Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

CSI LV: 1x09 - Unfriendly Skies

2008. július 27. 17:07 - nyolc_mini_vese

Itt volt az ideje, hogy a sorozat készítői egy kis "metált" vigyenek a történetbe úgyhogy soron következő epizódunkban rendhagyó helyszínen fogunk helyszínelni, méghozzá egy repülőgép belsejében. A felvezető percekben a pilóta a toronnyal beszélget, még pedig arról, hogy leszállás után küldjék csak ki a las vegasi rendőrséget, majd egy kislány sikítását halljuk, ebből nem nehéz kitalálni, hogy valami helytelenkedés történt a gépen. Leszállás után Brass a egzecíroztatja az embereit, mindennek a helyén kell maradni, mert a gép egy bűncselekmény helyszíne, megjelenik Grissom, és meg tudjuk, hogy haláleset történt az első osztályon. Hiába, a drága helyeken ülőket is érhetik kellemetlenségek. Mivel a bűncselekmény igen zárt helyen játszódik, rengeteg szemtanú van, szám szerint tíz: kilenc első osztályú utas és egy légiutas-kísérő. A személyzet szerint az utasnak valamiféle pánikrohama volt, és sikerült meghalnia két sor között a folyóson. Grissom lelkesen lefotózza a helyszínen az árulkodó nyomokat, majd lezáratja az egész repcsit. Főcím.

Grissom a kifutópályán baktat, amikor megállítja egy szóra a rendőrfőnök, aki kifejti neki, hogy milyen klafa lenne, ha azelőtt megoldanák a helyiek az esetet, hogy megérkezik az FBI, mert ez az ő hatáskörükbe is tartozik. Grissom erre azt mondja, hogy de hát nem is biztos, hogy bűncselekmény történt, hiszen azt mondták, hogy valamitől rosszul lett a fickó a gépen. Az éles eszű főrendőr viszont átlát a szitán és megmondja Grissomnak, hogy nyilván nem ok nélkül záratta le a repülőt.

Tovább
Címkék: csi lv
komment

Hősök 2x07 - Out of Time

2008. július 27. 16:22 - sixx

Azzal nyitunk, hogy Takezo Kensei rászokatja Hirót az ópiumra, ami első hallásra nagyon vicces, sőt másodikra is, mert a beszakadt kis japán nem tud elteleportálni, csak összefüggéstelenül motyogni. Geci ez az angol szamuráj. Hiro helyzetén nem javít a kovácslyányának dacos vallomása sem, én Hirót komálom, mondja, Kensei pedig nekilát történelmet hamisítani/változtatni, Japánt akarja elfoglalni és hasonlók. A SZE és a Néma (aki nem is az) Ukrajnában fényképezik Izsák hernyós képeit, és próbálnak valamiféle rendszert találni bennük. Felhívják Mohit, figyeljél már, kaptál te fegyvert a Cégtől? Mert az egyiken éppen azzal vigéckedsz, meg van egy olyan is, amin már halott vagyok. Mohihoz ekkor jön meg Niki/Jessica, a SZE meg felgyújtja a képeket.

Bob kissé idegesen arra kéri Mohit, hogy mozgassa a seggét, mert evakuálják a Cég kórházát, ahol éppen feltűnik Parkman és Nathan is. Parkman mindenkit képbe hoz gyorsan: megvan a faterom, ő gyilkolja az öreg hírókat, és most Bobra vadászik. Nathan Niki/Jessicával szemez egy sort, "mi dugtunk nem?" mondja a tekintete, "el ne pofázd, mert letépem a töködet" válaszolja gondolatban a szőkecsaj. Ugrunk a jövőbe, Emó és műír csaja a kihalt New Yorkban mászkál, de nem sokáig, mert egy csomó biohazard ruhás ember érkezik, és elfogják őket, "nem vagytok betegek?" kérdezik kissé sürgetően, és mindegyik olyan ideges, mint az egyszeri magyar gárdista a Kék osztriga bárban.

Tovább
Címkék: hősök
komment

Oz 1x01 - A rutin

2008. július 27. 15:00 - the black ball

Oz. Így hívják az utcán az Oswald Maximális Biztonságú Fegyházat.” Ezzel kezdi Augustus Hill a sorozat első okosságát. Ő lesz a tolókocsis narrátorunk, általában tényleg okosakat mond. Már az első jelenetben sem szarakodunk, egy leendő börtönivadék leszúr egy másikat, majd az odavonaglik egy harmadik, jól fésült, öltönyös felé, aki erre vadul elkezdi ütögetni a rácsokat, láthatóan nincs hozzászokva az erőszakhoz anyuci pici fia. És lényegében még bent sem vagyunk a börtönben. Egy Tim McManus nevű fickó ezután közli Glynn igazgatóval, hogy neki kell Tobias Beecher (öltönyös), Miguel Alvarez (leszúrt) és Donald Groves. Utóbbinál Glynn nagyot néz, hogy mi a faszt akar McManus egy pszichopatával, aki megette a saját szüleit. Megtudjuk, hogy ez a McManus vezeti a börtön kísérleti egységét, ami stílusosan az Emerald City, vagyis Smaragdváros nevet kapta. McManus azok közül az ingerszegény hülyék közül való, akik azt hiszik, hogy képesek megváltani a világot. Ő itt át akarja nevelni a rabokat, hogy vissza tudjanak majd térni az életbe. Amikor McManus eget rengető baromságokat csinál, akkor ez lebeg a szeme előtt.

Glynn beleegyezik, de akkor vinnie kell Paul Markstromot is, mert ő az unokatestvére. Együtt a család. Még mielőtt benézünk Em Citybe, jöjjenek a szabályok: tiszta cella, edzés, tanulás, drogtanácsadás, munka. Nincs erőszak, ordibálás, dugás. Ez a mindennapi rutin. Aztán újdonsült rabjaink segítőt is kapnak a beilleszkedéshez. Groves kapja Rebadow-t, Oz legöregebb rabját. Groves pszichopatásan megnyalja a tenyerét, yummie. Markstrom kapja Jefferson Keane-t, a fekagórét, ők már mutatják is egymásnak ezeket a menő kézjeleket. Tóbiás meg Dino Ortolanit kapja, egyenesen a helyi maffiavezér jobbjáról. Kiderül, hogy Tóbiás mattrészegen elgázolt egy kislányt, így váltott jegyet a földi pokolba. Ha tudná, hogy mennyit fog ezért még szívni... Most pedig irány Em City!

Tovább
Címkék: oz
komment

Csillagkapu 1x14 – Szingularitás

2008. július 27. 14:00 - Llew

A CSK-1 egy idegen bolygóra indul, hogy az ottani napfogyatkozás következtében megfigyelhetővé váló fekete lyukat tanulmányozza. Ez végre egy olyan téma, amiben Jack játssza a tudóst, Daniel pedig az éretlenkedőt. A csillagkapu egy krumpliföld közepén áll, így piros szőnyeget nem várnak, de azon azért meglepődnek, hogy senki nem fogadja őket, mikor a CSK-7 már a helyszínen van. Elindulnak a faluba, de nem messze a kaputól egy holttestre bukkannak. Jack felismeri a férfit. Utoljára a kiképzésekor látta, a biológiai támadás áldozatait bemutató oktatófilmen. Vegyvédelmi ruhába öltöznek, és irány a település. Az obszervatóriumban megtalálják a CSK-7-et, de mind halottak. Nem csak ők, hanem az egész falu.

Megjön Fraiser doktornő, és a csillagvizsgáló után éppen a csapatot fertőtleníti, majd felajánl mindenkinek egy ingyenes vérvizsgálatot. Daniel tüsszentését gyanús méregetés kíséri, de semmi para ez csak az allergiája. A vizsgálat után a csapat Teal’c kivételével - hiszen neki nem kell -, szép sárga védőruhát ölt és délutáni kikapcsolódás gyanánt mehetnek is a krumpliföldre holttesteket címkézni. Carter hamarosan kiszúr valakit egy bokorban. Mivel Teal’cen van egyedül összekoszolható ruha, így ő megy be. A múltkori gyenge próbálkozás óta biztos minden szabadidejét a barátságos mosoly gyakorlásával töltötte, mert elsőre sikerül megnyernie a megtalált kislány bizalmát.

Tovább
Címkék: csillagkapu
komment

Las Vegas 3x05 - Kett-Ed

2008. július 27. 11:05 - C21

A Montecito újabb szokásos hétköznap elé néz. Szívrohamot kap egy vendég, dekoltált lányok az Aston Martin kereskedésnél pasiznak, felbukkan Sam eddig ismeretlen rokona és fiatal egyetemisták hánynak a lányokra. A hegedű meg a virág ma már nem divat.

Ed főnök ramaty állapotban van. A szíve rendetlenkedik, ezért orvosa teljes lelki nyugalmat javasol. Mindezt egy olyan embernek, aki olyan rutinnal tépi le másnak a körmét csípőfogóval, ahogy mások bekötik a cipőjüket. Azonban nem kell félteni a volt CIA-s ügynököt, nem tervez dominó partikat a dalai lámával, főleg azután nem, hogy felesége közli vele, valakik kiürítették az egész bankszámlájukat. Take it easy, relax!

Tovább
Címkék: las vegas
komment

Szex és New York – 3x07-3x09

2008. július 27. 09:02 - Windermere

Nohát, sikerült utolérnem magam, így újra én írom a SzésNY hogyvoltokat. :)

Könnyű prédák
Carrie újabban éjszakánként felriad, de maga sem tudja megmagyarázni miért. Egyik közös reggelinél megbeszéli a lányokkal ezt, és valami olyasmire jutnak, hogy túlságosan is problémamentes a kapcsolatuk Aidannel, sehol semmi izgalom, mert a férfi nyílt lapokkal játszik. Miranda kapcsolata is hasonló Steve-vel, minden kiszámítható, percekre lebontva tudják, mikor mit fognak csinálni, igazán összeszokott párnak számítanak. Charlotte viszont eldönti, hogy még az idén férjhez megy, ehhez be is szerzett egy könyvet, és elkezd facér hapsik után vadászni.

Samantha egy fül-orr-gége specialistával randizik, akinek jó haverja a kis kék tabletta. Igaz, mint kiderül, nem azért, amiért gondolnánk, hanem mert ő előbb „kilövi a rakétákat, hogy utána feltérképezze a fekete lyukat”. Ez a módszer elég jól beválik, és elég rendszeresen alkalmazzák is, mígnem egyik este Samantha azzal az ötlettel áll elő, hogy ő is bevesz egyet. Ettől még fergetegesebbé válik az együtt töltött idő, a csaj Viagra-függővé válik. Ebből viszont a dokinak elég hamar elege lesz, ezért ki is adja Samantha útját.

Tovább
komment

Oz 1x00 - Watch your back!

2008. július 26. 18:30 - the black ball

Beüzemelés előtt körülnézünk egy kicsit Ozban. Sok helyszín nincs, van egy kajálda, konyha, irodák, könyvtár, tornaterem és persze a cellablokkok. A legnagyobb Em City lesz, itt nem rácsos cellák, hanem üvegkalitkák vannak, mindenki lát mindent. A többi szektor majd szép lassan előjön. Hogyvoltilag az első két rész olyan lesz, amilyen, aztán majd meglátjuk. Mivel majdnem egy órásak a részek, jelenet meg rohadt sok van, ritkán lesz esély zanzásításra, ergo nem lesz rövid.

Na de nézzük a bandákat. Kezdjük az egyik legnagyobbal, a négerek drogos tömörülésével: ők a Homeboys. Simon „Mr. Eko” Adebisi, Jefferson Keane és Poet itt a góré. Van az Árja Testvériség, érthetően nácikból, rasszistákból, kukluxosokból áll. A góré Vern Schillinger.

Tovább
Címkék: oz
komment

A férfi fán terem 1x17 - Illetlen javaslat (ÉVADZÁRÓ)

2008. július 26. 14:00 - leeann

Patrick és Annie elnevezte a hotelben azt a szobát, amiben Marin lakott. Természetesen Marinről, mivel szőke kiköltözik onnan. És persze más hír is van. Patrick és Annie elutaznak New York-ba Annie családjához, hogy bejelentsék az eljegyzésüket. Mivel Marin a hotelből kiköltözik, a háza kész lehet, mert csak nem alszik a szabad ég alatt. Viszont Cash még mindig ott van, bár kiköltözött, de a ház mellé, a sátrába. Közben Lynn és Jack terhes tanfolyamra jár, Celia pedig önvédelmi fogásokra tanítja Patricket, hogy a nagyvárosban meg tudja védeni magát.

Szóval Patrick és Annie elindultak New York-ba, így Mai végre esküvőt szervezhet titokban, közben Sara újra elkezdte a mentős tanfolyamot, ahol egy pasi folyamatosan stíröli őt, sőt, mikor párban kell gyakorolni, a fickó (Eric) Sarát választja párnak. Jól mulatnak a feladat közben, ami jelenthet valamit. Az első este a házban Marin majd megfagy, Cash pedig a sátrával küzd, mert feltámadt a szél. Mivel Marin nem tud begyújtani, meghívja Cash-t, hogy ma este aludjon a vendégszobában. A sátorral úgyse boldogul, Marinnek pedig kell valaki, aki begyújt.

Tovább
komment

A Kaméleon 1x06 – To Serve And Protect

2008. július 26. 12:13 - missparker

Ez a rész kicsit más lesz, mint a többi volt, de remélem, csalódást nem okoz. Most nincs klasszikusan nehéz nyomozás egy reménytelen ügyben, nincs cseles bizonyítás, van helyette fontos információ Jaroddal kapcsolatban. Lássuk:

Gyerekkori videó, Jarodnak egy eltűnt katonáról kell megállapítania fénykép alapján, életben van-e még, érdemes-e keresni. Jarod kísérlet közben megint a szüleiről kérdez, vajon ők is eltűntek-e. Ha jól sejtem, az anyjáról nemrég szerzett fényképet ugyanígy fogja elemezni. Váltás a jelenbe, Miss és Sydney egy álmos kisváros lövészklubjában kapnak információt Jarod Starr-ról. Sydney megint aggódik érte, mint az első részben, Parker családi ügyként jellemzi érdeklődésüket, az arroganciája sem múlt el. Jarod a Mesélő szerint sokoldalú ember volt, kevesebb, mint 24 óra alatt vált mesterlövésszé. Nap végén bejárt tanulmányozni a lövedékeket is, és minden lőlapja ugyanúgy nézett ki.

10:19. Mit jelenthet ez? Nyilván eheti kulcsmomentumunkhoz lesz köze. Itthagyott egy elemes játékmotorost is, Mesélő megkéri Parkert, hogy ha meglátogatja, adja oda neki. Pontosan megadja, hol lakik most Jarod! Kaméleonunk ekkorát még nem hibázott…

Tovább
Címkék: a kaméleon
komment

Csillagkapu 1x13 – Hathor

2008. július 26. 10:00 - Llew

Mai epizódunk Mexikóban, egy maja templomban indul. Régészek egy eddig feltáratlan kamrára bukkantak, ahol meglepetésükre egy egyiptomi szarkofágot találnak. Szóba kerül Dr. Daniel Jackson, mint az ősi civilizációk kapcsolatának kutatója. Véletlenül kinyitják a szarkofágot, amiből múmia helyett, egy meglehetősen jó állapotban lévő nő kerül elő, és Ré után érdeklődik. Majd falhoz csapja őket a goa’uld kézi készülékével. Ugrunk a bázisra, ahol a CSK-1 és Hammond tábornok éppen az előbbi szarkofágot tanulmányozza. Daniel szerint pont olyan, mint amivel Ré-nél felélesztette magát és a nejét. A brainstormingot egy őr zavarja meg, és jelenti, hogy elfogtak egy ismeretlen nőt, aki tud a kapuról.

Jack, Daniel és a tábornok indul is a kihallgatásra. A hölgy, illetve hölgyek - mert, hogy többes számban beszélnek magukról – nem mások, mint a Borg Hator a szex, drog, és rock ’n roll termékenység, vidámság és zene egyiptomi istennője. A fiúk régen lehetnek a bázison, mert a nő látványa annyira leköti őket, hogy senkiben sem merül fel egy ilyen bemutatkozás után, hogy ez bizony goa’uld. Sőt, Daniel még el is oldozza. Hálából egy lila füstös leheletet kap a kezére. Miss Hathor (áááááá->hajtépés) a chaapa'ai és Ré felől érdeklődik, mire a csapat a szokásos gyenge módon próbál hárítani. Végül Danielre hagyják a kihallgatás befejezését, de indulás előtt még a tábornok is kap a lila füstből a kezére. Amint kettesben maradnak Jacksonnal Hathorék megvillogtatják szemeiket, és kiszedik belőle, hogy Rét kinyírták. Ennek annyira megörülnek, hogy rögtön le is rohanják régész barátunkat és a szájába is nyomnak egy kis lila füstöt.

Tovább
Címkék: csillagkapu
komment
süti beállítások módosítása