Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Csillagkapu Atlantisz 1x11 - The Eye (2)

2008. március 30. 14:05 - the black ball

Semmi bevezető, folytatom is. Szóval Sheppard Kolya-nak ordibál, hogy ne tegye, megkap mindent, amit kér. Közben Weir megint a sith-trükkjeit alkalmazza, de most nem elég, úgyhogy McKay hősiesen Weir és a pisztoly közé áll. No persze nem önfeláldozásból, hanem mert csak Weir tudja a pajzsot aktiváló kódokat. No meg persze ő rá is szikség van, mert ő zseni. Kolya enged, és otthagyja őket. Hát ez nem volt olyan izgalmas. Na de azért Kolya még mindig egy rohadék állat, és azt hazudja Sheppard-nek, hogy Weir halott. Sheppard ezért Charles Bronson-t megszégyenítő bosszúhadjáratot indít. Kolya közli, hogy fejezze be a munkát, vagy McKay lesz a következő.


Közben az egyik Genii emberke megtanulja kezelni a város életjeldetektorát, szóval már látják Sheppard-öt, és mennek is a katonák. Közben Fordék még mindig a viharban csücsülnek. De ez most senkit sem érdekel. Legalábbis addig, amikor hirtelen eláll az eső, és elkezd sütni a nap. De most pont ugrunk is vissza. Sheppard-öt kezdik bekeríteni, úgyhogy segítségül hív egy pár füstgránátot. Ezalatt Kolya elvitte Weir-éket a szétlőtt központig. McKay nekilát. Ugrunk vissza Fordékhoz. Kiderül, hogy a vihar szemében, vagyis a közepén vannak, azért jó az idő. Ford szerint most kell cselekedni, irány Atlantisz. A doki megint hisztizik, de most már elege van Fordnak belőle, beráncigálja az ugróba, és indulás.

Tovább
Címkék: atlantisz
2 komment

Veronica Mars 1x03 – Meet John Smith

2008. március 30. 10:31 - foxglove (törölt)

Neptune High. Enyhén geek beütésű kissrácok pontozzák a lányokat szünetben, méghozzá eléggé sajátos szempontok alapján. Veronica pontszámát illetően egyelőre nincs konszenzus: 8.5 és 9 között vacillálnak a fiúk, elvégre nemcsak jól néz ki, de magánnyomozó is a csaj. Mialatt a fiúk pontozgatnak, Troy inkább a tettek mezejére lép, és egyáltalán nem tűnik esélytelennek. Legalább beszél hozzá.

Ha már így célozgattam rá, ebben a részben sok minden ki fog derülni Duncan-ről, talán még az is, hogy miféle események vezettek ahhoz, hogy ilyen meggyötörtnek nézzen ki. Nem is tudom, annyira nem lehet rossz érzés, ha az ember a saját úszómedencéjében zenét hallgatva lazul egy matracon, miközben az apja majdhogynem könyörög neki azért, hogy vállaljon el egy nyári gyakorlatot Washingtonban egy szenátor mellett. Duncan ezek szerint politikusi pályára készül, diákbizottságban vesz részt, Schwarzenegger kormányzónak segít(!), fene se gondolta volna róla.

Tovább
Címkék: veronica mars
Szólj hozzá!

Friday Night Lights - 1x06 - El Accidente

2008. március 30. 10:00 - Sigismundus

Előző részek tartalmából. Lyla és Tim nem járnak, csak megcsalják legjobb barátjukat a háta mögött. Vudu a saját feje szerint játszik és el is rontja, A győzelem utáni reggel közli két öltönyös Eric-el hogy vizsgálat indult Vudu miatt..

Egész Dillon az élőben tudósítást figyeli a texasi Sportfelügyelet üléséről. A büfében Matt, Landry és Egyszerhasználatos Jóbarátjuk (hízásnak indult pattanásos kamasz, mellette Landry is dalia) eszegetnek, mikor is utóbbi megjegyzi, hogy nem érti miért is izgat ez mindenkit. Valószínű hogy ő nem jár meccsekre, de túl hangosan tette ezt az elmés megjegyzését, mert Matt gyorsan elkezd pisszegni neki, a büfé tele van Párducokkal. Mattet Smash oda is indít magához jó szándékkal, megint négyes randit szervezne két csajjal. Landry és EHJB csak nézik őket, és utóbbi nagyképű dumát vág le a focistákról. Bevonul Vudu is, még alig van a városban, de máris szert tett pár rosszarcú brada kísérőre. A kérdésre hogy mit keres még itt, gúnyos vigyora a válasz. Reyes a védőfal bástyája javasolja, hogy húzhatna már el Dillonból, mire Vudu megjegyzi, inkább a mexikói patkány húzzon el a folyón túlra. (a Rio-Grande határfolyón át vissza Mexikóba). Hirtelen síri csend, mindenki gondolkodóban egy pillanatra. Mert niggerezni csak feketéknek lehet, ez közismert de koszos mexezni, lehet e feketéknek? Végül felpattan pár érintett hogy balhé legyen, még egypáran (köztük Matt és Tim) meg azért hogy ne. Végül pár kemény pillantás és duma után Vudu és kísérete elvonul. Szerencsére hírek a tárgyalásról, a figyelem elterelődik.

Tovább
Címkék: fnl
Szólj hozzá!

Csillagkapu Atlantisz 1x10 - The Storm (1)

2008. március 29. 17:21 - the black ball

Hohohhó. Egyik legfaszább duplarésze a sorozatnak a viharos. Lesz benne töménytelen izgalom meg akció, meg minden, mi szem-szájnak ingere. Lesz benne még Carson doki, aki beleköt Fordba - a kis merész -, aztán lesz McKay, akinek nem ez lesz élete legjobb napja, visszatér a Genii, és minden eddiginél nagyobbat szemétkednek, megismerünk tőlük egy visszatérő szereplőt, és lesz Sora, mert ő jól néz ki. Lányoknak meg biztos Sheppard fog bejönni, aki John McClane-t fog játszani és kegyetlenül jól csinálja majd. 3,2,1... Pörgünk.


Teljesen lazán szállunk az ugróval az óceán felett Sheppard-del és Teyla-val. Jót dumálnak az athosiakról, amikor Teyla hunyorítva észrevesz egy bazi nagy viharfelhőt. Sheppard is hunyorít, mert a bazi nagy fekete viharfelhőket általában nehéz észrevenni. Pláne ha az egész horizonton csak az látszik. Hazaszólnak, hogy megkukkantják. Sheppard szerint ez egy kicsit túl nagy egy viharhoz, a bolygó ötödét befedi. A bökkenő azonban nem itt van, hanem ott, hogy egész véletlenül pont az athosiak felé tart, majd utána - és most mindenki kapaszkodjon meg - Atlantisz felé.

Tovább
Címkék: atlantisz
36 komment

Las Vegas 2x13 - Bűbájos leszboszorkányok

2008. március 29. 10:02 - C21

Ez kellett nekünk! Egy részben minden, amiért szeretni lehet a Las Vegas-t! Kis nyomozás, sok poén, állat csajok kieső mellekkel, vagány csávók. Megkaptuk, ollé!

Mike a casino-ban meglátja a barátnőjét, akivel még az egyetemen reszeltek. Ez annyira felzaklatja, hogy már menne is hányni, de Nessa ráveszi, hogy próbáljon meg 10 évvel komolyabb viselkedést felmutatni, és hajtson rá megint. Be nyomja a kötelezőt, hogy ő a biztonsági májszter, amivel össze is hozza az első randit. Delinda és Danny miután egy vendégtől megtudja, hogy Las Vegas egy szar, rájönnek hogy büdös is. Ugyanis egy hullát találnak oszlóban. És ez most nem Norvégia fővárosa.

Tovább
Címkék: las vegas
4 komment

Szarfosmoslék – Reklámok, avagy a mellékhatások tekintete

2008. március 28. 17:11 - Bruti

Mindannyian ismerjük a kanapétévézéses bealvás szindrómát. Ez a kór minden előzetes figyelmeztetés nélkül törhet ránk bármikor. Azért vannak magasabb kockázati csoportba tartozó műsorok, mint pl. vasárnap ebéd utáni F1-es futam, vagy késő esti „még ezt megnézem, és megyek én is szívem” műsor. Csendes szunyókálásunkat két dolog szakíthatja meg. Palik Laci elmebeteg üvöltözése, mint pl. „ATYAÚÚRISTEN, MIT CSINÁL EZ A FIÚ!!”, és a REM fázisunkba belehasító, hallásküszöbünket próbára tévő reklám. Én kifejezetten rémülten tudok felriadni egy-egy reklámblokkra, ezért ha tehetem, kizárom az életemből, de a minap úgy döntöttem, hogy itt az ideje kritikus szemmel is végignézni őket. Íme egy adag.

Mindig frusztráltak a kicsi malacszemeid? Szeretnéd, hogy legalább akkora legyen, mint egy betépett tehénnek? Ha igen, semmi mást nem kell tenned, csak annyit, hogy bemész a bótba és megveszed a Mászterpíszmáxot, mert az jó. Ott van pl. Görög Zita. Megvette. Azóta akkora a szeme, hogy alig bírja becsukni. Ennyi. Még a modelliskolájában is Mászterpíszmáxot, a kifutók kedvenc szempillaspirálját használja. Mert van neki modelliskolája. Azt mondjuk nem értem, miért lesz nagyobb a szemed egy szempillaspiráltól... Lehet, bedagad? Lényegtelen. Vegyed megfele!

Tovább
Címkék: szarfosmoslék
75 komment

The L Word 1x07 – Losing It

2008. március 28. 16:45 - Hartmann

Shane-nel és az előző részből megismert barátjával kezdünk, a srácra tapadnak Los Angeles gazdag melegjei. Közülük az egyik (Harry) pedig még Shane-re is rámozdul. Csak azzal nincs tisztában, hogy Don Juanita nem fütyköst hord a lábai között. De ez nem nagyon szegi kedvét, továbbra is nyomul. Egyelőre melóval próbálja közelebb édesgetni magához a lányt, hátha majd hálából lesz egy-két numera, vagy ha az nem, akkor egy kis kézimunka.


Tim egyedül lézeng a házban. Ez nem is váratlan, hiszen újdonsült menyasszonyát faképnél hagyta a motelban. A boxzsák püfölésével megzavarja a szomszédban pihengető Tinát és Bettet. Utóbbi lány át is megy a pasihoz, egy kis beszélgetésre. Bette sem tud semmi magyarázatot adni arra, hogy nyolc órával Jenny és Marina afférja után, miért mondta ki a ’boldogító igen’-t . A lány próbálja enyhíteni Tim fájdalmát (de ne gondoljunk semmi rosszra, Bette megmarad továbbra is leszbikusnak), igyekszik meggyőzni a pasit, hogy Jennynek ez valószínű csak tapasztalatszerzés volt. Hiszen író, és az írók a tapasztalatokból élnek. De ott böki el a dolgot, mikor elejti, hogy már a partin (1. rész) is megvolt a szikrázás a két nő között. Timnek pedig azt hazudta a két érintett, hogy egyszeri dolog volt, és nem tartott régóta. Közben elkalandozunk Jennyhez is, aki egy út menti árokban ül, és csak ír. Később pedig stoppal akar eljutni akárhová.

Tovább
Címkék: l
4 komment

A fiúk a klubból 1x05 - Keményen a háton

2008. március 28. 12:51 - leeann

Briant erős dörömbölés kelti édes álmából. Na vajon ki lehet az? Az előző éjszaka szerzett prédapasi még mindig ott fekszik Brian mellett az ágyban. A kopogó még mindig kopog, de mindenki téved, aki azt hitte, Justin az. Linds és a gyerek tört rá Brianre. Prédapasi felöltözik, gügyög egy kicsit a gyereknek és lelép. Linds pedig azért jött, hogy egy békítő vacsorára hívja Briant péntekre. Amint sikerül, ő is dolgára megy. Mikey próbál embereket toborozni a leltározásra, kotnyeles kolléganő nem ér rá, viszont Tracy persze ráér, sőt örömmel vállalja. Ezalatt Jennifer pszichiáterhez vitte fiacskáját, hátha ez bejön alapon, és elpanaszolja, milyen gondjai vannak szöszikével. Justin, miután jól halálra unta magát, elmondja, hogy szereti a faszt nézni, verni, szopni stb., és jól is csinálja, és ezzel megdöbbenti a körülötte ülőket. Jól sikerül, mert pszichiáter néni köpni-nyelni nem tud. Brian már a munkahelyén van és egy idősebb üzletembernek próbál új kampányt kitalálni, de az illetőt nem nyűgözi le Brian profizmusa. Briant a főnöke arra utasítja, hogy érje el minden eszközzel, hogy az ő cégüket bízza meg a munkával az idősebb üzletember cége.


A Liberty kajáldában gyűltek össze a fiúk. Rövid beszélgetés után oszlani kezd a társaság, Teddy adóbevallást csinálni megy, Mikey pedig leltározni Tracyvel, amit nem hagynak szó nélkül a többiek. Rendben folyik a leltározás, és Tracy megpróbálja kiszedni Mikeyból, hogy mit szeret csinálni, vagy ki tetszik neki, mert ilyenekről sohasem beszél senkinek, és mindenki találgatja, hogy miért nem. Mikey mesél egy történetet arról, hogy hogyan lett ő a lézerember, de Tracy egy kérdéssel annyira zavarba hozza, hogy azonnal elfelejti, hogy egy létrán áll és leesik róla. Szöszike félmeztelenül flangál a Woody’s-ban és Briant kérdezi, hogy az ő szülei mit szóltak, mikor megtudták, hogy meleg. Brian persze ezt még nem közölte a szüleivel, mondván, hogy semmi közük hozzá. Daphne rohanja le szöszit azzal, hogy a Justinanyu mindjárt itt lesz, mert a szülei elmondták, hogy Justin nincs náluk. Justin a wc-be menekül anyja elől. Linds és Melanie között sem teljes az egyetértés, mert Lindsay közli Mellel, hogy meghívta Briant vacsira. Mel küzd egy kicsit ellene, de ad egy esélyt és nagy nehezen elfogadja a dolgot.

Tovább
5 komment

Szex és New York 1x01 - 1x03

2008. március 28. 07:00 - Windermere

Hihetetlen, de már 10 éve annak, hogy a sorozat első része adásba került. Aki esetleg az elmúlt 10 évben nem jutott TV közelbe, annak íme egy gyorstalpaló, miről is van szó. Adott 4 szingli (új magyar szó a Bridget Jones óta, értsd: egyedülálló) harmincvalahány éves csaj, akik nem mellesleg New Yorkban élnek, és minden héten újságcikké váló eseményeket élnek meg. Az újságíró nem más, mint Carrie Bradshaw, aki tudja milyen a jó szex*, a többiek meg a legközelebbi barátnői, Samantha az állandóan szexéhes reklám szakember, Miranda a mindig határozott ügyvédnő és Charlotte a kislányosan örökké álmodozó műkereskedő.

*Vagy nem fél megkérdezni.

Felvezető történetünkben a 24-ből már ismerős Katalinnal szúrnak ki oly módon, hogy összejön egy fickóval, már lakást néznek és gyereket terveznek, mikor az ürge egyik pillanatról a másikra otthagyja őt. Ez alapján kanyarodunk a heti témához és cikkre valóhoz, ami végül Miranda születésnapi buliján születik meg, mégpedig az, hogy a szerelem és romantika nélküli New Yorkban a nőknek is úgy kéne szexelni, mint a férfiaknak, azaz érzelmek nélkül. Carrie keresve sem találhatott volna jobb alanyt a cikkéhez, és egyben egy személyes teszthez, mint egy volt pasiját, akit a férfi szex szemlélet jegyében a saját kielégülése után ott is hagy. Ez nekünk azért jó, mert ha nem így lett volna, Carrie pont lemaradt volna arról, hogy kilökik a kezéből a tárcáját, és lemaradt volna arról is, hogy Big segít neki összeszedni a tartalmát. Már pedig Big nélkül hogyan lett volna évadokig elhúzódó „se veled, se nélküled” szál? No de keveredjünk csak vissza az első részhez, a lányok este bulizni mennek, ahova Carrie beszervez egy randit Mirandának a túlontúl kedves-rendes Skipper személyében.  Miranda ugyan nem lelkesedik túlságosan, de azért a végén csak elcsattan egy csók.

Tovább
10 komment

Shark 1x17 - A nagy durranás

2008. március 27. 14:32 - mg_b

Ugye mindenki járt már igazi feka bulin, ahol a híd alatt tuc-tuc zene szól, bádoghordókban lobog a tábortűz, és nagycsöcsű félvérek rázzák az ember orra előtt? Na ilyennel kezdünk. És mert nagy úr a rasszizmus, és biztosan mindenki be van lőve, begördül egy kopott rendőrjárgány, a testvérek meg tüzet nyitnak, a zsaruk viszonozzák, vagy fordítva – mi a francnak szívtál, nigger? A feketék elhajtanak, de pár száz méter után belerohannak egy táblába, és úgy marad a kocsi. Persze Starkot hívják az esethez, holott neki kisebb gondja is nagyobb ennél, épp Julie-t feszíti keresztre a múltkori kis ügye miatt. A lyányka őszintén megszeppentnek látszik, de valahogy kétlem, hogy ezentúl meghúzza magát – ez a Kim Bauer effektus, ugye.

A tetthely már kora reggel kisebb zavargás színtere, ZSARUK = GYILKOSOK táblákat lengetnek a népek, mintha csak az írósztrájkot néznénk, Jessica meg síkideg, mert két súlyos sérült is van, egy drogdíler meg annak a tizenéves unokaöccse, ő pedig érthetően félti azt a csini seggét. Stark egészen addig nem veszi szívére a dolgot, amíg a polgármester rá nem lőcsöli az egészet. Állj, állj, állj!, visít Jessica: Amikor legutóbb rászállt egy rendőrségi ügyre, majdnem romba döntötte a teljes bűnüldözési rendszert! Pont ezért van rá szükség, Jess, nyugtatja meg a polgármester. Amúgy meg csak örüljön, a két rendőr közül az egyik fekete, szóval legalább faji kérdés nem lesz. Ja, hogy többször megintették már túlkapásért? Hát istenem, van ilyen.

Tovább
Címkék: shark
8 komment
süti beállítások módosítása