No tehát. Az előző évadot én ugye ott hagytam volna abba, hogy Dexter ül a sarokban, és bámul maga elé, pontosabban a vérében fuldokló bátyjára, akinek ő maga nyeste el a torkát. Drámaibb befejezés lett volna, mint hogy Dexter lufikat és konfettiesőt vizionál, és így vesz tőlünk keserédes búcsút az első évad végén. Hát kérem tisztelettel, rejtőzhet valahol egy író a lelkem mélyén, mert a második évad bizony nem a konfettit, hanem a Rudy-problematikát viszi tovább, vérrel-velővel, tocsogással. A la Dexter, méghozzá rögtön a nyitányban.

A legelső epizódból ismerős képsorral kezdünk, Dexter pengéket csomagol és kocsikázik a miamii éjszakában, ragadozótekintettel vizslatja a szembejövőket, vérszínű a hold – csakhogy ezúttal Doakes őrmester is nyomon van, levakarhatatlanul tapad kedvenc sorozatgyilkosunkra. Dexter nem is vadászni indult, hanem bowlingozni a haverokkal, és szokott bazsajgásával palástolja, hogy majd’ szétveti a feszültség: harmincnyolc napja múlt, hogy végzett a bátyjával, és Doakes figyelő mogyorószemei miatt azóta nem ölhetett meg senkit...

Ez azonban az ő estéje, Doakes idő előtt lelép, unja már Dexter bébipofáját (ahogy mi meg az övét), és hősünk neki is vág az éjszakának, hogy egy baromfifarmon kössön ki végül. Legalábbis első pillantásra annak tűnik, valójában egy vén hudu- és vudumester átkokat kiárusító boltja. A faszi nemcsak vén, de teljesen vak is, ám Dexter nem fogja hátrányosan megkülönböztetni emiatt, ha kaszabolásról van szó; elvégre az öreg sokakat eltett már láb alól halálos átkoknak álcázott mérgezésekkel.

Csakhogy az egészből semmi sem lesz. Talán megfogan rajta az öreg átka, mert a kritikus pillanatban mellészúr, az asztalba döfi a pengét, majd remegő arcizmokkal elvágja a nejlonokat, és elengedi az öreget: Fussál! És jegyezd meg, ami most történt, mielőtt megint mérgeket szórnál a bűnösök italába! Az éjszaka hátralevő részében aztán Dexter arról elmélkedik, mit csinálhatott rosszul, miért remegett meg a keze, miért is nem érezte azt a gyilkos kéjt, amit rendszeresen – no meg érzelgős szópárbajt vív Debrával, aki a Rudy-eset óta beköltözött hozzá, és hajnalban edz a futógépen. Bizony, egyikük sem tette még túl magát ezen a Jegesen.

Mindez persze semmi ahhoz képest, hogy Dexter még fánkból is valami borzasztót bír csak beszerezni Astornak és Codynak, Rita kiskölykeinek, majd amikor Rita ruhát és gátlást is ledob előtte, Dexter szerszáma csúnyán csődöt mond. Mi a baj, drágám? Semmi, izé, csak… tudod, a meló. Van rajtam némi nyomás – feleli Dexter, és ha ez alatt Doakesot érti, hát bizony így van: a feka zsaru még azt is kinyomozta, hogy Dexter tíz év alatt egyetlen pornóújságot sem rendelt soha postán. Dexter szerint ez a túlzott érdeklődés a részéről kissé beteges, és magasabb helyen könnyen félreérthetik… Hát akkor jelents fel, seggfej! – mosolyogja a képébe az őrmester, Dexter viszont valami egyszerűbb megoldáson töri a fejét.

Debrának közben elkezdődött a Rudy-ügy óta első munkanapja, és Pasquale hadnagy, a gyilkossági osztály vezetője – akinek a vőlegénye félrekefél; jegyezzük meg, mert később nagyon fontos lesz ez az infó! – rögtön bedobja a mélyvízbe: fogtak egy hullát a part mentén, sipirc kikutatni! LaGuerta hangosan ellenzi a dolgot, szerinte Debra még nem kész erre, de persze tojnak a véleményére. Aztán jön a bizarr szitu, amikor két srác nekiáll fotózgatni Debrát, miközben kikérdez egy tanút: Hé, Mrs. Jeges! Mrs. Jeges! Forduljon már ide, benne volt az újságban! Nagyon dögös, én is felszeletelném! Debra nekik háttal majdnem elbőgi magát, aztán hátraarc, és kivág egy olyan gyönyörű mosolyt, hogy azt még egy napig elnézném. Aztán büszkén továbbsétál, LaGuerta meg csak néz a nyomába, a dülledt szeme majd’ kiesik a helyéről.

Nemcsak Debra rajongói bukkannak fel azonban a tetthelyen, hanem a hulla édesanyja is a másik gyerekével, aki aligha lehet idősebb, mint Dexter volt az emlékezetes láncfűrészes incidens idején. Az asszony pont Dextert ragadja meg, hogy spanyolul könyörögjön neki, vadássza le és nyírja ki a tettest – Dexter pedig úgy érzi, ez a bíztatás kimozdítja az alkotói válságból. Azt gyorsan ki is deríti, hogy elég sok megúszott gyilkosság van a nevéhez képest igazi hústorony Kicsi Chino számláján: már csak azért szorít, nehogy ő is vak legyen.

„B” plotként Paul vekeng a börtönben Ritának, hogy keresse már meg a csukáját, amit nyilván csakis akkor hagyhatott el, amikor Dexter kicipelte a házból a kocsijához, Rita azonban szemrebbenés nélkül azt hazudja, hogy bár kereste, nem volt ott semmilyen cipő. Semmi kétség, ez a csaj is legalább olyan kattant, mint Dexter. És nem is valami következetes, mert amikor este Paul felhívja, akkor már azt mondja, hogy megvan a cipő, csak hagyja már a fickó békén, és ne merészelje megpróbálni bemártani Dextert, mert a cipő akkor rögtön el is tűnik, huss!

Mintegy mellékesen közben kapunk egy hosszabb jelenetet a Szerencse nevű jacht búvárjairól, akik az óceánon kutatnak egy spanyol vitorlás roncsai után. A műszer már őrjítően bibípel, hogy aranyat leltek, ám helyette csak egy hamísítatlanul 21. századi húsvágó bárdot, meg egy szemeteszsákba pakolt szeletelt hullát találnak, gyanúsan azon a helyen, ahová Dexter szokta hajítani az áldozatait.

Dexter egyelőre mit sem sejt, és épp arra készül, hogy kicsinálja Kicsi Chinót: két adag injekciót is elhasznál, hogy elkábítsa ezt a két lábon járó hegyomlást, és öröm nézni, mit veszkődik vele, míg valahogy feljuttatja az asztallapra. Na igen ám, csakhogy a nejlon és a ragasztó Kicsi Chinóhoz kevés: egyszerűen csak felemeli a jobbját, és reccs, szakadnak a szalagok, aztán elkapja Dexter kezét, majd a kiszabadított baljával le is kever neki egyet, aztán már rohan is, pucéron az utcán. Most Dexter néz olyan bambán, mint az epizód elején LaGuerta, és kénytelen elismerni, hogy nem úgy alakult ez az este, ahogy eltervezte.

Közben Rita és Debra együtt italoznak, mert Dexter előrelátón összeszervezte őket, hogy ne zavarják az ő köreit, de az ő estéjük sem tervek szerint alakul: egy újabb rajongó figyel fel Debrára, és mikor épp azt tippelgeti, hogy a tévében vagy valami pornóban látta-e a kiscsajt, óvatlanul megérinti a vállát. Paff! – Debra lekavar egy akkora maflást, hogy a fickónak még a szeméből is vér fröcsköl. Megragadott! – üvölti magából kikelve Debra. Megragadott! Ez a csaj sem komplett, bár persze a Jeges után…

De nem ez az est megrázkódtatása, hanem az, hogy amikor Dexter hazatér Ritához, azzal a gondolattal, hogy életében talán először érzi azt, hogy szüksége lenne az otthon melegére, a csaj odakint ül a tornácon, és egyik cigarettát szívja a másik után. A börtönből hívtak, Dexter, mondja szokatlanul kemény fellépéssel. Paul meghalt. Megölte egy cellatársa. – Nem tehetsz róla, Rita. A saját bűne volt, hogy oda került. – Valóban, Dexter?, néz rá a csaj, és mi tudjuk, hogy Dexter tudja, hogy Rita tudja… Vagy mégsem? Mert utána meg bőgve Dexter vállára borul.

És még erre is rá tudnak tromfolni, hiszen valamiért mégiscsak mutatták a búvárokat meg a hullát: Dexter Ritától végül hazahajt, és Debrát találja a tévé elé szögezve. Most mutatják, Dexter! Legalább harminc holttest! – mutatja hüledezve, és reményteli mosoly virul az arcán, hogy ha ezt az újabb sorozatgyilkost sikerül elcsípnie, akkor talán lezárhatja magában ezt a Jeges-ügyet. Hát nem fantasztikus, Dexter?

Dexter pedig a szívét markolássza, mert ismét van egy „először életében” érzése: gyermekkora óta képtelen érzelmeket átélni, köztük a félelmet is, és életében most először érez izgalmat, most először ver hevesebben a szíve az aggodalomtól; most először hiszi el, hogy él.
Igen, Debra. Csodálatos.