Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

True blood 1x02 – The first taste

2009. február 11. 17:00 - Madmoazell

Előző heti vérengzésünk ott ért véget, hogy Sookie-t valakik jól letámadták. Hamar kiderül, hogy Rattray-ék akarnak bosszút állni, mert korábban megzavarta a vércsapolást. Rugdossák és ütik, ahol érik, majd hirtelen megjelenik az a kutya, aki már korábban is felbukkant a Merlotte környékén, ez pedig annyira elvonja Mack figyelmét, hogy Sookie hirtelen mozdulattal felkapja a lábánál fogva, és hozzávágja egy fához. Aztán egyszercsak Denise is repül egyet, de ez már nem Sookie műve, hanem Billé, aki elviszi magával a lányt valahova.

Az örsön a rend őrei és Jason együtt nézik meg a videót, ami Maudette vett fel előző este. Annyi látszik rajta, hogy Jason fojtogatja a lányt, majd mikor az a menet végén nem mozdul, a fiú lelép. Szerencsére a videó tart tovább is, és kiderül, Maudette csak eljátszotta a halálát, így Jason fellélegezhet. Ez persze azt jelenti, hogy valaki más gyilkolt, ez pedig Andyt, a nyomozót nem nyugtatja meg túlságosan. Jason rögtön vámpírra tippel, mivel a másik videón egy vérszívóval élvezkedett Maudette, de sajnos az a felvétel felszívódott a lakásból. Jason maga is beismeri, hogy túl hülye lenne eltűntetni egy videót, csak hogy visszamenjen befejezni a munkát, és ezzel seriffék le is zárják a dolgot.

Bill ezalatt a tópartra viszi a félholtra vert Sookie-t. Megharapja a saját csuklóját, hogy a lány ihasson a véréből, és ettől meggyógyulhasson. Míg ők romantikáznak, Tara hazafelé tart. Otthon bekapcsolt tévé, rendetlenség, és egy piától kidőlt anyuka várja. Bánatában felhívja Lafayette-t, hogy elvitesse magát egy buliba, ahova a srác is éppen tart. Dawn is otthon van, éppen Jason kopogtat az ajtaján. Nagyon ki van borulva, és úgy néz ki, ezt egy kis szexszel akarja levezetni.

Vámpírunk közben Sookie-t gyógyítgat. A lány már egészen magához tért, és nagyon örül, hogy végre talált valakit, akinek nem hallja a gondolatait. Bill kérdésére kijelenti, hogy nem szokott randizni mászkálni, mert az elmúlt évek során csak hülyékkel sikerült összeismerkednie. Szegényt nagyon idegesíti ez a gondolatolvasósdi, volt már vele jónéhány rossz tapasztalata. Mire véget ér a sztorija, teljesen meggyógyul, csak néhány vérfolt árulkodik arról, hogy jól helybenhagyták. Míg Bill a kocsijához kíséri, Tara és Lafayette megérkeztek a buliba. Azt sejthettük eddig is, hogy a lánynak nem könnyű ismerkednie, mert percek alatt képes magától elriasztani mindenkit, és így jár a legújabb próbálkozó is. Tara beadja neki, hogy katona a férje, most jött haza Irakból, és jól elagyabugyál mindenkit, aki az asszonykája környékére megy.

A rövid séta alatt kiderül, hogy Bill 1865 óta vámpír, akkor 30 éves volt. Itt az ideális alkalom, hogy Sookie meginvitálja a Nagyi klubjába, ami tele van háborút megéltek leszármazottaival. Bill beleegyezik, de csak mert Sookie-nak örömet okozna vele. Másnapra meg is beszélnek egy mítinget sötétedés utánra, hogy a részleteket tisztázzák. Jasont a reggel Dawn-nál éri, de nem indul túl jól, mert a fiú kiszúrja, hogy a lánynak is vannak vámpír-fog okozta sebei. Nagyjából ugyanekkor Sookie éppen a kolbász örömeiről beszél a Nagyinak, mikor megérkezik Tara. Végigtárgyalják az elmúlt időszak eseményeit, Bill megjelenését a városban, és persze Jason letartóztatását is, mikor jön a Nagyi a hírrel: egy hirtelen felbukkant tornádó péppé zúzta Mack és Denise Rattray lakókocsiját, meghaltak.

Sookie rögtön odahajt kocsival, de a seriff és a halottkém hazaküldik. Előtte persze kifaggatják Billről, és kiderül, hogy a vámpír egészen közel lakik a Stackhouse-házhoz. Otthon a lány újabb furcsaságot produkál – megérzi, hogy egy földre ejtett kajadarabka rohad. A Nagyi bejelenti, hogy az esti vámpír-vendégségre Jason és Tara is meghívatták magukat, mert nagyon kíváncsiak a jövevényre. Bill meg is jelenik, de mivel vámpír, csak akkor léphet be a házba, ha behívják. Sookie így is tesz, és megkezdődik a kicsit kínos beszélgetés. Bill elmeséli, hogy a városban voltak rokonai, de mikor mindenki meghalt, úgy döntött, visszaköltözik. Ismerte a Stackhouse-ősöket is, aminek a Nagyi nagyon megörül. Jason nagyon ellenséges vele, kijelenti, hogy a vámpírok nem érdemelnek különleges jogokat, meg egyáltalán semmilyet, Tara meg rákontrázik, hogy nem helyes dolog szolgákat tartani.

Az este lezárásaként Bill el szeretné vinni Sookie-t egy sétára. Jason nekiáll morogni, de a nagyanyja leteremti, így a párocska elindul. Bill nem igazán van oda a gyilkolászásért, de bevallja, hogy ő ölte meg Rattray-éket, mert Sookie annyit ivott a véréből, hogy legyengült. Elmondja, hogy a vámpírvérnek mindenféle hatása lehet az emberi szervezetre, az érzékek felerősödése, vagy a nemi vágy fokozódása, és hogy a vámpír ezentúl mindig érezni fogja, hol van az, aki ivott belőle. Míg ők sétálnak, Tara bepróbálkozik Jasonnél, de egy baráti ölelésnél több nem jön össze, mert Jasonnek eszébe jut, hogy randja lett volna Dawn-nal, és elsiet otthonról.

Bill további információkkal árasztja el Sookie-t, például hogy a vámpírok meg tudják igézni a az embereket. A lány kierőszakolja, hogy próbálja meg rajta is, de nem működik a dolog, csak hatalmas röhögés lesz az eredménye. Bill se érti, hogy miért nem működik rajta a hipnózis. Sookie elmeséli, hogy az anyukája védte őt kiskorában, pedig félt attól, hogy minden gondolatát hallja, Bill pedig, hogy az egész családját ott temették el a ház körüli temetőben, és hogy nem tartja magát egyáltalán embernek. Sookie leoltja, hogy ha nem tud alakot változtatni, meg lebegni, akkor nem túl jó vámpír, de Bill szerint az fontosabb, hogy vissza tudja hozni az embereket a halálból. Ezalatt elérnek a házhoz, és kiderül, a házfelújításhoz a vámpírnak kéne egy jó villanyszerelő. Sookie rögtön megígéri, hogy másnapra keres is neki egyet. Aztán csókolóznak, de Bill kiereszti a vámpírfogait, és ettől mindketten megijednek.

Másnap reggel Jason morog Dawn-nal. A lány csak úgy mókából kikötötte az ágyhoz, és nem is akarja elengedni a nap végéig. A fiú próbálkozik, de semmi eredmény. A Merlotte-ban ezalatt folyik az élet, Tara próbálja leszoktatni az alkeszeket, Sookie belehallgat a fejekbe, csak a szokásos. Mikor főhősnőnknek beszól az egyik vendég, René, Arlene barátja rögtön odapattan, hogy megvédje, mondván, hogy nem szeretné, ha bármi rossz történne a Merlotte-ban. Arlene ezalatt azon gondolkozik, hogy szeretne-e gyereket, vagy sem, Sookie bele is hallgat, ami a nőnek nem tetszik, Sam pedig letolja érte. Vagyis inkább örömködik egyet, hogy legalább a vámpír gondolataitól távol marad, majd kijelenti, hogy addig dolgozhat nála, ameddig csak szeretne.

Sookie munka után meglátogatja Billt. Ismeretlen autók állnak a ház előtt, de Sookie becsönget. Odabent három vámpír van, Bill sehol. Sookie már elszaladni se tud, mindegyik kiereszti a fogait. Ajjajj.

Címkék: true blood
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása