Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

True Blood 1x01 – Strange Love

2009. február 04. 13:00 - Madmoazell

Szolg. közl.: az HBO a sorozatot Inni és élni hagyni alcímmel vetíti, az epizódok címeit viszont nem fordították le, így a hogyvoltok során megmaradok az eredetinél. Reklamálni kommentben lehet. Külön köszönetet szeretnék mondani Mandrake-nek a képekért és a korrektúrázásért.

Sötét éjszaka van. Fiatal pár autókázik az erdő közepén. Éppen elhajtanának egy kisbolt előtt, amikor a srác megállítja a kocsit, ugyanis felfedez egy „Valódi Vér kapható” táblát. Ez valami nagyon izgalmas dolog lehet, hőseink be is térnek felfedezni a kínálatot. Odabent a tévében egy szőke nő beszél arról, hogy őket is ugyanolyan jogok illetik meg, mint bárki mást, a kép felirata alapján pedig kiderül, hogy az Amerikai Vámpírok Szövetségének képviselőjét látjuk éppen. A riporter próbálja rávezetni, hogy ez ellentétben áll azzal, hogy a vámpírok évszázadokon át „szívták az emberek vérét”, mire a hölgy előadja, hogy egyrészt ez nem bizonyított, másrészt az emberek ugyanezt tették/teszik, harmadrészt pedig a japánok nemrég fejlesztették ki a szintetikus vért, ami kielégíti a vámpírok táplálkozási szükségleteit, így senkinek se kell félnie tőlük. Éppen ezért fedték fel magukat, mert a társadalom teljes értékű tagjai szeretnének lenni, a szintetikus vér fogyasztása pedig egyenes útnak tűnt efelé.

A két fiatal rögtön Valódi Vérre vágyik, meg egy kis információra, hogy Luisianában tényleg élnek-e vámpírok. Az eladó egy meglehetősen marcona külsejű fiatalember, rögtön fel is világosítja őket, hogy New Orleans a vámpírok Mekkája, még a Katrina után is, mert persze a vámpírok nem tudnak megfulladni. És mert ők nem lélegeznek. Ahogy ezt az eladó előadja, a srácoknak gyanús lesz, hogy épp a beszélgetés tárgyát képező lénnyel állnak szemben, és persze jön a magyarázkodás, hogy nem akartak ők rosszat, csak piások. Na jó, az eladó mégse vámpír, csak szívatta őket, de a bolt másik vevője nem értékeli a poént. Ő tényleg vámpír, épp Valódi Vért szeretne venni. Mikor a gyerkőcök ezt felfedezik, sikoltozva elhagyják a terepet. Távozása előtt „Billy Bob”, az Igazi vámpír még megfenyegeti az eladót, hogy ha még egyszer fajtájabelinek adja ki magát, kinyírja. Jóccakát!

A következő snittben már a Merlotte Bár és Grill nevű kocsmában vagyunk. Itt dolgozik Sookie Stackhouse, a szőke pincérlány, aki nem mellesleg gondolatolvasó. Ez hamar kiderül, ugyanis míg kiviszi az aktuális söröket, végighallgathatjuk, min is aszalnak éppen a vendégek. Sookie amúgy, ha nagyon igyekszik, ki tudja zárni a fejéből a hangokat. Jó neki. Vágás - egy boltban fekete leányzó lógázza a lábát az egyik kempingszékben. Középkorú asszony támadja le, hogy függönyt keres a hűtőraktárába, de a csaj beszól neki, miszerint ha még azt se tudja, mi a neve annak, amit keres, húzzon el egy másik boltba. A szóváltás eredménye az lesz, hogy Tara (merthogy így hívják a lányt) felmond, előtte még pofonvágja a műszakvezetőt, mert fogdosta a fenekét, majd nagy csinnadratta közepette kivonul az üzletből.

Ezután visszaváltunk a Merlotte-ba, ahova éppen befut egy telefonhívás, Tara az, Sookie-t keresi, hogy bejelentse neki, otthagyta a melót. Sookie mondaná neki, hogy ha ő túléli a marharépákat a melóban, akkor másnak is túl kéne, de Tara szerint Sam, a Merlotte tulaja bele van esve Sookie-ba, ez meg teljesen más tészta így. Tara bejelenti, hogy még ma este meglátogatja barátnőjét, így vele még biztos találkozunk később. Dawn, a másik pincérlány ekkor közli, hogy Mack és Denise Rattray most érkeztek meg, mindjárt rendelni is fognak. Ritka gusztustalan párról van szó, a pasi arról magyaráz magában, hogy mit tenne Sookie-val, ha kettesben lennének, a nő pedig nem érti, miért van még mindig együtt ezzel a barommal. Szépek együtt. Eközben Arlene, a bár harmadik alkalmazottja családját neveli a telefonon keresztül, ami Samnek nem nagyon tetszik.

A konyhán is folyik az élet: Lafayette, a főszakács heves csípőrázások közepette süti a steak-et, miközben faggatja Sookie-t, miért sminkelte ki magát ennyire, mire a lány azt válaszolja, hogy ha sminkel, és még tökhülyének is tetteti magát, több lesz a borravaló. Aztán Lafayette nekiáll eszmefuttatni arról, hogy a puncitól mindenki retteg, mondjuk ő maga meleg, ezért nem is igazán számít. Sookie teljesen begőzöl a társalgás folytatástól, láthatóan zavarbajövős típus. Míg ők egymást oltogatják, egy szőke fiatalember egy barna csajt boldogít - szájjal. A menet után a srác észrevesz a nő combján két pici sebet, és gyorsan levonja a következtetést: a lány lefeküdt egy vámpírral, akit egy shreveport-i vámpírbárban ismert meg. Még fizetett is érte, ezer dolcsit, csak hogy megharaphassa. De a nő nem prosti, csak hogy tudjuk. A kemény szexet viszont szereti, és még videóra is felvette a menetet. A srácot beindítja a dolog, neki is állnak megnézni.

Tara eközben megérkezett a Merlotte-ba, éppen sajnáltatja magát, hogy mennyire szar is az élete. A lányok már épp belevetnék magukat a közös szenvedésbe, amikor furcsa vendég érkezik a bárba. Magas barna hapsi, eléggé sápadt - bizonyám, ő egy valódi vámpír lesz. Sookie rögtön odavan, hogy ez milyen szuper, ő az első vámpír-vendég, és rögtön odapattan, hogy kiszolgálja. Mivel a szintetikus vér egy éve megromlott, ezért csak egy kis vörösbort kér, köszöni szépen. Azt se azért, hogy megigya, csak hogy legyen indoka maradni. Pechjére, ugyanis a Rattray házaspár rögtön lecsap rá, mint új helyi nevezetességre. A szőke srác eközben a vámpíros szexvideót nézi, úgy tűnik, kicsit be is indul a témára, pedig a vámpír elég randa. Gyorsan bele is ugranak a mókába.

Rattray-ék nem tétováznak, odaülnek a vámpírgyerek asztalához. Sookie még mindig odavan, de Tara próbálja lehűteni, hogy egy vámpír milyen borzalmas dolog már, de a szőke hajthatatlan, szerinte az új vendég másmilyen. Mikor kimegy a fent nevezettekhez egy újabb kör rendelésért, meghallja, hogy Denise gondolatban azt számolgatja, mennyi pénzt is kaphatnának a vámpír véréért. Mire Sookie megpróbálhatna segíteni, ők hárman már el is tűntek a vendéglőből. A lány utánuk szalad, egy jó vastag lánccal felfegyverkezve. Míg ő rambózni készül, Maudette-et, a nőt-aki-nem-prosti jól meggyúrja a szőke srác, csak éppen azt nem veszi észre, hogy a polcon be van kapcsolva egy videókamera. Az élmény hevében nekiáll szorongatni a csaj torkát, de hogy végül mi történik, azt egyelőre nem tudjuk meg.

A vendéglői vámpírt ugyanis a Rattray házaspár éppen leszívni készül. Ezüstláncokkal béklyózzák le, meglehetősen sikeresen, mert a művelet egész jól halad. Mack nekiáll vinnyogni, hogy mennyire kell neki V-dzsúz (azaz az igazi vámpír-vér), mikor Sookie rámozdul a lánccal, másodszorra pedig már a nyaka köré is sikerül tekernie. (Mellesleg Sam a lány után rohant, de valahogy elkeveredhetett a sötétben, mert nem érkezik meg.) Végül Denise elrángatja használhatatlanná vált férjét, a pincérlány pedig megszabadítja az áldozatot a láncaitól. A vámpír sebei, melyeket az ezüstlánc okozott, szerencsére gyorsan begyógyulnak, ennyit arról, hogy mennyire gyorsan regenerálódnak a vámpírok. Ekkor megjelenik egy barna-fehér kutya, megnyalja Sookie-t és továbbáll. Kiderül, hogy erre szokott mászkálni, jófej öreg kutyi. Sookie örömmel konstatálja, hogy nem hallja a vámpír gondolatait, aki nem érti, mire fel ez a nagy öröm, őt inkább az foglalkoztatja, a lány miért nem fél egy éhes vérszívótóll itt kint a sötétben.

Az idegen ajánlgatja a vámpírvért, mondván, hogy jót tesz az egészségnek, meg a nemi életnek is, de Sookie nem vágyik rá, ugyanis olyanja neki nincsen. (Vagy jó katolikus, vagy rosszul kamuzik.) A vért a piacon sok pénzért vennék meg, de a lányt stabilan nem érdekli a biznisz. Most, hogy ilyen jól összehaverkodtak, kiderül, hogy vámpírunk neve Bill, hahaha, ezen még Sookie is nevet, elvégre valami komolyabbat képzelt el, mondjuk Antoine vagy Basil. Érthető. Bill megkéri megmentőjét, hogy ne mondja el senkinek, hogy az ezüst a vámpírok egyik gyengesége, mert nem lenne jó, ha mindenki ismerné a titkot. Ezzel végére érünk a csevejnek, Sookie-nak vissza kell mennie dolgozni, Sam már idegesen topogva várja. Közeledik a műszak vége, Tara pedig megegyezik Sammel abban, hogy ezentúl nála fog dolgozni, így legalább Sookie-ra jobban oda tud figyelni.

Ekkor toppan be a szőke gyerek, és jéééé, ő Sookie bátyja. Jason a neve, és Tara szemmel láthatóan rá van indulva. Jasont viszont inkább Dawn érdekli, a pincérnő, el is megy utána. Sookie eközben hazaér, otthon a Nagyi várja, aki teljesen felvillanyozódik, hogy unokája igazi vámpírral találkozott. Röviddel elalvás után Sookie arra ébred, hogy Bill az ablaka alatt áll, de mire lerohan hozzá, már eltűnt. Na jó, mégse, mert valahogy újra megjelenik, nekiáll vetkőzni, de hopsza, szex helyett inkább harapdálni szeretne. Jól van, na, kiderül, hogy Sookie csak álmodott. Kis hamis.

Másnap reggel hazaér Jason, és kifaggatja kishúgát, hogy mi a francot csinált Rattray-ékkel, majd jól leteremti, hogy ne haverkodjon vámpírokkal. Ebéd közben érkezik a hír, hogy Maudette Pickens, Jason előző esti mókamancija meghalt. Egy gyilkosság Bon Temps-ban, szörnyű. Jason szerint ez nem nagy ügy, az agyaraddiktok (akik a vámpírharapdálásra indulnak be) mostanában egyre nagyobb számban tűnnek el - aki ilyen hülye, megérdemli. Sookie nem érti, tesókája honnan ilyen szakértő, a Nagyi meg már azon gondolkozik, hogy mennyi pénzt adhatnak egy harapásért. Sookie-nak gyanús lesz, meg is próbálja „lehallgatni” a testvérét, de Jason elrohan. Dolgozni. A melóban épp Dawn-t fűzi a telefonon, mikor megérkeznek a rendőrök, és kis kérdezősködés után beviszik az örsre. A videó ugyanis elárulta. Ajjajj.

Úgy tűnik, a Nagyi nagyon rápörgött a vámpír-témára, kitalálja, hogy Sookie beszervezhetné Bill-t egy beszélgetésre a polgárháborúról a Hősi Halottak Leszármazottainak. Unokája megígéri, hogy megkérdezi tőle. Este a Merlotte-ban zajlik az élet. Arlene a szabadnapját tölti -  Renével, élete aktuális párjával, és Hoyt-tal, egy haverral billiárdoznak. Tarát az unokatesója, Lafayette oltogatja, hogy Sam hogyan lehetett képes felvenni valakit, aki ennyire antiszociális, de Tara hárít. Azon viszont nagyon meglepődik, hogy Jasont letartóztatták, szerinte a srác Maudette-nél jobbat is találna, és különben se lenne képes megölni valakit. Vicces, hogy Sookie tudja meg legutoljára, mi történt a bátyjával, mindenki azt hitte, hogy ő már úgyis kiolvasta a buksikból a dolgot. A lány nekiáll faggatni Renééket, hogy mi is történt, hiszen ők – lévén együtt dolgoznak – látták, amint a seriff elviszi Jasont. Ekkor érkezik meg Bill.  

Sookie odavonul elé, miközben mindenki csúnyaságokat gondol. Kicsit fogdossák egymás kezét, majd Bill megkérdezi, meglátogathatná-e a lányt otthon. A válasz nagy igen lesz, a Nagyi úgyis örülne, és ha már Bill itt van, ugyan várja már meg a lányt fél 2 körül, mert kérne tőle szívességet. A bárban amúgy mindenki őket bámulja, de Sookie szerint csak Jason miatt. Szegény Billt ez nagyon zavarja, mert a városban szeretne letelepedni. El is rohan, Sookie pedig visszazökken a szokásos uncsi estéjébe. Azaz csak zökkenne, Sam ugyanis letámadja, hogy hogyan képes haverkodni egy vámpírral, pláne, hogy ezzel veszélyt hoz a bárra is. Sookie már éppen azt olvasná ki a gondolataiból, hogy Sam mennyire szereti, és mennyire szeretne közel kerülni hozzá, mikor betoppan Tara, hogy jól leteremtse barátnőjét. Ez sikerül is, de közben jól összevesznek, mert mindenki hülyeségekre gondol, Sookie pedig ezen felhúzza magát.

A nap végén főhősnőnk vámpírját várja. Samet hazaküldi, pedig a srác aggódik érte. Még szerencse, hogy nem lakik messze. Mivel Bill nem jön, a lány elindul a kocsijához, ott viszont elkapják Rattray-ék, és elkezdik rugdosni. Vér mindenütt, folyt. köv. jövő héten.

Címkék: true blood
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pandacsöki_Boborján 2009.02.04. 14:33:40

néztem a sorozatot, kb. a 8-9. részig, mert általában kíváncsi vagyok a vérszívós sztorikra és ez a sorozat nem is indult rosszul, de komolyan mondom, hogy erre kár engergiát, időt pazarolni!

iszonyat, hogy micsoda gagyi fordulatai lesznek egy idő után, totális elmebetegség, csak annak ajánlom max. aki nagyokat akar röhögni kínjában mert ez másra nem lesz jó a későbbi epizódokat ismerve..

nálam nagy csalódás, főleg, hogy ennek csinálnak 2. évadot, a moonlightnak meg (ami oké, kicsit nyálas volt) bezzeg nem, az 100x élvezhetőbb volt stb.

[[ bocs, siettem ]]

szepi79 2009.02.04. 14:54:25

ezt még nem néztem, de ezek szerint nem is fogom. a moonlight meg... vámpirológialiag (vagy hogy a 'szomba kell aztat szépen mondani) egy nagy rakás lókaki. a srác simán eléldegél zacskós véren, kimehet a napra is, ami nem árt meg neki jobban, mintha én mennék ki a sivatagba 3-4 órára, plussz még dugni is tud. ennek ellenére megy a rinyálás, hogy nem lehet együtt a nővel, mer ő vámpir.

de ha a true blood meg annál is gázabb, akkor tényleg nem kéne energiát feccölni bele...

Baxi01 2009.02.07. 13:41:00

Szerintem annyi időt és energiát nyugodtan rászánhatsz a True Blood-ra,hogy megnézd.Elvégre nem véletlen rendelte meg az HBO a második évadot.
A rendező Alan Ball aki az Amerikai szépséggel és a nemrég bemutatott Érzékeny pontal és a Sírhantművekkel
bemutatta kreativitását.A True blood öszetett jellemábrázolása,nyersessége,meghökkentő fordulatai megosszák a nézők figyelmét.
Vannak akik pár rész után azzal állnak elő ,hogy nekik ebböl elég.Mások viszont alig várják 2009 őszét,hogy a második évadba beletekintsenek.
Én is közzéjük tartozom és csak ajánlani tudom,szerintem megéri végignézni.

Szusza 2009.02.09. 15:45:30

Hát ha csak ezt a hogyvolt-ot olvasnám, akkor tuti elmenne tőle a kedvem. Borzasztó a stílus, a szókincs, az egész.

A sorozat nagyon jó, nagyon szépen megvágva, remek szereplők és rendezés, izgalmas, mozgalmas, egyik legjobb a műfajban.
süti beállítások módosítása