Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Smallville 7x18 - Apocalypse

2009. február 26. 11:00 - Tipca

Clark már napok óta Swann naplóit bújja, melyekben egyre újabb és újabb sürgető üzeneteket talál Karától. A lány a Kripton pusztulásának idejébe ment vissza Brainiackel, a szuper-számítógép bármelyik pillanatban megölheti baba-Kal-Elt, de Clark egyre csak tököl. Most éppen azt vette a fejébe, hogy jobb lesz a világnak, ha ő nem érkezik meg a Földre. Chloe próbálja meggyőzni, hogy ennél nagyobb ökörséget még soha nem mondott, pedig már volt pár meredek húzása, azonban Clark hajthatatlan.

Végső elkeseredésében Chloe a fiú kezébe nyomja az Erőd kulcsát – Kara szerint az Magány Erőd 2000-es szériájának beépített luxuscikke a hordozható idő- és teleportgép –, hogy most aztán hagyja végre abba a siránkozást, és húzza el a belét az Északi-sarkra. Clark még makacskodik egy kicsit, de ekkor felvillan a kulcs a kezében, aztán minden elsötétül. Mikor magához tér, Clark ugyanúgy a farmon találja magát, csakhogy az ajtón besétál Clark Kent, és megkérdezi, hogy mégis mit keres Clark (azaz Kal-El) az ő farmjukon.

Kal-El minden személyi tulajdonra vonatkozó törvényt áthágva becsörtet a Kent házba, apja és anyja után kiabál, míg Clark el nem mondja neki, hogy a szülei hajóúton vannak, és nem, Jonathan sem halott. Az már más kérdés, hogy Clark mégis hogy lehet itt, hiszen Martha elméletileg meddő volt, de ne is törődjünk ilyen kis aprósággal. (Persze, örökbe még fogadhattak, de valahogy nem hinném.) Kal-Elnek fülig ér a szája, hogy a fater él, gyorsan le is nyúl alteregójától egy telefonkönyvet, hogy gyorsan felkeresse az összes ismerősét.

Elsőnek naná, hogy Chloéhoz szalad. A lány boldogan éldegél rendőr vőlegényével, akivel vasárnapra tervezgetik az esküvőt, és semmit nem tud a Lana Lang nevű pom-pomlányról, ballagás óta még csak nem is hallott róla. Irány a Planet, ahol Jimmy éppen Loist fotózgatja, csak úgy, nem kicsit bele van zúgva az újságírónőbe. Clark gyorsan a fiú szívébe lopja magát azzal, hogy agyondicséri a fotóit, aztán jöhet is a kérdezősködés. Lana a gimi után művtörit tanult Párizsban, ahol megismerkedett későbbi férjével, két gyermekének apjával. Újabb jó hírek a Clark-mentes világban.

Ezután Loisba botlik – szó szerint –, aki rögtön rástartol az „ügyetlen, de cuki” Clarkra. Miután Lois átad Jimmynek egy kézbesítendő csomagot, meg is beszélnek (pontosabban Lois leszögezi) egy sört munka után, ám ebből nem lesz semmi, ugyanis Kara sétál be a képbe, nyomában egy rakás öltönybe bújt kétajtós szekrénnyel. A kriptoni lány itt a nemzetbiztonsági hivatal ügynöke, és bizonyos kétes ügyletek miatt letartóztatja Loist. S hogy ki nevezte ki erre a posztra? Maga Luthor elnök.

Clark következő útja abba a pókerklubba vezet, ahol az előző részben Chloe és Jimmy Két tűz közötteset játszottak. Érthető, ha már annyit költöttek a díszletre, legalább használják ki. Jimmynek itt kellene átadnia azt a levelet, amit Loistól kapott, de Clark kedvesen átveszi tőle a futár szerepét. A klubban nem mással találkozik, mint az ő idősíkjában már egy-két évada halott smallville-i női seriffel. Ő volt Lois kormánykörökben forgó informátora, tőle tudta meg azt, amiért a nemzetbiztonság letartóztatta.

A „serifftől” Clark megtudja, hová vitték Loist, így gyorsan odahussan, és megmenti a lányt. Az pedig hálából beavatja Clarkot abba, ami miatt lecsaptak rá: Lex elnök legutóbbi beszédében nukleáris fenyegetésről beszélt, csakhogy a rakéták, amelyekkel rémisztget, nem léteznek. Ráadásul megelőző csapást akar mérni a kitalált ellenségekre, ez viszont atomháborúhoz vezetne. De miért akarná elpusztítani a Földet? A beszédről készült videofelvételen Clark meg is pillantja a választ, Lex vezérkari főnöke, Milton Fine személyében. A megoldás: a smallville-i sajtókonferencián meg kell szerezni az atomtöltetű rakéták indítókódját őrző táskát.

Clark leveti a piros dzsekit és kék pólót, esküszöm, vagy hónapokig hordja ugyanazt a ruhát, vagy van belőle neki otthon vagy húsz garnitúra. Öltönybe bújik, és szemüveget vesz, kezd végre önmagára hasonlítani. A konferencia előtt Clark kihallgatja Kara és Lex beszélgetését, melyből kiderül, hogy Karát Lionel találta meg a gátnál, a lányaként nevelte, így kerül Lex belső körébe, valamint hogy a kopasz igenis tudott az álrakétákról, ő adta ki az utasítást Fine-nak a hamis jelentések megírására. Clark ezután elárulja Karának, hogy Milton Fine valójában Brainiac, és ezzel ráveszi a lányt, hogy segítsen megállítani Lexet.

Kara és Clark Lexszel is beszélni próbálnak, de az inkább lelövi őket egy speckó, kriptonitos golyókkal működő pisztollyal. Érkezik Fine, Karát kórházba viteti, a kódokat tartalmazó bőröndöt pedig a kopsaz képe elé tolja. Érdekes módon az egyre terjedő vértócsában fetrengő, egyfolytában kiáltozó Clarkra senki még csak ügyet sem vet. Lex parancsot ad a rakéták kilövésére, aztán indul a Csillagkapuban is látott hegyhez, a Norad bunkerba. Miközben az atomrakéták egy a Terminator 3 végéről lopott snittben útnak indulnak, Fine elmondja, mi a terve: miután elpusztul az emberiség, Kara erődjét felhasználva kiszabadítja Zodot a Fantom Zónából, és a hordozóval, Lexszel ismét benépesítik a bolygót. A monologizálást követően Brainy nem teketóriázik tovább, s miközben egy újabb Terminatorból lopott jelenet keretében felperzselődik a világ, fejbe lövi Clarkot.

Clark még gyorsan beszél a faterral, aki megszidja egy kicsit, amiért ilyen hülye volt, de legalább ezzel az időutazgatással elérte a célját, Clark most már vissza akar menni. (Az már mellékes, hogy a Clark által látott világ valójában hülyeség, hiszen ha léteztek meteormutánsok – márpedig léteztek, többször is mondták –, viszont nem volt ott Clark, akkor Lana és Chloe már a gimi legelején meghalt volna, arról nem is beszélve, hogy Lex ott fulladt volna meg a folyóban, miután lezúgott a hídról a kocsijával.) Chloe örül egy kicsit Clark visszatértének (neki csak egy pillanatra tűnt el a fiú), aztán Clark már megy is a Kriptonra.

Brainy éppen megölni készül baba-Kal-Elt, de Kara próbálja megakadályozni. Fine persze elhajítja a francba, s mivel itt nincsen sárga csillag, Kara vérzik. Clark balról be, kezdődik a bunyó, de elég esélytelen most, hogy Clark gyakorlatilag egy normál ember, Brainy viszont megmaradt szupererős higanyembernek. Azonban Fine a szuperagyával nem gondolt arra, hogy nem jó ötlet hátat fordítani az ellenségnek, így Kara jól keresztülszúrja egy ott heverő kristállyal, vagy mivel. (Á la Bishop vs. Idegen királynő, ha már filmes hommagéknél tartunk.)

Mialatt Kara lekaratéjozza a nem túl jó állapotban lévő Brainyt, Clark összekapja magát (mármint a baba-énjét), és beteszi az űrhajóba. Még jó, hogy ez nem az Időzsaru, különben csúnya vége lett volna egy ilyen akciónak. Kara egy hatalmas… izét hajít Fine fejére, aki azonban előtte csak zöldes-szürke vért köpve kacag, felvillantva, milyen lesz majd Piccoló az új Dragonball moziban. A kőszerű valami nagyot koppan a buksiján, remélhetőleg vége van Brainynek, bár őt ismerve úgysem lehetünk biztosak. A baba-Kal-El űrhajója elrepül, a Kripton megsemmisül, Clark és Kara pedig hazajut az átjárón.

Vissza a Földre, Clark hiába telefonál a kórházba, Lana rosszabbul van, mint valaha, tehát Brainiac halálával(?) nem szűnt meg a baja. Clark a pajtábban Lexbe fut, aki elmondja, hogy a világ legjobb orvosai vizsgálták meg Lanát, mégsem tudtak rájönni, mi van vele. Mivel Clark látta utoljára egészségesen, rákérdez, nem tudja-e, mi okozhatta ezt az állapotot. Clark azt feleli: nem. Clark ezután a Planetbe megy (sűrű estéje van), hátha talál valamit Lana állapotáról. Nem tudom, mit vár, ha a legjobb orvosok sem találtak semmit, de ő tudja. Befut Lois is, és hogy megvigasztalja a fiút, elhívja sörözni, szóval mégiscsak meglesz az a „randi”. Otthon Kara lefekvés előtt inni akar egy kis tejet, de hirtelen rosszul lesz, nyögdécsel, elejti a tejesüveget, majd a földre rogy. Brainy is back? (Ez az utolsó két jelenet egyébként volt a tévében? Én nem emlékszem rájuk.)

Címkék: smallville
4 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hüpnosz 2009.02.26. 16:19:54

A 2 jelenet volt a tv-ben. Az atombomba-kilövős, meg felrobbanós snittek akkor tényleg a Terminator 3-ból voltak? Azt hittem, csak képzelődök :). Ha igen, hh nem lett belőle per?

Tipca 2009.02.26. 16:40:57

Ezek szerint csak hosszút pislantottam. :P
Igen, direkt meg is néztem, mert baromi ismerősnek tűnt az a rész, mikor a farmok mögül felrepül a sok rakéta, és ugyanez a jelenet volt a Terminátor 3 végén is (meg az is, mikor távolról mutatják a Földet, és robbannak a bombák).
Biztos megkérdezték előtte, nem csak úgy randomra betették. Előfordul néha, hogy sorozatokba átemelnek filmekből snitteket költséghatékonyság címén, vagy ilyesmi miatt. Az egyik klasszikus a JAG-ben volt, amit ráadásul a főcímben is felhasználtak "látványelemnek", ha jól emlékszem. Az a rész, mikor egy tengeralattjáró kirobban a víz alól, egy részlet a Vadászat a Vörös Októberre című filmből. :)

GOrsi (törölt) 2009.02.26. 21:34:11

Én is azt hittem, hogy cska képzelődöm, de ezek szerint mégsem.

a Jag-ben nemcsak a tengeralattjáró, hanem Harm légicsatái is kölcsön voltak a Top Gun-ból, a Vasmadarak-ból, meg egyéb hasonló repülős filmekből.
süti beállítások módosítása