Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Survivor 17x09 - Nothing Tastes Better Than Five Hundred Dollars

2008. november 25. 09:00 - sixx

Minden jó Survivor-évadban akad egy olyan epizód, ami megosztja a jónépet, van akinek best ever lesz menten, van aki pedig gyűlöli - középút általában nem szokott lenni. Ebben az évadban sincs ez másképp, mai dolgozatunk tárgya egyesek szerint ötcsillagosra sikeredett, szerintem semmi különös nem volt benne, ráadásul az egyik olyan arc távozott belőle, akinek volt egyénisége, és elszórakoztatott, remélem a zsűriben nem fog nagyon tuskó lenni, mint annak idején Lex vagy Susan.

Az epizód elején Kenny-t mint valamiféle mastermindot mutatja be Jeff, ami azért enyhe túlzás, egy értelmes ötlete volt eddig, ennek alapján ne emlegessük már egy lapon Richard Hatch mesterrel. Charlie kiszavazása után Randy, Corinne és Bob elég szarul van, mert sejtik, hogy ők következnek, az egyelőre megingathatatlannak tűnő Fang/Suzie-ötös simán kinyírha őket, ha így megy tovább a móka. Reggel Bob és Sugar elmennek az erdőbe egy kicsit beszélgetni, és Bob, ki tudja miért, elárulja Sugarnak, hogy nem találta meg ugyan az idolt, de készített egy fake verziót, amit látva Sugar lehidal egy kicsit, mert valóban jól sikerült.

Randy úgy dönt, hogy mivel úgy is vége a dalnak számára (ha nem most, akkor a következő körben), nincs értelme úgy tenni, mintha kedvelné a többieket, és továbbra is csak magát fogja adni, ami ugye egyenlő az öngyilkossággal, de legalább kibaszott szórakoztató. Corinne úgy van ezzel, hogy addig, míg nem őt akarják kiszavazni, addig jó, így fel is piszkálja kicsit Randy-t, hogy csinálja csak a fesztivált. A reward challenge egy sima aukció lesz, amin kaját meg hasonló jóságokat lehet vásárolni, mindenki 500 dollárral indul, pénzt és/vagy kaját megosztani nem lehet. Mivel a kaják/piák nagy többsége le van fedve, így az is előfordulhat, hogy a lelkes versenyzők 500 dollárrért vesznek egy pohár vizet, jó kis szopatós móka.

Az első nyeremény egy vödör sör meg mogyoró, amit istenigazából csak Randy akar, de Sugar feltornázza az árát 180 dollárra, hadd bukjon csak Randy minél többet. A következőre Randy és Kenny licitál, és amikor 320-hoz érünk, Sugar segítőkészen megjegyzi Kennek, hogy Randynek összesen ennyi pénze van, így a videójátékos rátesz egy húszast, és elviszi - de nem kaját nyer, hanem egy cédulát: valakitől vegye el az összes pénzét, és küldje el az exile island-re. Bob szívja meg, Kennynek így 660 dollárja lesz.

Randy ismét megpróbálkozik egy licittel, de Sugar csakazértis ráígér, és 340 dollárért vesz magának egy adag csokit meg mogyorókrémet. A következő egy meleg fürdő és egy öltözék tiszta ruha, Randy szegény 320 dollárral alulmarad Suzie 340 dollárjával szemben. Hamburger jön körettel, Matty 400 dollárt kínál érte, és máris zabál. Miközben ő kajál, Suzie kiszáll a fürdővízből, amit senki nem ért, hiszen addig marad, ameddig csak akar. Hülye ez a nő. Randy a következő licitet nyeri 280 dollárral, mert már csak Kennynek, Crystalnak és Corinne-nak van annyi pénze, hogy rálicitáljon, de Kenny, A Nagy Taktikus tartogatja a pénzét, Corinne arra vár, hogy az ilyenkor szokásos immunity challenge-t segítő papíros előkerüljön végre, Crystal meg hülye, mint a seggem. Randy egy tál spagettit kap, eddig ő járt legjobban.

Jön az említett üvegcse, benne az immunity challenge-re előnyt biztosító infóval, amire Corinne habozás nélkül ráteszi mind az 500 dollárját, és elviszi. Majd a challenge alatt kinyithatja. Az utolsó körben az első húszas licit nyer valamit az egész törzsnek, és hoppácsak, Randy az, aki a kezét leggyorsabban emeli (nem mintha a többiek akartak volna licitálni). A fedél alatt csokis keksz van, amiből mindenkinek jut egy, de Sugar persze nem kér belőle, mert bántani akarja Randy-t. Mindenki vesz belőle, Sugar megjegyzi, hogy ő az övét Matty-nek adná, erre Randy durcáskodik egy sort, és megjegyzi, hogy ez technikailag nem Sugar keksze, így nem is adhatja senkinek. Az utolsó sütit Randy nem magának veszi ki, hanem odakínálja Sugarnak, aki most már elfogadja, és természetesen Matty-nek adja. Randy kiakad és Jeff is röhög egy sort - a nagy taktikus Kenny meg Crystal éhen maradt.

A táborba visszaérve Randy továbbra is a keksz bűvöletében van, saját bevallása szerint félig már részeg, és nem hagyja abba a pofázást, keksz így, keksz úgy, Sugar a főellenség, és így tovább. Matty próbálja a helyzetet menteni, de Randy hajthatatlan, Corinne meg hozzáteszi, hogy bazmeg, úgyis kiszavaznak minket, de tudod mit, Matty, ülj csak a babérjaidon, nem leszel benne a final three-ben, mert oda Crystal, Ken és Suzie megy. A lélektani hadviselés nem fog beválni, Matty-nek ennél több esze van.

Bob az exile islandon nem a komfortot választja, mert síkhülye, hanem megint az idolhoz vezető nyomokat, de aztán rájön, higy semmi plusz infót nem kapott, így elmegy sétálni egy kicsit, és nézi a tájat, ami valóban gyönyörű. Közben odahaza azt tervezgetik a többiek, hogy Randy-t kellene kiszavazni, de Matty azt javasolja, hogy inkább Bob menjen el, mert ő még nyerhet challenge-t, míg Corinne vagy Randy kizárt. Sugar és Crystal ugyan gyűlöli Randy-t, de belemegy a tervbe, mert végül is ugyan mindegy, ki mikor távozik, a final five már megvan. Sugar szerint az is előfordulhat, hogy Matty a döntőbe akarja elvinni magával Randy-t, mert akkor szinte garantált az egymillió.

Randy másnap elhatározza, hogy szántszándékkal lesz bunkó egész nap, és beszól mindenkinek, hogy "felkavarja a dolgokat", így majd mindenki rá fog szavazni - igen ám, de ő elkéri Bobtól az idolt, amit szerinte két turné alatt az öreg csokornyakkendős úgyis megtalált (Sugar meg nem, pedig ötször volt arrafelé, ejnye Randy), és amikor előveszi a tribalon, akkor mindenki megszívja, mert ők meg közben kiszavazzák Suzie-t. Corinne teljesen felizgul a terv hallatán, oh yeah, baby, mondja, ez kurvajó terv. Nem az. Randy valóban elkezd beszólongatni, úgy, hogy közben fogalma sincs arról, hogy nem is őt akarják kiszavazni. Matty még szól is neki, hogy bazmeg, ne csináld, hallgass inkább. Nem segít a dolgon a Suzie felé eleresztett "Shut the fuck up!" sem.

Az immunity challenge két részből áll, Corinne a segítségnek köszönhetően máris a döntőben, a többieknek több zsák nagy dominót kell átcipelniük egy sor gerendán egyensúlyozva, majd a második körben a dominókat felpakolni úgy, hogy a végén szépen eldőljenek, és felemeljenek egy zászlót - a nehezítés az, hogy a második körben a dominókat úgy kell felpakolni, hogy közben a gerendák mellett kötélből font akadály gátolja a melót, amihez ha hozzáérnek, ledönti az öszes dominót. Matty és Ken jut tovább a döntőbe Corinne mellé, Sugar és Crystal egyszer sem tud átmenni az első gerendán, mert semmirekellő gyökér mindkettő. A döntőben Kenny a végéről kezdi a felrakást, amit majdnem megszív, mert egyszer el is dőlnek a dominói, de végül nem fogja, mert Matty és Corinne nem jól rakja fel a darabokat, és csak Kennynek dől el mindegyik.

A táborban Sugarnak támad egy nagyon gci ötlete, és megkéri Bobot, hogy ugyan adja már oda a fake idolt Randy-nek, ha az nagyon kéri, mert ki akarnak vele baszni. Ja, és elárulja neki, hogy nála van a valódi idol. Elég gusztustalan dolog ez így, hiszen amúgy is őt akarják kiszavazni, minek még meg is forgatni a kést a sebben? Így is lesz, Bob belemegy a dologba, ami hasonlóan gusztustalan, mint amit Sugar csinál, de Bob mondjuk így akar életben maradni, szóval ez valahol érthető, bár én szerintem nem csináltam volna meg. Sugar a felvételek tanúsága szerint nem mondja el senkinek, hogy mit tervez ma estére, de a dolog sántít valahol egy kicsit, mert nagyon röhög az egész bagázs.

A tribalon Jeff előhozza a kekszes témát, Randy a várható arroganciával reagál a dologra, Sugar ki is röhögi. Suzie beszól, hogy szerinte Randy nem ilyen, mint amilyennek mutatja magát, de ha igen, akkor csak sajnálni lehet. Randy ezen kicsit felbassza magát, Crystal meg még jobban, és közi, hogy ha ezt vele csinálja meg Randy, akkor pofán is veri. Nem rossz. Mielőtt jöne a szavazás, Sugar és Crystal már nagyon röhög, amiből Randy egy utólag adott interjúban elmondottak szerint már sejtette, hogy valami gáz van az idollal. A szavazás alatt egy mókás esemény még akad: Crystal nem suttogva mondja el, miért Randy-re szavaz, hanem üvöltve, úgy, hogy simán hallja mindenki.

És persze amikor Jeff készül felolvasni a szavazatokat, és kéri a hidden immunity idolt, már ha ott van valakinél, és Randy kiviszi nagy büszkén, na akkor mindenki hangosan röhög, kizárt dolog, hogy Sugar nem mondta el mindenkinek, mit tervez. Jeff megmutatja az idolt, majd a tűzbe veti, Randy meg megy haza.

Címkék: survivor
10 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bhead 2008.11.25. 12:02:00

Szerintem kifejezetten bunkó dolog volt Randy-t beszopatni a fake idollal, főleg mert semmi stratégiai értelme nem volt, csak a színtiszta kiszúrás. A többiektől ez nem meglepő, de Bobtól ezt fura volt látni. le is jött az arcáról a tribalon, hogy ezt talán nem kellett volna.

Osvaldo · http://szocio.blog.hu 2008.11.25. 12:12:51

Bvaa, végre említést nyert a műsorban, ami már rég feltűnt nekem is. Kenny kb 5x olyan koszos, mint bárki más, a fürdős licitnél mondta is mindenki neki h ugyan vedd meg, dude :D:D

Bob talán kicsit furcsán taktikázik, de szerzett egy nagyon jó pontot Sugarnál, ez benntarthatja final 6-ig, ott meg már az eredeti final 5 szövetsége úgyis fel fog dőlni, tehát simán tovább is juthat.

Ebből a szerencsétlen bagázsból mostanra Sugar, Bob, Matty azok, akikért szorítani tudok. Remélem döntőbe jut valamelyikük.

Randyvel meg eltűnt a legnagyobb entertainment value az évadból. Gyász.
(A műsorkészítők simán elfogadhatták volna a fake idolt, amilyen faszán nézett ki.)

Midaga 2008.11.25. 12:25:50

Rohadt bunkók, gebedjen meg mindegyik ahol van. De nem számít, Randy már boldog, jó helyen van. Azon röhögök, hogy nincs olyan Ponderosás klip, ahol nincs a kezében egy üveg sör, esküszöm még zuhanyozni is visz egyet. A zsűriben biztos nem lesz vele baj, nem fogja tudni hol van. Viszont annyira várom, hogy a következő részben Crystalt szavazzák ki. Következő behind the scenes klip az lenne, hogy Ponderosa lángokban áll, vagy kráter van a helyén.

Bob viszont hülye mint a seggem. Amilyen idolt dobott össze, erőlködés nélkül megetethette volna Sugarral, hogy 'dehülyevagy, Dan megszopatott egy fake idollal, itt az igazi'. Ehelyett elkezd pofázni. Ennyi bárgyú idiótát egyrakáson, demost tényleg.

gastro, missing in action 2008.11.25. 13:16:55

"tomorrow i will burn the damn house down"
- na erre már nem maradt ideje Randy-nknek!
Pedig egyszerű taktikát kellett volna követnie:
- Matty-t meg kellett volna győznie arról, hogy vele a legjobb bemenni a final 4-ba, mert a törzsi tanácsból valószínűleg rá SENKI nem fog szavazni, de neki a célja meg csak a döntő 4-es lett volna....
Tuti, hogy Matty (amilyen befolyásolható) belement volna!
(valamelyik évadban jutott így be valaki, de nem emlékszem)
Bob meg tényleg egy méretes farszfej!
Viszont ez a Sugar! határozottan ügyes!

Midaga 2008.11.25. 18:44:47

www.cbs.com/primetime/survivor/video/ponderosa.php

Eddig arról szólt, mi folyik a háttérben a kiesett versenyzőkkel. Mostantól nekem ez érdekesebb, mint a heti adás. Alig várom ki csatlakozik be negyediknek.

Lyana 2008.11.26. 04:18:20

Szerintem maximum akkor nevezhetnénk ezt a részt "évad legjobbjának", ha Randy tervét sikerült volna végigcsinálni. Tegyük fel Bob megtalálta volna idolt. Sugart beeteti, hogy Randy-nek a kamut adja oda, közben meg az igazit, aztán három körös átverés lett volna belőle.. így évad része lenne, de a lezajlottak alapján semmiképp. Teljesen átlagos epizód volt, sok nevetéssel és szomorú Randy búcsúval. Reméltem még, hogy a végén rendesen leordítja Bob és barátai fejét, sajna nem így lett:(

Midaga 2008.11.26. 06:14:45

Lyana, pont ezt mondom, hogy így is simán le lehetett volna játszani. Bob el tudta volna hiteti Sugarral, hogy Sugar idolja a fake mert Dan megtalálhatta az eredetit, csinált egy féket, Sugar összeszedte, Dant blindsideolták, idol visszakerül, Sugar végig comfortot választott, ergo Bobé lehet igazi. Így meggyőzhette volna, hogy hamár másra úgyse jó, szivatásból adják oda azt Randynek, és utána azt rúgnak ki, akit akarnak.

WUTM 2008.11.26. 09:51:08

csak az a baj, hogy Bobékban fel sem merült, hogy Sugarnál van az idol, ennyire hülyének nézték, és ez végzetesnek bizonyult... szerintem Bob jól taktikázott, egy lúzer szövetségnél minden jobb, Sugar nincs benne nagyon a Kenny-Crystal-Suzie barátságban, itt még bármi lehet.

gastro, missing in action 2008.11.26. 15:45:42

mindenesetre ebben a Chrystalban is megvan az amerikai feka játékosok minden idegesitő tulajdonsága: X-lábas beállások, szemmeregetés, rapper kézfejmozgatás, ki haénnem vitázások, lustaszarság, stb....... Komolyan mondom eddig két normális afroamerikai (ez így PC?) volt eddig, az egyik megnyerte az egyik évadot, a másik kétszer is közönségdijas lett (igaz a játékban elcseszte az idoljait mint állat!):-))
süti beállítások módosítása