Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

30 rock 2x05 – Greenzo

2009. február 17. 12:00 - wayout

„We are going green Lemon!” Hogy az NBC megmutassa, hogy nem kőszívű, gonosz pszichopata multi, mint a többi nagy cég, zöld napot tartott a környezetvédelem jegyében. Persze a 30 rock íróit sem akármilyen fából faragták, szóval ebben az epizódban nem azt láthatjuk, ahogy Jack és Liz példamutatóan szelektív szemétgyűjtésbe kezdenek, és fákat ültetnek a Central Parkban. Na, de kezdjük az elején, Liz egy kóbor rúzst és ízesített kekszet talál a lakásában, amit mostanában Petetel kénytelen megosztani. A kekszet megeszi, a rúzst, pedig vissza akarja adni Jennának, csakhogy az nem az övé, és ráadásul Pete gyanúsan jókedvű és tiszta.

Ez csak egyet jelenthet, viszonya van! Liz nem ér rá egyenlőre barátja magánéletével foglalkozni, mert Jack legújabb projektje, Don Geiss ötlete nyomán, Greenzo, aki a környezet és természetesen a kapitalizmus legnagyobb barátja. Greenzo megszemélyesítője nem más, mint Jerod a lelkes munkanélküli színész (David Schwimmer). Greenzo első tévés megjelenése az Today Showban lesz. És hogy Liz napja még bonyolultabb legyen meglátja, hogy Kenneth meghívókat osztogat, mert ismét partit rendez. Ezeken a bulikon Liz szokott lenni az egyedüli vendég és már nagyon unja, ezért inkább elmenekül Kenny elől. Tracy nem érti ezt, hisz Kenneth szerinte egy nagyszerű srác, ezért elhatározza, hogy fel fogja dobni a partiját, csak egy kis titokzatosság kell és özönleni fognak a népek.

Greenzo remekül termékelhelyezett és környezet védett a Today Showban, szóval állandó részt fog kapni, amit ki más írna, mint a jó öreg Liz Lemon? Szegény persze Kenneth buliját sem ússza meg, összefutnak vele Jackkel a folyosón. Jack nem szabadkozik, még a meghívót sem fogadja el és közli Kennel, hogy aznap este otthon fog ülni Schubertet hallgatva, miközben kanadai pornót néz. Pete egyre jobban bedurvul, már nemcsak Justin Timberlakes kalapot hord, hanem bőrdzsekit, de amikor Liz kerek perec megkérdezi, hogy viszonya van-e, tagad.  Nos, Greenzo is bedurvul, Jerod túlságosan beleéli magát a szerepébe és átváltozik természet anya keresztes lovagjává, aki sosem veszi le a jelmezét és mindent megtesz rakvidéki kis barátain megmentéséért.

Tracy elindítja a pletykahálót Kenneth bulijának felturbózására, ami abba torkollik, hogy mindenki egy MTV-s díjátadónyi hírességet hazudik be vendégként. Sőt odáig fajul a dolog, hogy már Jack is el akar menni, mert azt hiszi, hogy Don Geiss is ott lesz. Másnap reggel Jerod ámokfutása folytatódik, most már csak Greenzonak hajlandó hívatni magát és inzultálja Lizt, amiért nem érzi át az ő világmegmentő jelentősségét. Liz megunja a cirkuszt és elindul Jackhez beárulni Jerodot. Délután mikor Liz hazaér, le hull a lepel, Petenek a feleségével van viszonya. Ez még jó hír is lenne, csak az a baj, hogy kiderül, hogy az ízesített keksz is része a nemi életüknek, ami azt jelenti, hogy most legalább 5 percre elment Liz étvágya.

Liz fülébe is eljut Kenneth eszméletlen bulijának híre, és közli Tracyvel, hogy minél előbb fújja le az egészet, mert nem lenne jó, ha beégetné szegény Kennethet, persze Tracyt ismerve pont az ellenkezőjét kellett volna mondania ennek, hogy meg is csinálja… Meglepő módon azonban Tracy csak ezért nem mondja el az igazat Kennynek, mert megesik rajta a szíve, amikor látja, hogy mennyire örül annak, hogy mindenki megy a bulijára. Jack kis teremtménye Greenzo végképp önálló életre kel a következő Today Showban. Olyan eretnekségeket mond, hogy a lelket kövér macska vállalati vezetők nem tesznek semmit a felmelegedés ellen és, hogy jobban meg kéne adóztatni a szuper gazdagokat.

Kicsit később Pete megy Lizhez bocsánatot kérni és újabb kínos részletek megosztani a szexuális életével kapcsolatban. Ha az utóbbi nem lenne elég nagy trauma, megkéri Lizt, hogy hadd maradhasson még egy ideig a szobatársa, mert rettentően élvezik a feleségével, hogy végre simán csak egy pár lehetnek. Jack közli Redzoval, hogy elvesztette megfelelő irányt, ami ítélkezésmentesség és üzlet baráti viselkedés lett volna. Greenzo erre azt válaszolja, hogy ő a világot változtatja meg, és a jövőben, ha lesz még pénz és nem ölelésekkel fognak fizetni, akkor pénzen az ő arca lesz.  Jack végül kirúgja Jerodot, de ez valószínűleg még nem fogja megállítani az ámokfutását. Kenneth partija, pedig jött látott és mindenkin megállíthatatlanul végig söpört.

Másnap reggel Jack össze is hívott egy vész találkozót az üggyel kapcsolatban. Kenneth mindenkinek a fejére olvassa a „borzalmakat”, amiket elkövetett és kijelenti, hogy ez volt az utolsó buli, amit valaha rendezett. Gyors fésülködés és felejtés után Jack rendezni próbálja a Greenzo ügyet. Mivel Don Geissnak bejöttek a Today Showban lévő zöld pillanatok, ezért tűzoltás gyanánt elhívta Al Goret, a bukott elnökjelöltből környezetvédő pápává átvedlett demokratát tűzoltásképp. Liz csodálkozik, hogy Jack honnan ismeri őt, de hirtelen Al elkotyogja, hogy Jack anno Ted Kennedynél volt gyakornok és az általa ismert legliberálisabb ember volt, ami felett Jack igyekszik hamar átsiklani.

Jack meg akarja győzni Goret, hogy mondja azt a gyerekeknek egy vicces kalapban, hogy a gyár kihelyezés nem jelent mást csak olcsóbb játékokat Karácsonyra, de ebben Al nem igazán akar belemenni, mert egy csomó remek ötlete van, hogy miket kéne tenni a csatornának a környezetért, hogy tényleg legyen is értelme az egész zöld dolognak, amiket persze sosem fognak megtenni. Az őrült, leharcolt Jerod is befut, aki az Isten és Jack sem tarthat vissza attól, hogy a környezet védelem üzenetét eljutassa a tévénézőknek. Eközben Al Goreról kiderül, hogy bálnamentő szuperhős és el is húz lezúzni néhány japán bálnavadász hajót. Greenzo pedig a Jackkel folytatott ökölharc végére tönkre teszi a mosolygós földgömböt, így kénytelenek egy újat szerezni (akár csak mi…).

 

Címkék: 30 rock
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kardigán · http://kardigan.freeblog.hu/ 2009.02.18. 10:01:15

this earth is ruined! we've gotta get a new one!

imádom ezt a részt.
ugye észrevettétek, hogy kenneth halloween-partiján a werewolf bar mitzvah szól?:)

(de az a kövér macskás mondat furára sikerült:))
süti beállítások módosítása