Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Tűzvonalban 3x01 - Az új kapitány

2009. január 12. 09:00 - kiricsiz

Mihez kezdjünk a harmadik évad intrójával? Mindenki egyből tudta, hogy ez nem éles akció, hanem csak gyakorlat, habár nyilván szándékos a visszautalás az előző szériákra. Mindenesetre Krisztát elkapja egy sötét, csuklyás alak és a torkának nyomja a pisztolyt. Johnny meg lelőné, de mielőtt tényleg (jó, persze tudjuk, vaktöltény), azelőtt Bordás lerántja a fejéről a csuklyát és szól, hogy Kriszta és Johnny megbukott, Juli nem. Gondolom, ott cseszte el Johnny, hogy ilyen helyzetben nem kezdünk el lövöldözni a túszejtőre. Mert ez csak a James Bond-filmekben működik, de még ott se mindig.

És persze új szériához új főcím dukál.

Valami telepen gyakorlatozik egyébként a Mosoly őrs néhány tagja Bordás vezényletével. Mike is feltűnik, ami azt jelenti, hogy szerepet kap a harmadik szériában is (nem úgy, mint Alter, akit a jelek szerint kiírtak). Aztán, hogy együtt legyen a csapat, és hogy máris meginduljanak az események, megérkezik Kolonics is. Kolonics természetesen azért jött, hogy új feladatokat osszon Bordásnak, aki a megszokás és a rend kedvéért húzódozik, tiltakozik, vonakodik, és így tovább. Mellesleg Mike-ot elkapja Juli gyakorlat közben, elég ciki ez egy kommandósnak, de ez csak egy mellékes esemény.

Közben Kővári várja a vidéki(?) kocsma teraszán a plutónium kereskedő bácsit, aki szédelegve meg is érkezik, látszik rajta, hogy már régóta kereskedik ezzel az anyaggal. Hamar megtalálja Kővárit a teraszon, átadja neki a matrjoska babába zárt lényeget, amit a beépített pincér be is visz bevizsgálásra. Odabent egy sugárzásbiztos védőruhába öltözött nő a kattogós izémérővel körbenézegeti a hasadóanyagot, aztán rádión kiszól a mikrobuszban várakozó többi NBH-snak, hogy ez tényleg igazi cucc. Azért borvizsgálás valamivel jobb szakma. És nem is kell hozzá űrruha. A csempészfickót kifizeti rendesen Kővári, de az NBH-sok futni hagyják, mert mittudomén, miért.

Mosoly őrs. Két hajlesz verekszik pont a kapu előtt. Na jó, mivel már mind láttuk az epizódot, tudjuk, hogy nem hajléktalanok, de tegyünk úgy, mintha. A főhajléktalan egyébként Blaskó Péter és elsőre meg se ismertem, sőt másodikra sem. Néha egy kicsit túljátszotta a részegembert, de azért annyira nem volt rossz, és néha még vicces is volt.

Mike, Bordás és Kolonics megbeszélnek. Azt egyből megtudjuk, hogy Bordás elvileg együtt van Erikával, de csak elvileg, mert Erika három hónapja Prágában dolgozik. Ez egyébként azt is jelentheti, hogy kiírták, de végül is lehet, hogy csak ideiglenesen van távol, és a sorozat közepén visszatér. Mindenestre a "Bordás becsajozik-e" kérdéskör nyitva lett hagyva. Bokros szobájába mennek, aki a pszichológiai vizsgálatok eredményeit nyújtja át Bordásnak. Itt kezdődik egy kis Timur és csapata vonal az epizódban, ami elég zavaró. "Ne bízza el magát, de sok köze van ahhoz, hogy az eredmények ennyire jók." (Aztán később még lesz a "tökös gyerekek ezek".) A lényeg, hogy a Mosoly őrs kis csapatát valamiért ki akarják emelni a közrendvédelemből, és mindenféle kalandokba akarják belevinni őket. Ezt Kolonics nem így mondja, de a néző számára ez a lényeg. Persze a dolog megint mondvacsinált kicsit, na de hát valahogy be kell dörrenteni az eseményeket. A rendőrség Különleges Műveleti Csoportja, és összedolgozás a titkosszolgálattal - ilyesmik. Bordás persze hülyeségnek tartja az egészet, és azon jár az agya, hogy már megint mi a francban mesterkedik Kolonics ("miért olyan fontos ez neked, Dénes?") És hát, miután Bordás elhúz, természetesen kiderül, hogy Kővári és Kolonics kapcsolatban állnak. Meglepődött ezen valaki?

A hasadócsempészek valami kempingben, vagy hol dekkolnak, a fickó társa, a csajszi épp rendszámot cserél a kocsijukon, amikor a fószer bömbölni kezd a stégen. Kábé a halálán van, és csak szólni akart a csajnak, hogy kész, vége, szevasz. Aztán a csávó fejbe is lövi magát. Szájon át, belsőleg. Egyébként a nő sincs túl jó bőrben, már ő is vért köhög. Bepakolja a cuccot a kocsiba, aztán elhúz. De előtte még pisztollyal elhajt egy horgászt, aki mindenáron segíteni akar neki. Nemsokára megérkezik Otyó, mert persze a horgász hívta a rendőrséget. Aztán a hullát is rögtön megtalálják.

Az őrsön közben az álhajlesz kavar, felajánlja ügyvédi szolgálatait Johnnynak, aki meg el is fogadja, amilyen idióta, még kávét is visz az öregnek. Amíg Bordás le nem cseszi.

Egyébként a Kolonics meg az óriás-sakk nem is rossz poén.

A szájon lőtt fickó helyszíneléséhez persze hamar megérkezik az NBH is. A kerületi csajszi méltatlankodik egy keveset, de elhajtják őt is. Aztán a kattogós biszbasszal megmérik a kalyibát, és persze minden forró, mint a babám szíve. Ezenkívül Kőváriék fülest kapnak, hogy hol lehet a cucc, le is csapnak, de véletlenül egy csomó drogcsepészt lövöldöznek le. Bosszúsak is. Mi meg nem. Hadd hulljon a férgese.

Az őrsön a legfontosabb esemény, hogy a Zsigmond Károly (ez is biztos valami vicc: Zsigmond király) nevezetű ezredes veszi át a kerület irányítását, Szabó Gergő bát elküldték, amit én személy szerint sajnálok, mert bírtam Trokánt, meg ez egy hálás szerep is volt, lehetett hülyeségeket beszélni. Az új kapitány gúnyneve Vidocq, azt beszélik, rettegett figura és nehéz vele kijönni. Bordás egyébként közben kiengedi a hajlékonyt, úgyhogy jöhet vissza nemsokára megújult külsővel. De előtte még tiszteletét teszi az NBH az őrsön. Egyrészt mert szólnak Bordásnak és a többieknek, hogy a Kolja-ügyről innentől kezdve senki nem tud semmit. Másrészt, hogy megvizsgálják Otyót és Julit, hogy kaptak-e sugárdózist (jó alkalom, hogy Kéry Kitty vetkőzés közben villantson egy picit, de azért ennél a picinél több jár nekünk.) Aztán elégetik a ruháikat.

És Zsigmond Károly tényleg vissza is jön, már öltönyben. Rögtön le is teremti Pircsit, mert szerepet tanult szolgálat közben. Humorizálnak kicsit Bordással, aztán Vidocq bekomorul és rátér a lényegre. "Maga és a beosztottai jó időre felejtsék el a családjukat." Aztán mikor kimegy, jön a gejl duma a Timur és csapata őrsről: "Tökös srácok ezek", "nem beszari a srác". Na, azért az ilyeneket ki lehetne hagyni nyugodtan, ez nem pénzkérdés. De persze a lényeg az, hogy Kolonics Vidocq-kal is kapcsolatban van, és az ezredes azért ijesztgette Bordást, hogy az kötélnek álljon, és elvállalja Kolonics melóját, meg a KMCS-s hülyeséget.

Kompozás lefelé a folyón. Szekeres és Kővári valamiért komppal viszik le a kocsijukat valahová. De úgy tűnik, hogy az útvonalról másnak is tudomása van az NBH-n kívül, mert egy bérgyilkos foglal lőállást a folyóparton és jól le is szedi mindkét ügynököt egy-egy jól célzott lövéssel, nem többel. Ja, és előtte szerencsétlen Szekeresék arról beszélgettek, hogy "ezek amatőrök". Piti kis meló, egy rakás amatőrrel.

Az első epizód zárlata nem is lehetne jobb, most tényleg nem rinyálhatunk, hogy tíz részen keresztül nem történik semmi. Kőváriékat viszont sajnálom, de pont ez benne a jó. Az azért látszik, hogy a "Bordás 'Piszkos Harry' Attila még húzódozik, kéreti magát" című sztorit nem bírták kihagyni, de legalább amíg vacillál, addig a másik cselekményszálon már van egy kis durvulda. Egyébként valószínűleg így fog Pindroch Csaba a képbe kerülni. Merthogy Kővári helyére kell egy másik NBH-s. Ja, és a következő rész promója végre nagyon fasza volt.

Címkék: tűzvonalban
28 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

albinviggen 2009.01.12. 09:26:52

kattogós izémérő = doziméter :)

Vicces, hogy csak a nő öltözött be, a többiek meg civilben rohangásztak a sugárzó anyag körül...
No meg ez az ezredesi vállap az őrspk.-nak. Az csak nekem tűnt fel, hogy senki mást nem léptettek elő, csak Bordást? Mondjuk ez így megy az életben is... :(

Gukker 2009.01.12. 09:37:47

"kattogós izémérő = doziméter"
Nem éppen, a doziméter időegység alatt kapott sugárterhelést méri - sugár_dózist_. Ez sugárzás mérő volt ("Geiger-Müller számláló") :))

Amúgy a sorozat ígéretes, csak ezeket a kézikamerás rángazásokat el lehetne már felejteni, egyáltalán nem menő, de legaláb a ki-be zoomolást már nem csinálják.

dezs2 2009.01.12. 09:45:57

Nem volt rossz indítás.

Mostig valahogy azt gondoltam, hogy Kővári valami főszereplő, és csak úgy látszik, hogy meghalt, de a következő részekben, miután kijön a kórházból, majd csatlakozik a bandához.
Hát lehet, hogy akkor mégsem így lesz.

kamarti 2009.01.12. 10:02:23

Erikát nem bánom, de Alter és Kálmánbá mér? És Pindroch Csaba basszus, hosszú távon? jaaaajjjjjj

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2009.01.12. 10:10:05

Ennek a "meghal valaki a sorozat elején az előző szériából" módszernek eléggé 24 szaga volt.

hottentotta 2009.01.12. 10:15:16

Na, nekem tetszett a rész, szegény Lux Ádámot sajnáltam, de hátha felépül, jaja :) Viszont a másik koma, akit lelőttek ( orvos a jóban-rosszbanból??? ) azt nem sajnáltam, nem állt neki jól ez a stílus :)

Alter, Kálmánbá, Gergőbátyám... Tisztogatás volt.

Bordás az ezredesi előléptetést pedig még az előző széria végén megkapta.. :)

uff

dezs2 2009.01.12. 10:16:32

A Kővári benne volt az előző sorozatban?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.01.12. 10:21:32

Az egész sorozatnak 24 szaga van :-)

Biztos, hogy a Pindroch a Lux Ádám helyére kerül? Nekm az is beugrott, hogy pont ez a lövés lesz az, ami miatt mégis kénytelen Bede Fazekas igent mondani, és visszatérni Alterként...

Egyébként jól beindult a dolog, és piros pont azért, hogy végre nem egy hetet kell várni a hogyvoltra :-) Egy fekete meg azért, mert nincsenek képek, pedig a video elérhető: www.mtv.hu/videotar/?id=36019 :-(

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.01.12. 10:22:37

@hottentotta: Kálmánbá benne volt a következő rész előzetesében.

dezs2 2009.01.12. 10:33:12

Kálmánbá a főcím képsorai között is feltűník renőr egyenruhában egy pillanatra. Úgyhogy biztos KMB lesz.

2009.01.12. 10:45:40

Király volt (az epizód és a hogyvoltis)! Kicsit vontatottan indult, de aztán szépen bedörrent a történet. A végén én is kicsit megütköztem, he-he (Szekeres és Kővári men down)! A nézőnek dobtak egy kis utalást a HajleszZsigmond 40000 forintos pulóverével, ez tetszett! Jöhet a többi rész! :-)))

don rafael 2009.01.12. 10:49:38

hmm, ha Kövárit nem fejbe lötték, akkor tuti túlélte.
mellesleg csak nekem volt zavaró a sok tiszás felvétel? :) sehogy sem tudtam Angyalföldre aszociálni

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.01.12. 10:53:56

@don rafael: Nem tisza volt az, ha nem a Népszigeti Duna holtág... legalábbis az van a XIII. kerület közelében.

spanyol inkvizíció 2009.01.12. 11:16:38

és az megvan, hogy a rendszámcsere páratlanról párosra volt? felkészült versenyzők, így minden nap járkálhatnak ;)

don rafael 2009.01.12. 11:22:27

@Fedor: mármint a Tiszánál vették fel azokat a jeleneteket, azt olvastam vhol.

kamarti 2009.01.12. 11:25:34

@hottentotta: nem a jóban-rosszbanból volt ismerős, hanem a szeress mostból...

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2009.01.12. 12:15:49

Érdekesek az origo képei, egypáron meglepődtem.

SPOILERVESZÉLY!

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2009.01.12. 15:20:22

ha jól láttam Bede-fazekas nem volt a benne a főcímben, ellentétben Pindrochhal.

mizrolist 2009.01.12. 17:13:56

Hollósi Frigyes a stáblistán is szerepel, szóval lesz még egy-két "hoppá" ebben az évadban is :)

kiricsiz 2009.01.12. 17:21:02

azt, hogy a pindroch lesz az nbh-s, csak a promó alapján tippeltem. nem 100%.

viszont kálmán bá is szerepel a promóban, azt mondja, hogy hoppá :))))

úh őt sztem nem írták ki.

spdf smd (törölt) 2009.01.12. 21:38:00

ez volt az első rész amit megnéztem és bevallom arra számítottam, hogy ugyanazon a szenny színvonalon marad, mint a többi magyar tv -s próbálkozás többsége. de meglepetésre sokkal jobb, mint gondoltam!

egyébként sztem elromlott a kamera. összevissza kileng, és néha oda-vissza zoom-olgat:)

hottentotta 2009.01.13. 15:06:05

@kamarti,

Mea culpa! szeress most, jóban-rosszban... egyremegy...darab-darab...

:D

@Fedor,

nem láttam, de akkor megnyugodtam... Hoppá! :D

Semp 2009.01.14. 20:46:15

Na, akkor most egy pofon a hogyvoltnak, egy meg a sztorinak.

A "mivel már úgyis mind láttuk az epizódot" kezdetű mondatok sürgősen száműzessenek, mer olyan lesz, hogy nemtom! Idézném: "Ha lekéstél a tegnapi Született feleségekről..." - szóval a célközönség részben azokból áll, akik nem látták. Persze azért gratula az egészhez, csak ezzel a kiegészítessel :)

A sorozatban már eddig is kicsit elegem volt belőle, hogy Bordás mindig a legügyesebb (pl. most is hányszor megdicsérték a fejesek), a leghősiesebb, legnemeslelkűbb, meg ami ezzel jár. És úgy általában nehezen viselem, ha valakiről minden ötpercben kiderül, hogy ebben is a legjobb (legutóbb az Angyalbőrben Urbánjából lett így elegem). Erre most előrángatták ezt a Kővárit, aki szintén a tökéletesség határát súrolja, de felülről... szóval én nem bánnám, ha most az a mesterlövész lett volna ügyes.

hottentotta 2009.01.15. 11:27:19

@Semp,

a kommentekből ítélve akik idejönnek, azok szinte 100%-ban látták az aktuális epizódot ;) A főcímmel kapcsolatban persze igazad van, ez arra lenne hivatott szolgálni,h aki nem látta.

Az pedig, hogy Bordás a legkirályabb, legügyesebb, super maximus, ne lepődj meg, ő a főszereplő :D

dupi 2009.01.15. 14:51:38

és a főcím végén, a pirx kapitány-effekt előtt a főszereplők között is ott van kálmán bá.
süti beállítások módosítása