hányva, elkezdik a fickó beteget tolni kifelé, hogy előkészítsék a műtétre. Nagyon elszántak, simán szembe mennek a pisztollyal. Ed Jules küldi fel, hogy szedje le Jacket, ha muszáj. Jules behelyezkedik. Jack bele akar lőni a plafonba, de nem sikerül, nincs kibiztosítva a pisztoly. Így nem halálos fegyver, úgyhogy Wordyt beküldik, hogy terítse le a fickót sokkolóval. Csakhogy amint Wordy odaér hozzá, a pisztoly elsül és hasba találja. Nabazmeg.

Jack kiabál, hogy nem akarta ez és nagyon sajnálja. Ed visszahívja Wordyt, akinek kutyabaja, mert mellénye van ugye. Greg előadja, hogy ő megbízik Jackben, hogy nem akarta a barátját lelőni, de most Jacknek is meg kell bíznia benne és adja oda a szívet a dokiknak. Ed szervezkedik, hogy találjon egy üres szobát, hogy apát ki tudják hozni onnan erőszakkal. Greg most a dokikhoz fordul, jelentőségteljesen nézve kérdezi az egyik dokitól, hogy ugye le kell ellenőrizni a szívet, hogy használható-e még. A doki elérti a célzást és megerősíti. Jack belemegy, hogy emiatt odaadja a szívet, de mellette akar maradni. Greg szerint ez a pisztoly miatt problémás, mert streil környezetre lenne szükség.

Jack átadja a szívet, de nem engedi hogy a férfi beteget is eltolják. Az irányítóban Heather nővér kiböki, hogy Jack biztos úgy érzi, hogy ez az egész az ő hibája, mert az ő döntése volt, hogy hazaviszi a lányát. Ednek ötlete támad, Gregnek be kell vitetnie a lányt az egyes műtőbe, így különítve el a többi civiltől. Apa megkajálja az ötletet és engedi, hogy eligyék a lányát, sőt meg is köszöni.

Spike van Ed mellett, filózik, hogy nem nagyon maradt már más lehetőségük, min lelőni Jacket. Felteszi a nagy kérdést: apát vagy a szívet mentsék meg, amire Ed csak gondterhelt fejjel néz. Az orvosok a kettes műtőbe akarják tolnia férfi beteget, amit Jack megakadályoz, közben Jules célba veszi a fejét. Így Lew visszavonul, Greg marad egyedül Jackkel szemben. Dr. Luria meglátja Samet az autóból és magához hívja. Letolja szelíden, hogy beküldte a szívet, majd odaadja Samnek a lány pecabotját, hogy hátha menteni tudja vele a helyzetet valamennyire. Majd mosolyogva néz utána, mint aki azt mondja magában, hogy "csacsi öreg medvém".

A tévében autóverseny megy, Greg arról kezd beszélni. Megtalálják Jackkel a közös hangot, a Daytonai futamról beszélnek '98-ból, amin Greg kint volt a fiával, és most mosolyogva meséli, hogy még valamelyik autóversenyző kesztyűjét is megkapta a fia. Jack kérdezősködésére kiderül, hogy Greg kilenc éve nem látta a fiát, azóta hogy az asszony elhagyta. Jacket sokkolja a hír. Közben jön a fülesbe az infó, hogy a szívnek már csak 15 perce maradt, amíg felhasználható.

Greg közli Jackkel, hogy ő már nem fog hazudni neki, Phoebe semmiképpen sem kaphatja meg a szívet. Az irányítóban Wordy ledöbben, hogy most ezt miért. de Ed leinti, hogy tudja ő mit csinál. Greg tovább elemezgeti, hogy azért nem kaphatja meg a szívet a lány, mert akkor sok másik fegyveres fickó is azt gondolná, hogy így elintézhető bármi. Jack úgy tűnik, hogy felfogja ezt és beengedi a férfi beteget a dokikkal a műtőbe. Csakhogy amikor már mindenki azt hiszi, megint sárga a fickó, közli Greggel, hogy ne menjen a közelébe, és bemegy a fickó után a műtőbe pisztolyostul.

Az irányítóban Ed kiadja a parancsot, B terv, készüljenek a behatolásra. Nem marad más mint a vérengzés. Greg benyit a műtőbe, közli Jackkel, hogy a férfi neve William és kiderült, hogy a szív sérült, nem lehet beültetni. Úgyhogy vagy lelövi Williamet a semmiért, vagy menjen inkább át a másik műtőbe a lányához. Sam érkezik a pecabottal, amit odaad Gregnek, aki átnyújtja apának, hogy erre szüksége lehet. Ez a végső lökés Jacknek, elsírja magát és átmegy a másik műtőbe. Természetesen nincs ott a lánya, hanem hirtelen bevetődik az ablakon három kommandós és leteperik a földre Jacket.

Jack Greg fejéhez vágja, hogy nem tudja milyen érzés ez, amit ő a lányával átél, aki ettől befordul és kiviharzik. Jules marad a műtőben a pecabottal. Greg az irányítóba tér vissza, ahol Ed rögtön mondja neki, hogy személyessé vált az ügy és feldühítette a célszemélyt, ami nagy hiba. Greg otthagyja és kimegy a kocsijába, ahol töpreng egy sort.

A kórházban, a férfi beteg, akit készítenek fel a műtétre, odainti magához a dokit és valamit súg neki. Jules mikor kifele igyekszik látja, hogy a férfit ki, Phoebe-t pedig betolják a műtőbe. A fickó lemondott a szívről a lány javára. Könnyezünk. Ugrunk egyet az időben a műtét utánra, Greg megy be a lányhoz látogatóba és beviszi neki a fia autóversenyzős kesztyűjét. Majd meglátogatja a fogdában Jacket is, és gondolom elmondja neki, hogy mégis a lánya kapta a szívet, mert Jack kiborult fejjel magába zuhan. A végét megint elnyálazták, de sebaj, ez egy ilyen sorozat.

Címkék: elit egység
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leslieke 2009.03.11. 10:00:54

Érdekes volt, kicsit lehetne több akció is, mert ez a lelkizés egy idő után unalmas lesz.

Llew 2009.03.11. 10:09:17

Akkor kapcsoltam el, mikor a főnök (Greg?), meg a két kommandós előre szegezett fegyverrel besétáltak a kórterembe, mint cowboyok a kocsmába és közölték a faterral, hogy tárgyalni jöttek. Főleg úgy volt vicces, hogy a kb. két résszel ezelőtti Standoff-ban is egy kórházas epizód volt, és ott még a túszejtő közelébe se mertek menni, nehogy felidegesítsék. Itt meg az arcába tolják a puskát. Túl sok tv-t néztem én már ahhoz, hogy ilyet elhiggyek.

zaphodbb · http://gyermekszoba.blog.hu 2009.03.11. 10:39:03

Így van, sok benne a lelkizés, meg kicsit lassú is a történet, úgyhogy akik akció sorozatot vártak, azoknak tényleg csalódás lehet. Mondjuk nekem nem annyira idegesítő, megnézem szívesen mindig, de azért nem az a kategória, aminek tűkön ülve várnám a következő részét.

kamasuka 2009.03.11. 11:50:17

Szar a sorozat, unalmasak a szereplők és a nagy büdös semmi sem történik. Egy jó része volt, amire egyáltalán azt mondtam, hogy ez úgy-ahogy nézhető volt, amikor a plázában tinicsajok bosszút akartak állni egy csajon, aki az egyikük pasiját feljelentette. De az egész S01 egy nagy kalap semmi volt.

zaphodbb · http://gyermekszoba.blog.hu 2009.03.11. 12:59:41

kamasuka: jó lenne nem spoilerezni. Még ha neked nem is, másnak azért még nézhető a sorozat.

Llew 2009.03.11. 13:20:05

@kamasuka: Képes voltál végig nézni egy évadot, mikor már az elején látható, hogy kb. milyen lesz.

peelou75 2009.03.17. 15:33:12

Tegnap este megint Gyilkos Számok ment a csigán, akkor ennek a sorozatnak is nyista?
süti beállítások módosítása