Először is az lenne a kérésem, hogy aki nem látta ezt a részt, az most ne olvasson tovább, tessék megnézni valahogy, és utána visszatérni ide. Az utóbbi idők legütősebb részét láthattuk ugyanis, ami nem mellesleg mellőzött mindenféle picsogást, sőt Rita is csak kétszer tűnt fel benne, számoltam. A két jóbarát tehát horgászik a tengeren, remek az idő, kapás is van meg sör is, Dex végre remekül érzi magát. Jó dolog a haverság, ugye. Nade semmi sem fenékig tejfel, Miguel pedig a kedélyes társalgás részeként feldobja, hogy Dexter elmesélhetné, milyen érzés volt a múltkor kiiktatni Ethan Turner hivatásos házasságszédelgő feleséggyilkost. Dex jókedvének ezzel annyi, pedig Miguel biztosítja, hogy ők rokon lelkek, büszke rá, mellette áll stb. stb. Dexter fejében azonban előkerül Harry, aki viszont kétli, hogy Miguel el tudná fogadni Dexet, ha látná őt teljes valójában. Miguelt tehát le kell tesztelni.
És akkor helyszín: újabb áldozatot ejtett a Nyúzó, méghozzá Wendell Owenst, a múltkori 15 éves srácot, aki Freebonak dolgozott, és akit Debra behozatott vallomásért, majd később fel is keresett. És Wendellhez nem volt kíméletes a gyilkos: szerencsétlen MÉG ÉLT, mikor lenyúzta a mellkasáról a bőrt. Ebbe próbáljatok nem belegondolni, nekem mondjuk nem ment. Debra is rettenetesen ki van borulva, amit nem is csodálok, hiszen kedvelte a fiút, ráasásul nagyon úgy néz ki, hogy miatta halt meg. Kép nincs, én meg megyek és szívok egy kis friss levegőt.
Debra tehát Dextől kér tanácsot a Nyúzóval kapcsolatban, és arra jutnak, hogy ha az tényleg Deb nyomozása alapján dolgozik (minthogy az utolsó két áldozat azután halt meg, hogy Debra kihallgatta), akkor könnyen lehet, hogy Ramon Prado az. Debra felkeresi Antont, hogy nem szólt-e valakinek Wendellről, de nem, azzal viszont Anton is egyetért, hogy akár Ramon Prado is lehetett a gyilkos. Aztán miközben próbálja megnyugtatni Debrát, megfogják egymás kezét érzelmesen, és majdnem romantikus jelenetnek leszünk tanúi, ám Deb végül lelép, mielőtt bármi történhetne kettejük között.
LaGuerta éppen Ellen Wolffal készül vacsorázni, amikor az kap egy hívást, amiben egy kollégája gratulál neki Miguel lejáratásához. Maria ezt nem igazán méltányolja, hiszen ő azért adta Ellennek a Chicky Hines melletti bizonyítékokat, hogy megmentsen egy ártatlant, nem pedig azért, hogy Ellen tönkretegye velük Miguelt. Ellen persze állítja, hogy ha Maria valóban ismerné Miguelt, megváltozna a véleménye, Maria szerint viszont ismeri ő eléggé. A vacsorából így aztán nem lesz semmi.
Dexnek közben kész a terve Miguel próbáratételéhez: a kiszemeltje egy Clemson Galt nevű neonáci fickó, aki annak idején egy kalapáccsal verte agyon a terhes barátnőjét. Akkor felmentették, mert a tanúk vagy megfélemlítődtek, vagy pedig eltűntek, de később azért fegyveres rablásért mégiscsak börtönben került. A sittről is intézi viszont mocskos ügyeit, de a sitten Dex nyilván nem tudott hozzáférni. Eddig, mert Miguel biztosan el tudná érni, hogy kiengedjék, épp csak annyi időre, amíg Dex kivonja a forgalomból. Miguel először foggal-körömmel tiltakozik, hogy ez milyen kockázatos, Dex pedig már elégedetten (?) dőlne hátra, hogy ezzel a Miguel-faktor letudva, ám Miguel végül Dex nem kis meglepetésére megadja magát, merthogy ennyivel tartozik Dexnek. Hát, ha Miguelt nem is sikerült lerázni, legalább egy elvetemült gyilkossal kevesebb fog a Földön rohangálni. Ráadásul az eddigiekből úgy tűnik, Miguelben Dex tényleg valódi társra tett szert.
Talán emlékszünk még Camillára, a kedves, nagydarab nénire a nyilvántartóból, ahonnan Dex leendő áldozatai aktáit hordta haza. Nos, Dex most tudja meg, hogy végső stádiumban lévő tüdőrákban haldoklik, a kollégák lapot írnak neki a kórházba. Dex megrendül, hiszen nagyon kedvelte Camillát, gyerekkorában összejárt a szüleivel, és elvállalja, hogy személyesen adja át neki a lapot. És Camilla tényleg nincs jó bőrben: elmondja Dexnek, hogy mennyire szar dolog a haldoklás, látta, hogy a férje, aki ugyancsak tüdőrákban halt meg, hogyan sorvadt el, ja, és hogy egész életében a tökéletes citromos pitét kereste, de olyat még soha nem evett. Dexter megnézi, mit tehet ez utóbbi ügyben, azonban próbálkozása kudarcba fullad, Camillának bizony nem ízlik a pite. De azt mondja Dexnek, hogy ha ugyanolyan komolyan veszi a dolgot, mint ő, akkor megtalálja a módját, hogy megszerezze a tökéletes pitét. Vajon mire gondolhat?
Angel közben nem adja fel a randizási szándékát Gianna nyomozóval, ám ismét kosarat kap, bár már nem olyan határozottat. Debra viszont lecsap rá, mármint Ramon Pradot illetően: elmondja, hogy szerinte könnyen lehet, hogy Ramon a Nyúzó. Quinnt is nagyon érdekli ez a koncepció, ám az elég kockázatos a Prado család miatt: Deb egyelőre csak nagyon diszkréten nyomozhat. Az este meg is kezdi hát Ramon megfigyelését: egyelőre annyira jut, hogy Ramon egy étteremben ül egyedül egész este, pedig felesége meg gyerekei vannak odahaza, és úgy illenék, hogy velük foglalkozzon inkább. Miután az egész éjszakát Ramon megfigyelésével töltötte, reggel az örs parkolójában lecsap rá a tenyérbemászó képű Yuki, aki még talán sose volt ilyen elvetemült: be akarja drótoztatni Debrát, különben mindenkinek elterjeszti, hogy Deb már az elejétől a besúgója volt. Deb azért nem okoz csalódást: még soha nem küldte el úgy a jó édes anyjába Yukit, mint most.
A délutáni sörözés közben Dex előáll egy tervvel, hogy hogyan lehetne Galt közelébe férkőzni. Miguelnek azonban már van kész terve, ami egyszerű, de tökéletes, Galt pedig már holnapra itt is lesz a bíróságon, estére pedig már kiiktatásban is részesülhet. Dex álla a földön: Miguel sokkal rátermettebb, mint arra valaha is számított volna. Másnap a bíróságon aztán Miguel elmagyarázza Dexnek a részleteket, de közben megpillantja Ellen Wolfot, amint éppen egy tárgyalásról – valószínűleg épp Chicky Hines-éról - jön kifelé boldogan, látszik rajta, hogy nyert. Miguel ugyanúgy sátánfajzatnak tartja a nőt, ahogy a nő Miguelt, és azt is megemlíti Dexnek, hogy LaGuertában mekkorát csalódott. LaGuerta szintén ott leledzik a közelben, ám még nem bocsátott meg Ellennek szegény Miguel bemocskolásáért. Ellen azt válaszolja, hogy ha szeretné tudni a teljes igazságot Miguelről, csak keresse meg.
Angelnek meglepetésvendége lesz: egy prosti, aki nagy látványosan az örs parkolójában bagózik, mert kiengedték, hiszen nem tett ő semmi erkölcstelent, viszont nincs aki hazafuvarozza. Angel viszont hazadobhatná némi természetbeni ellenszolgáltatás fejében. Angel viszont inkább ad neki pénzt taxira szépen. Naná, hogy a csajt Gianna nyomozó küldte letesztelni, él-e még Angel érdeklődése a kurvák iránt, és Angel átment, jutalmul viheti is a nyomozócsajt vacsorázni hamarosan. Kérdés, hogy azért-e mert tényleg megerkölcsösült, vagy mert elejétől fogva vágta mire megy ki a játék.
Rita megemlíti Dexnek, hogy Syl szerint Miguel kész idegroncs mostanában, ez szöget is üt Dex fejébe, hiszen őelőtte Miguel mindig nyugodt és magabiztos. Nem kéne benne megbíznia, szajkózza Harry, de Dex nem hallgat rá ezúttal sem. Beindulhat hát az akcióterv: Reggel Miguel besétál Clemson Galthez a kihallgatóba, akinek a szeme sem áll jól, tele van horogkeresztekkel, nem kétséges, hogy jó helyen lesz ott, ahová szánják. Miguel odacsúsztatja neki a kulcsot a bilincséhez, hogy húzzon el a mögötte levő ajtón, az egyik árja tesója már várni fogja a parkolóban. Homokszem kerül a gépezetbe azonban, Miguel ugyanis nem számított rá, hogy rögtön a „kihallgatás“ után egy rendőrtiszt fog besétálni a „tanúhoz“, Miguel pedig hiába próbálja megakadályozni. A szökésnek tehát pillanatokon belül híre megy, így alighogy Galt kiér a parkolóba és találkozik Dexterrel, aki egyelőre a sofőrjének adja ki magát, megszólal a sziréna. Meghúzódnak egy fal mögött, miközben Miguel kiér és fennhangon utasítgatja az embereket, valamint blokádot vonat az épület köré. Hát ennyi volt, gondolja Dex, mégis Harrynek volt igaza, Miguel feldob, hogy a saját bőrét mentse. Dexter úgy látja, előnyösebb most elkábítania Galtot a szokásos fecskendővel, ő pedig ismét Harryről hallucinál, aki megmondta ugye előre. Egy fénycsóva téríti magához: Miguel autója az, aki Dexért jött, Dex bevágja Galtot és magát az autóba, majd Miguel kihajt velük a blokádon csak úgy. Zseniális.
Debra eközben Ramon után kajtat, és most már úgy tűnik, Ramon megéri a fáradságát, mert azt látja, hogy egy fickót faggat Freeboról, jól elagyabugyálja és bevágja a csomagtartóba, majd elhajt. Debra utána, egy gyárépületben éri utol őket. Ramon lekötözi a fickót egy székhez, és faggatni kezdi Freebo hollétéről. Persze szerencsétlen nem tudhat semmit, erre beleereszt egy üveg felrázott kólát az orrába, ami rohadt fájdalmas lehet. Megérkezik közben Quinn, akit Debra hívott erősítésül, így most már ketten figyelik az ablak mögül Ramon ténykedését. Már csak arra várnak, hogy Ramon elkezdje a nyúzást, hogy beavatkozhassanak és letartóztathassák, ám amikor a fickó második próbálkozásra se tud többet, Ramon elengedi. Ez nem vall a Nyúzóra, így Ramon legalább kilőve, bár az emberrablás és a kínzás sem legális éppen, így azért még bajban lesz.
Itt az ideje tehát, hogy LaGuertát is beavassák a Ramon utáni nyomozásba, aki persze nem túl boldog, hogy eddig nem szóltak neki, meg, hogy nem elég, hogy még mindig nincs meg Freebo, most tartóztathatja le Ramont, ám belátja, hogy ezt kell tennie. Azért köszönetet mond a diszkrécióért, ám Quinn szerint az összes érdem Debráé, így Debra orbitális dícséretben részesül LaGuertától. Valószínűleg ez az oka, hogy a liftben végre szól Quinnek arról, hogy Yuki megfenyegette arra az esetre, ha nem árulkodik róla, ám Quinn szerint Yuki csak azért van rászállva, mert régebben kavartak együtt és dobta. Meglátjuk.
És a végső jelenet: Clemson Galt lefóliázva és megölésre várva, Dex pedig adagolja neki a szavakat, miközben Miguel leparkol a ház előtt. Dexter most a barátjáról, Miguelről beszél, aki nagy áttörést ért el ma este, Miguel ekkor az udvaron sétál a ház felé. És épp akkor lép be az ajtón, mikor Dex belevágja a kést áldozatába. Csakhogy az a ház üres: Dexter az ölés rituáléját megtartja magának, mert igazság szerint még nem készült fel arra, hogy teljesen felfedje ezt az énjét. Miguel csalódott lesz ugyan, de megérti és megbocsát. Hiszen a mai este után Dexter teljes bizonyossággal kijelentheti, hogy tudja, kicsoda Miguel Prado valójában: az első, igaz barátja. És azokból kevés akad mostanság.
Facebook kommentek