Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

The Big Bang Theory 2x01 - The Bad Fish Paradigm

2008. szeptember 28. 16:45 - Bruzsy

Szóval, a héten megkezdődött a Big Bang Theory második évada, Jim bácsinak köszönhetően pedig mi is megállapíthatjuk, hogy egy eléggé elborult epizóddal. Egyszóval ott folytatódik a sorozat, ahol abbamaradt. És szó szerint így van, Penny és Leonard ugyanis pont érkeznek haza a közös vacsorából, láthatóan jól érezték magukat, még a lány is, akinek egész este Leo véget nem érő magyarázásait kellett hallania. Szóval búcsúcsók, mi pedig rájövünk, hogy a másik három kocka se tétlenséggel töltötte az estéjét, a folyosót ugyanis egy vadonatúj mozgásérzékelős kamera díszíti, amelynek kedvenc időtöltése az ifjú pár illetve Penny dekoltázsának közelebbről törénő megvizsgálása.

Leonak persze nem tetszik, ahogy egy lencse stíröli a csaját, ezért egy gyors menekülést javasol Penny lakásába, pedig ki tudja, lehet hogy Howard már a hálót és a fürdőszobát is felszerelte plüssmackókba és fürdőszivacsokba rejtett kamerákkal. A lány meg nem érti, mi a fenéért rohannak, így kénytelen arra a következtetésre jutni, hogy a "csodálatos vadállat" Leonard Hofstadter meg akarja őt dugni az első randi után. Ez pedig megrémiszti, szóval azt javasolja, adják át magukat a lassítás intézményének, amibe Leo bele is megy. Akkor csók helyett puszi, Penny mehet aludni, Leonard meg barátai fejét letépni a kameráért.

Tovább
komment

Csillagkapu 2x11 - A Tok'ra (1)

2008. szeptember 28. 15:00 - the black ball

Na, szóval. Carterbe ugye régebben belemászott Jolinar, aki valami Tok’ra nevű bandába tartozik. Ők az antikukac-kukacok. Az is kiderült, hogy Sam apja rákos, és besértődött, amiért a lányának nem kellett a NASA meló. Itt tartunk.

Valami kristálybarlangban mászkálunk, mindenki menekül, mert goa’uldok lövöldöznek. Jön egy fickó, aki Jolinarnak hív minket, és közli, hogy aktiválni kell a kaput. Megjelenik egy női kéz, tárcsáz, aztán egy tükröződő felületnél meglátjuk Carter arcát. Erre Sam a bázison felébred, bizony, ezek Jolinar emlékei voltak megint. Összeül a csapat, megbeszéljük pro és kontra, hogy ellátogassunk-e a címre. O’Neill szarkasztikus, Teal’c legendákat mesél, Daniel meg fáziskésésben van. Hammond utunkra enged minket, mert Sam meggyőzően adja elő ezt a próféta stílust. Mielőtt még elindulnak, Carter felhívja az apját, aki csúnyán lerázza, bár nem halljuk. Pedig ideköltözött a hegy közelébe, hogy azért legalább városi szinten valami családszerűt alkossanak.

Megyünk. Odaát sivatag van, lábnyomok sehol, Teal’c szerint a tokrák (haha) ügyesen álcázzák magukat. Erre vagy 20 botfegyveres ipse felpattan a homok alól, és jól körbevesznek minket. Ketten beszédesek is, az egyik Cordesh, a másik meg az a fickó, aki Sam álmában volt. Jól legoauldozzuk őket, erre felizzik Cordesh szeme, és közli, hogy ők nem azok. Igen, ez meggyőző volt. Carter végre felismeri a fickót, és olyat szól, hogy Martouf. Aztán kijátsszuk a Jolinar kártyát. Ez bejön, leteszik a fegyvert, mi is, bár Jack kezéből úgy kell kitépni. Aztán legyűrűzünk a föld alá! Milyen jól ki ez már. Persze a homokból egy darab sem jön velünk, de biztos van rá magyarázat. Odalent nem más található, mint az álomban látott kristálybarlang. Hurrá, megtaláltuk a Tok’rát!

Tovább
Címkék: csillagkapu
komment

Veronica Mars 2x06 – Rat Saw God

2008. szeptember 28. 11:30 - foxglove (törölt)

Kisebb tömeg gyűlt össze Marséknál, aminek az az oka, hogy a Mars vs. Lamb meccs ezen az éjszakán hivatalosan is véget ér. Lamb 1 %-kal vezet. Marsék tűkön ülnek, Lamb seriff ezzel szemben vígan szivarozik a hivatalban, széles jókedvében alig tud odafigyelni arra, amit egy szemüveges, ismeretlen fiatal férfi magyaráz neki. Pedig nem ártana, mert a pasas azt állítja, hogy ő a névtelen (és azóta nyomtalanul eltűnt) telefonáló a hídról, aki megtalálta Logant és a halott Felixet. Közben megvan az eredmény: Woody Goodman lett a polgármester, Don Lambet pedig Neptune újra megválasztotta seriffnek.

Veronica, mérhetetlen csalódottságát enyhítendő, Duncan bulijára indul. Neptune krémje már ott van, Dick, Logan, Gia Goodman, meg egy rakás 09es. Dick és Logan párbeszédét külön kiemelném, azóta nem találkoztak, mióta kiderült a Kendall-Logan affér. Dick hozza a formáját, végül is, ő is szívesen meghúzta volna Mrs. Echollst, meg aztán jobb, mintha Kendall a tévészerelővel csinálta volna. És hogy Logan élete még teljesebb legyen, Sacks helyettes is megérkezik, hogy letartóztassa. Felix Toombs meggyilkolásának vádjával. Megint.

Tovább
Címkék: veronica mars
komment

Csillagkapu 2x10 - A nyolcadik csapás

2008. szeptember 27. 14:00 - Llew

Az előző részhez képest ezúttal egyszerűbb mederben folyik majd a cselekmény. Se összesküvés, se családi szál, csak a megszokott bolygólátogatás és az abból fakadó gondok. A CSK-1 heti felderítése egy hi-tech, de meglehetősen kihalt városban zajlik. A helyiek nyílván valóan nem ismerik a Kematoxot, mert Teal’cet megcsípi egy akkora szitakötő, mint egy galamb. A csapatnak még éppen van ideje lelépni, mielőtt egy egész raj esne nekik.

Teal’c jól kifogta, a sebe máris elfertőződött, a goa’uld se segít rajta, és Frasier doki is kevésnek érzi magát a feladathoz. Bevonnak egy civil genetikust, akit Sam régről ismer. Szerinte valamilyen retrovírus átírja Teal’c DNS-ét, és a goa’uld is csak lassítani tudja.

Tovább
Címkék: csillagkapu
komment

The Big Bang Theory 1x17 - The Tangerine Factor (évadzáró)

2008. szeptember 27. 12:00 - Bruzsy

Eljött hát végre ez a nap is, búcsút intünk kedves kockáink első évadának, és ha visszagondolunk, boldog egy éven vagyunk túl. No de korai még a szép pillanatokra emlékezni, mert addig vár még ránk 20 perc felhőtlen röhögés és fizikakorrepetálás (aki korábban tudta, mit jelent a Schrödinger macskája kifejezés, kérem kéztartással jelezze). Vágjunk is bele a közepébe, vagy akár mondhatnám kínaiul is ezeket a szavakat, de inkább nem teszem, mert Sheldon tanul mandarinul szabadidejében, nem én. A szituáció roppant egyszerű: úgy érzi, hogy kedvenc kínai éttermében átvágják, és ezért beszélni akar a szakáccsal. És hogy máshogy, kínaiul. Mert az amerikába települt kínaiak ilyen prüdek, hogy nem tanulnak meg angolul, bezzeg minálunk még az utolsó Lehet piaci árus is tökéletes magyarsággal mondja hogy "sok, kici, olcó".

A nyelvtanulást Leonard érkezése szakítja félbe, de nincs ideje feldolgozni lakótársa újabb őrületét, mert hatalmas robajlással kivágódik az ajtó, és egy acsargó szörnyeget lép be rajta: Penny az, és igazán dühös. No nem kockáékra, az övék a többi 364 nap az évben, most épp a pasija van soron, aki közben ex lett, egyelőre meg nem nevezendő okból, és most is csak azért jött, hogy a paraszt után hajítsa az iPodját az ablakból. És a szétválás okaira is hamarosan fény derül: az egoista állat kitett egy aranyos kis posztot a szexuális életükről a blogjára. Például hogy Penny szereti ha parkban, liftben vagy a Subwayben csinálják. No, Wolowitz már rá is cuppant a világhálóra blogot keresni, Leonard pedig eltűnődik, hogy az előre betanult három Penny-nyugtató módszer közül melyiket válassza, de mire magához tér, a lánynak már se híre se hamva, csak Howard eszeveszett lihegése töri meg a csendet: szegénynek felugrott a pulzusa 180-ra.

Tovább
komment

A férfi fán terem 2x09 - Charity Case

2008. szeptember 27. 11:00 - leeann

Megnézhetjük, hogy mi történt idáig, majd Jane és Marin kitárgyalja, hogy kinek mi is van a párkapcsolatával. Illetve Jane és Sam hamarosan New York-ba utazik, Marin pedig olyan régen nem hallott Jackről, hogy már fél Elmo az ő általa kötött pulóverben rohangál. Jane nagyon várja már, hogy mindent megmutogasson Samnek New York-ban, amiről Marinnek támad egy ötlete: moziestet szervez Elmoban. Egyszer csak egy hívatlan látogató érkezik Cash személyében. Jane borral kínálja a vándort, Marin pedig „mit keresel itt?”, „mi folyik itt?” kérdésekkel támadja meg. Cash melót kapott a közlben, gondolta, lakhat Marinnél, de szőke jóformán kidobja a kedvenc ex-lakótársát.

Eric hazaérkezik, illetve Sarához haza, de állati büdös szegény lelkész, mert amíg az álomtemploma el nem készül, addig halat belez a kikötőben. Sara felajánlja Ericnek, hogy költözzön igazából hozzájuk, hisz többet van náluk, mint otthon, és így még pénzt is spórolhatna a templom megépítésére. Eric beleegyezik. Másnap reggel Celia éppen az agymosáson átesett fiával küzd. Jó persze, Patrick amnéziás, de ezzel lassan kezd mindenkinek az agyára menni. Marin annyira be van indulva a saját moziest ötletétől, hogy már szórólapokat is nyomtattatott, és már a kocsmában osztogatja ezerrel.

Tovább
komment

A Kaméleon 1x15 - Jaroldo!

2008. szeptember 27. 10:00 - missparker

Jarod furcsa akupunktúrás kezelésnek veti alá magát, a jobb kezét teleszurkálja tűkkel, amíg le nem bénul. Csak a bal kezét használva készíti újabb piros füzetét: újságcikkek egy férfiról, aki többé nem tudja használni a jobb kezét. Miss és Sydney az aktuális Mesélőt hallgatják: Jarod egy hetet maradt itt, akupunktúrát tanult. Mesélő reklámozza kicsit a stresszoldást, de Miss inkább arra büszke, hogy tudja, hogyan növelje. Jarod rájuk hagyott egy piros füzetet is, egy Bronx-i épületről, azt mondta, érteni fogják, mit jelent.

Felgyorsulnak az események, Seattle, szirénák hangja, egy férfi készül leugrani a háztetőről. Odalent egy ideges nyakkendős az operatőrét keresi.

Rádión már üvöltenek is Jarod fülére, jöjjön le onnan, mit képzel. De ő inkább beszélget az elkeseredett Dave-vel, természetesen le is beszéli az ugrásról a kamera előtt.

Tovább
Címkék: a kaméleon
komment

Twin Peaks 2x03 - The Man Behind Glass

2008. szeptember 26. 17:00 - Médiageci

Ronette ismét rohamot kap a kórházban, a dokik leszedálják. Cooper egy B betűre lel a lány körme alatt, ami korábban nem volt ott. A zsaruk megállapítják, hogy a gyilkos a szigorú őrzés ellenére is bejutott valahogy a kórterembe. Cooper elérkezettnek látja az időt arra, hogy Albertet és a seriffet is beavassa az óriásos álmába (lásd 2x01). Itt most a „Nem kell a szer, anélkül is rámutat.” üzenet lesz a kulcsmondat. Albert viccesen rákérdez, hogy van-e az óriásnak köze a szintén álombéli törpéhez.

Donna visszatér Smith házához, ahogy telefonon megbeszélték. Kiderül, hogy az eddig Mr. Smith-ezett fickó nem egy beteg öregúr, hanem egy harminc körüli, kissé melegnek tűnő (bár inkább csak lelkileg emós) fiatalember, aki súlyos agorafóbiával küzd, nem képes elhagyni a házát. Mellesleg a kecója tele van virágokkal, orchideák nemesítésével foglalkozik. Harold (letegeződnek) ijesztően sokat tud Donnáról, azt is, hogy Lauráról érdeklődne. Ő küldte Donnának a körülményesen hozzá vezető levelet is, sőt egyenesen Laura kérte rá, hogy ha valami történik vele, vegye fel a kapcsolatot Donnával. A lány meglepőnek tartja, hogy a legjobb barátnője soha nem említette Haroldot. Laura életében Harold is egy rejtély volt, akire mellesleg rábízta a legsötétebb titkait is. Harold egy különleges orchideát küld Laura sírjára, és bókol Donnának. A lány megígéri, hogy máskor is meglátogatja, mellesleg feltűnik neki egy papírlap, amit az emlékezetébe vés.

Tovább
Címkék: twin peaks
komment

The Big Bang Theory 1x16 - The Peanut Reaction

2008. szeptember 26. 16:00 - Bruzsy

Tehát, nem is kellett olyan sokat várni, gyorsan röpül az idő, és elérkezett Leonard születésnapja, amit természetesen méltón meg kell ünnepelni. A fiúk a Cheesecake Factoryben nyitnak egy igazi küzdősporttal, notebookkal ölben. Szkandrisznak hívják, és szerintem pár éven belül minden útszéli kiskocsmában elterjedt lesz a törzsvendégek körében. Persze a világ általában nem szokta megérteni a kortárs zseniket, Rambaldi is csúnya véget ért 600 évvel ezelőtt, de mivel a nyilvános megégetés ellen egy két Kockavédő szervezet valószínűleg felemelné a hangját, így az étterem vezetősége kénytelen az asztaltól mielőbbi távozást ajánlani a srácoknak.

Az eredmény tehát patt, Penny pedig annak örömére, hogy újra érdemien bele tud szólni a társalgásba, meghívja a társaságot szombatra az étterembe, szülinapozni. Aminek mindenki örül, csak maga az ünnepelt nem, ő már biztos felkészült, hogy a McDonaldsban fog hátul csúszdázni a barátaival. A kifogás pedig az, hogy őt úgy nevelték, hogy nem szokta megünnepelni a születésnapját, mert hogy az nem elég nagy eredmény ahhoz, hogy valaki boldog legyen. Tehát még születésnapi bulija se volt. Na igen, nem elég, hogy Leonardnak nevezték el a gyereket a Hofstadter szülők, de még az évi egy boldog napot is megtagadtáká tőle. Az ilyeneknek nem lenne szabad gyereket nevelni.

Tovább
komment

Angyalbőrben 1x05 - Mozgó trezor

2008. szeptember 26. 15:00 - Sigismundus

"Négy hete nem voltam nővel.. De mint jó vasutas ismerem a kézihajtányt! „ – Bazsó honvéd.

Akadálypálya és akadálypálya a napi menü, fűszerezve könnygázzal, a la Karády módra. De hát amilyenek ezek a papírcsákók, a Bazsó még a gázálarc alatt is majdnem megfullad, torkát fájlalja, az őrmester megvető pillantása közben viszik is a gyenguszra.

Tovább
Címkék: angyalbőr
komment
süti beállítások módosítása