Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Buffy, a vámpírok réme 3x03 - Bizalom, remény és csel

2008. november 18. 17:00 - leeann

A csapat végzős lett, így már jogosan hagyhatják el a sulit ebédidőben, de Willow-nak ez nem megy egyszerűen. Mindegy is, mert a vége úgy is az lett, hogy mind együtt eszegetnek a suli előtti parkban. Persze Buffy még nem az iskola diákja, így ő várja a többieket egy piknik-kosárral, meg egy kis elemózsiával. Persze a Giles féle ráhatás miatt Buffy és a mamája újra megkísérelheti a visszakönyörgést. Will evészet közben próbálja eladni Buffyt egy helyes srácnak, most, hogy már az Angel okozta sokk alábbhagyott.

Szóval a tinik megvannak, de újabb sötét arcok érkeznek a városba, aminek egy gyorséttermi eladó fickó látja kárát. Miután az újabb rosszak egyik góréja megvacsorázott, Buffy elég rosszul alszik, mert Angellel álmodik, de amikor felébred, akkor sem vár rá sok jó, mert az igazgató elé kell járulnia. Néhány szigorú feltétel után csak visszaveszik Buffyt a suliba. Giles is örül annak, hogy Buffy visszatért, de az jobban érdekli, hogy mi történt pontosan, amikor Angel a pokolra lett küldve. Buffy szemrebbenés nélkül beszámol róla, majd vizsgázni indul.

Este a Bronze-ban a vadász már jókedvű, mert egy helyes fiú érdeklődik utána - Willow közbenjárásával -, a vizsgái sikerültek és sehol egy vámpír. Oké, ez elhamarkodott kijelentés volt, mert úgy tűnik, mégis akad, és egy barna lány mintha veszélyben lenne anélkül, hogy tudna róla. Buffy persze azonnal a pár után ered, és mire odaér, a barna lány már alaposan püföli a vámpírt, miközben be is mutatkozik Buffynak: ő az új vadász, Faith! A csapat szinte elalél Faith élménybeszámolóján.

Buffy nem érti, miért küldtek ide egy újabb vadászt, hisz nem volt mostanában aktív a pokol szája. Mint kiderült, nem küldték, hanem jött magától, ugyanis a figyelője találkozón van, és így lelépett egy kicsit szórakozni. Giles viszont semmiféle figyelő kurzuson nincs, így azonnal kérdőre is vonják őt a tinik. Giles-t még nem hívták meg oda, de az tuti nem véletlen, hogy Faith-t erre hordta a szél. Faith elég magával ragadó, így Buffy azonnal le is lett rázva, mert amúgy is tanulnia kell.

Mindeközben Will és Xander körbevezeti a suliban Faith-t, aki kezdi nagyon otthon érezni magát. Buffy próbálja követni Faith-t és kicsit kordában tartani, mert a féktelen vadász túlzottan él. Este Faith Buffynál vacsorázik, és még Joyce is rajong érte. Azt hiszem, a másik vadászt lassan mindenki a szívébe fogadja, de Buffynak már kezd egy kicsi elege lenni az új lányból. Persze Joyce örül Faith-nek, mert akkor Buffy nem lenne annyit veszélyben, de a vadász megnyugtatja anyucit, hogy tud magára vigyázni.

Az ismerkedő estbe belefér még egy kis vadászat is, ami eleinte a lányok civódásával telik, majd azért jön egy kis csihi-puhi is néhány vámpírral. Másnap Buffy elmeséli Giles-nak, hogy Faith kicsit furán vadászik, mert először péppé veri a vámpírt és azután öli meg. Giles szerint ez nem biztos, hogy rossz, de Buffy akkor sem jön ki Faith-szel. Azért Buffy megjegyzett néhány dolgot a verekedés közben, így Giles-nak van min elindulni az új sötét alakok felbukkanásával kapcsolatban. Kicsit később Giles már hírekkel tér vissza a könyvtár rejtekéből, mégpedig rossz hírekkel.

Faith figyelője halott és az új vámpírfőnök egy nagyon öreg vámpír, aki a Cacistos névre hallgat. Este Buffy meg is látogatja az új vadászt, aki inkább lelép, minthogy beszámoljon a szőke vadásznak a görög nevű vámpírról. A nagy vámpírfőnök rá is talál a kis barna vadászra, aki szőkével együtt igyekszik elmenekülni. Mikor már úgy tűnik, hogy sikerült, kiderül, hogy egy frászt, hisz a két lány pont a vámpír rejtekhelyén szeretett volna egy kis nyugalmat lelni a menekülés során.

Buffy és Faith harcolni kezd az öreg vámpírral, bár a kis barnának tele van a gatyája, mert ez a vámpír ölte meg a figyelőjét, így a munka neheze Buffyra hárul. A vámpírfőnök emberei nem igazán akarnak szembeszállni a vadászokkal, így csak a nagy ember marad ott a lányokkal. Buffy küzd, de a kis karója nem igazán ejt sebet a vén vámpíron, így az utolsó pillanatban magára találó Faith egy rönköt szúr keresztül a vámpíron, ami végre összeporlasztja az ős vámpírt.

Később már a könyvtárban Giles elmeséli Buffynak, hogy mit intézett Faith-szel kapcsolatban. A lány marad Sunnydale-ben, ez a tanács döntése. Giles lesz mindkettőjük figyelője, de Buffy egyszer csak másról kezd beszélni. Konkrétan arról, amikor megölte Angelt. Elmondja a figyelőjének, hogy Angel akkor már ember volt, így Acathla már emberként vitte őt magával, mert hatott Willow bűbája. Mikor beleszúrta a kardot, elmondta neki, hogy szereti, de már késő volt, meg kellett tennie.

Giles és Will - mert ő is ott van a könyvtárban - tátott szájjal hallgatja, ahogy vadász elmeséli, hogyan ölte meg élete szerelmét, aki mikor visszaváltozott, arra sem emlékezett, hogy valaha vámpír volt, nemhogy arra, hogy mit tett ezalatt. Miután Buffy elment, Will szeretne segíteni Gilesnak a bűbájával, ami miatt gyűjti az információt Buffytól, de Giles megnyugtatja Willt, hogy felesleges a pedál, mert nincs ilyen bűbáj. Na, ez nem semmi! A figyelő okos angol.

Giles ugyanis csak terápiás célból kérdezgette Buffyt az akkor történtekről, de ezt így nem mondja ki, azért mi ezt tudjuk persze. Buffy úgy dönt, hogy jöhet az új élet, és mégis randizik a helyes sráccal, de előbb elmegy arra a helyre, ahol megölte szerelmét, és leteszi a földre a tőle kapott gyűrűt. Miután a vadász elmegy, hatalmas fényesség támad, és Angel esik le valahonnan meztelenül. Nagyon szenvedő arccal veszi tudomásul, hogy olyan helyen van, ahol már rég nem volt, és ki tudja, hol volt idáig.

Címkék: buffy
2 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kőváry Orsolya · www.irodatunder.hu 2008.11.18. 22:13:05

Bár tudtam, hogy Angel vissza fog térni, mégis az utolsó jelenettől pillanatra megállt a szívem. (na jó nem, de egy kiadós aztaku*va hub*zmeg kiszaladt ;D)

Engel 2008.11.19. 21:53:21

Azt lehetett tudni, hogy Angel visszatér, de ütősen tette.
süti beállítások módosítása