Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

X-akták 1x02 - A támaszpont

2009. január 20. 09:00 - Onix Titan

Dél-Nyugat Idaho, az Ellens légi támaszpont közelében. Katonák készülnek behatolni egy házba a külvárosban, az épp hazaérő Mrs. Budahasnak csak annyit mondanak, hogy a férjura eltulajdonított egy katonai járművet. Ó, jaj! Az említett urat a katonák egy pár ajtó berúgása után meg is találják, egy sarokban gubbaszt egy szál alsónadrágban, remeg, mint a nyárfalevél, a teste tele van kiütésekkel és nagyon kétségbeesve néz. Főcím.

Scully és Mulder egy bárban találkoznak utóbbi kérésére, valami nagyon fontosat akar mutatni, amit bent az irodában nem lehet. Egy gyanús férfi utánuk néz, biztos követi őket. Mulder Budahas ezredes aktáját mutatja meg Scullynak, a férfi berepülő pilóta volt, majd négy hónappal ezelőtt bekattant, elbarikádozta magát a házában, a katonáknak úgy kellett elvinniük. A felesége azóta nem tud róla semmit. Ráadásul az Ellens támaszponton ’63 óta hat pilóta tűnt el hasonlóan, habár hivatalosan az oroszok lőtték le őket. És mind kísérleti gépeken repültek. Scully persze kételkedik, Mulder ufókról ábrándozik. Hamarosan a mosdóban az előbbi gyanús férfi leszólítja a magán éppen könnyítő ügynököt: ne szaglásszon ebben az ügyben, kár lenne magáért, érdekes a munkája, Mulder ügynök! Persze nem árulja el ki ő, és mivel egy harmadik férfi is szeretné használni a mosdót az idegennek alkalma adódik lelépni.

FBI központ. Scully utánajár kicsit az Ellens légitámaszpontnak, régi cikkeket olvas. Muldert ismerve nem lepődik meg, hogy a helyen különösen sok állítólagos UFO tevékenységet észleltek. Fel is hívja a társát, hogy jól lecsessze, de az belé folytja a szót, ugyanis a vonalat lehallgatják. Majd holnap a gépen.
Mariettefield, Dél-nyugat Idaho. Mulder és Scully meglátogatják Mrs. Budahast. A nő szerint két éve kezdődött az egész, először a kiütések, aztán az ezredes egyre jobban megőrült. Még sajnáltatja egy kicsit magát, de aztán az ügynökök kérdésére elárulja, hogy Verla McLennen férjével is hasonló dolgok történtek, de ő már hazajött. Meg is látogatják gyorsan az említett családot, de a férfi viszont itt is teljesen bolond – láthatatlan legyek után kapdos, pecázási céllal. Nem baj, mondja a felesége, lényeg, hogy él. De Mrs. McLennen ezután titokban jól lecseszi Mrs. Budahast, hogy minek hozta ide az FBI-t. Hoppá, mégsem annyira idillikus az élet egy bolonddal, mint mondja? Motel felé menet ügynökeink találgatnak, Scully szerint a férfi idegrendszere csak megroppan kicsit a stresszben, biztos kudarc volt az egyik berepülés. Mulder szerint profibbak voltak ők annál.

Megpróbálnak beszélni a támaszpontról valakivel, de persze a telefonon minduntalan elhajtják őket. Nem baj, a telefonkönyvbe szerencsére benne van Kissell ezredes, a támaszpont egyik katonájának lakcíme, gyorsan meg is látogatják otthon. Nincs túl sok szerencséjük, az ezredes elhajtja őket a francba. Az út mégsem volt fölösleges, mert találkoznak Paul Mossingerrel, a helyi pletykalap munkatársával, aki egyből szaglászni kezd persze – a pletykalapok munkatársai már csak ilyenek. Ügynökeink nem mondanak semmit, de megtudják, hogy persze itt is – mint minden amerikai kisvárosban – van ufó-vadász kávézó, így jobb híján ott folytatják a nyomozást. A pultos néni már az elhúzó gépek hangjából is vágja, milyen típus volt az, nagyon profi, Mulder rögtön kérdezgetni is kezdi a bárban kirakott ufó képekről. Gyorsan összehaverkodnak, az ügynök húsz dolcsiért vesz is egy képet, amin egy elmosódott fekete háromszög látható, Scully erre egy „balek” felkiáltás után otthagyja őket. Kimegy a kávézó elé, és már sopánkodna a társának, hogy nincs rajta a támaszpont a még spéci FBI térképükön sem, amikor az a kezébe nyom egy, a néni által rögtönzött térképet a bázisról. Na ki a balek, Scully?

Az Ellens légitámaszpont felé, 18:04. Ügynökeink rendületlenül haladnak a bázis felé, még a belépni tilos tábla sem állítja meg őket. A szögesdrótos kerítés viszont igen. Scully nem érti, hogy ezek után miért is kellet ide jönni, nem látni semmit. Mulder szerint majd éjszaka, és már mászik is egy közeli emelkedőre. Az ügynöknő kicsit kiborul az ufó vadászat hírére. Már jócskán lement a nap, amikor ügynökeink az égen táncoló fényekre lesznek figyelmesek. Abban egyetértenek, hogy ismert jármű ilyet nem képes produkálni, de amíg Mulder ufókra esküszik, addig Scully szerint a bázisról lézerrel világíthatnak. A két fénypötty ezután rákapcsol, és egy pillanat alatt eltűnnek. Nem baj, ott jön egy harmadik, ni! De az viszont már nem ufó, hanem helikopter, így ügynökeink menekülőre fogják. Két fiatalt vesznek észre, akik ugyancsak próbálnak lelépni, de még beérik őket. Együtt futnak hát a helikopter elől, de amint elmúlik a veszély, magukkal viszik a két kölyköt.

05:02. A kávézóban aztán megy a kérdezősködés, mégis mit csináltatok ott az éjszaka közepén? Vihogás a válasz, értjük mi. Meg ott szokták nézni a táncoló fényeket. Mulder azon kérdésére, hogy mégis hogy jutottak a kerítésen belülre (mert ott voltak) az a válasz, hogy hát a lyukon át! Ügynökünk szeme felcsillan, ügynöknőnké összeszűkül. A kávézó előtt azonban egy kocsi áll meg, nem látjuk, ki ül benne, de rögtön felismerjük az újságíró, Mossinger baritonját, amint jelentés tesz egy rádión át: elkapta a húszast. Válaszul levörösbegyezik, és maradjon a kalitka nyitva. Na, ennyit az újságírósdiról! Bent a srác egy hamburgeren szemlélteti a gépek repülését, de szerinte ezek nem ufók, inkább valami új haditechnika. Mulder megmutatja a pultos néni képét, a fiatalok meg hevesen bólogatnak. Miután elengedik a kölyköket Scully ismét kétkedésének ad hangot, szerinte ha ő ennyire be lenne lőve… de nem folytatja, így sajnos sem Mulder, sem mi nem tudjuk meg mi lenne akkor. Az ügynök szerint a képen lévő gép ufó technikával készült, méghozzá a ’47-es roswelli ufó alapján, amiről mutat is egy képet: azon is egy fekete elmosódott háromszög van, csak fekete-fehér a kép. Hű. Scullynak már szemmel láthatóan fáj a feje Muldertől, szerinte, ha egy repülő valamit nem tud megmagyarázni, attól még az nem ufó. Válaszul megkapja, hogy pedig de: UFO. Azonosítatlan Repülő Tárgy. Ott a pont. Hamarosan Mrs. Budahas hívja őket, férjura hazatért! Mikor megérkeznek, a nő teljesen ki van bukva, ez nem az ő férje szerinte. A férfi nem érti, miről beszél, de Mulder azon kérdésére, hogy lehet-e nyolc G-vel repülni nem tud válaszolni. Más dolgokra viszont igen. Hoppá ezek szerint, valaki kimosta az ezredes agyát.

Muldernek ez persze csak olaj a tűzre, és már indulna vissza, amikor pár öltönyös egy kisebb autós manőverezés után megállítja őket. Állítólag nemzetbiztonságiak, elveszik az összes bizonyítékot ügynökeinktől, majd visszakísérik őket a motelig, azzal a jó tanáccsal, hogy húzzanak el innen a francba. Mr. Budahas visszatérése tehát csali volt. A szobában az ügynöknő egyből lenyomoztatná a rendszámot, de az persze hamis. Mulder bevallja, hogy az epizód elején valaki figyelmeztette már, hogy maradjon otthon, erre Scully kibukik: talán nem véletlenül, Mulder, talán nem véletlenül! Filozofálnak még egy sort, ufó vagy haditechnika, a hadseregnek végül is joga van gépeket fejleszteni. Scully – állását féltve - haza akar menni, elvégre Budahas ezredes megkerült, Mulder maradni akar, de végül beadja a derekát! Hah! Nem, dehogy adja, az a Mulder, akit mi ismerünk nem olyan! Csak ezzel lerázza Scullyt, hogy egyedül induljon a rejtély nyomába. A két kölyök segítségével megtalálja a lyukat, és nyomban neki is vág a tíz mérföldes útnak a hangár felé. Mulder végül éjszaka ér oda a bázishoz, és rögtön meg is pillantja a repkedő gépet. Az is őt, egy kicsit lebeg a feje fölött, világít, majd eltűnik. Persze a fél bázis máris Mulder nyomában van, és akárhogy fut, nem tud már elmenekülni. Elkapják, lekötözik, elviszik.

06:30. Scully szeretne Washingtonba telefonálni, de nem megy. A portán sem. Eközben Muldert beviszik a hangárba, újra megpillanthatja a gépet. A motelnél Mossinger, az álújságíró bukkan fel, kérdezősködik, de lebukik, mert Scully meghallja a kocsijából a katonai rádiót, halihó, Vörösbegy! Kis dulakodás, az ügynöknő megkaparintja a pisztolyt és kényszeríti a férfit, hogy tudja meg, hol van Mulder. Rögtön vált is a kamera rá, épp egy műtőben van, mindenféle szerekkel buzerálják. Scully és Mossinger a támaszponthoz hajtanak. Túszcsere következik, Mossingert a kicsit hajléktalan kinézetű, agymosástól kába Mulderért, aki persze semmire nem emlékszik. Még meglátogatják Mrs. Budahast, aki viszont frászt kap tőlük, nyilván megfenyegették, mint a barátnőjét. Mulder elméleteket gyárt, Scully kibukik: nem tudtunk meg szart sem, Mulder, húzzunk már innen!

Washington D.C. FBI központ, egy héttel később. Scully írja a jelentését, mindent leír, ami történt, de csak úgy, mint a társa elméletét, amit ő nem tud alátámasztani. Ezalatt egy közeli sportpályán Mulder épp fut, ügynökünk a későbbi részekben is gyakran űzi ezt a sportot. A rész elején megismert férfi jön hozzá (Deep Throat, azaz Mélytorok a neve – milyen pornós név már ez – csakúgy, mint az epizód eredeti, angol címe. Azért írom ezt le, mert a magyar szinkronos változatban majd csak a 7. évadban fogják így emlegetni először, és valahogy azért hívni kell!). Jaj, Mulder, miért kellett neked mégis beleütnöd az orrodat! Ha azt akarod, hogy informáljalak a jövőben is, akkor az csak addig fog működni, amíg óvatos vagy és az én érdekeimet szolgálja a tevékenységed! És mégis mi lenne az? Hát, az igazság! A férfi jó fej, azt is elárulja, hogy Mulder egy katonai ufót látott. Még arra is rávezeti, hogy útjai során ne higgyen semmilyen ellenérveknek!
És igen itt vannak. Már nagyon rég óta.

 

Érdekességek:

  • A rendszám, amit Scully ellenőriztetett az volt, hogy CC-1356. Chris Carter, az X-akták atyaúristene 1956. okróber 13-án született.
  • Amikor Scully régi újságcikkekben néz utána a támaszpontnak, az egyik riportert C. Carternak hívják.
  • A Budahas ház ugyanaz a ház, amiben Frank Black is él a Millenium c. sorozatban.
  • Amikor Mulderék ufóvadászatra mennek a támaszpont közelében, az egyik elhúzó géptől betörik a kocsi hátsó ablaka. Az üldözéses jelenetnél viszont ép az ablak.

 

Címkék: x akták
16 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Onix Titan 2009.01.20. 09:05:08

Egy kérdés mindenkinek: A következőkben legyenek a fentiekhez hasonló többé-kevésbé érdekes érdekességek a hogyvoltokban, vagy elég csak a szotri, ezek meg csak elrontják a varázsát?

Orsóborsó 2009.01.20. 09:23:51

Én arra szavazok, hogy legyenek. Akit nem érdekel, az meg ne olvassa el az érdekességek részt.

nautilus64 2009.01.20. 09:47:21

nagyon jó a hogyvolt, köszike! engem érdekelnek ezek az érdekességek, szóval mellette szavazok! :)

Elloth 2009.01.20. 10:49:26

A hogyvolt nagyon jól sikerült, kösz! :D
Az érdekességek szerintem jó ötlet, legyen még!

Gabba 2009.01.20. 11:23:40

Még több hogyvoltot, és még több érdekességet :)

Flankerr 2009.01.20. 12:58:07

Legyenek érdekességek, feldobja a dolgot, az élményt..:D

missparker · http://hogyvolt.blog.hu/tags/a_kam%C3%A9leon 2009.01.20. 14:17:01

Ezek az érdekességek kifejezetten jók, naná hogy kellenek!

Jester 2009.01.20. 14:21:13

Egyéb:

-Deep Throat volt a fedőneve annak a kormányhivatalnoknak, aki kiszivárogtatta a Watergate botrányt.
-Haha! Seth Green hosszú hajjal?! :D:D

Onix Titan 2009.01.20. 14:36:54

Akkor lesznek érdekességek! KÖszönöm a támogatást!

Jester: Ezt a Watergateset nem is tudtam, de kurva jó :D:D:D

Am. következő rész a híres-hírhedt Gumiember! Nézzétek meg, írásban a hangulatot nem lehet visszaadni!

Semp 2009.01.21. 00:19:04

@Onix Titan: És persze a Deep Throat eredetileg azért tényleg az volt, amire gondoltál, egy filmcímről kapta a nevét a hivatalnok :)

Azt meg nem tudom kihagyni, amit most olvastam a vicclapon Bobe Hope-tól: "Én azt hittem, hogy a Deep Throat az egy zsiráfról szóló film."

Onix Titan 2009.01.21. 06:40:42

@Semp: Köszi, örülök h rádragadt az őrület. De a warezlinkeléssel csak óvatosan, az adminjogokkal is rendelkező kollégák nagyon nem látják őket szívesen!
Am. sajnos az én Jim bácsim pár napja hunyt el, aki az Xaktákat küldte, de aggódni nem kell, 6 évad már megvan DVDn. Mire meg oda jutunk, addigra biztos lesz egy Bob bácsi v vki :D.

Johnny336 2009.01.21. 11:50:59

A születési idő miatt is hívják Ten Thirteen-nek Chris Carter produkciós cégét. Illetve a stáblista végén az "I made this" (vagy valami ilyesmi) pedig C. Carter fiának hangja.

@Onix Titan: Szegény Jim bácsi... :(

Onix Titan 2009.01.21. 11:59:44

@Johnny336: A stáblista végéig vhogy soha nem jutottam még el :D

Gabba 2009.01.21. 12:58:48

@Johnny336: márhogy ki született 10:30kor, Chris Carter?

Onyx: lehetek kekec? A belé folyt jelen esetben egy szó és "j".
Mert amúgy azt, hogy mi folyt bele mibe, esetleg egy Deep Throat hogyvoltban lehetne elemezni ;)

Onix Titan 2009.01.21. 13:09:19

10. hó 13-án Született C.C.

A belé folyt meg télleg beléfojt, ezt van, sajnos a word sem mindenttudó, és én sem szerettem a magyarórákat sosem :).

Pornó-hogyvolt? Csak a lényegre nem jó :D

Johnny336 2009.01.21. 15:41:03

@Gabba: A Ten Thirteen 10.13-at jelent.
süti beállítások módosítása