Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

24 3x24 12:00-13:00

2009. február 19. 09:05 - Bruti

Dél van. No, ezt is megértük, itt a harmadik évad utolsó része, ami nem kevés izgalommal szolgál azoknak az elvetemedett 24 rajongóknak, akik valamilyen (általam fel nem fogható) okból, még nem látták ezt a harmadik évadot lezáró epizódot. Ha itt végeztek hőseink, végre mindenki mehet a dolgára somlóit burkolni, vagy egy szívpörköltet a kockás terítős Kisrablóban. Továbbá előfordulhat az is, hogy a CTU dolgozók hordákba verődve látogatják meg Los Angeles számos szórakoztatóipari egységének valamelyikét, ahol sakál részegre ihatják magukat, megelőlegezve ezzel a túlzott alkoholfogyasztás esetén fellépő indokolatlan dühkitörés és tömegverekedés lehetőségét. Persze nem minden szereplőnek lesz kedve arccal a sárban fetrengeni, de ne rohanjunk így előre.

A múlt rész is bővelkedett izgalmakban. Jackék az uccsó ampullát keresik, Tóni rács mögött, Sherry két golyóval a mellében végezte. Gyilkosa Julia Miliken is megpattant a bolygóról, miután belőtte a séróját.

Jack és csapatával kezdünk, akik a metróban keresik a vírust és Fürtivel egyeztetnek. Közben a CTU-ban Tónit hallgatják ki, és hát semmi jó nem várható az ügyében. Megérkezik Gyíkorca felesége is és Fürtit kérdezgeti, hogy halt meg az ura. Szívszorongató történet, meg minden, de most ugorjunk, mert itt van Saunders is, aki éppen a metróban lefényképezett emberek közt próbálja azonosítani az utolsó ampulla szállítóját. Az özvegy kiszúrja, hogy Saunders a főgeci és simán mellbe lövi. Hopp! Pedig egy gyanús fickót éppen most fotóztak be. Na, mindenesetre Saundersnek reszeltek. Tikk…takk… Tikk…takk…

Wayne rohan a bratyóhoz és közli vele a jó hírt: Sherry halott. Na, ez lehet mégse olyan jó hír, de az ő csaja is ott döglött, szóval biztosítja a megértéséről Macipofát. Mindenesetre már ki is talált egy hihető sztorit amivel bezárható a kör. Persze Palmer most erről hallani se akar és elzavarja az öccsét, majd felhívja a gyermekeit.

Jack kiosztja a parancsokat, mindent lezárni, mindenkit átkutatni, szerintem testüreg vizsgálatot is csak azért nem kért, mert ugye ki az a balfasz jószág, aki feldug a seggébe egy halálos vírust tartalmazó ampullát… Jön Chase és szól Jacknek, hogy ha ennek vége, átkéreti magát valami kevésbé veszélyes munkára, mert nem akarja Kimbát elveszteni. Hát ő tudja! Kimba nélkül biztos nehéz lehet, de vele meg még nehezebb. Mindenesetre Jack támogatja a döntést. Közben az uccsó geciember (ezentúl csak Vírusgazda) meglépett és kinyírt két rendőrt. Hál’ istennek Jack kiszúrta a cickányt, és már üldözőbe is vette. Emberünk fent szerzett egy autót és meglépett, de Jack és Chase már a nyomában vannak. Tikk…takk… Tikk…takk…

CTU. Fürti kortesbeszédet mond Tóniért, ugyanis ő a megfelelő figura, aki most össze tudja fogni a szálakat a CTU-ban. Hammond belemegy és hagyja Toncsit dolgozni, aki át is veszi az irányítást. Közben Chloe megtalálja a Vírusgazdit, egy zöld autóval flangál a városban. Jack ráragad, üldözik, de kicsúszik a kezéből. Ekkor még három autó beszáll az üldözésbe és közrefogják a fickót. Az kipattan a kocsiból, és beront egy iskolába. Ezek meg utána. Bent persze gyerekek, meg minden ami kell, nem beszélve arról, hogy igen szép nagy épület. Tikk…takk… Tikk…takk…

Vadul megy bent a keresés, Jack nem talál semmit, nem úgy, mint Chase. Ő sikeresen összefut az emberünkkel, majd faszául összeverik egymást. A vírusért megy a küzdelem, és mikor Chase már végkép kimerült, magára bilincselte a vírust tartalmazó dobozt. El sem tudom mondani, mennyire okos ötlet ez! Jobb is, ha átkéreti magát Kimbához, mert legközelebb meg atombombát fog enni. Nah, ha már így lett, akkor emberünk élesíti a cuccot, majd úgy dönt lelövi Chase-t. De ideje már nincs rá, mert megérkezik Jack és addig lövi Vírusgazdit, amíg le nem teszi a kanalat. Rohan Chase-hez és látja a kezén a cuccot. Jó erős anyagból van a bilincs, szóval most szólok, hogy ezt hót fölösleges feszegetni. Pont az ilyen esetekre mondja azt Hadházi Laci barátom, hogy flex, meg gumipók mindig legyen nálad, mert sose lehessen tudni! Na, Jack összekanalazza Chase-t, és közben kérdezgetik a szakembert, hogy kéne az időzítőt megállítani. Jön a szokásos vágd el piros zsinórt, zöld zsinórt. Csak éppen az a baj, hogy Jack időzítőjén nincs zöld zsinór. Erre az okos bombaszakértő csak annyit mond, hogy ne essünk pánikba. Hát, jó bazmeg! Majd nem esünk! Amíg szakértőnk gondolkodik Jack kiszúrt a falon egy tűzoltó baltát. Na, az lesz a mi szerszámunk! Chase is észreveszi, és az a pofa amit vág, azért megérdemelt volna valami filmes díjat!

Majd szól Jacknek, hogy ha egyre gondolnak, akkor tegye meg. Mivel az óra nagyon ketyeg, itt amputálás lesz, én mondom! Jack már hozza is a baltát, Chase meg az övével köti el a karját. Mikor mindenki felkészült, lecsap. Arrébb pöcköli Chase kiskezit, és már rohan is a folyosón, miközben orvost hív. Aztán beront egy irodába, ahol már előzőleg kiszúrt egy hűtőt és belerakja a vírust. Éppen időben, mert az időzítő csendes pukkanással szélnek ereszti a tartalmát. Az az, csak eresztené, de a hűtő légmentesen lezárja az útját. Én mindenesetre a munkahelyi hűtőfosztogatók, és más kajáját dézsmálók ellen, simán bevezetném ezt a módszert. Tikk…takk… Tikk…takk…

CTU. Tóni bemegy Fürtöshöz és közli vele, hogy újra őrizetben van. Hát a csaj nem nagyon érti a dolgot, de Toncsi megnyugtatja, hogy minden rendben lesz, majd elviszik. Jack a kórházban van, ahol éppen visszavarrják Chase kezét. Ekkor hívja az elnök és mindent megköszön neki. Bocsánatot kér Mongúzért, majd közli vele, hogy nem indul az elnökválasztáson. Leteszi a telót és elhagyja L.A.-t.

Vissza Jackhez, akihez megérkezik Kimba, és Chase felől érdeklődik. Megbeszélik, hogy jobb lesz nekik a CTU egy csendesebb részlegénél. Mindenki szeret mindenkit, szóval Jack elérkezettnek látja az időt, hogy lelépjen, elengedje kicsit magát. Beül az autójába és egy pillanatra elgyengül. Kibukik belőle az egész napi stressz, és a sok szar ami ma is, a nyakába zúdult. De nem pityereghet sokáig, mert már rádión keresik: igény van rá! Így hősünk ahelyett, hogy belelovagolna a naplementébe (ami déli egykor amúgy is nehezen kivitelezhető), inkább visszatér a taposóalomba. Tikk…takk… Tikk…takk…

Szerintem hibái ellenére is az egyik legjobb 24 évadot követtük végig, ahol a politikai intrika, és az egyéb szálak, még nem vették át Jack akciói felett a hatalmat. Remélem ti is jól szórakoztatok az epizódokon és a hogyvoltokon.
Én megköszönöm minden kedves olvasónak a figyelmet, a kommenteket, és itt búcsúznék el tőletek. Sajnos időm nem engedi, hogy további HV-okat írjak, mivel komoly munkába vágtam a fejszém, de remélem, hogy akad egy jóképességű blogger, aki átveszi a 24 évadok írását. Meló van bőven, mert ugye csak két évadot írtam, szóval klaviatúrára fel!

Goodbye!

Címkék: 24
27 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sélli_ 2009.02.19. 09:23:52

Bruticsello! Örök hála és köszönet sok vidám percért!
Csész kézlevágása.... iiiiiiiiiiiiiiiiiih! Csak keményen! Szegény Serri, majdnem megsirattam! ZSÍRkréták a bubik! Télleg! :)))

Balázs1983 2009.02.19. 09:51:25

Örök hála Bruti! Ennyit egy ember írásain még tuti nem röhögtem. Amúgy lehet tudni, hogy mi az a nagy munka? Esetleg a már egyszer emlegetett stand-up? Sok sikert hozzá!

gertrud 2009.02.19. 10:14:15

Csatlakoznék az előttem szólókhoz...
Nagyon KÖSSZ!!!!!!
Végtelenül jól szórakoztam... :)
Sok sikert, bármit is csinálsz ezután!!
Pusza.

Cadaver!! 2009.02.19. 10:23:51

Köszi Bruti!
Az biztos, hogy ezekkel a hv-kal jó magasra tetted a lécet az utódodnak, akárki is legyen az. :)
Sok sikert.

W Joe 2009.02.19. 10:25:30

Én is köszönöm a két évadnyi hogyvoltot! :)
A második évadot még úgy néztem végig nyáron pár nap alatt, hogy egy epizód megnéz, aztán hogyvolt elolvas. Úgy volt igazi az élmény :)

basel 2009.02.19. 10:42:03

Nagy kár, hogy nem csinálod tovább, jobbak voltak a hogyvoltok, mint maga a sorozat:)

zhaoman 2009.02.19. 11:01:26

Köszönjük Bruti!

Llew 2009.02.19. 11:25:49

Hogyvoltjaiddal utolérhetetlen magasságokba emelkedtél, amit nem hiszem, hogy egyhamar képes lesz bárki is megugrani, de bízok a szép jövőben. Köszönjük a székről leesős pillanatokat.
Az első kép hatalmas.

Gabba 2009.02.19. 11:47:36

Drága szerző úr, örök hála a felhőtlen percekért! Anélkül, hogy megbántanám Jack rajongóit, kis túlzással kijelenthetem, hogy én csak azért követtem a 24-et, hogy lássam, mit fog írni róla Bruti.

De azért néha egy alkalmi szarfosmoslék beleférne még, Bruti?

Bruti · www.facebook.com/Brutistandup 2009.02.19. 11:56:09

@Balázs1983: igen a stand-up-ról van szó. Ősz óta a Dumaszínház tagja lettem, szóval büszke vagyok magamra. Bár, még sokat kell fejlődnöm. :)

@Gabba: Szarfosmoslékot mindenképpen tervezek!

Llew 2009.02.19. 12:32:57

@Bruti:
az egyszem szombathelyi vidéki fellépést leszámítva azért majd hallható leszel a fővároson kívül is?

Bruti · www.facebook.com/Brutistandup 2009.02.19. 12:46:25

@Llew: Persze lesz máshol is. Múlt héten Szentendre, Debrecen. De lesz még itt Debrecenben márc. 14-én a Lovardában, Comedy Central tv felvétel.
Persze most leginkább Pest, mert ugye a többi meghívásos, és amíg nem ismernek, addig nem is hívnak meg. Ha megismernek, akkor meg azért nem. :DD

Llew 2009.02.19. 13:46:11

@Bruti:
A dumaszínház oldalán csak az újak vannak azért kérdeztem. Kösz az infót. Mondjuk konkrétan Pécs az, ami érintene, de majd türelmes leszek.
"Ha megismernek, akkor meg azért nem. :DD"
Ha csak fele olyan vicces vagy, mint Hadházi előadása, meg a hogyvolt alapján, akkor nagy gond nem lehet.:)
Sok sikert.

W Joe 2009.02.19. 14:11:09

A hűtő nemcsak atomtámadástól véd (ugye Indy tudja ezt), de a halálos vírusok ellen is jók. Szerencse, hogy mindenkinek van hűtője otthon, azzal bármit túl lehet élni :D

Llew 2009.02.19. 14:37:23

@.:: WITA.hu Joe ::.:
Csak akkor van szar a palacsintába, ha a halálos vírust bezártad a hűtőbe, de utána jön az atomtámadás. Mert így az ellen nem véd.:)

sélli_ 2009.02.19. 14:52:47

@Llew: :)))
Mondjuk Jacknek ez sem akadály sztem... vírus be a hűtőbe, pukk, gázálarc fel, és mán lehet is béjeugrani izibe!

Dark Wolf 2009.02.19. 15:30:36

sixx és a te hogyvoltjaid, amikért érdemes ezt a blogot olvasgatni, és mostmár csak sixx marad :( Kösz ezt a 48 remeket.

a ronda fugás kép és Kim "nem ostoba" feje az utolsón K.O. :D

Llew 2009.02.19. 16:00:14

@sélli_:
vagy pár ajtó rángatással kiszellőzteti vírust a zatomtámadásba, ő meg beül somlóit enni.:)
@Dark Wolf:
a maradék 10-20-x szerzővel együtt köszönjük:)

Nari 2009.02.19. 16:17:53

bruti...mi lesz most velem?? én a 24 hv-at vártam mindig nagyon... legközelebb Bp-n merre lépsz fel? elmegyek megnézni :)

T. Norbert 2009.02.19. 17:08:09

Thanx, Bruti! You won't go anywhere, right? :)

Man in love · http://csajoknakmondom.blog.hu 2009.02.19. 17:12:10


Volt egyszer egy (két) 24 hogyvolt. Írója bárki is volt, letette a kanalat. A nép elkeseredése mérhetetlen. Basszus, hova is tettem az ilyen helyzetekre tartogatott Beroglide injekcióm?

Köszönöm még egyszer. Sok sikert!

Bruti · www.facebook.com/Brutistandup 2009.02.19. 17:42:22

@T. Norbert: Nem megyen én sehová, mert egy pár hogyvoltot olvasgatok itt!

Nari: a dumaszinhaz.hu-n ki van írva, de amúgy legközelebb hétfőn leszek a Godotban.
Köszi mindenkinek!

mizrolist 2009.02.19. 17:55:51

Bruti, bárki is veszi át a 24-et, nagyon nehéz öröksége lesz... Köszönjük!

tiktaktiktak 2009.02.19. 23:28:27

nem is hiszem el!!!
megjött a várva várt befejező rész hogyvoltja (ezt az egy részt hagytam ki, mondjuk nem is tetszett a harmadik évad - bezzeg Bruti hogcvoltjai!!!!)
na, már olvasom is!

tiktaktiktak 2009.02.19. 23:29:48

Oh,
és első bekezdésben meg vagyok említve, nem is tudom, olvassam-e tovább!
:-)

Lencse. 2009.02.19. 23:30:15

Jack sem kutya, Bruti, de te nagyobb hős vagy. :) Grat a kitartásért.

tiktaktiktak 2009.02.19. 23:53:11

hát Bruti,
az utolsó bekezdéssel nem értek egyet, azzal meg pláne nem, hogy leteszed a lantot - max. respekt az eddigiekért!!!

arra van lehetőség, hogy a te hogyvoltjaid fizetősek legyenek?
nekem megérne egy eurót - somlóit nem kapni annyiért, nem?

vagy ez sem elég motiváció? vagy tényleg csak az idő a hiány? hát végy példát Jacktől, nézd meg mennyi minden belefér egy napjába - na jól van, nem nyomom itt többet a sok hülyeséget, inkább megyek Hétfőn a Godot-ba, már úgyis régen jártam ott.
viszlát.
süti beállítások módosítása