Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

House 4x13 - A jófiúnak befellegzett

2008. november 24. 08:56 - candyperfumegirl

Az elmúlt évadban ez volt az első sztrájk után készült epizód, ezért is nyit olyan képekkel, amiktől minden sorozatrajongót kiver a hideg veríték. Jellegzetes, piros ON STRIKE feliratú táblák terítik be a képernyőt, de ezúttal szerencsére nem David Shore vagy Carlton Cuse lóbálják azokat, hanem ápolók, de az önreflexió átjött, vettük.

Hetibeteg is így kerül elő, az egyik sztrájkoló nővérkét kísérgető kedves férj, aki szerint nincs is annál vidámabb, mint egy kellemes tavaszi délutánon tüntetni a mocskos kizsákmányoló rendszer szemétségei ellen. Akkor viszik be a balesetire, amikor egy igazi tapló szállítót megölelgetése után rosszul lesz, de még így is rózsaszín a világ. Pedig a balestein éppen őskáosz van, amíg tart a nővérsztrájk, addig ide van rendelve minden orvos, aki mozogni tud, legalább Jimmynek is akadhat valami orvosi feladat kivételesen. House kényelmesen elhelyezkedik egy sarokban egy giganagy üdítővel, és baromira meg van elégedve magával, mert ha valahol, hát ott biztos nem keresi majd Cuddy, ahova rendelte.

Cameornnak már mindene kivan, régi csapat és új csapat is nyüzsög, de House-nak a kedélyesen mosolygó beteg szűr szemet, ezzel nagyon nem stimmel valami, fullad, ízérzék-zavara van, de amúgy az élet szép és át tudná ölelni az egész világot úgy alapból. Ez épp elég dokinknak ahhoz, hogy felvegye, és fel is vési azonnal a fehér táblára öles betűkkel, hogy „KEDVESSÉG”, mint fő tünet. Tipikus House-perspektíva, ha valaki mindenkivel kedves, és mindennek tud örülni, azzal valami állati nagy baj van, és meg kell gyógyítani a lehetőségekhez képest sokkal gyorsabban, mert az ég irgalmazzon, ha fertőző.

Csapat elmélkedik egy kicsit azon, micsoda elkúrt egy világban élünk, ha a kedvesség betegség, de az, hogy valaki akkora őstahó, mint House, teljesen természetes. El kell ismerni, van benne valami. House ezalatt azon van, hogy magasabb szintre fejlessze az egomániás bunkóságot, és visszaszerezze Jimmyt, miközben Chase-zel bowlingozik. Ez persze nagyon édi, már-már Gyűrűk Ura-szintű bajtársias férfibarátságra való próbálkozásnak tűnhet felületes szemlélő számára, pedig csak arról van szó, hogy Greg nagyon nem tud magával mit kezdeni, mialatt imádott Jimmyje Törtető Cafkát dugja valamelyik vizsgálóban. És mivel az ausszi meglepően jó tippekkel és tanácsokkal tud szolgálni, House be is veti, mint ötletgyárost, és Chase valóban egész jókat mond, mialatt bowlingban is lealázza volt főnökét, így kell ezt csinálni.

House kb. 2 mondat után elhatározásra jut, és már nem várja meg, hogy a wombat tovább csillogtassa bámulatos teketudását, hanem megy, hogy felvezesse zseniális ötletét az ifjú párnak. Megosztott felügyeletet kér, sőt követel. Cafka erre csak annyit mond, hogy Jimmy rendezd le te, mert ha én rendezem le, akkor ásnunk kell utána, majd mehetünk szökni a vidám fijuggal. Jimmy azonban nem hajlandó állást foglalni, mert ezek ketten nem normálisak, ezt persze a lehető legtöbb szeretettel mondja, amit csak el lehet képzelni. House és Amber pillanatokon belül hajat fognak tépni, itt sürgősen be kell vonni egy negyediket, úgy érzem.

Úgy is lesz, hamarosan Cuddy irodájában az egész díszes kis társaság. Amber pukkad, és „ezt nem hiszem el” –fejeket vág, House bedobja a kivert kutya arcot, Jimmy pedig diszkréten megbújik a háttérben, és igen impresszív kísérleteket tesz arra, hogy belesüllyedjen a chipses zacskójába. Főnöknéni először hallani sem akar az ovis színvonalú cirkuszról, Jimmy megosztott felügyeletéről, meg hasonló baromságokról, ellenben ha előbb beszélnek egy kicsit a teljesítmény-értékelésekről, visszatérhetnek a témára. House ritka rossz értékelést kapott, amin persze senki nem lepődik meg, de most neki kell értékelnie kell a csapatát, addig is House és Jimmy bulizzanak szerdán és a páros hétvégeken, most pedig kifelé.

Kutner és Foreman mentek Gyanúsan Kedves Fickó lakására házkutatni, és meglepő módon találtak is valamit: hidrogén-fluoridot, ami mérgezhette, és így esélyes a Williams szindróma, ami többek között azzal is jár, hogy az alanyból hiányzik a gyanakvás. Nagyon korán van még a diagnózishoz, még csak az epizód első harmadban járunk, és ezt House alá is támasztja egy gyors bizonyítási eljárással. A Williams szindróma rengeteg tünet között abszolút hallással is járt, de emberünk az a kategória, akinek fizetnének, csak hogy ne énekeljen, ez nem nyert. Viszont a következő pillanatban stroke-ot kap, és ez újabb utakat nyit a diagnózisban, most már a neuroszifilisz a legnyerőbbnek tűnő ötlet.

Foreman valami rejtélyes oknál fogva meg van róla győződve, hogy House-nak tisztességesen kéne megcsinálnia a teljesítmény-értékeléseket, de ennek az egyetlen módja az, hogy majd megírja őket ő főnőke helyett. House közben már Ambert várja, hogy átadja neki Jimmyt a szerda esti kanmurira. Előtte még elhajt a vérbe egy hittérítőt is, Miley Cyrus felemlegetésével, ezt is csak ő tudja úgy előadni, hogy jól álljon neki. Jimmy és Amber késtek 16 percet, mert egy kicsit hosszúra nyúlt a közös zuhanyzás, és hozzá önelégülten bazsalyognak. House-nak erre kell valami tömény, Amber el, Jimmy pedig állítom, jobban élvezi ezt az egészet, mint az egészséges lenne.

Csapat ezalatt munkálkodik, és a beteg pozitívnak bizonyul neoroszifiliszre, Bűbáj Pasi mégsem olyan kedves és tökéletes? Vagy az asszony csalta, mert már az agyára ment az elszállt hippi boldogságmámorával? Ezt jó lenne House-zal is megbeszélni, de ő most éppen kocsmázik országos cimborájával. Pontosabban csak Jimmy piál, House közben a teát önti magába egyre szélesedő vigyorral. Jimmyvel már egyre jobban forog a helyiség, ideje lenne hazamenni, de ebből nagy botrány lesz, mert ha iszik, akkor a Kis Jimmy működésképtelenné válik, amint arról volt olyan kegyes felvilágosítani House-t a három exfeleség. House most megkóstoltatja haverjával a saját orvosságát, és ő megy át hobbi-pszichológusba: hiszen Jimmy nagyon is jól tudta, hogy fordított arányosság áll fenn az általa elfogyasztott piamennyiség és a szexuális teljesítőképesség között, mégis ivott; akkor lehet, hogy nem is akar már rámászni Cafkára? Na, a team is pont most tud telefonálni, törvényszerű. A beteg vért hányt, jönnek az újabb tünetek.

Érdemes egy második tesztet is elvégezni a szifiliszre, de nem csak a hetibeteg vérét vizsgáljak a szorgos kis méhecskék, hanem főnökükét is; Kutner legújabb elmélete alapján. Az okos fiú ugyanis addig filózott azon, hogy most melyik az abnormális, a túlzott kedvesség, vagy a túlzott tahóság, míg arra jutott, hogy mindkettő. És ez azt jelenti, hogy ha a Jókedélyű Faszi beteg, akkor ugyanúgy beteg a mizantróp faszkalap is. Kutner ezzel a logikával elmehetne ókori filozófusnak. De ami igazán meglepő, az, hogy a teszt őt igazolja, House-nak is szifilisze van, WTF?! Azon most ne akadjunk fenn, honnan szerezték meg a vérét, mert vagy alapból van egy nagyobb tartály House vér a diagnosztikai osztály hűtőjében, vagy Kutner lesmárolta egy kivágott jelenetben.

Csapat rendkívül aggodalmas képpel állít be másnap, miközben a mester a jövő heti hetibeteget nézi a tévében, remélem, van, aki felfigyelt erre, remek kis easter egg. Csapat elhaló hangon benyögi, hogy tudnak House szörnyű titkáról, de nem, nem arra gondolnak, hogy előkerült egy videokazetta „Greg és Jimmy, karibi hajótúra 1982” felirattal, hanem a szifiliszre. „Óbazzeg, hát nem megtaláltátok az éppen tesztelésre alkalmas mennyiségű vérmintámat, amit olyan gondosan rejtettem el az íróasztalom kellős közepén?” –van a mester arcára írva, de ezek az ártatlanok még csak nem is gyanakodnak. Sőt, ezek után csapatépítő tréning zajlik a udvaron, a régi és az új team rézvételével, mert ebbe a témába nyilván be kell avatni Chase-t és Cameront is. A fő dilemma az, hogy ha House a betegségtől bunkó, lehet, hogy attól van a zsenialitása is, és ha meggyógyítják, unalmas és átlagos orvos lesz belőle, aki karácsonyi üdvözlőlapokat küld majd az alkalmazottainak? Az de szar lenne a sorozatnak.


House nem bírja ki, hogy egyedül kell röhögnie ezeken a szerencsétleneken, megy is Jimmyhez, de hoppá, ott van Amber is, és a testbeszédéből ítélve másodpercek kérdése, és kasztrál valakit. House megszegte a bírónő által felállított szabályokat, mert későn és részegen vitte haza Jimmyt, ezért büntető záradékot követel. Nevezetesen még egy szabályszegés, és valaki elveszti az ujjait. És ahogy elnézem, ezt egyáltalán nem átvitt értelemben érti.

Foreman még mindig a teljesítmény-értékeléseken izzad, mert ő most nagyon eltökélte, hogy azok meg lesznek írva normálisan, mert nem igaz már, hogy minden arról szól, hogy House basztatja Cuddyt. Nem is igaz, ő kedveli Cuddyt (bizonyos testrészeit különösképpen), egyszerűen azért nem írja meg a Három Hülye értékelését, mert ebben a szókapcsolatban is tökéletesen össze tudja foglalni. Én pedig azt hiszem, át is veszem ezt a remekbeszabott elnevezést az új csapatra.

A hetibeteggel feltűnően keveset foglalkoznak ebben az epizódban, de valemennyit most már illene, főleg, hogy hirtelen kifejlesztett egy új tulajdonságot: ingerült és bunkó lett. Már nem olyan sunshine happy, mint volt, és a következő pillanatban szívrohamot is kap, na ebből hozzanak össze valamit. Vissza a diagnózishoz, House csak hallgat, ezért mindenki igyekszik valami nagyon okosat mondani, a mester meg helyesel, itt valami nagy gáz van. Sőt, Kutner írhat a fehér táblára, szívecskét rajzol a szívroham mellé, és még ezért sem kap cseszegetést, vészjelző működésbe lép. Foreman okos, 13 okos, Taub okos, és egyáltalán minden ötletük egyenesen zseniális, végezzék el a szükséges teszteket, majd jöjjenek vissza még több dicséretért. Három (plusz egy) hülye ekkor már határozottan pánikol, és már megint a Szöszi és Szöszi duóhoz futnak segítségért.

Mindenki nagyon meg van ijedve, hogy most, hogy elkezdték kezelni mesterüket a szifiliszre, kiölték belőle az ellenségességet és a zsenialitást is, gyakorlatilag szobafestőt csináltak Picassóból, micsoda szívás. House ezen a ponton már végképp nem bírja a visszatartott röhögést, és előadja Jimmynek, milyen király ötlet volt hamis vérmintát hagyni a csapat keze ügyében, és elhitetni velük, hogy szifiliszes. Persze mindezt csak azok után, hogy Jimmyt az anyja életére is megeskette, hogy ez kettejük titka marad, és magával viszi a sírba. Most pedig mehetnek is tekézni, hiszen még nagyban munkaidő van, és én elküldöm az önéletrajzomat Dr. Lisa Cuddynak címezve MOST, mert itt akarok dolgozni.

Következő jelenetben Amber berobog Három Hülyéhez, hogy vehettétek be, hogy House szifiliszes, ti csökevények? Jaj, de szép dolog is a szerelem, Jimmy meg pletykásabb, mint a karakószörcsöki anyósegylet a szerdai hímződélután alatt. House szifiliszt hamisított, micsoda rohadék, bár az agydaganat színleléséhez képest ez erős visszalépés, de Kutner akkor még nem volt itt, és erősen elgondolkodtatja ez az eset. Mi van, ha a hetibeteg pozitív szifilisztesztje is téves volt, mi okoz hamis pozitív eredményt? Idáig hallom, ahogy mozognak a fogaskerekek, és már csak pár másodperc választ el minket az első Kutner epifániától. Dobpergés…

…és meg is van! A betegnek Chagas kórja van, egy parazitával élt együtt 10 évig majdnem tünetmentesen, az agya megduzzadt, de ahhoz nem eléggé, hogy a tesztek kimutassák, viszont épp annyira volt rá hatással, hogy személyiségváltozást okozzon. És Kutner minderre annyiból jött rá, hogy House szifiliszt hamisított, és így ellopta tőle a heti epifániát, szép volt Kutner! Hetibeteg kezelése megkezdődik, és most majd kiderül, mit is szeret valójában, és mit láttatott vele szépnek és jónak a betegség, ami kicsit sem az.

House ezek után magabiztosan vonul be Cuddy irodájába, és láthatóan nagyon elégedett magával, veszi is elő a piros nyalókát. Nem csak hogy megoldotta (a csapata egyik tagja) az esetet, de még a teljesítmény-értékeléseket is megírta! Vagyis benyújtott 4 teljesen egyforma sablonszöveget, amiket begépeltetett a Három Hülyével, de még ez is több annál, amire Cuddy számított. Azért van még ott valami, egy utolsó teljesítmény-értékelés, amit House személyesen fogalmazott meg, és gyakorlatilag szó szerint fogok idézni, mert hatalmas. Egy bizonyos főorvosnőről, aki tiszteletet parancsoló főnök akar lenni, de a szemei elárulják, hogy valójában arra vágyik, hogy valaki rávesse magát, és a fülébe nyögje, hogy szereti. Igazából ezt senki nem látja a szemeiben, mert mindenki azzal van elfoglalva, hogy a melleit bámulja, House ezt sem felejtette el megjegyezni. Amire vágyik, attól menekül, hogy mire van szüksége, arról fogalma sincs, amit elért, arra büszke, de így is boldogtalan. Kéretik aláírni. Ez olyan szinten telitalálat, hogy Cuddy nem győzi terelni a témát amilyen gyorsan csak lehet, most kapóra jön, hogy felhívta Amber, és beköpte House szabályszegését. OK, de ő meg elárulta House titkát az alkalmazottainak, fifty-fifty. Pontosan, mondja Cuddy, ami nála azt jelenti, hogy mindketten bűnhődni fognak. Így House és Amber az elfekfőben tölti a nap hátralevő részét, pelenkáznak, és megtapasztalják, mi vitte rá a nővéreket, hogy sztrájkoljanak.

Címkék: house
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tygger 2008.11.24. 09:29:25

én csak azt nem értettem (de biztos nem figyeltem eléggé egyszer régen), hogy TC ezek szerint a kórház alkalmazottja? m csak ez esetben utasíthatja cuddy arra, h néniket mosson ki a kakiból.

sélli_ 2008.11.24. 10:04:43

'miközben a mester a jövő heti hetibeteget nézi a tévében,' HAHA! Én is észrevettem :) Csudi jó kis rész!!!

Kabarészínész 2008.11.24. 10:05:26

azt kell hogy mondjam, ez elég lapos epizód volt. Túl sok érzéselemzés, semmi hetibeteg foglalatosság. Remélem a következő már jobb lesz, több poénnal!

gatsy 2008.11.24. 10:13:07

Faja hogyvolt és igen jól mulattam a részen is:)

Szerintem az ujjlevágást House javasolta büntinek, hogy legyen valami komoly tétje is a dolognak.

edoo 2008.11.24. 10:28:08

nagyon jó hogyvolt!ügyes!

csak ne keverd a tekét meg a bowlingot :) nem ugyanaz

Hüpnosz 2008.11.24. 10:51:07

Grrr...ha a tv2 ezen a 7en is +vágja a részt, bojkottálom őket, és marad a khm...nem teljesen legális forrásból való beszerzés :). Mikor Cuddy felolvassa House értékelését a rész elején, és ilyet szól,h House legtöbb +jegyzése rasszista és szexista, House válasza így hangzott: "-Ebben a topban pont úgy néz ki, mint agy afgán kurva. Ez jó példa lenne erre." :D Legalábbis eredetileg így hangzott, a magyar verzióból kimaradt. Amúgy jó rész volt, és a hv is jó volt, mint mindig, köszönjük :).

Mostly Harmless 2008.11.24. 11:04:13

én csak azt nem értem, miért mondja a sorozatban mindenki, hogy TC hűdejónő ("Kanadáig érnek a lábai"). számomra kifejezetten taszító a tésztaképe, a tokája meg a halszeme.
Cameron sokkal jobb csaj (vót, amíg nem szőkített), 13 meg pláne. de még a hetibeteg bűbájgombóc felesége is jobb csaj volt.

BigZé 2008.11.24. 11:20:49

Hüpnosszal értek egyet, és sajnos nem ez volt az első eset. A déli sarkos rész elejéről is kivágták azt a részt, amikor a pszihomókus doki rosszul lett és hányt. Most pedig itt volt ez az értékelős rész. No comment a tv2-nek. Azért kiváncsi lennék h a FOX tud-e arról h a magyar kereskedelmi tv megvágja a sorozatát. Lehet nem repesne az örömtől :)
A rész egész jó volt, és a hogyvolt is. Köszönjük.

ladybyron 2008.11.24. 11:35:05

Tygger, CTB nem a kórházban dolgozik (legalábbis nem utaltaksemmi ilyenre), tehát ez a bünti nagyon lapos poén volt, ahogyan az is, hogy House elfogadta. House-nak nem szokása az ilyeneket teljesíteni. A marakodás Wilson felett az elején még jópofa volt, sőt, nagyon szellemes, de a végén már nagyon erőltetett, és House-t ugyanolyan szánalmassá tette, mint Wilsont. Az pedig kiverte a biztosítékot, hogy újra belengették a "House szifiliszes, de mégsem" poént, ami egy éve még vicces volt, de most már nem, az pedig elég szánalmas, hogy a régi team nem jött rá a trükkre. Úgy látszik, nem csak a régiekre illik rá a "három hülye" elnevezés. :-)) Ennyit arról, hogy mennyit fejlődtek, és hogy mennyire hiteles, amikor a kis Chase nagyfiút játszik. :-))

Ami megmentette a részt, az a Wilson feletti civakodás első része, és a bowlingos jelenet (BTW: alig látszott, hogy House életében először játszik. :-)) Ezek nagyon szellemesek voltak, a többi "poén" viszont gyászos.
Az pedig ismét ciki a szinkron részéről, hogy egy mondatot "elfelejtettek" lefordítani. Erre aztán végképp semmi okuk nem lehetett. :-((

_T_ 2008.11.24. 11:42:55

Jó rész, királyos HV.
A TV2 szépen lassan RTL-i magasságokba emeli az ollót...
House után magukból is nyisszantanak pár "tehetséges" embert.

madz 2008.11.24. 11:46:41

és a wombat féltékenységi rohama??? ne hagyjuk már ki, olyan cukik voltak :)

tygger 2008.11.24. 11:55:11

ladybyron 2008.11.24. 11:35:05

na igen, én sem emlékeztem ilyenre.
ha cafka nem kórházi, nem értem a befejezést.
persze, nem kell ebben a sorozatban mindent érteni, lehet, h lupus, ugye.

ladybyron 2008.11.24. 12:36:17

"Úgy látszik, nem csak a régiekre illik rá a "három hülye" elnevezés."

Mármint nem csak az újakra illik rá, (hanem a régiekre is). Sorry. :-))

eperlekvár 2008.11.24. 13:50:26

És House vére csak úgy hever szerteszéjjel egy-egy vizsgálatra???? Nekem ez volt fura és emiatt rögtön tudtam, hogy ez nem komoly... dehogy az alkalmazottai komolyan vették...!! Annyi baja volt már House-nak, annyit vizsgálták ez amúgy is kiderült volna...

spdf smd (törölt) 2008.11.24. 14:55:09

Már nem azért, de a House sztem egyre laposabb. Nem tudnak újat kitalálni, ezért az előző évadokhoz nyúlnak vissza ami elsőre még jó volt, de mostmár unalmas. Nem arról an szó, hogy nem szeretem a doktor House-t, de a 4. évad messze elmarad az első évad vices beszélgetéseitől és az első team összetettségétől.

tóparti látomás 2008.11.24. 16:00:31

Cáfolnám azt, hogy ez az évad lapos mert megnéztem az évadzáró részt és lesz benne egy jó nagy csavar ;)Türelem és minden kiderül.
Amúgy ez a részek kivágása sajnos elég gyakori, de hát kell tartani a műsoridőt ;)

Póniló 2008.11.24. 16:21:34

Mióta artja a Tv2 a műsoridőt? Amúgy meg nehogymár az legyen a módja ennek, hogy kivágunk jeleneteket a filmből, sorozatból...

Koffeinistalány 2008.11.24. 17:22:22

Én nagyon kedvelem ezt a részt :) És a hogyvolt is jó lett, Jimmy és ahogy leírtad hogy pletykás XDD
Mondjuk számomra még van két momentuma ennek az epizódnak amiről szót ejhetettél volna, az egyik House afgánprostis beszólása, a másik meg a két szöszke 'Lefeküdtél vele?' párbeszédei :D

mea 2008.11.24. 17:34:01

Jaj, tényleg! Ez a "lefeküdtél vele?" vonal tényleg jó volt :) Egy pillanatra majdnem elbizonytalanodtam én is.... most hogy is volt, tényleg? vagy csak majdnem? vagy akartuk? vagy mégsem?

candyperfumegirl 2008.11.24. 18:37:38

Ugye, hogy kimaradt az afgán prostis beszólás? Nem vettem fel a részt magyarul, úgyhogy nem tudtam utánanézni, csak amikor írtam a hogyvoltot, akkor volt olyan érzésem, hogy mintha ez nem hangzott volna el a magyar változatban. Szemétség.

OkoskaTo:rp 2008.11.24. 23:01:36

tygger: Nem tudtad, hogy mindenki a kórház alkalmazottja? Mint régen, a Szomszédokban is mindenkihez csak a Nagy Fehér érkezhetett meg a mentőn.

halalosiram 2008.11.26. 20:10:17

Nem volt rossz rész, szerintem Kutner nem olyan hülye, mint a másik kettő(6/9, vodkás trükk, nemrég félig ő oldotta meg az esetet...) előző csapatba is simán befért volna. Mostly Harmless, Törtető Cafka szerintem is randa. És idegesítő hangja van.

whitequeen 2008.11.27. 14:52:28

:))) Nekem a top: "Kutner ezzel a logikával elmehetne ókori filozófusnak."
Elképzeltem tógában xD

Köszi a vérmintás-smárolós utalást, nagyon demokratikus volt!:) Viszont a did you sleep with him tényleg méltatlanul maradt ki :) Értem én a koncepciót - de azért mégis ;)

Cirmoscica · http://www.doktorhouse.hu 2008.11.28. 17:46:53

Enyhén szólva fel vagyok háborodva azon, amit a tv2 művel. Én kis naív először azt gondoltam, hogy biztos csak valami mást rászinkronizáltak az "afgán prosti"-s szövegre. De persze, hogy nem volt igazam. Most néztem meg újra magyarul a részt, de ugye az eredeti angol filmre vágva. Az illető vágó bennehagyta az ominózus jelenetet angolul, és így mégjobban kijött a kontraszt.
Komolyan gondolkozom azon, hogy nem kapcsolom be többet a tévét ezek után.
De most tényleg. Mi ez? Cenzúra? Hol élünk, nem a 21. századi Magyarországban? :)

Cirmoscica · http://www.doktorhouse.hu 2008.11.28. 17:52:39

mármint MagyarországON vagy nem tudom már hogy mondják...

ebilafan 2008.11.28. 20:53:42

Közepes rész volt, de a HV, mint mindig, most is minőségi lett.

"...one grunted syllable at a time..."

Ettől kihaltam eredetiben, bár az nem tetszett, hogy míg Cuddy értékelése Houseról hivatalos maradt, és igazából tárgyilagos is (függetlenül attól, hogy mikor adta elő), addig House jó adag személyeskedést is kevert a Cuddy-értékelésbe. Ami egyébként olyan egzakt volt, hogy az már szinte fájt.
Egyébként ez csak az én nyavalygásom, hogy nem fair, bár legalább csak Cuddynak adta elő (valahol meglepő, hogy nem az egész kórház előtt olvasta fel, nem?), így ez is csak a bosszú egy formája, meg a szokásos House/Cuddy párbajtőr menet.

Ja, CB hangja magyarul tényleg borzalmas, és sajna nekem a nő se tetszik, már ami a külsejét illeti (persze mondom mindezt női szemmel), viszont a színészi játéka bejön. A fiatal House-színésznők közül eddig messze ő a legjobb.

candyperfumegirl 2008.11.29. 14:13:56

Ez szerintem House-nak egy nagyon is jellemző tulajdonsága, hogy szembesíti az embereket a saját belső félelmeikkel és hibáikkal (különösen Cuddyt és Wilsont), amiket ő tökéletesen tisztán lát, és inkább ez, minthogy esetleg ő maga is tökörbe nézzen, és saját magát elemezgese, mert attól kitörné a frász.
süti beállítások módosítása